Jövő Mérnöke, 1959 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1959-01-05 / 1. szám
EGYETEMI arcképcsarnok Dr. Erdey László akadémikus kétszeres Kossuth-díjas Mindkét egyetem hallgatói, akik kémiát tanultak vagy tanulnak, jól ismerik dr. Erdey László professzort, az általános kémia tanszék vezetőjét. Szegeden született 1910-ben, középiskolai tanulmányait is ott végezte, majd Budapesten a bölcsészkaron fizika-kémia szakos tanári oklevelet szerzett kiváló eredménnyel. Ennek ellenére az akkori gazdasági helyzet miatt több éven át nem tudott szakmájának megfelelően elhelyezkedni, míg végre a Tudományegyetemen díjtalan gyakornoki állást kapott. Ennek ellenére doktori disszertációját elkészítette és doktori címet nyert, így kezdte el egyetemi pályafutását és az egyetemen mindvégig tovább oktatott, gyakorlatokat vezetett, noha az anyagi helyzete arra kényszerítette, hogy emellett hoszszú éveken keresztül különböző helyeken vállaljon főállást, míg 1949-ben át nem vette intézeti tanárként az általános kémiai tanszék vezetését. 1950-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. A tanszék újjáépítése akkor még folyamatban volt. Ezt a nagy munkát, ennek befejezését és a tanszék megfelelő felszerelését már ő irányította. Munkaterülete sokrétű. Sok órát tart különböző karok hallgatói részére. Előadásmódja igen jó, leköti a hallgatóság figyelmét. Ezenkívül sok idejét foglalja le a tanszéken folyó oktató- és nevelőmunka szervezése és irányítása. A tanszék ugyanis különleges helyzetet foglal el az egyetemen oktatási területének kiterjedtsége miatt. E félévben is pl. heti 23 óra előadás tartozik a tanszékhez és négy kar laboratóriumi gyakorlatainak vezetése. A félévi vizsgaidőszakban kb. 1500 hallgató fog a tanszéken vizsgázni. A jó oktatómunkán kívül dr. Erdey professzor igen fontosnak tartja a nevelőmunkát, a hallgatók körében is, e cél érdekében kitűnően használja fel az előadásait. Nagy elfoglaltsága ellenére közvetlen és szoros kapcsolat kialakítására törekszik a hallgatósággal és sok olyan módszertani formát dolgozott ki, mely a cél elérését elősegíti. A hallgatók tudják, hogy mindig bizalommal fordulhatnak hozzá. Kormányzatunk az aszkorbinsavnak mérőoldatként történt alkalmazásáért és az ezzel kapcsolatos ipari módszerek kidolgozásáért 1951-ben, majd az indikátorkutatás területén kifejtett munkásságáért 1958-ban Kossuth-díjjal tüntette fel. Ezenkívül tulajdonosa a Köztársasági Érdemrend V. fokozatának és a Munkaérdemrendnek. Analitikai munkásságát nemcsak belföldön, de külföldön is ismerik és nagyon sokra értékelik. Erre mutat az a tény is, hogy külföldi útjain tartott előadásai nagy érdeklődést keltettek és a külföldi látogatók mindig nagy elismeréssel nyilatkoznak a jól megszervezett tanszéki oktató- és kutatómunkáról. Látogatások után pedig sok esetben küldik el munkatársaikat hosszabbrövidebb időre a tanszékre tanulmányútra. De nemcsak hazai és külföldi diplomások kapcsolódnak be a tanszék kutatómunkájába, hanem minden módon elősegíti a hallgatóság foglalkoztatását is a szakköri munkában. Ezért olyan magas nívójú a tanszéken folyó tudományos diákköri munka is. Elfoglaltsága mellett jut ideje arra is, hogy társadalmi munkát végezzen. Közéleti tevékenysége is széleskörű; a Magyar Tudományos Akadémia kémiai tudományok osztályának titkára. Számos tudományos intézet, tudományos tanácsának és tudományos egyesület tagja, több hazai és nemzetközi folyóirat szerkesztője, illetőleg szerkesztőbizottsági tagja. Logarlécverseny az I. éves gépészévfolyamon A mérnök legfontosabb segédeszköze, leghűbb segítőtársa a logarléc. Az I. éves gépészhallgatók már a legelső gyakorlati órákon megismerkednek vele, mint számolóeszközzel. A vízgépek tanszék oktatói az általános géptantárgy keretében már sok-sok éve, gazdag tapasztalatokkal igen nagy gondot és sok időt fordítanak a fogarlécszámolás oktatására. A gyakorló mérnökök bizonyítják, hogy mennyire fontos a gyors és pontos számolás a gyakorlatban. ■ E cél érdekében, hallgatóink ösztönzésére rendezzük meg évről évre a már hagyományossá vált logarlécversenyt az I. éves gépész évfolyamon. A versenyt mindig nagy érdeklődés kíséri. A legjobb számolók értékes és hasznos díjakkal, a részvevők pedig mindannyian tudással gazdagodnak. Hallgatóink a félév vége felé már oly mértékben elsajátították a fogárlécszámolás elemeit és a számítási munkát megkönnyítő apró fogásokat, hogy december elején sorra kerülhetett az egyébként kötelező jellegű, ú. n. válogató verseny a tanulócsoportokban. Itt általában 15 perc alatt 5 egyszerű szorzás, osztás, hatványozás, gyökvonás és szögfüggvényekkel kapcsolatos műveletekből összetett példát kellett megoldani. Az úgynevezett válogatóversenyben a szükséges minimumot az egész évfolyam létszámának mintegy 35 százaléka érte el. Az évfolyam legjobb logárlécszámolói december 15-én reggel mérték össze erejüket. 7 óra 30 perckor felgördült a tábla és 82 fej hajolt a papír fölé. A feladatok a rendelkezésre álló 20 perc alatt egy gyakorlott logarléeszámolónak is komoly munkát adtak volna. Tizenöt perc múlva Szabadíts Ödön (102. tcs.) elsőnek adta be feladatát és ezzel sajnos egy kis lavinát indított el. Rögtön utána még kilencen fejezték be a munkát, így ezeknél sajnos éppen az ellenőrzés maradt el — amire pedig megvolt a lehetőségük s emiatt szerényebb helyezést értek el. Minden műszaki tevékenységnek szükséges és elengedhetetlen velejárója az ellenőrzés. Reméljük, e tételt különösen Szekeres András (105) és Bede Gábor (102) fogják megszívlelni, akik másodiknak, illetve harmadiknak adták be feladatukat s éppen az ellenőrzés hiánya miatt még helyezést sem értek el. Az érdekes és hasznos verseny győztesei december 17-én vették át a szabadon választott, gazdag jutalmakat. A verseny eredménye: 1. Bánki Tamás 101. tcs. VII. P. Körzőkészlet, 2. Bárdos Imre 103. tcs. Ki-hai töltőtoll, Frank Ferenc • 108. tcs. Arany töltőtoll, 3. Simon Károly 104. tcs. I. o. Gamma normál logarléc, Meszlényi Zoltán 110 fős. Rácz: A repülés mechanikája. Rácz: Repülőgép-tervezés. És még sokan mások kaptak különböző jutalmakat és részesültek dicséretben. Mondhatjuk, az idei logarlécverseny minden részvevő számára eredményesen és haszonnal zárult. Becsüljük meg ezt az egyszerű számolóeszközt, amely a nagyteljesítményű elektronikus számológépek korában is bizonyára még sokáig lesz nélkülözhetetlen segítője a mérnöki munkának. Szőnyi Jenő tanársegéd, vízgépek tanszéke Dr. Vargha egyetemi tanár kiosztja a jutalmakat így erőmű-tervezet története az elgondolástól a papírkosárig Fenti címen adta ki 1942- ben dr. Schimanek Emil műegyetemi nyilv. r. tanár azt a közleményét, mely egy kooperációs gázgyár és villamos erőmű Tervezetét, a fővárosi gázgyárnak e tervezetről adott bírálatát és Schimanek professzor utóbbira adott válaszát tartalmazza. A három dokumentum a magyar műszaki és gazdaságtörténet olyan kuriózuma, mely az akkori idők viszonyait személyes tapasztalatból nem ismerő fiatalabb generáció számára talán nyújthat némi tanulságot. Milyen problémák megoldására irányult Schimanek professzor tervezete és mi ennek a lényege? A második világháború előtt a magyarországi világítógáz-gyártás és felhasználás fejlesztése egy sorozatos problémába ütközött: a gázüzlet rentabilitása döntő mértékben a retortákban kigázosított importált kőszénből visszamaradó koksz értékesítési lehetőségeitől függött. A magyarországi kokszpiac felvevőképessége — a nehézipar viszonylagos elmaradottsága s egyéb okok folytán — erősen korlátozott volt. A gázgyártás jelentős fejlesztése, miután az a koksztermelés párhuzamos növekedésével haladt volna előre, a kokszpiac túltelítéséhez, a kokszárak lemorzsolódásához s ezzel a gáz tényleges termelési költségeinek növekedéséhez vezethettek volna. Ezt a határt csak az átlagos gázár növelésével lehetett volna kompenzálni. Márpedig a gázfogyasztás jelentős kiterjesztését a már amúgy is magas átlagos gázár korlátozta. A gázművek vezetése a nehézség megoldását pusztán szűklátókörű üzleti módszerrel kereste. Óriási összeget fordított reklám és üzletszerző tevékenységre, hogy a háztartások gázfogyasztásának növekedését elérje, elhanyagolta a fűtési és általában ipari célokra való gázfelhasználás növekedésének előmozdítását, mert a háztartásokban elfogyasztott gáz egységára jóval magasabb volt az iparban elfogyasztott gáz egységáránál. Holott a nemzetgazdaság érdekei (a külföldi szén importjától való függés csökkentése stb.), a műszaki haladás érdekei (a fűtőanyaghasznosítás jobb hatásfoka, automatikus szabályozás lehetősége) és a közegészségügy érdekei (a nyersszén-tüzelésnél a levegőbe kerülő kéngázok mennyiségének a csökkentése) egyaránt a gáznak fűtésre való fokozottabb felhasználását kívánták volna meg elsősorban. Schimanek professzor e szempontokat figyelembe, véve dolgozta ki tervezetét. Egy új gázgyár létesítését javasolta, melyben hazai szeneknek generátorokban történő elgázosításával állították volna elő a gázt. Ennél az eljárásnál koksz nem marad vissza, a melléktermékek mennyisége csekély, s a gázüzletet gyakorlatilag nem befolyásolja a melléktermékek kialakulása és nem utolsósorban nincs szükség szénimportra. Igaz, ez az eljárás önmagában véve valamivel drágább. Ezt a hátrányt volt hivatva kiküszöbölni az a javaslat, hogy az új gázgyár egy megfelelő elektromos erőművel kooperáljon. Az erőmű szállítsa olcsó áron a gázgyártáshoz szükséges nagymennyiségű gőzt a saját turbináiban már egyszer felhasznált gőzből. A gázgyár állandóan teljes kapacitással tehát a legjobb gazdasági hatásfokkal dolgozhatott volna annak eredményeként, hogy az egyéb fogyasztók által éppen nem igényelt gázmennyiséget a villamos erőmű mindenkor átvenné és kazánjai fűtésére a porszéntüzelés kiegészítéseként felhasználná. A tervezet megvalósításához szükséges beruházásinak évi egy köbméter gáz előállítására eső hányada 7,7 fillérbe került volna. Ezzel szemben 1936-ban a háztartásokban felhasznált gáz minden egyes újabb köbméterének eladására fordított üzleti költség 14,7 fillért tett ki! A Gázművek vezetősége a szervezetet „kritika” címén alaptalan vádakkal halmozta el és elvetette. Mi volt a közvetlen oka annak, hogy alapos tanulmányozás nélkül elvetettek egy igen érdekes javaslatot és otrombán megtámadtak egy, különben hivatalosan is elismert nagytekintélyű szakembert? Hozzánem értés? Személyes presztízs? Egyes üzleti körök, esetleg a kőszenet szállító idegen állam érdekei? Ezt ma már nehéz lenne megállapítani. De a könyvecske, mellyel Schimanek professzor igaza védelmében a közvéleményhez fordult, ad némi ízelítőt a letűnt viszonyokról. Jelzi néhány vonását azoknak a körülményeknek, melyek közt egy nagy horderejű műszaki terv rövid úton eljutott a papírkosárba. Kerpán István Mit adott 1958? Mit hozzon 1959? (Folytatás az első oldalról.) — Hogy ez nem is olyan rossz? Hát tény, hogy vannak előnyei. De nem örülök a hátrányoknak, a fegyelem, a rend és néha a szervezettség hiányának. — Kívánságaim? Csak egy van, de ez háromszor. Boldog új évet kívánok minden hallgatónak — és egy kicsit magamnak is Zsarkó János IV. éves építészhallgató: — A múlt év fő eredményei: sikerült megőrizni a legényi voltomat, két hetet tölthettem a Szovjetunióban és ... és ... — Na és bajuszod is nőtt! — Ezt kár a sajtóban megszellőztetni, úgyis az egész diákotthon ezzel bosszant. Legkedvesebb percem nem volt, legkeserűbb az igen. Lévai Bandi bácsi az épszerk. vizsgán annyira megkevert, hogy csak elégségesre telt tőlem. — Kívánságok: Első — béke legyen 1959-ben. Második: sikerüljön befejeznem zökkenőmentesen az évet. Harmadik: Te, tudod mit, írd meg, hogy harmadik kívánságom nincs. Miért legyek pont december 31-én kapzsi? L. G. 44 A.S ellenforradalom napjai a műszaki egyetemeken A forradalmi bizottság november 1-én ismét ülést tartott. Ez az ülés a fegyveres ellenforradalmi erők biztosítása jegyében folyt le. Elhatározták, hogy Marián mellé egy 100 százalékig megbízható katonai szakértőt delegálnak. A választás Dékány Sándor ezredesre, a régi horthysta tisztre esett. Másnap — nehogy megsértődjék — meleghangú köszönőlevelet intéztek Mariánhoz az alábbi szöveggel: „Kedves Alezredes Úr! A műszaki egyetemek ideiglenes forradalmi bizottsága nevében kötelességemnek érzem, hogy kifejezzem köszönetemet azért a fáradságot nem ismerő, áldozatkész, a katonai kötelességet is messzemenően túlhaladó munkáért, amelyet egyetemeink hallgatóinak szervezése, lelkesítése és elképzelésüknek helyes irányba terelése, de nem utolsósorban az egész egyetem rendjének megszervezése terén az elmúlt hetek folyamán végzett. Külön ki kívánom emelni az egyetemek hallgatóinak katonai alakulatba történő megszervezése és az egyetem őrzése körül kifejtett irányító munkáját, és amikor mindezt megköszönöm, kérni szeretném arra, hogy ezt a mindannyiunk elismerését kiérdemlő tevékenységét tovább folytassa. Remélem, hogy a politikai helyzet mielőbb lehetővé fogja tenni ennek a munkának a hallgatók tanulásához történő nyugodt visszatérése irányában való végzését. Budapest, 1956. november 2. A budapesti műszaki egyetemek ideiglenes forradalmi bizottsága nevében: Taky Ferenc sk. egyetemi tanár.” Dékány ezredes, hogy alkalmasságát bizonyítsa, mindjárt tájékoztatta a forradalmi bizottságot a hadmérnöki karon történt „személyi változásokról”. Elmondta, hogy a Honvédelmi Minisztériumban Király Béla vezetésével az október 30-ról 31-re virradó éjjelen megalakult „Honvédelmi Bizottmány”, más néven a „Honvédelmi Minisztérium Forradalmi Katonai Tanácsa”. A Honvédelmi Bizottmány országos rendelkezése alapján a hadmérnöki karon — amely a Honvédelmi Minisztériumnak is alá volt rendelve — október 31-én zömmel a legdemagógabb hallgatókból katonai forradalmi tanácsot választottak. A tanács egyetlen professzor tagjául — megfelelő előkészítéssel — Dékány Sándor mérnök ezredest választották. E „katonai tanács” első ténykedése Dékány részvételével az volt, hogy a kar minden kommunista professzorát és tanszékvezetőjét, a politikai apparátust — tehát a kar egész vezető állományát — felfüggesztette és felszólította, hogy „további intézkedésig” maradjanak távol a kartól. A két egyetem közös „forradalmi bizottsága” — amely egy nappal korábban kimondta, hogy személyi kérdésekkel nem foglalkozik — Dékány bejelentését most egyetértve tudomásul vette és úgy határozott, hogy a „nem kívánatos elemeket” általában is figyelmeztetni fogja, maradjanak távol az egyetemről. A november 1-i ülésen további jelentős lépéseket tettek az egyetem „forradalmasítása” érdekében. Határozatot hoztak ugyanis a kertben álló szovjet hősi emlékmű eltüntetésére. Mivel még az október 30-i közös tanácsülésen azt javasolta Csonka professzor, hogy a szovjet hősi emlékművet „szabadságemlékművé” alakítsák át, nem az emlékmű lerombolását, hanem ponyvával való letakarását és nemzeti színű lobogóval való feldíszítését határozták el. A november 2-i ülés „fénypontjaként” két fegyveres kíséretében megjelent Arnóthy Szilárd gépészkari hivatalvezető, volt horthysta tiszt és követelte Pálfai Pálnak, a villamoskar kommunista dékáni hivatalvezetőjének azonnali letartóztatását azon a címen, hogy az illető aktív „ÁVH”-s volt. A „forradalmi bizottság” természetesen azonnal hitelt adott ennek a bejelentésnek (amely egyébként nem felelt meg a valóságnak) és a személyi kérdésekkel nem foglalkozunk” elv nagyobb dicsőségére határozatilag felkérte az egyetem katonai parancsnokságát Pálfai Pál letartóztatására és az „illetékes hatóságoknak” való átadásra. Itt kell elmondani, hogy ugyanez az Arnóthy Szilárd fegyverrel inzultált egy tanszékvezető docenst, aki MDP-tag volt és az egyetem elhagyására kényszerítette ezzel a felszólítással: „Ha nem megy, meghal, mint egy kutya.” Ezután a „forradalmi bizottság” a „további demokratizálás” érdekében felszólította az egyetem szakszervezeti bizottságát, hogy mondjanak le. November 3-án tartotta a „forradalmi bizottság” utolsó legális ülését. A november 3-i ülés jegyzőkönyvének egy része „elkallódott” és így az itt hozott határozatok egy részéről nincs tudomásunk. Megállapítható azonban, hogy a központi kérdés e napon az ifjúság mozgósítása volt. Ezen az ülésen felszólalt Szabó Sándor IV. éves építészhallgató, aki aggodalmát fejezte ki azok miatt a mind gyakrabban jelentkező hírek miatt, melyek szerint a munkás- és parasztszármazású hallgatókat el akarják távolítani az egyetemről. A „forradalmi bizottság” további tevékenységéről írásbeli feljegyzésünk nincs. A tények mégis arra mutatnak, hogy bár november 4-e és az utána következő napok törést jelentettek a bizottság munkájában, a talajt még nem vesztették el lábuk alól. Novemberben, decemberben, sőt még januárban is intenzíven tevékenykedtek. Egyik legdicsőbb „fegyvertényük” a szakszervezeti választások megszervezése volt, melynek eredményeként a bizottság tagjainak nagy része szakszervezeti bizottsági taggá vedlett át. Hasonló ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki az „egyetemi munkástanács”, melyet október 21-én választott meg a Budapesti Műszaki Egyetemen mintegy 60, az építőiparin 8 ember. A munkástanács építőipari egyetemi tagjai között egyetlen munkás sem volt. A tanács elnöke Erdélyi István lett. Első ténykedésük az volt, hogy határozatot hoztak arra, hogy az egyetemről el kell távolítani azokat, akik az utóbbi 5 évben kerültek az igazgatósághoz, valamint egy sereg „sztálinistának” titulált kommunistát és szimpatizánst. Az egyetemen igen súlyos anyagi károkat is okozott az