A Jövő Mérnöke, 1970 (17. évfolyam, 1-40. szám)

1970-02-14 / 6. szám

Oktatók, diákok közös műve: a VIZSGA Beszélgetés Suhai Em­őnével, a villamos-dékániban Suhai Emőnével, a villamos­­mérnöki kar dékáni hivatalá­nak vezetőjével beszélgettünk a mostani vizsgaidőszak bo­nyodalmairól, átmeneti prob­lémáiról, az új tanulmányi és vizsgaszabályzat gyakorlatá­ról. Az elmúlt hetekben gyak­ran írtunk a vizsgákról, fő­ként az utóvizsgázás problé­máiról, diák és tanár viszonyá­ról az utóvizsgákkal kapcso­latban. De nem tudtunk még kitérni arra a motívumra, hogy utóvizsgák tekintetében alapvető különbség van a mos­tani elsőévesek és az előbb indultak, tehát már a másod­évesek között is. Míg ugyanis a négy félév összesen 12 is­métlő vizsgát enged meg az el­sőéveseknek, akik már teljesen az új tanulmányi és vizsga­rend szerint végzik tanulmá­nyi munkájukat, addig az „öregdiákok” utóvizsgáikat a régi rend szerint bonyolíthat­ják le. Fokozatos „átállásról” van szó tehát, amit csak he­lyeselni lehet, nem csupán a diákok, de a tanárok túlter­heltségére való tekintettel is. Továbbra is az a helyzet a villamoskaron, hogy — bár, mint legutóbbi számunkban is közöltük, jó néhány száz ér­­jegy elkelt az évfolyamok elő­adónak fiókjaiból — mégsem fordult elő az az extrém eset, hogy valaki kifejezetten más oktatónál vagy vizsgabizottság előtt kívánt volna utóvizsgáz­ni. A tanszékekről a dékáni hivatalba még ilyen kérés nem érkezett. Olyan, aki a megen­gedett utóvizsgaszámot kime­rítette (például 6 tárgyból há­romnál több év-re ígérkezik) alig néhány akadt eddig, pe­dig már csak néhány nap vá­laszt el bennünket február 15- től, az 1969/70. tanév első fél­évi vizsgaidőszakának végé­től. Van egy olyan paragrafusa ugyanis a vizsgaszabályzatnak, hogy a vizsgaköteles tárgyak­nak minden félévben csak a fele lehet utóvizsgás. Ha ezt a hallgató túllépi, évismétlésre utasítják, mivel a 4 félév — 12 utóvizsga szabálya csak arányosan elosztva érvényes. Pillanatnyilag még problé­mákat okoz az új rendelkezés­nek az a pontja, amely meg­szabja az államvizsgáknál, hogy államvizsgabizottsági tag csak­ egyetemi tanár vagy do­cens lehet. A villamoskaron sok a fiatalabb oktató, az adjunk­tus, tanársegéd , ők a jövő­ben nem vehetnek részt a vizsgákon, csak mint vizsgáz­tatók, dékáni engedéllyel. Tehát a bizottságoknak nem lehetnek tagjai, ez pedig a rangosabb professzorok sok­szoros túlterheltségére, a vizs­gák iramának csökkenésére, lelassulására vezet. Számtalan eljárási, értel­mezési problémát vetett fel az új tanulmányi és vizsgasza­bályzat gyakorlatba való be­vezetése, mondotta Suhai Er­nőné, a villamoskar dékáni hivatalának vezetője. Ezek a problémák a február 3-án tar­tott kari tanácsülés elé kerül­tek a mi részünkről is, ahol sok javaslatunkat elfogadták. A végleges megfogalmazáson dolgoztam éppen fél éjszaka, hogy a lehető legvilágosabb formában kerülhessenek egye­temünk rektora elé, végleges jóváhagyásra. Ezek szerint ezek a tapasztalatok is meg­könnyítik majd a második félév vizsgáit mind az okta­tók, mind a diákok számára, s a gyakorlat folyamán normális kerékvágásba len­dült új szabályok, mód­szerek beteljesítik hivatásu­kat. A racionálisabb, hu­mánusabb és ugyanakkor igazságosabb vizsgáztatás meg­valósulását „mérnökgyár”­­egyetemünkön. Amelynek azért egyre emberibb arca lesz. Cs. J. VISSZAJELZÉS Hát ismét eltelt egy vizsgaidőszak. Igaz, néhány ter­minológia meg­változott. Meg­szűnt az utóvizs­ga, valamint az utóvizsgaidőszak, mint fogalom; az u. v. helyett az i. v. már valaho­gyan sokkal job­ban hangzik. Az új vizsgaszabály­zat bevezetésével, és rugalmas alkal­mazásával a leg­több helyen szű­nőfélben van a to­vábbi bürokratiz­mus is. Problémák azonban m­­akadhatnak bő­ven. És az új fél­év kezdetén ezt az örvendetes de­mokratizálódási folyamatot úgy lehet a legjobban elősegíteni, hogy­­ megpróbálunk őszi­ntén vissza­nézni az elmúlt félévre. Igen, a már milliószor emlegetett vissza­jelzés-ügyről van szó, az annyira hiányzó, közvet­len, őszinte be­szélgetésekről. Most van ennek az ideje, most kell ezeket meg­csinálni. Én mindeneset­re idejében szól­tam... . — róla — Rövid jelentés a vizsgaidőszakról Vegyészmérnöki kar A vizsgaidőszaknak éppen a mai napon van vége, teljesen feldolgozott adatokkal tehát nem szolgálhatunk, nincs még „napra­kész” statisztika , vannak azonban részleges eredmények, s van némi ta­pasztalat is, amiről érdemes megemlékezni, sőt, megszívlel­ni is. A február 4-én lezajlott kari tanácsülésre készült egy fel­mérés „Vizsgahelyzet a ve­gyészmérnöki kar nappali ta­gozatán 1970. február 3-án” Eszerint az I. évfolyam 203 hallgatójából február 3-ig 78 fő zárta le félévét, további 78 hallgatónak egy, 40 hallgató­nak két, 7 hallgatónak három tárgyból kell még vizsgáznia. A II. évfolyamon (171 fő) fél­évét 17 hallgató zárta le. Egy tárgyból 44, két tárgyból 60, három tárgyból 31, négy tárgy­ból 11, több tárgyból 8 hallga­tónak volt még vizsgája. A III. évfolyam sem állt valami fé­nyesen. Az összesen 138 hall­gatóból mindössze tízen zárták a félévet, egy tárgyból 52, két tárgyból 53, három tárgyból 18, több tárgyból 5 hallgató volt még vizsgaköteles. A IV. évfo­lyam 124 hallgatójából félévét 11 fő zárta le, egy tárgyból 52, két tárgyból 47, három tárgy­ból 14 hallgató „hátralékos”. Ez volt február 3-án. Azóta persze a sok hátralé­kosból sokan törlesztettek, de korántsem mutatott szívderítő képet a helyzet a vizsgaidőszak végefelé sem. A dékáni hivatal előadói el­mondták, hogy bőven voltak olyan hallgatók, akik február 14-e előtt néhány nappal még két-három vizsgájukat nem tették le. Volt olyan, aki egyik tárgyból a rendelkezésére álló négy nap alatt először futott neki, s még két ismétlő vizsga is várt rá. N­amármost. Ha az „első” vizsga nem sikerült neki, ak­kor jön az ismétlő vizsga. De mikor? A négy nap alatt? És ha a két ismétlő vizsgából, mondjuk, az egyik megint nem sikerül, akkor mi van? Ez még egy „százszázalékos biztonságú” hallgató esetében is több mint rizikó. Mi történhet az ilyen hallga­tóval? Az előadók fáradtan legyin­tenek. „Lesz itt annyi orvosi igazolás, hogy Dunát lehet re­­keszteni vele.” Hát ez is megoldás a hall­gatónak. Amennyiben hozzájut­ne orvosi igazoláshoz. (Naiv feltételezés persze, hogy nem jut hozzá, mert mért ne jutna? És­­kivéve azt a néhányat, aki komolyan, huzamos ideig beteg volt, jönnek a „fal­betegek”, s miután az orvosi igazolás okat egyforma értékűnek kell tekin­teni — megkaphatják a halasz­tást.) Erre a kétségbeesett kapko­dásra, izgalomra (hiszen az év­ismétlés réme fenyeget) nem volna szükség. A dékáni hiva­talok felesleges megterhelésére sem. Ha az „utolsónapos” hall­gatók beosztották volna az időt. Óriási önbizalom vagy óriási hanyagság kellett ahhoz, hogy valaki januárban például egyetlen vizsgát se tegyen le, ellenben február végén szinte egyszerre kettőt, hármat. Kínálkozott pedig néhány variáció. Mondjuk, az ember januárban túlesik a nehezebb tárgyakon, s a könnyebbeket hagyja februárra. Vagy neki­fut januárban valamennyi vizsgának (vagy sikerül, vagy nem), és akkor bőven van ide­je ismételni az akciót február­ban. Igaz, hogy ez egy kis gon­dolkozással járna, amolyan „tervkészítéssel”, ráment volna tán egy nap is, de megkímélte volna a hallgatót (mi több, a hozzátartozókat, s mindenkit, aki vizsga­ügyben illetékes vagy érintett) a zűrzavartól,­­ túl­erőltetett tempótól, s nem egy esetben a legrosszabbtól az évismétléstől. A prédikáció nem valami ro­konszenves a diákok számára különösen attól nem, aki nincs benne a pikszásben nyakig, ha­nem — együttérzéssel bár — de valahonnan a szélről néz: a vizsgaidőszaki vergődést drukkolást, tanulást — mégis meg kell kockáztatni (prédi­­kátum, hangvétel nélkül) any­­nyit, hogy a következő vizsga­id ászaikra nem ártana levonni ennek a vizsgaidőszaknak ta­nulságait. Szeptemberben nem lesz vizsgaidőszak, nyáron sem lesz, tehát minden vizsgát má­jus 21-től június 30-ig kell le­tenni, méghozzá jól beosztva. Utolsó hétre, utolsó napokra „első” vizsgát, ismétlő vizsgát, utóvizsgát felhalmozni — ez túlságosan nagy kockázattal jár. Évismétlést jelenthet. An­nak számára pedig, aki eleve évismétlő volt ebben az évben — az egyetemi pályafutás vo­nat _ k __ I­!üü!ÍÍU:!:Íliü::::::::.. JOVO MÉRNÖKE GÉPTERVEZŐ GÉP Fiatal szakemberek egy cso­portja automata berendezések tervezésére szolgáló — szintén automata — rendszert terve­zett Leningrádban. A digital- számítógépbe táplált komplex program nyomán a gép ember­ beavatkozás nélkül rajzolt, meg gyakorlatilag bármilyen bonyolult mikroprogra­mos au­tomata sematikus elrendezé­sét, majd elkészíti azok részle­tes terveit is. Az új módszer fejlesztésére rendkívüli lehetőség nyílik ; legbonyolultabb berendezései — akár az elektronikus szá­mítógépek gyors tervezésére (APN) isünüüsn­ün­ mmm NADRÁGKOSZTÜM Kollégina, én nem bánom, ha pizsamában jön az előadá­saimra, de legalább ne akadja végig!! Hajnali vetélkedő ATTÓL TARTOK, kevesen hiszik el, pedig igaz. A negyedéves vegyészhall­gatók, akik fizikai kémiából szigorlatoztak , olyan ádáz küzdelmet folytattak az „el­sőbbségért”, amilyenre még nem volt példa. Sem a ve­gyészkar, sem más karok éle­tében. Ezt úgy kell érteni, hogy „az aznapra rendelt turnus” vala­mennyi tagja (kb. 12 ember) elsőnek akart lemenni, amiből aztán egyenesen következett, hogy már kapunyitásnál, haj­nalban, hajnal előtt, tumultuó­zus jelenetekre került sor. Akadt olyan tag, aki 4 órakor dobta ki magát az ágyból, s úgy futott az egyetemre fel­alvó állapotban, mint aki máklevet ivott. CSODÁLATOS HISTÓRIA. Tekintetbe véve, hogy az egyetemisták általában utál­ják a korai felkelést, viszont imádnak aludni — teljesen érthetetlen is. Varsányi professzor úr, aki a társulatot szigorlatoztatta, ugyancsak csodálkozását fejez­te ki, s a következőket mond­ta: Nem tanszéki intézkedésről van szó. A tanszék feliratko­zási sorrendben szigorlatoztál reggel 8 órától, s a szigorlat legkésőbb fél 2 tájban véget is ér. Azt sem lehet tehát mondani, hogy a hallgatók az idő elhúzódása miatt rohan­nak, azért, mert nem akarják az egész napjukat a szigorlat­ra „áldozni”. Úgy látszik, összebeszéltek, hogy nem fel­iratkozási, hanem érkezési sorrendben szigorlatoznak, s a tanszék ezt tudomásul is vet­te. Hogy miért tették ezt a ne­gyedévesek? — ki tudja?.­ REJTÉLYES. A hallgatók hallgatnak. Egy­szerűen nem hajlandók meg­mondani az okát. Úgyhogy csak tippelni lehet. Elképzel­hető, hogy heccből csinálták, hadd törje a fejét a tanszék. Vagy istennyilaszerűen rá­jöttek arra, hogy a kora hajna­li levegő üdít, frissít, hogy nincs szebb a hajnali veréb­­csicsergésnél és a ritka járatú, ám félig üres villamosnál. El­képzelhető az is, hogy azok, akik elsőnek szigorlatozhat­nak, jobban járnak a társaság másik felénél, mert a jegy mellé kapnak egy zacskó nyu­gicukrot. Elképzelhető to­vábbá az is, hogy nyugicu­kor helyett áldást oszt a tan­szék, ami egyfelől olcsóbb is, másfelől viszont nagy esz­mei értéke van. A TOVÁBBI elképzeléseket a nyájas olvasóra bízom, ne­­kem több nem jut eszembe, ugyanis ma korán keltem fel, hajnalban, s ilyenkor bágyad­tan fog az agyam. — b — t — Modern szerelés — Hogy alig van rajtam valami?! és « » gyönyörű, új karkötő?!... „Egy huszonötöset kérek...“! ALIG ÉSZREVEHETŐ, egye­temistáink által sokat látoga­tott kis helyiség a Budafoki úton, szemben az egyetem épületével. Az ajtó felett fe­hér alapon apró betűkkel a felirat: trafik, özv. Szikom Ferencné és özv. Nagy Lajos­­né árulják benne a cigarettát, a különböző trafikárut, no meg természetesen az ok­mánybélyegeket. Ezekben a napokban nem túlzok, ha azt mondom, hogy ezeknek volt a legnagyobb keletje. Néha még a kis helyiségbe sem lehetett beférni, olyan sor állít előtte. A legtöbb hallgató huszonötö­set vett, de szép számmal akadtak olyanok is, akik már kénytelenek voltak a százas­ból csupán ötven forintot visszakérni. Margit néni ki­csit bosszúsan, de mindig ag­gódva, reményt keltően, biz­tatva tépte le egymás után a bélyegeket. Nem először, de nem is utoljára csinálta. Immárom tizenöt éve, hogy az egyetemisták hozzá járnak bélyegért, mielőtt az egyetem dékáni hivatalaiba menné­nek. Ha ismétlővizsgás lép a trafikba, már szinte szólnia sem kell, mert Margit néni az arcáról olvas. Hiába, tizenöt év, az nagy idő. Ezalatt ki le­hetett ismerni a hallgatók minden mozdulatát, arcfinto­rát, elkeseredését, vagy éppen boldogságát. Volt olyan vizs­gázó, aki kérte Margit nénit, hogy szorítson neki a délelőtt folyamán, s még többen olya­nok, akik a boldogságtól kipi­rult arccal rontottak az üzlet­be közölni az örömhírt: sike­rült az ismétlés. VAN OLYAN régi ismerőse Margit néninek, aki még vi­dékre helyezése után is meg­megereszt néha egy lapot, sőt, külföldi ösztöndíjasok is kül­denek üdvözlő kártyákat sze­­retetük jeléül. Külön szeretettel gondosko­dik a vietnami hallgatókról, akik néha bizony egy kicsit akadozva, de bűnbánóan kérik és vásárolják meg a szükséges bélyegeket. Margit és Irén néni gyors statisztikája arról tanúsko­dik, hogy manapság sokkal több az ismétlés, mint pár évvel ezelőtt. Habár egyikőjük sem ért különösebben a mű­szaki tudományokhoz, annyit a tapasztalatukból és az egye­temistákkal folytatott röma beszélgetésekből meg tudnak állapítani, hogy az idők fo­lyamán a tananyag bővült, nőtt a mennyiség, gyarapodtak az ismeretek, s bizony így könnyebben becsúszik egy-egy ismétlés. Meggyőződésük, hogy most is ugyanolyan szorga­lommal és lelkesedéssel tanul az ifjúság, mint azelőtt, vi­szont egyre nehezebb lesz a helyzetük. EGYÉBKÉNT ÖRÖMMEL és büszkén emlékeznek visz­­sza azokra az időkre, amikor a trafik „alapköveit” egyete­misták segítségével rakták le. Boldogan jöttek segíteni, hi­szen a környéken nem volt máshol trafik. Még az első polcokat is az ő segítségükkel állították fel. Mindez 1955. április 4-én történt. Azóta ti­zenöt év telt el, de a forga­lom egyre nőtt. Régi és új ar­cok váltogatják egymást. Idő­sebb egyetemisták köszönnek el, új fiúk és lányok nyitnak be. Ez az élet rendje. Csak a két trafikos néni maradt vál­tozatlan. Mindketten nagyon szeretik a Műegyetem hallga­tóit, velük együtt izgulnak és örülnek egy-egy sikerült vizs­ga, vagy felelés után. Állandó ügyeletet tartanak, hisz soha­sem tudni, hogy mikor kell segíteni, amikor még nem ké­ső. Reggel negyed nyolctól es­te negyed hatig dolgoznak, csendesen, szerényen. Az egye­temhez tartoznak. Ha egyszer arra jársz, emeld meg a kalapod Margit néni és Irén néni trafikja előtt. Jól fog esni nekik... Koltay Gábor MŰKÖDIK A „BŐR-60” Üzembe helyezték az első, kutatási célokat szolgáló, gyors neutronokkal működő atomreaktor, a „Bőr—60" energetikai egységét. A már stabilan üzemelő reaktorban a leendő, energia­termelő atomreaktorok egyes részegységeit szándékoznak kipróbálni. Több kutató ugyanis ezt a típust tartja a jövő energiatermelő atom­reaktorának, mivel a berende­zés természetes uránnal mű­ködik, és a felhasználtság na­gyobb mennyiségben plutóniu­mot is termel. (APN) HOMOK GENERATOR Bakuban összeállították a fizika—matematikai tudomá­nyok doktora — Mahmedbei — helióberendezéseit, üveggel fedett vasbeton lá­dába tengerparti homokot tesznek, majd a napsugarak felmelegítik. A homok össze­gyűjti a napenergiát és a kö­zötte futó csővezeték vizét je­lentősen felmelegíti. A homok hőfelvevő képessé­ge sokkal magasabb, mint az ilyen berendezésekben általá­nosan használt fémeké, ugyanakkor, a hőleadása egy­­tizede, vagyis magasabb a ha­tásfoka. (APN)

Next