A Jövő Mérnöke, 1970 (17. évfolyam, 1-40. szám)

1970-05-23 / 19. szám

Egy város nem önmaga.. Sarlós István tanácselnök az R-klubban A fenti szavakkal kezdte tájékoztató jellegű ankétjét kedden délután Sarlós István, a fővárosi tanács vb-elnöke. A napirenden Budapest aktuális várospolitikai kérdései szere­peltek, mellyel kapcsolatban a súlypontozás a jövő általános városrendezési tervei, vala­mint a január elsejével in­duló negyedik ötéves terv ide­vonatkozó fejezetei irányában történt. Miután műszakisok va­gyunk, az általános jellegű kérdéscsoportokat csak nagyon röviden szeretném ismertetni annál is inkább, mivel sok szó esett a főváros és egyetemünk közötti — nem minden szem­pontból kielégítő — kapcsolat­ról. Miért nem önmaga egy vá­ros? Elöljáróban jó tudni, hogy Budapesthez 45 község tartozik mintegy 360 000 fővel. Nem kis szám! Ezt az adatot főleg akkor méltányoltuk kel­lőképpen, amikor megtudtuk, hogy hány és hány település ragaszkodik foggal-körömmel a fővároshoz tartozónak nyilvá­nításhoz. Budapest határozott álláspontja: a fővároshoz nem csatolhatnak területet, de mi sem kisebbedhetünk. Vagyis Budapest területe jóidőre még 525 kms marad. Az ok: a lé­­lekszám így is sokkal nagyobb az ideálisnál, másrészt a zöld­területekre többek között a la­kásigények kielégítése miatt is nagy szükség van. Egy érdekes összehasonlítás: Fővárosunkban egy főre 40 m2 zöldterület jut, viszont ugyan­ezt a beépített területek szem­szögéből vizsgálva az arány lé­nyegesen rosszabb, öt ember jut 1 m2-re. Sarlós István sza­vaival élve tehát „a városnak szüksége van ezekre a terü­letekre”! A lélekszám alakulása és problémája a teljesség igénye nélkül: ma 2 millió 10 ezer, de az ésszerű létszámcsökkentés miatt a tervek szerint 2000- ben a természetes szaporodás figyelembevételével is csak 2 millió 300 ezer lesz. Sarlós elvtárs általános fel­tűnést keltő adata: 1938-tól kimutatható, hogy évente több fiú született, mint lány, ennek ellenére a statisztikai adatok szerint kb. 15 éves kortól kezdve a nők létszáma megha­ladja a férfiakét. A miérten lehet gondolkodni! A főváros legnagyobb prob­lémája a lakáskérdés. Jelen­leg 640 000 lakással rendel­kezünk, ami 50 000-rel keve­sebb, mint amennyire szükség lenne. 2000-re 900 000 laká­sunk lesz, ami a kiszámított akkori igényeket­­(akkori igé­nyek mai szemmel) maximá­lisan ki tudja elégíteni, mivel ez a szám 30 000-rel több, mint a valóságos igény. Az igények kielégítését csak a jövő gene­rációi fogják élvezni? Nem, mert „úgy kell tervezni, hogy a dolgozó már 1971-ben is jól érezze magát”! Véleményem szerint ez volt a délután leg­fontosabb megállapítása. A lakásépítéssel kapcsolatban sok szó esett még a lakótele­pek — mint különálló, önálló egységek — korszerűtlenségé­ről, az „alvó város” modernte­­lenségéről, az épületek magas­ságáról, az uniformizálódásról, a házgyárakról, az építőanya­gok felhasználásáról és egyéb idevágó problémákról. Sokak szerint a közlekedés még a lakáskérdésné­l is fonto­sabb kérdéskomplexum. Ezt maga Sarlós elvtárs is kifeje­zésre juttatta. Új ötéves ter­vünk fő létesítményei lesznek az újonnan épülő miskolci és szentendrei autósztráda és a Budafoki út korszerűsítése, ill. meghosszabbítása. A főváros útjait fokozatosan két-, majd négysávosra építik át. Prog­ramnak szerintem bőven ele­gendő. Naponta 4 millió 400 ezer utast szállítanak közlekedési eszközeink. Ehhez jön még a 6—8 százalék potyázó. A for­galom zavartalanságának biz­tosítása érdekében a járatokat sok helyütt már nem lehet to­vább sűríteni. A problémát új, ésszerű meggondolás alapján indított járatok, valamint nem utolsósorban a metró most el­készült és óriási beruházással épülő új szakaszai fogják meg­oldani. Persze mindehhez a felté­teleket is meg kell teremteni. Több mint 1 millió pesti dol­gozik a fővárosban, vidékre mintegy 12 500 jár, s nem le­becsülendő a vidékről feljárók száma sem. Annak ellenére, hogy szilárd álláspont, hogy a termelés fokozását az intenzi­tás és nem a munkaerőlétszám fokozásával kell elérni, ezek a fantasztikus beruházások min­denképpen megkövetelik a vi­dékről feljárók létszámának emelését. Ez természetesen még több — nagyon fontos és ma is időszerű — kérdést vet fel. Gondoljunk csak a pén­teki munkásvonatokon uralko­dó elviselhetetlen légkörre. Egyetemünkkel kapcsolat­ban a feltett kérdésekre vála­szolva Sarlós elvtárs elmond­ta, hogy a Münnich kollé­giummal szemközti hatalmas kihasználatlan területen való­színűleg a közeljövőben már megkezdődik a műegyetemi sportkombinát építése, mind­annyiunk rég óhajtott vágya. A főváros és a BNV rendezői közötti hosszas viták a végé­hez közelednek. A BNV illeté­kesei nem hajlandók feladni a Városliget patinás környeze­tét, de kénytelenek a főváros által szabott megszorításoknak eleget tenni. A műegyetemi uszodaépítéssel kapcsolatban még kedvezőbb a helyzet. A főváros továbbra is követi azt a jól bevált szokást, hogy az arra érdemes, és a konkrét tervekbe szervesen beépíthető diplomamunkákat megvásá­rolja egyetemünktől. Hivatko­zott a vb elnöke az egyete­münkkel való kapcsolat elem­zésekor arra, hogy az Erzsé­­bet-híd és a metró építésekor is csak a Műegyetem jóváha­gyása után realizálódtak egyes elképzelések, újítások. A met­ró sínpár rögzítésének korsze­rű megoldására a pontot a műegyetemi laboratóriumok tették fel. Szó esett az „Egyetemisták a fővárosért, főváros az egye­temistákért" mozgalomról is. Valódi, ízzig-vérig filmél­mény Kása Ferenc új filmje, az „Ítélet”. Eredetileg nem is akartam írni róla, de a film végignézése után asztalhoz kellett ülnöm. Úgy éreztem mindenképp megérdemel pár sort ez az „újszerű” történel­mi film. Nemhiába beszéltem az imént történelmi filmről. Mert ha be kellene sorolnunk a ma­gyar—román—szlovák „nem­zetközi” (a szó szoros értelmé­ben) produkciót, akkor aligha­nem ebbe a kategóriába esne. Mitől van az embernek mégis némi tiltakozása ez ellen az egyenruhába bújtatás ellen? Elsősorban azért, mert az al­kotóknak sohasem állt szándé­kában monumentális, hatal­mas díszleteket és megdöbben­tő létszámú szereplőgárdát fel­vonultató történelmi divatre­­vüt csinálni. Ma már talán frá­zisnak tűnhet az, amit legen­dák szétrombolásával kapcso­latban vezettünk be. Nevezete­sen arra az elemző, gondolko­dó, lényeget meglátó, okokat feltáró, szenvedélyes csomó­pontkeresést értem ezalatt, amely lehántotta Dózsáról az évszázadok alatt rárakódott pátoszt és ünnepélyességet, melynek keretében az előbb említetteken kívül a főváros a nyári szünetben igyekszik mi­nél nagyobb számban egyete­mistákat szakképzettségüknek megfelelő munkakörben, meg­felelő anyagi támogatás fejé­ben elhelyezni. Török Imre KISZ-titkár a beszélgetés során hangot adott annak a kívánságnak, hogy egyetemünk és a főváros veze­tősége közötti kapcsolat az ed­digiektől eltérően szorosabb, több területre kiterjedő le­gyen. Sarlós elvtárs örömmel nyugtázva az érdeklődést, ki­látásba helyezte a látogatások szervezett formában való ál­landó ismétlődését. Kegyetlen dolog protokollá­ris ízű témákról érdekesen, színesen írni. Főleg akkor, ha az ilyen beszélgetés, összejöve­tel egyáltalán nem volt proto­kolláris jellegű. Őszintén szól­va tudat alatt én is erre szá­mítottam. Kellemesen csalód­tam és csalódott velem együtt az, aki ott volt KISZ-szerve­­zetünk képviseletében. A fent említetteken kívül szó esett még az épülő Vár­színházról, az épülő Nemzeti Színházról, az új tv-székház­­ról, a METESZ-székházról, a siklóról és a többi mindany­­nyiunkat foglalkoztató kérdés­ről. Sarlós István időt és ener­giát nem kímélve válaszolt a pergőtűzszerű kérdésekre, s nem tért ki még a kényesnek tűnő problémák elől sem. Nem tette ezt azért sem, mert ma­ga mögött érezte mindany­­nyiunk városunkat féltő gon­doskodását és épülését-szépü­­lését mindenek felett akaró és kívánó szeretetét. Köszönjük neki ezúttal is a megjelenést, további munkájához sok si­kert, erőt és egészséget kí­vánva ! — Koltay Gábor — igyekezett megmutatni egy forradalmár emberarcán ke­resztül a kor törénelmi moz­gatórugóit, valamint azt, hogy egy nép életét és sorsát meg­határozó hihetetlenül fontos és döntő összeütközésnél mi­ként játszik szerepet a saját magában az egyénben végbe­menő küzdelem és tragédia. Nagyon helyesen nem törté­nelmi kavalkádot, látványos csata­jeleneteket, szívszoronga­tó párbajokat kapunk, hanem egy módszert. Egy olyan mód­szert, melynek segítségével a dolgok mélyére tudunk látni, felfedezni olyan momentumo­kat, amelyek vizsgálódásunk kiindulásául kell, hogy szol­gáljanak, amelyekkel az egye­düli fontosat, a lényeget tud­juk bonckés alá venni. Tökéletesen igaz, hogy nem a parasztháború mégoly nehe­zen kivívott és minket büsz­keséggel eltöltő győzelmeire kell fordítanunk a figyelmün­ket, hanem arra, hogy miért, minek, vagy kinek a hatására fordult a török ellen készülő sereg a földbirtokos osztály el­len. Nem arra kell koncentrál­nunk, hogy hány ember ve­szett el a végső összecsapás­ban az uralkodó osztály egye­sített serege ellen, (ami mel­lesleg nem elhanyagolható), hanem át kell éreznünk Dó­zsa igazi és valódi tragédiá­ját. Azt, hogy elfogatása után Werbőczy vezetésével a moz­galom feladására, aljas és gyá­va elárulására akarták kész­tetni életbenmaradása fejében. Konfliktus ez egyrészt Dózsa és az urak, másrészt Dózsa és Dózsa között. Végül már csak az utóbbi van jelen. A Besse­nyei által kifogástalanul meg­formált hatalmas népvezér maga is vallja, hogy abba pusztul bele, hogy nem tudja, mit tegyen. Mivel használna népének, nemzetének? Óriási, elementáris erejű vívódás, hi­hetetlen indulatok és érzel­mek. Robbanásig feszült lég­kör, idegesítő csend. Végül is aztán a megrendíthetetlen Dó­zsa legyőzni saját maga kéte­lyeit Nem tagadhatja meg ez­­rek és ezrek jogos és törvé­nyes küzdelmét, igazságba ve­tett hitét, ők mindent feláldoz­tak, s Dózsa sem cselekedhe­tett másként. Vállal mindent, amit vállalnia kell. Egy szavá­ba kerülne és nyolcvanezer ember tovább élhetne. Az em­ber itt egy pillanatra megállít mindent és gondolkodni kezd. Vajon nem célszerűbb és he­­lyesebb-e az okos kompro­misszum, a „taktikai visszavo­nulás”? Mindezeket elbírálni csak a konkrét szituációk, a valóságos tények és légkör bir­tokában lehet. S Dózsa a ne­hezebbik utat választotta. Bár ennél sokkal nehezebb lett volna számára a másik lehe­tőséget végigjárni. A befejezés már-már sokk­hatásszerű megoldása, valamint az újabb csavarás: a hazafelé igyekvő, mindenbe beletörő­dött anya szavai az utóbbi évek egyik legsikerültebb ma­gyar fimjének záróakkordjai. A forgatókönyv Csoóri Sándor és a rendező Kása Ferenc kö­zös munkája. Az operatőri te­vékenység Sára Sándort dicsé­ri. Kása Ferencet kár külön méltatni, hisz mindaz, amit el­mondtam a filmről, lényegé­ben az ő érdeme. Befejezésül még egy észre­vételemnek szeretnék hangot adni. Fiatal filmeseink egy csoportja, s gondolok itt az Ítélet stábjára is, már régóta igyekszik minden produkció­nál közösen, összefogva, egy­mást segítve, támogatva dol­gozni. Hol az egyik a forgató­könyvíró, másik a rendező, harmadik az operatőr és fel­váltva. Mindenképp helyes ez annál is inkább, mivel munká­jukat az Ítéleten kívül számos­­ magyar filmtörténetben rangot kivívott , maradandó alkotás jellemzi. Valahogy jobban támogatni kellene őket a közönségnek is, hiszen a mozi igen-igen­csak foghíjas volt. Ne adjunk tá­madó felületet ezáltal az ellen­zőknek, hiszen saját magun­kat fosztjuk meg a valóságos filmélménytől. Történelem a mának Tökéletes technika Botrányba fulladó tantermi vígjáték Megjegyzés az alcímhez: a botrány itt nem feneketlen tavat jelent. A megjegyzés célja: a félre­értéseket kikerülendő. Első színhely: FE-előadóte­rem. Amiről szó lesz: két fekete tábla (meg egy fél). A táblák helymeghatározá­sa: az előadóterem mosoly­zöldre majszolt falán. Ott­létük minősége: lógnak (fölülről lefelé). Célja: használják őket, elő­adás közben, jobb kézbe (kivé­tel: tehetséges embereknél bal kézbe) vett, fehér magyar kré­tával betűket, számokat és egyéb rejtvényeket írnak rá. Méretei­ vannak, de vége­sek, ezért az előadó egy idő után válaszút előtt áll. Első lehetőség: megsemmisíti az eddigi munkáját. Végrehajtás: melynek során az előadó és az előre, galád módon, mértéktelenül bened­­vezett szivacs szoros kapcso­latba kerülnek. Második lehetőség: az elő­adó bűvészmutatványok köz­ben feltornássza a táblát, hogy hasznosítani tudja az alatta levőt. Eszközök: piszkavashoz ha­sonló bűvszerszám, tábla tete­jén levő lyuk, emberi tapasz­talat és találékonyság. Az alkalmazott módszer jel­lege: végtelenül igénytelen, primitívbe hajló. Eredetileg (Zipernowsky ide­jén): a tábla mozgatása gomb­nyomásra történt. Most: gomb van, nyomogat­ni lehet, a táblát automatiku­san mozgatni nem. Ennek oka: a tudomány mai állása mellett erre még nem adható magyarázat. Ötlet az előadó részéről: néha vetítettképes ábrákkal kívánja illusztrálni az elő­adást. Ehhez elengedhetetlen felté­tel: sötétség. Római egyes változat: éj­szaka tartott előadás esetén a villanykapcsoló alsó helyzetbe való könnyed átbillentésével megvalósítható. Megjegyzés: ilyen, nappali hallgatók esetében ritkán for­dul elő, bár láttá­k már „éjjeli” őrt bili nélkül. Római kettes változat: az ablakon levő redőny leenge­dése. Ehhez eszköz: egy szál meg­rettent kurbli, amelyet addig kell tekerni, amíg a nézelődők is meg nem unják. A szükséges idő: közel ne­gyed óra! Kérdés: nem lehetne-e mar­káns áttételváltoztatással, vagy automatizálással ezt meggyor­sítani ? Második színhely: Stoczek nagyterem. A táblák mozgatása: nehéz­kes. Indok (indok, de nincs más): csimpaszkodásra szolgáló fog­­gantyú, vagy egyéb reálisan igényt kielégítő tartozék ke­vés (egyáltalán nincs). A tábla sajátossága: több éve monostabil, ha valaki rendkívüli szórakozottságában úgy véli, hogy a táblát föltolta, azt kétségtelenül az illető op­tikai csalódás iránti fogékony­ságára vezethető vissza. A tábla kisidőállandójú tranziens jelenség lezajlása után vissza­tér az alap állapotába. Kísérő jelenség: hangos de­rültség a hallgatóság körében. A táblák magatartása: kö­zömbös. A gondnokságé is. Botrány: az. Megjegyzés az előbbi pont­hoz: a nemtörődömség a táb­lákkal kapcsolatban szembe­szökően nyilvánvaló. Első sugallat: ha egyéb anyagi, erkölcs, stb. eszközök nem állnak rendelkezésre, biz­tosítsák, hogy bizonytalan ke­délyállapotú tanársegédek vál­tott műszakban, saját testi ere­jük latba vetésével oda hassa­nak az irányban, hogy a tábla bármilyen stacionér helyzet­ben használható legyen. Méltányosság az illetékesek­kel szemben: a szerző a leg­nagyobb mértékben őszinte kötelességének érzi annak ma­radéktalan közlését, miszerint ezt a megoldást tiszta lelki­­ismerettel nem javasolhatja. Második sugallat: a gond­nokság javíttassa meg a Sto­czek nagyterem tábláját. Harmadik sugallat: nézze­nek utána, miért nem lehet használni az FB-teremben az automatizált hajtást. összefoglaló megállapítás: az egyetem tábláinak nagy ré­sze siralmas állapotban van. Állagukra vonatkozó ada­tok: kopottak, töredezettek, egyes tábláknál azt is lehet látni, hány darabból állították össze (mint közeli rokona a parketta esetében. Lásd: K. mf. 20, 21.). Negyedik és egyben utolsó sugallat: hozzanak létre egy bizottságot a táblák karban­tartásának megejtésére és en­nek ellenőrzésére. A bizottság álljon öt vezetőségi tagból (el­nök, két elnök­helyettes, titkár, titkárnő), és megfelelő számú dolgozóból (egy vagy kettő). Ajánlatos a táblákat az álla­potuktól függően határozott időközönként lefesteni. A festékkel szemben támasz­tott követelmény: tartósság. A festék színe: fekete (kel­lemesen élénk vörös, eluta­sítva). Az eddigiekben közölt észre­vételek, javaslatok, kérések stb. jellege: meglehetősen szubjektív. Feladat: objektív értékítéle­tek alkotása a gondnokság ré­széről. Alkalmazható módszer: hely­színi szemle. A remélhető reakció: a táb­­lák állapotán való javítás. A cikk célja: dettó. Az előbb említett szó jelen­tése által támasztott kétségek eloszlatásának módja: utána lehet nézni: 1. értelmező szó­tárban, 2. kiskatekizmusban, 3. Jókai kódexben. A cikk vége: menetrendsze­rűen, minden ellenkező alko­holista filozófia rosszindulatú híresztelését példásan megcá­folva, elérkezett. — Németh — Sóhajok hídja Bártfai Judit, vn. éves vegyész felvétele

Next