A Jövő Mérnöke, 1970 (17. évfolyam, 1-40. szám)
1970-05-23 / 19. szám
Egy város nem önmaga.. Sarlós István tanácselnök az R-klubban A fenti szavakkal kezdte tájékoztató jellegű ankétjét kedden délután Sarlós István, a fővárosi tanács vb-elnöke. A napirenden Budapest aktuális várospolitikai kérdései szerepeltek, mellyel kapcsolatban a súlypontozás a jövő általános városrendezési tervei, valamint a január elsejével induló negyedik ötéves terv idevonatkozó fejezetei irányában történt. Miután műszakisok vagyunk, az általános jellegű kérdéscsoportokat csak nagyon röviden szeretném ismertetni annál is inkább, mivel sok szó esett a főváros és egyetemünk közötti — nem minden szempontból kielégítő — kapcsolatról. Miért nem önmaga egy város? Elöljáróban jó tudni, hogy Budapesthez 45 község tartozik mintegy 360 000 fővel. Nem kis szám! Ezt az adatot főleg akkor méltányoltuk kellőképpen, amikor megtudtuk, hogy hány és hány település ragaszkodik foggal-körömmel a fővároshoz tartozónak nyilvánításhoz. Budapest határozott álláspontja: a fővároshoz nem csatolhatnak területet, de mi sem kisebbedhetünk. Vagyis Budapest területe jóidőre még 525 kms marad. Az ok: a lélekszám így is sokkal nagyobb az ideálisnál, másrészt a zöldterületekre többek között a lakásigények kielégítése miatt is nagy szükség van. Egy érdekes összehasonlítás: Fővárosunkban egy főre 40 m2 zöldterület jut, viszont ugyanezt a beépített területek szemszögéből vizsgálva az arány lényegesen rosszabb, öt ember jut 1 m2-re. Sarlós István szavaival élve tehát „a városnak szüksége van ezekre a területekre”! A lélekszám alakulása és problémája a teljesség igénye nélkül: ma 2 millió 10 ezer, de az ésszerű létszámcsökkentés miatt a tervek szerint 2000- ben a természetes szaporodás figyelembevételével is csak 2 millió 300 ezer lesz. Sarlós elvtárs általános feltűnést keltő adata: 1938-tól kimutatható, hogy évente több fiú született, mint lány, ennek ellenére a statisztikai adatok szerint kb. 15 éves kortól kezdve a nők létszáma meghaladja a férfiakét. A miérten lehet gondolkodni! A főváros legnagyobb problémája a lakáskérdés. Jelenleg 640 000 lakással rendelkezünk, ami 50 000-rel kevesebb, mint amennyire szükség lenne. 2000-re 900 000 lakásunk lesz, ami a kiszámított akkori igényeket(akkori igények mai szemmel) maximálisan ki tudja elégíteni, mivel ez a szám 30 000-rel több, mint a valóságos igény. Az igények kielégítését csak a jövő generációi fogják élvezni? Nem, mert „úgy kell tervezni, hogy a dolgozó már 1971-ben is jól érezze magát”! Véleményem szerint ez volt a délután legfontosabb megállapítása. A lakásépítéssel kapcsolatban sok szó esett még a lakótelepek — mint különálló, önálló egységek — korszerűtlenségéről, az „alvó város” moderntelenségéről, az épületek magasságáról, az uniformizálódásról, a házgyárakról, az építőanyagok felhasználásáról és egyéb idevágó problémákról. Sokak szerint a közlekedés még a lakáskérdésnél is fontosabb kérdéskomplexum. Ezt maga Sarlós elvtárs is kifejezésre juttatta. Új ötéves tervünk fő létesítményei lesznek az újonnan épülő miskolci és szentendrei autósztráda és a Budafoki út korszerűsítése, ill. meghosszabbítása. A főváros útjait fokozatosan két-, majd négysávosra építik át. Programnak szerintem bőven elegendő. Naponta 4 millió 400 ezer utast szállítanak közlekedési eszközeink. Ehhez jön még a 6—8 százalék potyázó. A forgalom zavartalanságának biztosítása érdekében a járatokat sok helyütt már nem lehet tovább sűríteni. A problémát új, ésszerű meggondolás alapján indított járatok, valamint nem utolsósorban a metró most elkészült és óriási beruházással épülő új szakaszai fogják megoldani. Persze mindehhez a feltételeket is meg kell teremteni. Több mint 1 millió pesti dolgozik a fővárosban, vidékre mintegy 12 500 jár, s nem lebecsülendő a vidékről feljárók száma sem. Annak ellenére, hogy szilárd álláspont, hogy a termelés fokozását az intenzitás és nem a munkaerőlétszám fokozásával kell elérni, ezek a fantasztikus beruházások mindenképpen megkövetelik a vidékről feljárók létszámának emelését. Ez természetesen még több — nagyon fontos és ma is időszerű — kérdést vet fel. Gondoljunk csak a pénteki munkásvonatokon uralkodó elviselhetetlen légkörre. Egyetemünkkel kapcsolatban a feltett kérdésekre válaszolva Sarlós elvtárs elmondta, hogy a Münnich kollégiummal szemközti hatalmas kihasználatlan területen valószínűleg a közeljövőben már megkezdődik a műegyetemi sportkombinát építése, mindannyiunk rég óhajtott vágya. A főváros és a BNV rendezői közötti hosszas viták a végéhez közelednek. A BNV illetékesei nem hajlandók feladni a Városliget patinás környezetét, de kénytelenek a főváros által szabott megszorításoknak eleget tenni. A műegyetemi uszodaépítéssel kapcsolatban még kedvezőbb a helyzet. A főváros továbbra is követi azt a jól bevált szokást, hogy az arra érdemes, és a konkrét tervekbe szervesen beépíthető diplomamunkákat megvásárolja egyetemünktől. Hivatkozott a vb elnöke az egyetemünkkel való kapcsolat elemzésekor arra, hogy az Erzsébet-híd és a metró építésekor is csak a Műegyetem jóváhagyása után realizálódtak egyes elképzelések, újítások. A metró sínpár rögzítésének korszerű megoldására a pontot a műegyetemi laboratóriumok tették fel. Szó esett az „Egyetemisták a fővárosért, főváros az egyetemistákért" mozgalomról is. Valódi, ízzig-vérig filmélmény Kása Ferenc új filmje, az „Ítélet”. Eredetileg nem is akartam írni róla, de a film végignézése után asztalhoz kellett ülnöm. Úgy éreztem mindenképp megérdemel pár sort ez az „újszerű” történelmi film. Nemhiába beszéltem az imént történelmi filmről. Mert ha be kellene sorolnunk a magyar—román—szlovák „nemzetközi” (a szó szoros értelmében) produkciót, akkor alighanem ebbe a kategóriába esne. Mitől van az embernek mégis némi tiltakozása ez ellen az egyenruhába bújtatás ellen? Elsősorban azért, mert az alkotóknak sohasem állt szándékában monumentális, hatalmas díszleteket és megdöbbentő létszámú szereplőgárdát felvonultató történelmi divatrevüt csinálni. Ma már talán frázisnak tűnhet az, amit legendák szétrombolásával kapcsolatban vezettünk be. Nevezetesen arra az elemző, gondolkodó, lényeget meglátó, okokat feltáró, szenvedélyes csomópontkeresést értem ezalatt, amely lehántotta Dózsáról az évszázadok alatt rárakódott pátoszt és ünnepélyességet, melynek keretében az előbb említetteken kívül a főváros a nyári szünetben igyekszik minél nagyobb számban egyetemistákat szakképzettségüknek megfelelő munkakörben, megfelelő anyagi támogatás fejében elhelyezni. Török Imre KISZ-titkár a beszélgetés során hangot adott annak a kívánságnak, hogy egyetemünk és a főváros vezetősége közötti kapcsolat az eddigiektől eltérően szorosabb, több területre kiterjedő legyen. Sarlós elvtárs örömmel nyugtázva az érdeklődést, kilátásba helyezte a látogatások szervezett formában való állandó ismétlődését. Kegyetlen dolog protokolláris ízű témákról érdekesen, színesen írni. Főleg akkor, ha az ilyen beszélgetés, összejövetel egyáltalán nem volt protokolláris jellegű. Őszintén szólva tudat alatt én is erre számítottam. Kellemesen csalódtam és csalódott velem együtt az, aki ott volt KISZ-szervezetünk képviseletében. A fent említetteken kívül szó esett még az épülő Várszínházról, az épülő Nemzeti Színházról, az új tv-székházról, a METESZ-székházról, a siklóról és a többi mindanynyiunkat foglalkoztató kérdésről. Sarlós István időt és energiát nem kímélve válaszolt a pergőtűzszerű kérdésekre, s nem tért ki még a kényesnek tűnő problémák elől sem. Nem tette ezt azért sem, mert maga mögött érezte mindanynyiunk városunkat féltő gondoskodását és épülését-szépülését mindenek felett akaró és kívánó szeretetét. Köszönjük neki ezúttal is a megjelenést, további munkájához sok sikert, erőt és egészséget kívánva ! — Koltay Gábor — igyekezett megmutatni egy forradalmár emberarcán keresztül a kor törénelmi mozgatórugóit, valamint azt, hogy egy nép életét és sorsát meghatározó hihetetlenül fontos és döntő összeütközésnél miként játszik szerepet a saját magában az egyénben végbemenő küzdelem és tragédia. Nagyon helyesen nem történelmi kavalkádot, látványos csatajeleneteket, szívszorongató párbajokat kapunk, hanem egy módszert. Egy olyan módszert, melynek segítségével a dolgok mélyére tudunk látni, felfedezni olyan momentumokat, amelyek vizsgálódásunk kiindulásául kell, hogy szolgáljanak, amelyekkel az egyedüli fontosat, a lényeget tudjuk bonckés alá venni. Tökéletesen igaz, hogy nem a parasztháború mégoly nehezen kivívott és minket büszkeséggel eltöltő győzelmeire kell fordítanunk a figyelmünket, hanem arra, hogy miért, minek, vagy kinek a hatására fordult a török ellen készülő sereg a földbirtokos osztály ellen. Nem arra kell koncentrálnunk, hogy hány ember veszett el a végső összecsapásban az uralkodó osztály egyesített serege ellen, (ami mellesleg nem elhanyagolható), hanem át kell éreznünk Dózsa igazi és valódi tragédiáját. Azt, hogy elfogatása után Werbőczy vezetésével a mozgalom feladására, aljas és gyáva elárulására akarták késztetni életbenmaradása fejében. Konfliktus ez egyrészt Dózsa és az urak, másrészt Dózsa és Dózsa között. Végül már csak az utóbbi van jelen. A Bessenyei által kifogástalanul megformált hatalmas népvezér maga is vallja, hogy abba pusztul bele, hogy nem tudja, mit tegyen. Mivel használna népének, nemzetének? Óriási, elementáris erejű vívódás, hihetetlen indulatok és érzelmek. Robbanásig feszült légkör, idegesítő csend. Végül is aztán a megrendíthetetlen Dózsa legyőzni saját maga kételyeit Nem tagadhatja meg ezrek és ezrek jogos és törvényes küzdelmét, igazságba vetett hitét, ők mindent feláldoztak, s Dózsa sem cselekedhetett másként. Vállal mindent, amit vállalnia kell. Egy szavába kerülne és nyolcvanezer ember tovább élhetne. Az ember itt egy pillanatra megállít mindent és gondolkodni kezd. Vajon nem célszerűbb és helyesebb-e az okos kompromisszum, a „taktikai visszavonulás”? Mindezeket elbírálni csak a konkrét szituációk, a valóságos tények és légkör birtokában lehet. S Dózsa a nehezebbik utat választotta. Bár ennél sokkal nehezebb lett volna számára a másik lehetőséget végigjárni. A befejezés már-már sokkhatásszerű megoldása, valamint az újabb csavarás: a hazafelé igyekvő, mindenbe beletörődött anya szavai az utóbbi évek egyik legsikerültebb magyar fimjének záróakkordjai. A forgatókönyv Csoóri Sándor és a rendező Kása Ferenc közös munkája. Az operatőri tevékenység Sára Sándort dicséri. Kása Ferencet kár külön méltatni, hisz mindaz, amit elmondtam a filmről, lényegében az ő érdeme. Befejezésül még egy észrevételemnek szeretnék hangot adni. Fiatal filmeseink egy csoportja, s gondolok itt az Ítélet stábjára is, már régóta igyekszik minden produkciónál közösen, összefogva, egymást segítve, támogatva dolgozni. Hol az egyik a forgatókönyvíró, másik a rendező, harmadik az operatőr és felváltva. Mindenképp helyes ez annál is inkább, mivel munkájukat az Ítéleten kívül számos magyar filmtörténetben rangot kivívott , maradandó alkotás jellemzi. Valahogy jobban támogatni kellene őket a közönségnek is, hiszen a mozi igen-igencsak foghíjas volt. Ne adjunk támadó felületet ezáltal az ellenzőknek, hiszen saját magunkat fosztjuk meg a valóságos filmélménytől. Történelem a mának Tökéletes technika Botrányba fulladó tantermi vígjáték Megjegyzés az alcímhez: a botrány itt nem feneketlen tavat jelent. A megjegyzés célja: a félreértéseket kikerülendő. Első színhely: FE-előadóterem. Amiről szó lesz: két fekete tábla (meg egy fél). A táblák helymeghatározása: az előadóterem mosolyzöldre majszolt falán. Ottlétük minősége: lógnak (fölülről lefelé). Célja: használják őket, előadás közben, jobb kézbe (kivétel: tehetséges embereknél bal kézbe) vett, fehér magyar krétával betűket, számokat és egyéb rejtvényeket írnak rá. Méretei vannak, de végesek, ezért az előadó egy idő után válaszút előtt áll. Első lehetőség: megsemmisíti az eddigi munkáját. Végrehajtás: melynek során az előadó és az előre, galád módon, mértéktelenül benedvezett szivacs szoros kapcsolatba kerülnek. Második lehetőség: az előadó bűvészmutatványok közben feltornássza a táblát, hogy hasznosítani tudja az alatta levőt. Eszközök: piszkavashoz hasonló bűvszerszám, tábla tetején levő lyuk, emberi tapasztalat és találékonyság. Az alkalmazott módszer jellege: végtelenül igénytelen, primitívbe hajló. Eredetileg (Zipernowsky idején): a tábla mozgatása gombnyomásra történt. Most: gomb van, nyomogatni lehet, a táblát automatikusan mozgatni nem. Ennek oka: a tudomány mai állása mellett erre még nem adható magyarázat. Ötlet az előadó részéről: néha vetítettképes ábrákkal kívánja illusztrálni az előadást. Ehhez elengedhetetlen feltétel: sötétség. Római egyes változat: éjszaka tartott előadás esetén a villanykapcsoló alsó helyzetbe való könnyed átbillentésével megvalósítható. Megjegyzés: ilyen, nappali hallgatók esetében ritkán fordul elő, bár látták már „éjjeli” őrt bili nélkül. Római kettes változat: az ablakon levő redőny leengedése. Ehhez eszköz: egy szál megrettent kurbli, amelyet addig kell tekerni, amíg a nézelődők is meg nem unják. A szükséges idő: közel negyed óra! Kérdés: nem lehetne-e markáns áttételváltoztatással, vagy automatizálással ezt meggyorsítani ? Második színhely: Stoczek nagyterem. A táblák mozgatása: nehézkes. Indok (indok, de nincs más): csimpaszkodásra szolgáló foggantyú, vagy egyéb reálisan igényt kielégítő tartozék kevés (egyáltalán nincs). A tábla sajátossága: több éve monostabil, ha valaki rendkívüli szórakozottságában úgy véli, hogy a táblát föltolta, azt kétségtelenül az illető optikai csalódás iránti fogékonyságára vezethető vissza. A tábla kisidőállandójú tranziens jelenség lezajlása után visszatér az alap állapotába. Kísérő jelenség: hangos derültség a hallgatóság körében. A táblák magatartása: közömbös. A gondnokságé is. Botrány: az. Megjegyzés az előbbi ponthoz: a nemtörődömség a táblákkal kapcsolatban szembeszökően nyilvánvaló. Első sugallat: ha egyéb anyagi, erkölcs, stb. eszközök nem állnak rendelkezésre, biztosítsák, hogy bizonytalan kedélyállapotú tanársegédek váltott műszakban, saját testi erejük latba vetésével oda hassanak az irányban, hogy a tábla bármilyen stacionér helyzetben használható legyen. Méltányosság az illetékesekkel szemben: a szerző a legnagyobb mértékben őszinte kötelességének érzi annak maradéktalan közlését, miszerint ezt a megoldást tiszta lelkiismerettel nem javasolhatja. Második sugallat: a gondnokság javíttassa meg a Stoczek nagyterem tábláját. Harmadik sugallat: nézzenek utána, miért nem lehet használni az FB-teremben az automatizált hajtást. összefoglaló megállapítás: az egyetem tábláinak nagy része siralmas állapotban van. Állagukra vonatkozó adatok: kopottak, töredezettek, egyes tábláknál azt is lehet látni, hány darabból állították össze (mint közeli rokona a parketta esetében. Lásd: K. mf. 20, 21.). Negyedik és egyben utolsó sugallat: hozzanak létre egy bizottságot a táblák karbantartásának megejtésére és ennek ellenőrzésére. A bizottság álljon öt vezetőségi tagból (elnök, két elnökhelyettes, titkár, titkárnő), és megfelelő számú dolgozóból (egy vagy kettő). Ajánlatos a táblákat az állapotuktól függően határozott időközönként lefesteni. A festékkel szemben támasztott követelmény: tartósság. A festék színe: fekete (kellemesen élénk vörös, elutasítva). Az eddigiekben közölt észrevételek, javaslatok, kérések stb. jellege: meglehetősen szubjektív. Feladat: objektív értékítéletek alkotása a gondnokság részéről. Alkalmazható módszer: helyszíni szemle. A remélhető reakció: a táblák állapotán való javítás. A cikk célja: dettó. Az előbb említett szó jelentése által támasztott kétségek eloszlatásának módja: utána lehet nézni: 1. értelmező szótárban, 2. kiskatekizmusban, 3. Jókai kódexben. A cikk vége: menetrendszerűen, minden ellenkező alkoholista filozófia rosszindulatú híresztelését példásan megcáfolva, elérkezett. — Németh — Sóhajok hídja Bártfai Judit, vn. éves vegyész felvétele