A Jövó Mérnöke, 1963 (10. évfolyam, 1-41. szám)

1963-01-07 / 1. szám

Kollégiummá váltunk A megelőző évek munkája alapján diákotthonunkat no­vember 17-én felsőbb szer­veink (O. M. OKISZ KB) kol­légiummá nyilvánították. A kollégiummá válás hosszú évek áradságos munkájának ered­ménye, és nem kizárólag a no­vember 17-i kollégiumi avató ünnepség utáni időkre vonat­kozik. Kollégiumunk élete nem helyeződik új alapokra, de a megelőző időszakban lerakott alapok erősítése és felépítése l­esz most a feladatunk. A megelőző időszakban is a kol­légiummá válás szellemében végeztük munkánkat, aminek fő célja: jó tanulmányi lehe­tőségeket biztosítani hallgató­inknak és az, hogy segítsük őket erkölcsi-politikai nevelé­sükben, közösségi emberré vá­lásukban. Nézük meg röviden, mit kí­ván a DB tenni az elkövetke­zendő időkben. Egyik fontos feladatunk a már jó úton ha­ladó diákönkormányzatunk továbbfejlesztése. Ezen a te­rületen rendkívül fontos szere­pet kapnak az KDB-k és szak­csoportok. Az ő munkájuknak kell elsősorban öntevékennyé válni, a nevelő tanárok és a KDB segítségét felhasználva, önállóan, gondolkodva, dolgoz­ni saját területükön, meghatá­rozva, hogyan akarnak élni kö­zösen a kollégiumban, és az általános irányelvekkel egyet­értésben. Határozatokat hoz­nak, s azokat végre is hajtják. Általában sokat szoktak vi­tatkozni arról, hogyan egyez­tethető össze az önállóság és a nevelő tanárok munkája. Súlyos hiba lenne azoknak igazat adni, akik azt mondják, hogy a nevelő tanárok az ön­állóság­ megvalósításának aka­dályozói. Ezeknek a hallgatók­nak egyértelmű választ ad az­­a hallgatói vélemény, mely szerint — ha a vezetők nem csinálnak semmit, s nincs sa­ját elgondolásuk, akkor rá­kényszerítik a nevelő tanáro­kat, hogy helyettük gondol­kozzanak, így a legnagyobb jóindulattal sem keletkezik önállóság. Persze, nem ez az általános, de alapvető hiba, és ezért kell vele foglalkozni. A helyesen értelmezett patronáló munkát, amely segíti munkán­kat , mindig igényeltük és igényelni is fogjuk. Hangsú­lyozni k­ell, hogy az önkor­mányzati szervek az igazgató­val egyetértésben, együttes fe­lelősséggel látják el a kollé­gium vezetését. A kollégiumi közösség alapja a szakcsoport. Ezek munkája határozza meg az egész kollégium munkáját, és annak eredményességét. Eb­ben az alapközösségben nyílik arra lehetőség, hogy a hallga­tók alkotta kis közösség mun­kájának irányításával közvet­lenül segítsük a hallgatók kö­zösségi emberré válását. Ez nehéz feladat, de a lehetősé­gek jó kihasználsával szép eredményeket lehet elérni. Szokássá vált már kollégiu­munkban a félév végi munka­értekezletek megtartása. Eze­ken vitatják meg a szakcso­port tagjainak munkáját. Az elkövetkezendő időben tovább kell erősíteni a bírálat és ön­bírálat szellemét. Kommunis­ta őszinteséggel kell felvetni egymás hibáit, és közösen har­colni ennek kijavításáért. Ha­tározottan fel kell lépnünk a „Ne szólj szám, nem fáj fe­jem” felfogás ellen. Ugyanak­kor, amikor kíméletlennek kell lennünk a hibákkal szem­ben, bírálatunk legyen jó szán­dékú, és vegyük figyelembe a hallgató egyéniségét is. Arra kell törekedni, hogy a szak­csoport a feladatok megszabá­sakor és azok ellenőrzésekor vegye figyelembe a hallgató egyéniségét. Ne állítsa ugyan­azt a követelményt jó vagy je­les rendű hallgató elé, mint a gyengébb tanulmányi előme­netele elé. A belső rend terü­letén az eddigi fegyelmet meg kell szilárdítani, elsősorban az EDB és szakcsoport segítségé­vel. A közösségnek kell fellép­ni a magukról megfeledkezett hangoskodók ellen, akik aka­dályozzák az elmélyült mun­kát. Ezt a célt kívánjuk bizto­sítani új házirendünkkel is, aminek megvitatása folyamat­ban van. A vita során felme­rült, hogy helyes mércét kell emelni hallgatóságunk elé, aminek betartása mindenkire nézve kötelező. Vannak még olyan fontos feladatok, mint a szoba-rendbentartási verseny új alapokra helyezése. Ilyen feladat még klubszobánk hasz­nálata, porta, telefon, ügyelet stb. Kollégiumi életünk és az elkövetkezendő idők feladatai igen sokrétűek, azok elemzése nem volt célom, csak néhány gondolatot szerettem volna fel­vetni, és megismertetni. A kol­légiumokat és azokat a felada­tokat, amiknek­ megvalósításá­val mi is a kommunista szak­emberképzést segítjük. Ilyen is van ... A minap ösztöndíj ügyem intézése közben találkoztam Gyurival, a vállalat személy­zeti osztályán. Éppen induló­ban volt, mikor érkeztem, de azért elbeszélgettünk pár per­cig. Tudott dolog, hogy ilyen­kor a legismételtebb és leg­sablonosabb kérdés: mi járat­ban vagy öregem? Nos, hogy hű maradjak a szokáshoz, én is ezzel kezdtem a társalgást, de a válasz —, a válasz az őszintén és kellemesen meg­lepett: — Megbeszéltem az osztály­­vezetővel, hogy hetenként két­szer matek konzultációt tartok az esti tagozaton tanuló mun­kásoknak ... Ezt az oldalt írta és szer­kesztette a vári diákotthon központi diákbizottsága. — Még azt sem tudom, milyen színű az új csuklós FRIEDRICH DÜRRENMATT: KARÁCSONY Karácsony volt. Mentem a távoli síkságon át. A hó mint az üveg. Hideg volt. A levegő halott. Se mozgás, se hang. A láthatár kerek. Az ég fekete. A csillagok kimúltak. A hold teg­nap a sírba szállt. A nap fel se kelt. Kiáltottam. Semmi vá­lasz. Újra kiáltottam. Egy test hevert a havon. A gyermek Krisztus volt. A végtagok fehérek és merevek. A dicsfény egy sárga, megfagyott korong. Magamhoz vettem a gyermeket. Fel és alá mozgattam karjait. Szétnyitottam a szemhéjait. Nem volt szeme. Éhes voltam. Megettem a dicsfényt. Úgy ízlett, mint régi kenyér. Leharaptam a fejét. Öreg marcipán. Tovább men­tem. (Ungváry Rudolf fordítása) Szalagvágással kezdődött Azután bemutattuk a szakcsoportok munkáit És végül, mint kollégisták tettünk fogadalmat VENDÉGLÁTÁS TÍZ-TIZENKÉT TAGÚ tár­saság ül az asztalnál a vári diákotthon egyik szobájában, a 68-asban. Az asztalnál szót idézőjelbe kell tenni, mert a hét keskeny tanulóasztal a fal­nál áll a szoba kis terjedelme miatt, nincs lehetőség a szoká­sos rend felborítására. Így a társaság nagyobbik része a szomszédoktól kölcsönvett szé­keken foglalt helyet és látha­tóan élénken figyelt a képletes asztalfőn ülő két sötét ruhás fiatalemberre no meg az egyi­kük oldalán ülő, rendkívül csinos hölgyre. Az asztalon né­hány borospalack, a tálon sü­temény. Ha körülnézünk, min­denütt példás — és hozzátehet­jük —, szokatlan rend uralko­dik. A polcokon akkurátusan elhelyezett könyvek, jegyzetek, a fényes parketten még nagyí­tóval sem találni szemetet. Egyszóval minden rendkívüli. Szombat délután van, a kol­légiummá avatás napja. Még diákotthon vagyunk, a legfon­tosabb aktus ugyanis még hát­ra van. A délután megrende­zett fogadáson a rektor elvtárs a diákotthon volt aktivistáinak emléklapot és jutalmat adott át, elismerésül azon közös munkájuknak, amelyet a kol­légiummá alakulás szakaszá­ban végeztek, s amelyet ez a nap lesz hivatott megkoszo­rúzni. Ők már mérnökként lá­togattak vissza elmúlt éveik színterére, hogy együtt velünk és a leendő kollégium, vala­mint az egyetem vezetőivel megünnepeljük a közösen elért sikereket. Néhány szakcsoport a fogadást követően vendégül látta a hajdani kollégistákat. Közülük való a 68-as szoba két vendége az asztalfőn, a villa­mos 11-es szakcsoport meghí­vásában. A HANGULAT ELEINTE kissé feszélyezett. Hiába, nem vagyunk egészen „magunk kö­zött”. A végzett kollégákra azért mégiscsak valami belül­ről sugallt tisztelettel néz fel a másodéves, no és nem utolsó sorban zavar a csinos nő je­lenléte, akinek egy fél pillan­tása is elég ahhoz, hogy az ember elfelejtse, mit is akart mondani. A kezdeti nehézséget feloldja a lassan meginduló társalgás. A kollégiumról esik szó. A volt kollégáknak még a dél­után folyamán bemutatták a pompás dísztermet, a társalgó­kat, a klubhelyiséget. Ők an­nak idején a rongált, vagy me­szelt falu épület képét vitték magukkal a romokban heve­rő volt lovagteremmel, s most feltárult előttük az kép: tor­naterem, a helyreállított dísz­terem, s ami még fontosabb, a minden szempontból egészsé­ges, kényelmes környezet, mint a nyugodt tanulás biztosítéka.­­ Aztán diákotthonos éle­tükről beszéltek. Az egyik kol­léga diákbizottsági titkár, a másik stúdiósként működött annak idején, amikor a szobák­ba bevezették a rádiót. Elis­meréssel nyilatkoztak a jelen­legi diákbizottság munkájáról, amely most már sokkal széle­sebb hatáskörrel és szervezett­séggel tevékenykedik, s amely képes volt a diákotthon közös­ségi életét olyan szintre emel­ni, hogy a diákotthon méltóvá vált a kollégiumi címre. Aztán a csínytevések. Itt megeresz­kednek az utolsó szálak is, a hangulat egyre bizalmasabbá válik. Elmeséljük élményein­ket, s ők is szolgálnak néhány­­nyal a régi szép időkből, meg­tudjuk, hogy ők sem voltak jobbak a ,,Deákné vásznánál”. KIVÁNCSIAK VAGYUNK jelenlegi életükre. Nem győzik hangsúlyozni, milyen fontos a nyelvtudás. Aztán szakmai té­ren is tanulás és újra tanulás és szervezeti munka, mint a mérnöki tevékenység nagyon fontos alkotó eleme. Csak röviden mesélnek. Nemsokára elkezdődik az ava­tó ünnepség, no meg arra is hivatkoznak, hogy még egész éjszaka helyt kell állniuk, pe­dig mi tudjuk, hogy ezt csak azért mondják, mert a szak­csoport-borocskából ugyancsak nem bírnák már ki a követke­ző fordulót. BÚCSÚZNAK A VENDÉ­GEK. Megköszönik a meghí­vást, mi pedig megköszönjük a számunkra nagyon hasznos beszélgetést. Jó volt igazi hús­ból, vérből való fiatal mérnö­köket látni, s társaságukban egy órát eltölteni, mert ilye­nek leszünk majd mi is — leg­alábbis reméljük. Jól érezték magukat a vendégek. Külön avatóünnepség a vegyész III. évfolyamon­ ­ kollégiummá­­á válásunk előtt és után sok olyan vélemény hangzott el, hogy ez lényegében nem jelent semmi vál­tozást, csupán for­malitás. Ezt a né­zetet könnyű meg­cáfolni. Már har­madik éve lakunk a diákotthonban, de még egyik ese­ményre sem ké­szültünk ilyen ak­tívan, mint a kol­légiummá avatás­ra. Ekkor látszott meg igazán, hogy milyen jó közös­ség alakult ki a mi szakcsopor­tunkban is. Elhatároztuk, hogy a mi közössé­günk külön is megünnepli ezt a fontos eseményt. De hogyan tegyük emlékezetessé ezt a napot ? — ez volt a kérdés. A ha­lászlé mellett döntöttünk. Első­rendű szakácsunk szédületes vacso­rát kreált. A har­madik teli tányér elfogyasztása után — merőben tudo­mányos alapon — elfogyasztottuk a fejenként szüksé­ges napi folyadék­mennyiséget, amit célszerűségi okok­ból sűrű vörösbor formájában vet­tünk magunkhoz. A hangulat egy­re emelkedett. Halkan, fegyelme­zetten, ahogy új­donsült kollégis­tákhoz illik — fel­hangzott egy-egy magyar­­ nóta is. Szó szót, nóta nó­tát követett, és a bor elfogyott. Bi­zony, utánpótlásra volt szükség, amit a közeli Fekete Hollóhoz címzett kiskocsmában sze­reztünk be. Az utánpótlás beszer­zőjét sorshúzás út­ján döntöttük el. Egy hórihorgas, szemüveges kollé­gánkra esett a megtisztelő fela­dat. Szakcsopor­tunk aggódó sze­mekkel figyelte a demizsonnal bo­torkáló alakot. Be­felé még viszony­lag biztosan ha­ladt. Körülbelül négy óráig izga­tott találgatások közt telt az idő, visszajön-e, vagy sem. Egyszer az­tán valóban fel­tűnt mosolygó arc­cal, csillogó sze­mekkel, kotyogó demizsonnal, de szemüveg nélkül. Pontosabban, ez nem volt eldöntött tény. Hosszú ta­lálgatásokkal sem tudtuk eldönteni, hogy a bort hordo­­zó kollégánkon rajta van-e a szemüveg, vagy sem, így a dön­tést másnapra ha­­lasztottuk. Még egy darabig koccantak a poharak, egy-két dal is elhangzott még: a „János bá­­csi”-t követte a „Vén cigány”, az „Egri ménes”-t a „Lidi néni”. Bár fél füllel úgy hal­lottuk, mintha az érsek nem a leg­teljesebb harmó­niában zengett volna. Midőn a hangulat lejjebb szállt, s a kedélyek lecsillapodtak, el­fogyott a bor, a társaság lepihent, hogy másnap a kollégium avató­ünnepélyén újult erővel csapjon fel a jókedv. Középiskolai emlékek Lassan a kilométerekben mért elrontott rajzok mindent elfoglalnak. Még az „Arany­köpések” című enciklopédiát is. De lapozgassunk csak bele­, hátha találunk azért újat is: Történelem óra: . ..­ ezért nevezte egy tudós az embert állatkészítő szer­számnak. Magyar óra: János vitéz megszületéséhez hat hónapra és hat éjszakára volt szükség. Fizika óra: Az atom alkotó részei:­ elekt­ron, proton, neon. Modern diák: Dózsát villamosszékre ültet­ték. Tanár kérdez — diák felel: Tanár: Egy ezerben hány nulla van? Diák: Kettő. Tanár: Nahát! Odavaló vagy! Nyári emlék: „Értünk Hanság mezején ért kalászt lengettél”. Ilyen is volt! Fiam, te úgy fogalmazol, hogy ha majd feleséget kérsz magadnak, tehenet adnak he­lyette. .. Pontos fogalmazás: Rákóczit németnek nevezték és német nőt vett feleségül, de mindkettő csak félig sikerült. A kis kíváncsi: A mai feladat: Társadalmi helyzet vizsgálata Mária Teré­zia alatt. Abszolút orosz tudó: — On bül v Kazánye — Ő kazánkovács volt. Állattan: Bonyhád környékén a svájci szentimentális marhát tenyész­tik. Geometria: Ha egy téglalapot a szim­metria tengelye körül megfor­dítunk, tömör vascső lesz. Villamosságtan: A jósok semlegesneműek, ezért nem vezetik az áramot.

Next