Jövő Mérnöke, 1959 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1959-01-05 / 1. szám

EGYETEMI arckép­csarnok Dr. Erdey László akadémikus kétszeres Kossuth-díjas Mindkét egyetem hallgatói, akik kémiát tanultak vagy tanulnak, jól ismerik dr. Er­dey László professzort, az általános kémia tanszék veze­tőjét. Szegeden született 1910-ben, középiskolai tanulmányait is ott végezte, majd Budapesten a bölcsészkaron fizika-kémia szakos tanári oklevelet szer­zett kiváló eredménnyel. En­nek ellenére az akkori gazda­sági helyzet miatt több éven át nem tudott szakmájának megfelelően elhelyezkedni, míg végre a Tudományegye­temen díjtalan gyakornoki ál­lást kapott. Ennek ellenére doktori disszertációját elké­szítette és doktori címet nyert, így kezdte el egyetemi pályafutását és az egyetemen mindvégig tovább oktatott, gyakorlatokat vezetett, noha az anyagi helyzete arra kény­szerítette, hogy emellett hosz­­szú éveken keresztül külön­böző helyeken vállaljon fő­állást, míg 1949-ben át nem vette intézeti tanárként az ál­talános kémiai tanszék veze­tését. 1950-ben egyetemi ta­nárrá nevezték ki. A tanszék újjáépítése akkor még folya­matban volt. Ezt a nagy mun­kát, ennek befejezését és a tanszék megfelelő felszerelé­sét már ő irányította. Munkaterülete sokrétű. Sok órát tart különböző karok hallgatói részére. Előadásmód­ja igen jó, leköti a hallgató­ság figyelmét. Ezenkívül sok idejét foglalja le a tanszéken folyó oktató- és nevelőmunka szervezése és irányítása. A tanszék ugyanis különleges helyzetet foglal el az egyete­men oktatási területének ki­­terjedtsége miatt. E félévben is pl. heti 23 óra előadás tar­tozik a tanszékhez és négy kar laboratóriumi gyakorla­tainak vezetése. A félévi vizs­gaidőszakban kb. 1500 hall­gató fog a tanszéken vizsgáz­ni. A jó oktatómunkán kívül dr. Erdey professzor igen fon­tosnak tartja a nevelőmunkát, a hallgatók körében is, e cél érdekében kitűnően használja fel az előadásait. Nagy elfog­laltsága ellenére közvetlen és szoros kapcsolat kialakítására törekszik a hallgatósággal és sok olyan módszertani for­mát dolgozott ki, mely a cél elérését elősegíti. A hallgatók tudják, hogy mindig bizalom­mal fordulhatnak hozzá. Kormányzatunk az aszkor­­binsavnak mérőoldatként tör­tént alkalmazásáért és az ez­zel kapcsolatos ipari módsze­rek kidolgozásáért 1951-ben, majd az indikátorkutatás te­rületén kifejtett munkássá­gáért 1958-ban Kossuth-díjjal tüntette fel. Ezenkívül tulaj­donosa a Köztársasági Érdem­rend V. fokozatának és a Munkaérdemrendnek. Anali­tikai munkásságát nemcsak belföldön, de külföldön is is­merik és nagyon sokra értéke­lik. Erre mutat az a tény is, hogy külföldi útjain tartott előadásai nagy érdeklődést keltettek és a külföldi látoga­tók mindig nagy elismeréssel nyilatkoznak a jól megszerve­zett tanszéki oktató- és ku­tatómunkáról. Látogatások után pedig sok esetben küldik el munkatársaikat hosszabb­­rövidebb időre a tanszékre tanulmányútra. De nemcsak hazai és külföldi diplomások kapcsolódnak be a tanszék kutatómunkájába, hanem minden módon elősegíti a hallgatóság foglalkoztatását is a szakköri munkában. Ezért olyan magas nívójú a tanszé­ken folyó tudományos diák­köri munka is. Elfoglaltsága mellett jut ideje arra is, hogy társadal­mi munkát végezzen. Köz­életi tevékenysége is széles­körű; a Magyar Tudományos Akadémia kémiai tudomá­nyok osztályának titkára. Szá­mos tudományos intézet, tu­dományos tanácsának és tu­dományos egyesület tagja, több hazai és nemzetközi fo­lyóirat szerkesztője, illetőleg szerkesztőbizottsági tagja. ­ Logarlécverseny az I. éves gépészévfolyamon A mérnök legfontosabb se­gédeszköze, leghűbb segítő­társa a logarléc. Az I. éves gépészhallgatók már a legelső gyakorlati órá­kon megismerkednek vele, mint számolóeszközzel. A vízgépek tanszék oktatói az általános géptan­tárgy ke­retében már sok-sok éve, gaz­dag tapasztalatokkal igen nagy gondot és sok időt fordítanak a fogarlécszámolás oktatására. A gyakorló mérnökök bizo­nyítják, hogy mennyire fontos a gyors és pontos számolás a gyakorlatban. ■ E cél érdekében, hallgatóink ösztönzésére rendezzük meg évről évre a már hagyomá­nyossá vált logarlécversenyt az I. éves gépész évfolya­mon.­­ A versenyt mindig nagy ér­deklődés kíséri. A legjobb szá­molók értékes és hasznos dí­jakkal, a részvevők pedig mindannyian tudással gazda­godnak. Hallgatóink a félév vége felé már oly mértékben elsa­játították a fogárlécszámolás elemeit és a számítási munkát megkönnyítő apró fogásokat, hogy december elején sorra kerülhetett az egyébként kö­telező jellegű, ú. n. válogató verseny a tanulócsoportokban. Itt általában 15 perc alatt 5 egyszerű szorzás, osztás, hat­ványozás, gyökvonás és szög­függvényekkel kapcsolatos műveletekből összetett példát kellett megoldani. Az úgynevezett válogató­­versenyben a szükséges mi­nimumot az egész évfolyam létszámának mintegy 35 száza­léka érte el. Az évfolyam legjobb logár­lécszámolói december 15-én reggel mérték össze erejüket. 7 óra 30 perckor felgördült a tábla és 82 fej hajolt a pa­pír fölé. A feladatok­­ a rendelke­zésre álló 20 perc alatt egy gyakorlott logarléeszámoló­nak is komoly munkát adtak volna. Tizenöt perc múlva Szaba­díts Ödön (102. tcs.) elsőnek adta be feladatát és ezzel saj­nos egy kis lavinát indított el. Rögtön utána még kilencen fejezték be­ a munkát, így ezeknél sajnos éppen az el­lenőrzés maradt el — amire pedig megvolt a lehetőségük s emiatt szerényebb helyezést értek el. Minden műszaki tevékeny­ségnek szükséges és elenged­hetetlen velejárója az ellen­őrzés. Reméljük, e tételt különö­sen Szekeres András (105) és Bede Gábor (102) fogják meg­szívlelni, akik másodiknak, illetve harmadiknak adták be feladatukat s éppen az ellen­őrzés hiánya miatt még helye­zést sem értek el. Az érdekes és hasznos ver­seny győztesei december 17-én­­ vették át a szabadon válasz­tott, gazdag jutalmakat. A verseny eredménye: 1. Bánki Tamás 101. tcs. VII. P. Körzőkészlet, 2. Bárdos Imre 103. tcs. Ki-­­­hai töltőtoll, Frank Ferenc • 108. tcs. Arany töltőtoll, 3. Simon Károly 104. tcs. I. o. Gamma normál logarléc, Meszlényi Zoltán 110 fős. Rácz: A repülés mechaniká­ja. Rácz: Repülőgép-tervezés. És még sokan mások kap­tak különböző jutalmakat és részesültek dicséretben. Mondhatjuk, az idei logar­lécverseny minden részvevő számára eredményesen és ha­szonnal zárult. Becsüljük meg ezt az egy­szerű számolóeszközt, amely a nagyteljesítményű elektro­nikus számológépek korában is bizonyára még sokáig lesz nélkülözhetetlen segítője a mérnöki munkának. Szőnyi Jenő tanársegéd, vízgépek tanszéke Dr. Vargha egyetemi tanár kiosztja a jutalmakat így erőmű-tervezet története az elgondolástól a papírkosárig Fenti címen adta ki 1942- ben dr. Schimanek Emil mű­egyetemi nyilv. r. tanár azt a közleményét, mely egy koo­perációs gázgyár és villamos erőmű Tervezetét, a fővárosi gázgyárnak e tervezetről adott bírálatát és Schimanek pro­fesszor utóbbira adott vála­szát tartalmazza. A három dokumentum a magyar mű­szaki és gazdaságtörténet olyan kuriózuma, mely az akkori idők viszonyait szemé­lyes tapasztalatból nem isme­rő fiatalabb generáció számá­ra talán nyújthat némi tanul­ságot. Milyen problémák megoldá­sára irányult Schimanek pro­fesszor tervezete és mi ennek a lényege? A második világháború előtt a magyarországi vilá­gítógáz-gyártás és felhasználás fejlesztése egy sorozatos prob­lémába ütközött: a gázüzlet rentabilitása döntő mértékben a retortákban kigázosított im­portált kőszénből visszamara­dó koksz értékesítési lehetősé­geitől függött. A magyaror­szági kokszpiac felvevőképes­sége — a nehézipar viszony­lagos elmaradottsága s egyéb okok folytán — erősen korlá­tozott volt. A gázgyártás jelentős fej­lesztése, miután az a koksz­termelés párhuzamos növeke­désével halad­t volna előre, a kokszpiac túltelítéséhez, a kokszárak lemorzsolódásához s ezzel a gáz tényleges terme­lési költségeinek növekedésé­hez vezethettek volna. Ezt a határt csak az átlagos gázár növelésével lehetett volna kompenzálni. Márpedig a gázfogyasztás jelentős kiter­jesztését a már amúgy is ma­gas átlagos gázár korlátozta. A gázművek vezetése a ne­hézség megoldását pusztán szűklátókörű üzleti módszer­rel kereste. Óriási összeget fordított reklám és üzlet­szerző tevékenységre, hogy a háztartások gázfogyasztásának növekedését elérje, elhanya­golta a fűtési és általában ipari célokra való gázfelhasz­­n­álás növekedésének előmoz­dítását, mert a háztartásokban elfogyasztott gáz egységára jóval magasabb volt az ipar­ban elfogyasztott gáz egység­áránál. Holott a nemzetgaz­daság érdekei (a külföldi szén importjától való függés csök­kentése stb.), a műszaki hala­dás érdekei (a fűtőanyag­­hasznosítás jobb hatásfoka, automatikus szabályozás lehe­tősége) és a közegészségügy érdekei (a nyersszén-tüzel­és­nél a levegőbe kerülő kén­gázok mennyiségének a csök­kentése) egyaránt a gáznak fűtésre való fokozottabb fel­használását kívánták volna meg elsősorban. Schimanek professzor e szempontokat figyelembe, véve dolgozta ki tervezetét. Egy új gázgyár létesítését javasolta, melyben hazai szeneknek ge­nerátorokban történő elgázosí­­tásával állították volna elő a gázt. Ennél az eljárásnál koksz nem marad vissza, a melléktermékek mennyisége csekély, s a gázüzletet gyakor­latilag nem befolyásolja a mel­léktermékek kialakulása és nem utolsósorban nincs szük­ség szénimportra. Igaz, ez az eljárás önmagában véve va­lamivel drágább. Ezt a hát­rányt volt hivatva kiküszö­bölni az a javaslat, hogy az új gázgyár egy megfelelő elektromos erőművel koope­ráljon. Az erőmű szállítsa ol­csó áron a gázgyártáshoz szükséges nagymennyiségű gőzt a saját turbináiban már egyszer felhasznált gőzből. A gázgyár állandóan teljes ka­pacitással tehát a legjobb gazdasági hatásfokkal dolgoz­­hatott volna annak eredmé­nyeként, hogy az egyéb fo­gyasztók által éppen nem igé­nyelt gázmennyiséget a villa­mos erőmű mindenkor át­venné és kazánjai fűtésére a porszéntüzelés kiegészítése­ként felhas­ználná. A tervezet megvalósításához szükséges beruházásinak évi egy köbmé­ter gáz előállítására eső há­nyada 7,7 fillérbe került vol­na. Ezzel szemben 1936-ban a háztartásokban felhasznált gáz minden egyes újabb köb­méterének eladására fordított üzleti költség 14,7 fillért tett ki! A Gázművek vezetősége a szervezetet „kritika” címén alaptalan vádakkal halmozta el és elvetette. Mi volt a közvetlen oka annak, hogy alapos tanulmá­nyozás nélkül elvetettek egy igen érdekes javaslatot és ot­rombán megtámadtak egy, különben hivatalosan is elis­mert nagytekintélyű szakem­bert? Hozzánem értés? Szemé­lyes presztízs? Egyes üzleti körök, esetleg a kőszenet szál­lító idegen állam érdekei? Ezt ma már nehéz lenne meg­állapítani. De a könyvecske, mellyel Schimanek professzor igaza védelmében a közvéle­ményhez fordult, ad némi íze­lítőt a letűnt viszonyokról. Jelzi néhány vonását azoknak a körülményeknek, melyek közt egy nagy horderejű mű­szaki terv rövid úton eljutott­­ a papírkosárba. Kerpán István Mit adott 1958? Mit hozzon 1959? (Folytatás az első oldalról.) — Hogy­ ez nem is olyan rossz? Hát tény, hogy van­nak előnyei. De nem örülök a hátrányoknak, a fegyelem, a rend és néha a szervezettség hiányának. — Kívánságaim? Csak egy van, de ez háromszor. Boldog új évet kívánok minden hall­gatónak — és egy kicsit ma­gamnak is Zsarkó János IV. éves építészhallgató: — A múlt év fő eredményei: sikerült megőrizni a legényi voltomat, két hetet tölthettem a Szovjetunióban és ... és ... — Na és bajuszod is nőtt! — Ezt kár a sajtóban meg­szellőztetni, úgyis az egész diákotthon ezzel bosszant. Legkedvesebb percem nem volt, legkeserűbb az igen. Lé­vai Bandi bácsi az épszerk. vizsgán annyira megkevert, hogy csak elégségesre telt tő­lem. — Kívánságok: Első — bé­ke legyen 1959-ben. Második: sikerüljön befejeznem zök­kenőmentesen az évet. Har­madik: Te, tudod mit, írd meg, hogy harmadik kívánsá­gom nincs. Miért legyek pont december 31-én kapzsi? L. G. 44 A.S ellenforradalom napjai a műszaki egyetemeken A forradalmi bizottság november 1-én ismét ülést tartott. Ez az ülés a fegyveres ellenforradalmi erők biztosítása jegyé­ben folyt le. Elhatározták, hogy Marián mellé egy 100 száza­lékig megbízható katonai szakértőt delegálnak. A választás Dékány Sándor ezredesre, a régi horthysta tisztre esett. Más­nap — nehogy megsértődjék — meleghangú köszönőlevelet intéztek Mariánhoz az alábbi szöveggel: „Kedves Alezredes Úr! A műszaki egyetemek ideiglenes forradalmi bizottsága nevében kötelességemnek érzem, hogy kifejezzem köszönetemet azért a fáradságot nem ismerő, áldo­zatkész, a katonai kötelességet is messzemenően túlhaladó munkáért, amelyet egyetemeink hallgatóinak szervezése, lel­kesítése és elképzelésüknek helyes irányba terelése, de nem utolsósorban az egész egyetem rendjének megszervezése terén az elmúlt hetek folyamán végzett. Külön ki kívánom emelni az egyetemek hallgatóinak katonai alakulatba történő meg­szervezése és az egyetem őrzése körül kifejtett irányító mun­káját, és amikor mindezt megköszönöm, kérni szeretném arra, hogy ezt a mindannyiunk elismerését kiérdemlő tevékenységét tovább folytassa. Remélem, hogy a politikai helyzet mielőbb lehetővé fogja tenni ennek a munkának a hallgatók tanulásá­hoz történő nyugodt visszatérése irányában való végzését. Budapest, 1956. november 2. A budapesti műszaki egyete­mek ideiglenes forradalmi bizottsága nevében: Taky Ferenc sk. egyetemi tanár.” Dékány ezredes, hogy alkalmasságát bizonyítsa, mindjárt tájékoztatta a forradalmi bizottságot a hadmérnöki karon tör­tént „személyi változásokról”. Elmondta, hogy a Honvédelmi Minisztériumban Király Béla vezetésével az október 30-ról 31-re virradó éjjelen megalakult „Honvédelmi Bizottmány”, más néven a „Honvédelmi Minisztérium Forradalmi Katonai Tanácsa”. A Honvédelmi Bizottmány országos rendelkezése alapján a hadmérnöki karon — amely a Honvédelmi Minisztériumnak is alá volt rendelve — október 31-én zömmel a legdemagó­gabb hallgatókból katonai forradalmi tanácsot választottak. A tanács egyetlen professzor tagjául — megfelelő előkészítés­sel — Dékány Sándor mérnök ezredest választották. E „ka­tonai tanács” első ténykedése Dékány részvételével az volt, hogy a kar minden kommunista professzorát és tanszékveze­tőjét, a politikai apparátust — tehát a kar egész vezető állo­mányát — felfüggesztette és felszólította, hogy „további in­tézkedésig” maradjanak távol a kartól. A két egyetem közös „forradalmi bizottsága” — amely egy nappal korábban ki­mondta, hogy személyi kérdésekkel nem foglalkozik — Dé­kány bejelentését most egyetértve tudomásul vette és úgy ha­tározott, hogy a „nem kívánatos elemeket” általában­ is fi­gyelmeztetni fogja, maradjanak távol az egyetemről. A november 1-i ülésen további jelentős lépéseket tettek az egyetem „forradalmasítása” érdekében. Határozatot hoztak ugyanis a kertben álló szovjet hősi emlékmű eltüntetésére. Mivel még az október 30-i közös tanácsülésen azt javasolta Csonka professzor, hogy a szovjet hősi emlékművet „szabadság­emlékművé” alakítsák át, nem az emlékmű lerombolását, ha­nem ponyvával való letakarását és nemzeti színű lobogóval való feldíszítését határozták el. A november 2-i ülés „fénypontjaként” két fegyveres kísé­retében megjelent Arnóthy Szilárd gépészkari hivatalvezető, volt horthysta tiszt és követelte Pálfai Pálnak, a villamoskar kommunista dékáni hivatalvezetőjének azonnali letartóztatá­sát azon a címen, hogy az illető aktív „ÁVH”-s volt. A „for­radalmi bizottság” természetesen azonnal hitelt adott ennek a bejelentésnek (amely egyébként nem felelt meg a valóságnak) és a személyi kérdésekkel nem foglalkozunk” elv nagyobb dicsőségére határozatilag felkérte az egyetem katonai parancs­nokságát Pálfai Pál letartóztatására és az „illetékes hatósá­goknak” való átadásra. Itt kell elmondani, hogy ugyanez az Arnóthy Szilárd fegy­verrel inzultált egy tanszékvezető docenst, aki MDP-tag volt és az egyetem elhagyására kényszerítette ezzel a felszólítás­sal: „Ha nem megy, meghal, mint egy kutya.” Ezután a „forradalmi bizottság” a „további demokratizá­lás” érdekében felszólította az egyetem szakszervezeti bizott­ságát, hogy mondjanak le. November 3-án tartotta a „forradalmi bizottság” utolsó le­gális ülését. A november 3-i ülés jegyzőkönyvének egy része „elkallódott” és így az itt hozott határozatok egy részéről nincs tudomásunk. Megállapítható azonban, hogy a központi kérdés e napon az ifjúság mozgósítása volt. Ezen az ülésen felszólalt Szabó Sándor IV. éves építészhallgató, aki aggodalmát fejezte ki azok miatt a mind gyakrabban jelentkező hírek miatt, melyek szerint a munkás- és parasztszármazású hallgatókat el akarják távolítani az egyetemről. A „forradalmi bizottság” további tevékenységéről írásbeli feljegyzésünk nincs. A tények mégis arra mutatnak, hogy bár november 4-e és az utána következő napok törést jelen­tettek a bizottság munkájában, a talajt még nem vesztették el lábuk alól. Novemberben, decemberben, sőt még januárban is intenzíven tevékenykedtek. Egyik legdicsőbb „fegyvertényük” a szakszervezeti választások megszervezése volt, melynek ered­ményeként a bizottság tagjainak nagy része szakszervezeti bi­zottsági taggá vedlett át. Hasonló ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki az „egye­temi munkástanács”, melyet október 21-én választott meg a Budapesti Műszaki Egyetemen mintegy 60, az építőiparin 8 ember. A munkástanács építőipari egyetemi tagjai között egyetlen munkás sem volt. A tanács elnöke Erdélyi István lett. Első ténykedésük az volt, hogy határozatot hoztak arra, hogy az egyetemről el kell távolítani azokat, akik az utóbbi 5 évben kerültek az igazgatósághoz, valamint egy sereg „sztá­linistának” titulált kommunistát és szimpatizánst. Az egyetemen igen súlyos anyagi károkat is okozott az

Next