Jövő Mérnöke, 1960 (7. évfolyam, 1-43. szám)

1960-01-04 / 1. szám

Már nem panasznap a központi könyvtárban a szakszervezeti taggyűlés A december 18-i taggyűlés a központi könyvtár szakszervezeti életének jelentős eseménye volt. Nemcsak azért, mert azon részt vett Vincze Ernő elvtárs, az igazgatási pártalapszervezet titkára, Gasparik elvtárs, a szakszervezeti bizottság és Polgár elvtárs, a tudományos osztály részéről, kifejezve ezáltal a párt, a szakszervezet és az állami vezetés megbecsülését a könyvtár dolgozói iránt. A taggyűlés jelentőségét elsősorban a beszámoló és az azt követő vita színvonala, a felvetett problémák sokrétűsége, a hozzászólások építő jellege adta meg. Szatmári Géza az osztálybizottság elnöke beszámolója elején röviden ismertette pártunk VII. kongresszusának a szakszervezeti életre vonatkozó néhány határozatát majd részletesen taglalta • az elmúlt év szakszervezeti munkáját. A számok és adatok tanúsága szerint az osztálybizottság — az egyetem szakszervezeti bizottságának támogatásával — valamennyi kitűzött feladatát teljesítette. A szakszervezet nemcsak komoly segítője volt a könyvtári munkának, hanem a dolgozók jól értelmezett érdekvédelmét is ellátta. A jutalmazások, segélyek, üdültetések során mindig hallatta szavát és döntései az állami vezetés és a dolgozók részéről egyaránt helyesléssel találkoztak. A taggyűlés igen aktív volt A hozzászólások nemcsak az eredmények elismerésére szorítkoztak, hanem — ahol arra szükség volt — kritikát is gyakoroltak a vezetőség munkáját illetőleg. Így például kifogásolták, hogy még nem hozták nyilvánosságra a helyesebb munkaszervezés, az egyenletesebb megterhelés és az osztályközi szorosabb kooperáció érdeké- J ben az év derekán tartott házi vizsgálat eredményeit. Többen hiányolták, hogy a vezetőség ♦ munkája nem volt elég sikeres * a tudományos dolgozók külföl-di tanulmányútjainak megszer- J vezése terén. Viszont megelé- * gedéssel és őszinte örömmel vette tudomásul a tagság, hogy még a tél folyamán megindul- nak és a tavasszal befejeződ- * nek a régóta húzódó alagsori építkezések. Ezeknek eredmé- nyeképpen némileg enyhül a központi könyvtár egyik leg- égetőbb problémája: a nyo-* masztó helyhiány. Ugyanakkor rámutattak arra is, hogy a most meginduló építkezések koránt-sem oldják meg véglegesen és gyökeresen ezt a kérdést. Igen nagyszámú hozzászólási után, Szatmári Géza összegezve az elhangzottakat, megállapította, hogy a taggyűlés elismerésében és kritikájában egyaránt hasznos támogatást nyújtott a további munkájához. Legnagyobb eredménynek mégis azt kell tartanunk, hogy a taggyűlés nem volt panasznap, ahol a tagság személyes sérelmeit szellőztette és próbálta orvosoltatni, hanem a munka és a dolgozó ember érdekeit szem előtt tartó építő beszélgetés. A bölcsődék és az óvódák után az ifjú nemzedékek korosabb rétegeihez is' eljutott 'végre 'a Sabin-csepp, a gyermekbénulás közismert gyógyszere. Egyetemeinken kockacukorra cseppentve osztották. A Sabin-csepp alkalmazása ilyen módon teljesen fájdalommentes, úgy hogy sírás, pityergés nálunk sem fordul elő! Mindössze félórai utazás — alig több mint egy hosszabb pesti villamosút — és máris előttünk áll középkori építészetünk egyik kiemelkedő alkotása: az ácsai református (premontrei) templom. A főváros közelsége sajnos nem jelenti azt, hogy történeti múltunknak ez a figyelemre méltó emléke valamennyire is ismert lenne Budapest nagyszámú lakossága körében. Ezért szeretnénk egy rövid ismertetéssel felhívni egyetemi hallgatóink figyelmét történeti múltunknak erre az értékes emlékére. A középkorban is már tekintélyes településnek számító Ócsa község első okleveles említése 1240-ből származik, de a premontrei prépostság nevét már egy 1234-es oklevél is említi. Az ácsai monostor nevével első ízben az 1264. évi oklevélben találkozunk és azután a feudalizmus időszakára jellemző birtokperek iratai több ízben is említik az apátságot és templomát — egészen a török időkben bekövetkezett pusztulásáig. Az épület leírása természetesen nem maradt fenn ebből az időből. A XVI. század vége felé a reformátussá vált lakosság veszi birtokba az ,,igen szép, de fedetlen” templomot, a katolikus iratok azonban továbbra is foglalkoznak még az épülettel, nem nyugodva bele elvesztésébe, így az 1702- es évi canonica visitatio-ban találhatjuk a romos állapotban levő templom első részletes leírását. A katolikusok sikertelen visszafoglalási kísérlete után 1777-ben láttak neki a templom javításának és akkor építették barokk stílusban a nyugati karzatot. A további restaurálásra 1848-ban került volna sor, az összegyűlt pénzt azonban a szabadságharc céljaira ajánlották fel. A szabadságharc bukását követő tragikus időszak a templom építéstörténetében is hasonló csapásokkal jár. 1872-ben a tornyot villámcsapás éri, 1884-ben pedig leégett az egész tetőzet. A helyreállítást — pénzzavarok miatt — csak 1896-ban kezdik meg Tandor Ottó tervei alapján. A helyreállítás a kor szokásos turisztikus eljárása szerint készült, helyenként „valódibb” román stílus kialakítására törekedve, mint az eredeti templom, így például a középső apszis ívsoros párkánya feletti falrészt a „stílustisztaság” érdekében lebontották. A templom ilyen formában áll ma is előttünk, mindössze 1902 és 1922—1924 közötti időben folytattak még helyreállítási munkát, az 1300 körül készült freskókat restaurálták. A templom szépen faragott kváder-kövekből készült, háromhajós, keresztházas, karzatos épület bazilikális elrendezéssel. Három sokszögű apszisa még nem tekinthető a gótika előhírnökének, mert Franciaországban, ahonnan hozzánk került ez az alaprajzi megoldás (Aulnay, Champagne) már a román korban is elterjedt. Az alaprajz sajátos vonása a keresztház és a mellékhajók találkozásánál levő két négyzetes helyiség, amely eredetileg sekrestye céljaira szolgálhatott. A templom belsejében körülnézve az egyszerű elemekkel elért világos térhatást zavarják a későbbi átalakításoknál elkövetett értelmetlenségek, így például a második és a negyedik pillérpárt vaskos, nyolcszögű falköpennyel vették körül. Az eredeti boltozat elpusztult és ma már síkmennyezet fedi a hajókat. Mindössze a boltozat hevedereit alátámasztó pillérkötegeken található féloszlopok utalnak az egykori boltozatra. A pillérkötegek változatos oszlopfői az alaprajzhoz hasonlóan franciás jellegűek. A bimbós fejezetnek használata a gótikába való átmenetet jelzi. A templom külső megjelenésének bizonyos monumentalitást kölcsönöz a zárt, súlyos tömeg, melyet mindössze két zömök nyugati torony bont meg. Az ívsoros párkányos, ikerablakos — német-román építészetre jellemző kialakítású toronypár között hiába keressük a szokásos nyugati kaput, a templom bejárata délről van, ászaikról pedig a nyomtalanul elpusztult kolostor egészítette ki. A szépen faragott déli kapu kialakítása, az ú. n. „örvénylőleveles” fejezetek és a templom általános stíluskritikai vizsgálata elsősorban az ú. n. esztergomi műhely munkájának hatására és a XIII. század első felében történt építésre utal. Az esztergomi kőfaragóműhely a XII. század végén III. Béla esztergomi palotájának és kápolnájának építésénél szerveződött, részben francia mesterek vezetése alatt és működésének nyomán bontakozott ki románkori építészetünk második nagy stílusirányzata (az első Pécsett), a harmadik — utolsó — pedig Jókon működött. A fehérre meszelt falusi házak között szerényen meghúzódó ócsai templom igen előkelő helyet foglal el középkori műemlékeink sorában: egyike a kevésszámú, helyreállított formában fennálló románkori templomainknak. A templom hétszáz éves kövei az agyonnyomorgatott magyar jobbágyok keze nyomán kibontakozott monumentális falai és az európai kiváló románkor kőfaragóművészet hatását tükröző részletformái méltán tarthatnak számot a mai ember érdeklődésére is. ZÁDOR MIHÁLY adjunktus ÓCSA DIPLOMATERV-VÉDÉS Karácsony előtt a mérnökkar mindhárom tagozatán néhány estitől eltekintve olyanok védtek diplomát, akiknek júniusban kellett volna végezni. Egy vizsgára mi is bekukkantottunk. A megszokott kép: izgatottan cigarettázó, sötétruhás fiatalemberek a tanszék előtt. Bent a Híd I. tanszéken az álló tábla előtt egy drukkoló jelölt, Mogyoródi Sándor ismerteti tervét. Százméteres darupálya és daruhíd megtervezése volt a feladata. Hangja egyre határozottabb a kérdésekkel is sikerrel megbirkózik és — ahogy később megtudtuk — várakozásánál jobb az eredmény, közepes minősítésű lett. De mi elsősorban nem a védés hangulatára voltunk kiváncsiak, erről már sokszor írtak és nincs is benne új. Arról akartunk beszélgetni, mi az oka, hogy a tanmenetben biztosított féléves diplomatervezés mellett ilyen nagy számban marad védés június helyett decemberre. Talán túl nagyok a diplomatervek? Szépe Ferenc mb. tanszékvezető, docens válaszol a kérdéseinkre. — Valóban sokan halasztották őszre a védést. Nálunk a vasszerkezeti feladatot választott hallgatóknak mintegy ötven százaléka végzett rendes időben, a nyári félév végén, és húsz százaléka még a mostani, decemberi időszakban sem került bizottság elé. Hogy mi ennnek az oka? Tény, hogy feladataink nem könnyűek. A híd, csarnok, daruhíd-, daru- , pálya-, és távvezetéktartó oszlopok méretezése, tervezése kit tartó munkát kíván. De aki ♦ egy-egy ilyen szerkezet terve♦ főintézetban megszokott szá- 4 mítást és tervdokumentációját képzeli maga elé, indokolatla♦ mál ijed meg a feladattól. Ter- r mészetesen a diplomatervek ♦ nem ilyenek. Sok éves tapasz- 4 talata van a tanszéknek arra, hogy az ismétlődő számításokat ♦ és szerkezeti részeket kiküszö♦ kölje, így a diplomaterv valamennyi fontos lépést tükrözi és mégis elkészíthető az elől irányzott 400—600 munkaóra alatt. A hallgatók talán ott tévednek, hogy ezt napi 2—3 órai munkával is el lehet készíteni, a február közepétől április közepéig terjedő időszakban. Sokakat akadályoz az elmaradt rajzok és vizsgák felszámolása és talán azt is érdemes megemlíteni, hogy egyesek a kilencedik félév elvégzése után túl hosszú időt pihennek és sokat szánnak az ún. anyaggyűjtésre. A tizedik félévben heti két alkalommal rendszeresen konzultálhatnak a tervezők, minden tanszéken, ki-ki saját maga látja hasznát vagy kárát, hogyan él ezekkel a lehetőségekkel. De nemcsak azokról kell beszélni, akik utóvizsgák, vagy a laza tervezési munka miatt futnak ki az időből, akadnak olyanok is, akik a kívántnál részletesebb tervet akarnak készíteni és nem bírják erővel, idővel. Érthető, hogy az első nagyszabású önálló feladat lelkesíti a mérnökjelölteket, az első igazi erőpróbának érzik, mindent részletesen ki akarnak dolgozni. Természetesen ezt a becsülendő ambíciót a tanszéknek reális határok között kell tartani — foglalja össze Szépe elvtárs. — Bízzunk benne, hogy a diplomaterv-feladatot a napokban kezükbe vevő végzősök között kevés olyan akad, akinek nyáron is terheli majd lelkiismeretét a beadatlan diplomaterv. Sz. Lt. w ^ ■ ■ mmw ^ Mogyoródi Sándor diplomavédés közben Egy utóvizsga -Utóvizsga. Szomorú esemény ez első alkalommal is. Még szomorúbb másodjára, mint úgynevezett dékáni utóvizsga. Kövér Magdolna sem látszott azon a napon túlságosan vidámnak, de nyugodtnak sem. Ott ült a geodézia tanszék egyik szobájában, tiszta, fehér blúzban, és nagy barna szemében a vékonykeretes szemüveg mögött is látszott a tompa félelem. Ez lesz a harmadik nekirugaszkodás geodéziából. Most dől el, hogy harmadéves lesz-e vagy ismételnie kell a másodévet. — Nagyon izgulsz? — Nem lehet elmondani, mennyire. Az a két első kudarc és most... Nem, biztos most sem fog sikerülni! Aztán elérkezik a pillanat. Magda megkapja a tételt. Bő gondolkodási idő után már ott áll a fekete tábla előtt. Problémát jelent az is, hogy Kövér Magda eddig a miskolci egyetem hallgatója volt. És az esetleges tananyagbeli különbségek megmutatkoztak feleletén is. De talán mégsem ez volt a legnagyobb baj. A vizsga csaknem másfél óráig tartott, s a két tételen kívül még több kérdéssel kellett Magdának megbirkóznia. Voltak jó válaszai is, a képleteket általában helyesen írta fel és végeredményképpen megkapta az elégségest. Kicsit sápadtan, de azért gondolom megkönnyebbülten bújt bele szürke kabát - jában—hiszen ez volt a lényeg. •— átmenni. Érdekes tanulságos vizsga volt. A kislány kétségtelenül tudott egy elégségesre valót. Csak valahogy különös tudása volt ez. Elhangzott egy kérdés! — Magda hallgatott. Hazai] professzor segíteni próbált: „írja fel talán az általános kép- ] letet” — igen ez megy. A kép-| letet tudja, és aztán kisebb- nagyobb hibával a feladatot is megoldja valahogy. ] És ez látszott az egész felei létén. Szorongva biflázott ] mechanikus tudás, de logika és képesség nélkül, hogy a képleletek és rajzok igazságát az adott feladatra azonnal alkalmazza. Sajnos nem Magdi az egyetlen, aki így, ilyen módszerrel tanul. ! Most mégis vele kapcsolatban vetődik fel a kérdés: milyen mérnök lesz az ilyen emberek-ből? Kint a gyárban vagy ter-vezőirodában, ahol a feladati megoldásához önálló gondolkodásra, ötletekre, kombinatív képességre van szükség, hogy állják meg majd ott a helyüket. Ott, ahol nincs mindig kéznél Hazai professzor, hogy felhívja az ifjú mérnök vagy mérnöknő , figyelmét az általános képletre. Rá kéne ébredni végre arra, hogy elsősorban nem az index* számára tanulnak! Hogy nem az „akárhogyan, csak átmenjek” a lényeg — hanem, hogy] összefüggéseiben megértsük az anyagot! Sokszor hallott mondatok ezek. Kövér Magdolna dékáni tuv-ja után azonban valahogy megint előkívánkoznak. Talán még neki sem késő komolyabb és alaposabb tanuláshoz kezdldeni, hiszen nyilván nem- csak az volt a célja, hogy harmadéves legyen, hanem, hogy idővel jó mérnök váljék belőle. J Bé.i