A Jövő Mérnöke, 1970 (17. évfolyam, 1-40. szám)

1970-11-21 / 37. szám

KÖZÖSSÉGI JELLEMZÉS? EBBEN AZ ÉVBEN fejez­tem be tanulmányaimat a BME villamosmérnöki karán. Az öt év alatt egyre növekvő számban kerültek hozzám ki­töltendő kérdőívek, tesztek. Teszteztem már hírközlés el­méletről, a vizsgán, töltöttem ki kérdőívet az előadások színvonaláról, a KISZ mun­kájáról, politikai tájékozott­ságomról. Eddig még mindig válaszoltam a feltett kérdé­sekre, de most, amikor tanu­lótársaim közösségi jellemzé­séről kell írnom, üresen kül­döm vissza az űrlapot. Mik is azok a kérdések, amelyekre az adott válaszok alapján va­lamilyen bizottság valamilyen értékelés szerint, véleményé­vel utunkra bocsát bennün­ket oda, (nem akarom sem kis, sem csupa nagybetűvel leír­ni), ahol szerintem minden megszerzett osztályzatnál fon­tosabbak az ember közösségi tulajdonságai. 1/a. Ki az a négy társad a tanulókörben, akivel valami­lyen nagyobb jelentőségű műszaki feladat megoldásán legszívesebben dolgoznál együtt? (Indoklás.) 1/b. Kivel nem? (Négy név, Indoklás.) 2/a. Nyári táborozás alkal­mával tanulókörökből kikkel laknál együtt legszívesebben ? (Négy név, indoklás.) 2/b. Kikkel legkevésbé szí­vesen? (Nevek, indoklás.) 3/a. Kik azok a tanulókör­ben, akiket legszívesebben fogadnál el később vezetőd­nek? (Nevek, indoklás.) 3/b. Kiket legkevésbé? (Ne­vek, indoklás.) 4. Kinek a politikai véle­ményét veszed figyelembe leginkább a tankörből, miért? (Nevek, indoklás.) HA ARRA GONDOLOK, hogy az öt év­­alatt minden egymástól megkérdezett és minden egymásnak megma­gyarázott feladat, minden kedves kirándulás, tanköri összejövetel, minden apróbb súrlódás, nézeteltérés összbe­nyomását most csupán négy jó munkatárs, jó vezető, jó lakótárs és négy rossz mun­katárs, rossz vezető, rossz la­kótárs kijelölésében kell ösz­­szegeznem, akkor azt hiszem, hiába voltunk kis közösségi csoport, hiába fáradozott KISZ-titkárunk egyetemen kívüli összejövetelek szerve­zésén, hiába ismertük meg egymást. Végigfutok még egyszer a kérdéseken: „veze­tő”, „legjobban”, „legkevés­bé”!?). Vajon ilyenek va­gyunk mi? Talán nem túl nagy szerénységgel többnyire átlagemberek és akkor is osz­­szuk ki egymás között ezt a sok nagyon jót és nagyon rosszat? Nem lehetne az át­lag egyetemi hallgatót ennél jobban jellemezni? Nem he­lyes az a módszer, hogy egy­másról alkotott bonyolult vé­leményünket szélsőséges, egyszerű kategóriákba zsú­foljuk, hogy azt a megfelelő helyen ismét gazdag jellem­képpé varázsolják. Azt hi­szem nem sokat ér az ilyen jellemzés. Kinek a politikai véleményét veszem figyelem­be, miért? De hiszen ötöd­éves fejjel már mindenki­nek saját politikai vélemé­nye van, de ha mégis írna valaki választ e kérdésre, szerintem csak egyetlen logi­kus indoklás következhet: ment az illető véleménye a saját meggyőződésemmel egyezik. De az én meggyőző­désemé sen­ki nem kíváncsi? KÉTSÉGESNEK TARTOM a szerényen összeállított jel­lemstatisztika kiértékelhető­­ségét is. Vajon hogyan érté­kelhetjük egy rossz közösségi, helytelen politikai véleményű tanulótársunk (márpedig a kérdőívet olvasva kell lenni ilyenek közöttünk) vélemé­nyét másokról. Hogy talál­hatnánk meg a sok hamis kö­zül az igazat, ha lehetősége van névtelenség homályába burkolózni? És ezzel el is ér­keztem a kérdőív fő fogyaté­kosságához. Névtelen informá­ciókkal semmiféle komoly fó­rum nem foglalkozik. De hogy értékelhetjük mi annak az embernek a véleményét tár­sai közösségi tulajdonságai­ról, ald maga a közösség legfontosabb törvényét meg­szegve névtelenül válaszol? Márpedig ezt a lehetőséget a kérdőív egyenesen felkínálja. Döntöttem. NEM VOLT HIÁBA az öt év, jól éreztem magam a tankörben, megismertem, megszerettem tankörtársai­mat és ezért nem töltöm ki a kérdőívet. Tudom, bírálni könnyű, nehezebb dolga azok­nak volt, akik ezt a kérdő­ívet szerkesztették. Talán magunkat kellene hibáztat­nom, mert kérdőívekre volt szükség az egyéni jel­lemzések helyett. De ismer­jük el, ez a kérdőív rossz. Ha valaki valamilyen tanulótár­samról véleményemet kérde­zi, szívesen megadom, rész­letesen és aláírással: Lakatos Aladár IV. é. H/4. tk. Szégyen, gyalázat... Azt hiszem, mindannyian kitörő lelkesedéssel üdvözöl­tük az építészkari kiállítást. Szinte mindennap az aulában voltam, s minden látogatásom alkalmával valami újat fedez­tem fel. Tisztelet és hála érte az építészeknek, akik művészi alkotásaikkal megörvendeztet­tek minket. Egyik nap aztán furcsa kiál­lítási tárgyakra lettem figyel­mes. Talán valami elkallódott darab került meg? Vagy vala­mi újabb építészkezdeménye­zésről van szó? Két darab fe­hér papír volt ez a csodabo­gár, amit én az első emeletről letekintve észrevettem. Egy­mástól néhány méter távolság­nyira ugyanazt hirdették: El­lopták! Kérlek tedd vissza! Inkább felveszek rendelést! Az egyetem aulájába elvileg mindenki bejárhat, gyakorla­­tilag azonban csak mi, egye­temisták fordulunk meg a kör­nyéken. A tolvaj sem lehetett, sajnos, más, mint műegyete­mista. Megdöbbentő és semmi­képp sem érthető, hogyan for­dulhat ilyen elő. Nem akarok példabeszédet tartani, hisz úgyis tudom, hogy erre csupán néhány kollégánknak lenne csak szüksége. Továbbmenve abban is biztos vagyok, hogy a kiállítási darabok többé már nem fognak eredeti helyükre visszakerülni. Ha az illető megtalálta a módját annak, hogy eltulajdonítsa azt, ami­hez semmi köze, elképzelhető az is, hogy meg lehet találni a módját az illetékesekhez va­ló visszajuttatásnak. Eddig az elszomorító tények. S ehhez csak egyetlen gondo­latot. Nagyon kevesen veszik megtiszteltetésnek azt, hogy egyetemisták lehetnek. Meg vannak győződve arról, hogy ez csak a kötelező előadásokra való bejárást, a téhák megírá­sát és a rajzok elkészítését je­lenti. Pedig ez csak a dolog égyük része! Egyetemistának lenni maga­tartásformát jelent. Azon a bizonyos értelmiségi szinten való létezést, gondolkodást, ami semmiképp sem egyeztet­hető össze holmi kisstílű el­emelésekkel, komolytalan tol­vajkodással. Ezeknek semmi­képp sincs köztünk a helyük. A legmegdöbbentőbb az hogy erről egyáltalán szót kell ejtenünk. Tesszük ezt azért, hogy az ilyenekkel szemben egészséges közhangulatot ala­kítsunk ki, ami mélységen el­ítéli, nem pedig röhögve meg­tűri maga körül az ilyeneket. Egyébként elnézést kérek néhány kollégámtól, hogy lel­kivilágukba hívatlanul belegá­zoltam. Megérdemelték! — tagga­l ti­mm Hírek a Martosból A Martos kollégiumban 16- án Bartók-emlékműsort tar­tottak. A lemezek között el­hangzott két Bartókról szóló vers, prózai méltatás helyett. 18-án politikai vitaestet ren­deztek, „Már mindenütt verik őket” címmel. Bemutattak há­rom politikai témájú rövidfil­met, ezek voltak a vitaindítók. Egy fiúnak négy mamája A Vidám Színpad új zenés vígjátéka Az emberek — fiatalok és öregek — általában szórako­zást keresve ülnek be a Vi­dám Színpad nézőterére. Az új zenés vígjáték szerzőhár­masa és nem kevésbé a színé­szek, bőven gondoskodnak er­ről a szórakozásról. Fényes Szabolcs, Bencsik Imre és Romhányi József ismeri a mai életet, a mai ízlést. Ha a tör­ténet meséjében néha bizo­nyos naivitások fordulnak elő, azon sem csodálkozik sen­ki, hiszen a helyzetek, a tipi­kus pesti bemondások számá­ra csak ürügyet jelent a szto­ri. Máskülönben egy tehetsé­ges, de mindenütt visszauta­sított fiatal vegyészmérnök­feltaláló a színmű egyik „fő­hőse”, aki hogy bebizonyítsa találmánya életrevalóságát, még egy maszek műanyag-kis­iparos lányát is képes lenne feleségül venni, noha nem sze­reti. Végül azonban minden rendbe jön, „suba subával — guba gubával”, ahogyan a né­pi mondás mondja. A hálás szerepeket Kabos László, Csa­­la Zsuzsa, Jászai László, Be­­rényi Ottó, Zentay Ferenc, Csonka Endre, Zana József, Lórán Lenke, Verebély Iván, Pálffy Gabi, Madaras Vilma, Balogh Erzsi, Dévay Hédi és Peczkay Endre játssza. A minden bizonnyal nagy sikerszéria elé néző zenés víg­játékot Zsudi József rendezte. Elcsábítva és elhagyatva (A SZKÉNÉ —­ remélhetőleg — rendhagyó műsora) „Monda az Úr Jónásnak: ,Kelj fel és menj Ninivébe, kiálts a Város ellen! Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság, szennyes habjai szent lábamat mossák.” Szólt, és fölkele Jónás, hogy szaladna,...” És fölkele két építőmérnök-hallgató is, mert lelkük úgy szomjazta már a szépet a rajzok és zárthelyik si­vatagában, mint Jónás napkínozta teste a tök levelé­nek árnyát. Fölkele és jegyeket várla mindkettő magá­nak, szüleinek, ismerőseinek. Vártak ... Türelmesen sanyargatták elméjüket a mű­szaki tudományok lélekfonnyasztó tüzében. Vártak ... „... és már a harmincnyolcadik nap eljött.” (október 25., vasárnap.) Este 8-kor talpig díszben megjelent a kompánia Szkéné bejáratánál. És mit tesz Isten , az ajtóban egy kaján ninivei áll és közli, hogy ma este egy árva ház sem ég Ninivében, mivel az előadás elmarad! De a mindenségit, a megfutamodás nem megoldás — gondolták a kultúrára éhes hallgatók, minthogy ismer­ték Jónás kínosan végződő dezertálási kísérletét. Újból pénztárhoz járultak, s jegyet vettek, ezúttal a Theoma­­chia c. előadásra. Éltek, azonban a gyanúperrel, s most­­már csak ketten próbálkoztak, hogy elkerüljék a szemre­hányások újabb áradatát. Sejtésük nem volt alaptalan. Mert, bár a helyszínen is plakát hirdette a Theomachia november 3-i, keddi elő­adását, egy árva mitológiai isten nem sok, annyi sem várta őket. Most még a babiloni sem állt ott, mi több, a portán sem tudtak semmiről. Mindössze 10—12 remé­­nyevesztett néző bolyongott a matek-tanszék és a Szkéné szögletében, elcsábítva és elhagyatva. Beszélik, hogy másnap a Bercsényiben bemondta a rádió: a tegnap esti előadás elmaradt. Köszönet a figyelmességért! Építő II. évf. 11. tk. A jogos panasz ügyében (Válasz az Elcsábítva és elhagyatva c. cikkhez) A színházi est technikai okok miatt maradt el. (Ez egy ilyenfajta intézménynél bármikor előfordulhat.) Az eladott jegyeket időben vissza tudtuk vonni. Az eladás­ra kiadott csekély számú bérlet tulajdonosát szóban kí­vántuk tájékoztatni és szíves elnézésüket kérni. Sajnálatos véletlen volt, hogy a megbízott ügyeletes önhibáján kívül, az előadás kezdésének időpontjára nem tudott megjelenni. Reméljük, mint ahogy eddig sem, úgy hasonló eset ezután sem fog megtörténni. A SZKÉNÉ VEZETŐSÉGE Egy kiállításró A fiatal szobrászművész, Nemes Attila kiállítását a Münnich kollégiumban Me­zei Ottó művészettörténész nyitotta meg e hó 7-én. Mond­hatni szép számú érdeklődő előtt. Az érdeklődés azóta sem csökkent. Napról napra új ar­cok és régiek láthatók a kiál­lítóteremben. Akik először lát­ják a szobrokat furcsának, ta­lán érthetetlennek is találják.­­Az újra felbukkanó arcok vi­szont arra engednek következ­tetni, hogy valami mégis föl­keltette az érdeklődésüket. Talán a természetelvűség ? A szobrok magukért beszél­nek. A művész az anyag ana­tómiájában szerényen és őszintén alkalmazkodik az ál­talános és egyedi meglátások­hoz, a valósághoz. Tudatosan alakítja az anyagot gondola­tok rögzítése közben. A na­pokkal ezelőtti ócska követ így teszi élővé. Lelket lehel belé, keretet von rá. Közben belerajzol, belefest, mahilál rajta, s az értéktelen silány anyag a mi világunkat tükrö­ző szoborrá válik, előnyben részesítve a pszichikai hatást. Egyes alkotások lehelletfi­­nomak. Például: Csontváry: (1969, műkő). Mások viszont nyersek, az őskezdethez való viszonyulás hatását keltik. Csupán kontúrjaik sejtetnek valamit, ily­en többek között a „Kavicskirály”. Feltétlen említést érdemel­nek még — bár más szem­pontból — az Anya (1970), Lenin (1969), Néger-fej (1969) és Prométheus (1969) alkotá­sok, melyekről a fiatal művész a következőket mondta: „ ... kompozíciós megoldá­saimon úgy változtatok, ahogy az nekem a legegyszerűbb és ezzel el is fogom érni azt a hatást, amelyet már a készü­lés közben látok ... A téma kiindulásánál ugyan­azon kő természetbeni előfor­dulása határozza meg majd a formát. Önmagunkból kiindul­va olyan szobrokat akarunk alkotni, melyek akár forma­­bontóak, akár teljesen natu­rálisak, de a természet anya­ságának, egyéniségének teljes megbecsülésével hatnak ...” — Sok sikert kívánunk! (ácsjakabfi) VILLAMOS CLUB 1969 MÁJUSÁBAN szerve­ződött újjá. Vezetőség: Rupp­­rich Péter tanársegéd, a mű­szer tanszékről, Kis Károly­ és Déri András harmadéves híradásszakos hallgatók. A klub feladata, mint Kis Károly és Déri András el­mondotta, szakmai, politikai­társadalmi és diákösszkor­­mányzati téren ismereteket adni a kar hallgatóinak. Nyáron a leilei vezetőképző táborban napirenden volt a V. C. Egy ötletdömping alkal­mival 150—200 változatos öt­let gyűlt össze, ezek közül 36 hasznosíthatónak bizonyult. Ezeket stencilen lehúzatták, amelyet megkaptak az alap­szervi vezetők, azzal, hogy az í alapszervezeteken belül dönt­sék el, melyik az az ötlet, té­ma, amit a legjobbnak tarta­nak. Százhúszból hatvan ér­kezett vissza, de kiemelkedő­nek egyik témát se találták, általánosan érdeklődött mind­egyik iránt egy-egy csoport. Ez megnehezítette a program elkészítését. LEGNAGYOBB látogatott­ságnak a Sci-Fi klub örvend. Sok nagysikerű előadást tar­tottak eddig, filmvetítéssel egybekötve. Félévenként három politi­kai tájékoztatót szerveznek, ami az alapszervi vezetőség­nek ajánlott program. Meg szeretnénk nyerni Réti Er­vint, hogy legyen a klub ven­dége. Az elkövetkezőkben Fóris Lajos a futurológiáról tart előadást. Vezetéselméleti tanfolyam indul, főleg gyakorlati kérdé­sekkel foglalkozik, mint be­szédtechnika, pszichológia stb. Az összes kar közül elsőnek! A program agit.-prop. titkárok részére ajánlott, egyébként bárki látogathatja. Ugyanis a Villamos Club programjának egy részét a vá­ri kollégiumban, a másik ré­szét az R klubban rendezi. ÚJÍTÁS: Egyes programok megrendezését kiadják alap­szervezetek részére, az ő fel­adatuk a plakátok elhelyezé­se, a terem berendezése stb. Figyeljétek a plakátokat, a Villamos Club programjai min­denki érdeklődését kielégíti! Stoczek utca 1. GONDOLOM a cím alapján majdnem mindenki tudja, hogy a Stoczek menzáról lesz szó. Ez a menza körülbelül 1600 embert étkeztet, több­kevesebb sikerrel. A cikk cél­ja az lenne, hogy felhívjam azok figyelmét a szükséges változtatásokra, akiknek ez módjukban áll. A menza méretei nem te­szik lehetővé normális mó­don 1600 ember ellátását, kü­lönösen ebédidőben. A rosz­­szul kialakított órarend miatt olyan csúcsok keletkeznek, hogy mind az á la carte, mind a menüsorban 100—150 ember áll. A sorok vége többnyire a lépcsőn, vagy a szűk földszinti előtérben van. A körülbelül 20x20 méteres emeleti étkezdében legalább 350-en tartózkodnak egyszer­re (sokan kabátban), ennek ellenére semmilyen szellőz­tető berendezés nincs. A KABÁTOK elhelyezésére 10 fogás áll­ rendelkezésre. Ezekre maximum 200 kabát fér fel, de ekkor már senki n­em találja a sajátját. A többi kabátot fent az étkez­dében az asztalokra, vagy a szék hátuljára teszik. (Ezért kénytelenek sokan kabátban sorbaállni.) A táskákra vi­szont egyáltalán nem gondol­tak a menza tervezői. Ezek a földön vagy székeken szana­szét hevernek. A menzára bárki bemehet (mint ahogy a földszinti büféhez be is mennek) és már tavaly is volt rá néhány példa, hogy „vesztek” el kabátok, táskáik. A másik probléma elé ezt a címet is lehetne írni: „Hi­giénia nuku”. Az evőeszközö­kön sokszor ételmaradék van és többnyire zsírosak. A tálca szintén zsíros, és szalvéta nél­kül kell rátenni a kenyeret Pohár nincs megfelelő meny­­nyiségben, az asztalon levő kan­csókát nem töltik meg. Az ételekbe pedig belefőznek né­hány olyan dolgot, ami nem éppen étvágygerjesztő. UTOLJÁRA HAGYTAM, pedig elsőrendű probléma az ételek minősége és mennyi­sége. Itt különösen a menü­ről beszélnék. A levesek ízetlenek, a má­sodik fogás kevés. A felszol­gált gyümölcs (alma, szőlő, körte) sokszor már romlott­ A normát még az 50-es évek­ben állapították­­ meg, ami már önmagában is eleget mond. Meg lehet figyelni, hogy a szállítószalagon meny­nyi ételmaradék megy vissza, de nem a „jóllakottság” miatt. A burgonya sokszor fótlen és hámozatlan, a rizst (kis túlzással) sütik. A húsok többnyire mócsingosak, néha ehetetlenek. Pedig az előre kiadott tervezeten hangzatos ételnevek szerepelnek, amik­re nehéz ráismerni a realizá­lódása után. A SZOMBAT és a vasárnap esti hideg vacsora majdnem a nullával egyenlő. Legtöbb­ször 10 dkg olasz szalámi vagy nyers kolbász, minden külön csomagolás nélkül egy papírzacsikóban. A hozzá adott szelet kenyér is másnapos, száraz.­­ Talán ezen lehet­ne a leggyorsabban változ­tatni! Lehet, hogy a cikk olvasó­ja kicsit erősnek találja e sorokat. De ma már a táplál­kozás külön tudomány, épp ezért többet kell adni az éte­lek minőségére és az étkezés nyugodt körülmények közötti lefolyására. K. F. TANULÓPAROK (Alliog. — Ennek a hülye Klapácsnak megint milyen szeret­séje van!

Next