A Jövó Mérnöke, 1963 (10. évfolyam, 1-41. szám)

1963-01-07 / 1. szám

Kollégiummá váltunk A megelőző évek munkája alapján diákotthonunkat november 17-én felsőbb szerveink (O. M. OKISZ KB) kollégiummá nyilvánították. A kollégiummá válás hosszú évek áradságos munkájának eredménye, és nem kizárólag a november 17-i kollégiumi avató ünnepség utáni időkre vonatkozik. Kollégiumunk élete nem helyeződik új alapokra, de a megelőző időszakban lerakott alapok erősítése és felépítése lesz most a feladatunk. A megelőző időszakban is a kollégiummá válás szellemében végeztük munkánkat, aminek fő célja: jó tanulmányi lehetőségeket biztosítani hallgatóinknak és az, hogy segítsük őket erkölcsi-politikai nevelésükben, közösségi emberré válásukban. Nézük meg röviden, mit kíván a DB tenni az elkövetkezendő időkben. Egyik fontos feladatunk a már jó úton haladó diákönkormányzatunk továbbfejlesztése. Ezen a területen rendkívül fontos szerepet kapnak az KDB-k és szakcsoportok. Az ő munkájuknak kell elsősorban öntevékennyé válni, a nevelő tanárok és a KDB segítségét felhasználva, önállóan, gondolkodva, dolgozni saját területükön, meghatározva, hogyan akarnak élni közösen a kollégiumban, és az általános irányelvekkel egyetértésben. Határozatokat hoznak, s azokat végre is hajtják. Általában sokat szoktak vitatkozni arról, hogyan egyeztethető össze az önállóság és a nevelő tanárok munkája. Súlyos hiba lenne azoknak igazat adni, akik azt mondják, hogy a nevelő tanárok az önállóság megvalósításának akadályozói. Ezeknek a hallgatóknak egyértelmű választ ad aza hallgatói vélemény, mely szerint — ha a vezetők nem csinálnak semmit, s nincs saját elgondolásuk, akkor rákényszerítik a nevelő tanárokat, hogy helyettük gondolkozzanak, így a legnagyobb jóindulattal sem keletkezik önállóság. Persze, nem ez az általános, de alapvető hiba, és ezért kell vele foglalkozni. A helyesen értelmezett patronáló munkát, amely segíti munkánkat , mindig igényeltük és igényelni is fogjuk. Hangsúlyozni kell, hogy az önkormányzati szervek az igazgatóval egyetértésben, együttes felelősséggel látják el a kollégium vezetését. A kollégiumi közösség alapja a szakcsoport. Ezek munkája határozza meg az egész kollégium munkáját, és annak eredményességét. Ebben az alapközösségben nyílik arra lehetőség, hogy a hallgatók alkotta kis közösség munkájának irányításával közvetlenül segítsük a hallgatók közösségi emberré válását. Ez nehéz feladat, de a lehetőségek jó kihasználsával szép eredményeket lehet elérni. Szokássá vált már kollégiumunkban a félév végi munkaértekezletek megtartása. Ezeken vitatják meg a szakcsoport tagjainak munkáját. Az elkövetkezendő időben tovább kell erősíteni a bírálat és önbírálat szellemét. Kommunista őszinteséggel kell felvetni egymás hibáit, és közösen harcolni ennek kijavításáért. Határozottan fel kell lépnünk a „Ne szólj szám, nem fáj fejem” felfogás ellen. Ugyanakkor, amikor kíméletlennek kell lennünk a hibákkal szemben, bírálatunk legyen jó szándékú, és vegyük figyelembe a hallgató egyéniségét is. Arra kell törekedni, hogy a szakcsoport a feladatok megszabásakor és azok ellenőrzésekor vegye figyelembe a hallgató egyéniségét. Ne állítsa ugyanazt a követelményt jó vagy jeles rendű hallgató elé, mint a gyengébb tanulmányi előmenetele elé. A belső rend területén az eddigi fegyelmet meg kell szilárdítani, elsősorban az EDB és szakcsoport segítségével. A közösségnek kell fellépni a magukról megfeledkezett hangoskodók ellen, akik akadályozzák az elmélyült munkát. Ezt a célt kívánjuk biztosítani új házirendünkkel is, aminek megvitatása folyamatban van. A vita során felmerült, hogy helyes mércét kell emelni hallgatóságunk elé, aminek betartása mindenkire nézve kötelező. Vannak még olyan fontos feladatok, mint a szoba-rendbentartási verseny új alapokra helyezése. Ilyen feladat még klubszobánk használata, porta, telefon, ügyelet stb. Kollégiumi életünk és az elkövetkezendő idők feladatai igen sokrétűek, azok elemzése nem volt célom, csak néhány gondolatot szerettem volna felvetni, és megismertetni. A kollégiumokat és azokat a feladatokat, amiknek megvalósításával mi is a kommunista szakemberképzést segítjük. Ilyen is van ... A minap ösztöndíj ügyem intézése közben találkoztam Gyurival, a vállalat személyzeti osztályán. Éppen indulóban volt, mikor érkeztem, de azért elbeszélgettünk pár percig. Tudott dolog, hogy ilyenkor a legismételtebb és legsablonosabb kérdés: mi járatban vagy öregem? Nos, hogy hű maradjak a szokáshoz, én is ezzel kezdtem a társalgást, de a válasz —, a válasz az őszintén és kellemesen meglepett: — Megbeszéltem az osztályvezetővel, hogy hetenként kétszer matek konzultációt tartok az esti tagozaton tanuló munkásoknak ... Ezt az oldalt írta és szerkesztette a vári diákotthon központi diákbizottsága. — Még azt sem tudom, milyen színű az új csuklós FRIEDRICH DÜRRENMATT: KARÁCSONY Karácsony volt. Mentem a távoli síkságon át. A hó mint az üveg. Hideg volt. A levegő halott. Se mozgás, se hang. A láthatár kerek. Az ég fekete. A csillagok kimúltak. A hold tegnap a sírba szállt. A nap fel se kelt. Kiáltottam. Semmi válasz. Újra kiáltottam. Egy test hevert a havon. A gyermek Krisztus volt. A végtagok fehérek és merevek. A dicsfény egy sárga, megfagyott korong. Magamhoz vettem a gyermeket. Fel és alá mozgattam karjait. Szétnyitottam a szemhéjait. Nem volt szeme. Éhes voltam. Megettem a dicsfényt. Úgy ízlett, mint régi kenyér. Leharaptam a fejét. Öreg marcipán. Tovább mentem. (Ungváry Rudolf fordítása) Szalagvágással kezdődött Azután bemutattuk a szakcsoportok munkáit És végül, mint kollégisták tettünk fogadalmat VENDÉGLÁTÁS TÍZ-TIZENKÉT TAGÚ társaság ül az asztalnál a vári diákotthon egyik szobájában, a 68-asban. Az asztalnál szót idézőjelbe kell tenni, mert a hét keskeny tanulóasztal a falnál áll a szoba kis terjedelme miatt, nincs lehetőség a szokásos rend felborítására. Így a társaság nagyobbik része a szomszédoktól kölcsönvett székeken foglalt helyet és láthatóan élénken figyelt a képletes asztalfőn ülő két sötét ruhás fiatalemberre no meg az egyikük oldalán ülő, rendkívül csinos hölgyre. Az asztalon néhány borospalack, a tálon sütemény. Ha körülnézünk, mindenütt példás — és hozzátehetjük —, szokatlan rend uralkodik. A polcokon akkurátusan elhelyezett könyvek, jegyzetek, a fényes parketten még nagyítóval sem találni szemetet. Egyszóval minden rendkívüli. Szombat délután van, a kollégiummá avatás napja. Még diákotthon vagyunk, a legfontosabb aktus ugyanis még hátra van. A délután megrendezett fogadáson a rektor elvtárs a diákotthon volt aktivistáinak emléklapot és jutalmat adott át, elismerésül azon közös munkájuknak, amelyet a kollégiummá alakulás szakaszában végeztek, s amelyet ez a nap lesz hivatott megkoszorúzni. Ők már mérnökként látogattak vissza elmúlt éveik színterére, hogy együtt velünk és a leendő kollégium, valamint az egyetem vezetőivel megünnepeljük a közösen elért sikereket. Néhány szakcsoport a fogadást követően vendégül látta a hajdani kollégistákat. Közülük való a 68-as szoba két vendége az asztalfőn, a villamos 11-es szakcsoport meghívásában. A HANGULAT ELEINTE kissé feszélyezett. Hiába, nem vagyunk egészen „magunk között”. A végzett kollégákra azért mégiscsak valami belülről sugallt tisztelettel néz fel a másodéves, no és nem utolsó sorban zavar a csinos nő jelenléte, akinek egy fél pillantása is elég ahhoz, hogy az ember elfelejtse, mit is akart mondani. A kezdeti nehézséget feloldja a lassan meginduló társalgás. A kollégiumról esik szó. A volt kollégáknak még a délután folyamán bemutatták a pompás dísztermet, a társalgókat, a klubhelyiséget. Ők annak idején a rongált, vagy meszelt falu épület képét vitték magukkal a romokban heverő volt lovagteremmel, s most feltárult előttük az kép: tornaterem, a helyreállított díszterem, s ami még fontosabb, a minden szempontból egészséges, kényelmes környezet, mint a nyugodt tanulás biztosítéka. Aztán diákotthonos életükről beszéltek. Az egyik kolléga diákbizottsági titkár, a másik stúdiósként működött annak idején, amikor a szobákba bevezették a rádiót. Elismeréssel nyilatkoztak a jelenlegi diákbizottság munkájáról, amely most már sokkal szélesebb hatáskörrel és szervezettséggel tevékenykedik, s amely képes volt a diákotthon közösségi életét olyan szintre emelni, hogy a diákotthon méltóvá vált a kollégiumi címre. Aztán a csínytevések. Itt megereszkednek az utolsó szálak is, a hangulat egyre bizalmasabbá válik. Elmeséljük élményeinket, s ők is szolgálnak néhánynyal a régi szép időkből, megtudjuk, hogy ők sem voltak jobbak a ,,Deákné vásznánál”. KIVÁNCSIAK VAGYUNK jelenlegi életükre. Nem győzik hangsúlyozni, milyen fontos a nyelvtudás. Aztán szakmai téren is tanulás és újra tanulás és szervezeti munka, mint a mérnöki tevékenység nagyon fontos alkotó eleme. Csak röviden mesélnek. Nemsokára elkezdődik az avató ünnepség, no meg arra is hivatkoznak, hogy még egész éjszaka helyt kell állniuk, pedig mi tudjuk, hogy ezt csak azért mondják, mert a szakcsoport-borocskából ugyancsak nem bírnák már ki a következő fordulót. BÚCSÚZNAK A VENDÉGEK. Megköszönik a meghívást, mi pedig megköszönjük a számunkra nagyon hasznos beszélgetést. Jó volt igazi húsból, vérből való fiatal mérnököket látni, s társaságukban egy órát eltölteni, mert ilyenek leszünk majd mi is — legalábbis reméljük. Jól érezték magukat a vendégek. Külön avatóünnepség a vegyész III. évfolyamon kollégiummáá válásunk előtt és után sok olyan vélemény hangzott el, hogy ez lényegében nem jelent semmi változást, csupán formalitás. Ezt a nézetet könnyű megcáfolni. Már harmadik éve lakunk a diákotthonban, de még egyik eseményre sem készültünk ilyen aktívan, mint a kollégiummá avatásra. Ekkor látszott meg igazán, hogy milyen jó közösség alakult ki a mi szakcsoportunkban is. Elhatároztuk, hogy a mi közösségünk külön is megünnepli ezt a fontos eseményt. De hogyan tegyük emlékezetessé ezt a napot ? — ez volt a kérdés. A halászlé mellett döntöttünk. Elsőrendű szakácsunk szédületes vacsorát kreált. A harmadik teli tányér elfogyasztása után — merőben tudományos alapon — elfogyasztottuk a fejenként szükséges napi folyadékmennyiséget, amit célszerűségi okokból sűrű vörösbor formájában vettünk magunkhoz. A hangulat egyre emelkedett. Halkan, fegyelmezetten, ahogy újdonsült kollégistákhoz illik — felhangzott egy-egy magyar nóta is. Szó szót, nóta nótát követett, és a bor elfogyott. Bizony, utánpótlásra volt szükség, amit a közeli Fekete Hollóhoz címzett kiskocsmában szereztünk be. Az utánpótlás beszerzőjét sorshúzás útján döntöttük el. Egy hórihorgas, szemüveges kollégánkra esett a megtisztelő feladat. Szakcsoportunk aggódó szemekkel figyelte a demizsonnal botorkáló alakot. Befelé még viszonylag biztosan haladt. Körülbelül négy óráig izgatott találgatások közt telt az idő, visszajön-e, vagy sem. Egyszer aztán valóban feltűnt mosolygó arccal, csillogó szemekkel, kotyogó demizsonnal, de szemüveg nélkül. Pontosabban, ez nem volt eldöntött tény. Hosszú találgatásokkal sem tudtuk eldönteni, hogy a bort hordozó kollégánkon rajta van-e a szemüveg, vagy sem, így a döntést másnapra halasztottuk. Még egy darabig koccantak a poharak, egy-két dal is elhangzott még: a „János bácsi”-t követte a „Vén cigány”, az „Egri ménes”-t a „Lidi néni”. Bár fél füllel úgy hallottuk, mintha az érsek nem a legteljesebb harmóniában zengett volna. Midőn a hangulat lejjebb szállt, s a kedélyek lecsillapodtak, elfogyott a bor, a társaság lepihent, hogy másnap a kollégium avatóünnepélyén újult erővel csapjon fel a jókedv. Középiskolai emlékek Lassan a kilométerekben mért elrontott rajzok mindent elfoglalnak. Még az „Aranyköpések” című enciklopédiát is. De lapozgassunk csak bele, hátha találunk azért újat is: Történelem óra: . .. ezért nevezte egy tudós az embert állatkészítő szerszámnak. Magyar óra: János vitéz megszületéséhez hat hónapra és hat éjszakára volt szükség. Fizika óra: Az atom alkotó részei: elektron, proton, neon. Modern diák: Dózsát villamosszékre ültették. Tanár kérdez — diák felel: Tanár: Egy ezerben hány nulla van? Diák: Kettő. Tanár: Nahát! Odavaló vagy! Nyári emlék: „Értünk Hanság mezején ért kalászt lengettél”. Ilyen is volt! Fiam, te úgy fogalmazol, hogy ha majd feleséget kérsz magadnak, tehenet adnak helyette. .. Pontos fogalmazás: Rákóczit németnek nevezték és német nőt vett feleségül, de mindkettő csak félig sikerült. A kis kíváncsi: A mai feladat: Társadalmi helyzet vizsgálata Mária Terézia alatt. Abszolút orosz tudó: — On bül v Kazánye — Ő kazánkovács volt. Állattan: Bonyhád környékén a svájci szentimentális marhát tenyésztik. Geometria: Ha egy téglalapot a szimmetria tengelye körül megfordítunk, tömör vascső lesz. Villamosságtan: A jósok semlegesneműek, ezért nem vezetik az áramot.