A Jövő Mérnöke, 1970 (17. évfolyam, 1-40. szám)

1970-11-21 / 37. szám

Problémák az E-klubban Szombat. Este 7 óra. Nagy tömeg várakozik az E-épület előtt. Hozzájuk csatlakozunk és be­verekedj­ük magunkat a ruhatárig. Nézzük csak, mi is lesz ma itt? A program így alakul: hattól fél hétig filmvetítés, héttől nyolcig Ge­mini, nyolctól tizenkettőig At­lasz. A földszinten tévé. Idáig rendben van. Egy kis szépséghiba: a zene fél tizenkettő után abbama­radt. És alighogy letették a hangszert a zenekar tagjai, az egyébként lelkiismeretes mun­kát végző rendezők a lányok és fiúk alól valósággal kirán­gatták a székeket, s a terem­ből távozók fülében nem a korábbi zene cseng, hanem a székek és asztalok gyors ösz­­szedobálásának zöreje. Tu­dom, hogy a rendezők is haza szeretnének menni, de talán ki lehetne várni azt az öt per­cet, amíg az utolsó csoport is eltávozik az emeletről. Büfé kellemetlen! Először ugyanis csak a drá­gább Kinizsi sört árulják, és addig senkinek nem adnak az olcsóbb kőbányai világosból. Pohár nincs. Akinek mégis szüksége van rá, vehet magá­nak 50 fillérért. Nem nagy összeg, de az ilyen módszerek megengedhetetlenek az ország egyik első klubjában, de nem­csak ott, bárhol. Ki a felelős ? Szombat, vasárnaponként 1400 fiatal szórakozik itt. Ma már azt hiszem, senkinek nem kell fejtegetnem, hogy szükség van ilyen klubokra. Tehát szükséges és fontos az egyetemen is, megszüntetni nem lehet. Más helyiség nincs, előreláthatólag a klub még tíz évig is az E-épületben lesz. Épp ezért érthetetlen amely­­lyel évek óta elodázzák a leg­elemibb követelmény megva­lósítását, a helyiség szellőzte­tését. Ki vállal felelősséget az il­letékesek közül, ha valaki a nagy hőségben, levegőtlenség miatt rosszul lesz? De nem kell ilyen messzire menni. Meg lehet-e valósítani, hogy az 1400 fiatal, kulturált kör­nyezetben szórakozik, ha szel­lőzés nincs? Nem! S nemcsak szerintem, hanem a klub több ezer tagja szerint sem. Hiába törekednek a klub vezetői és a kulturális veze­tők, hogy minden a legjobban menjen, ha egy ilyen beruhá­zás megvalósításának illeté­kesei, megvétózzák a szüksé­ges és elengedhetetlen köve­telmény teljesítését. ■ A szellőztetés ma a klub legégetőbb problémája, azon­nali megoldást követel! — Wintermantel — MÁTÉ PÁL: Richard Neutra Az Akadémiai Kiadó — közkedvelt és hamar nagy népszerűségre szert tett soro­zatában — az Architektúra sorozatban jelent meg Máté Pál műve Richard Neutráról. Máté Pál Neutra élete mel­lett a világhírű építész mun­kásságát és műveit mutatja be. Neutra nagyjából egy évti­zeddel volt fiatalabb a mo­dern építészet közelmúltban meghalt nagy alakjaitól (Le Corbusier, Gropius, Mies van der Rohe), de századunk első évtizedeiben velük együtt­működött az építészet meg­újulásáért. Egyike volt a leg­elsőknek (a finn Saarinen mel­lett), aki már a húszas évek elején kivándorolt Ameriká­ba. Nagy befolyást gyakorolt a modern amerikai építészet kialakulására, majd az ame­rikai építészet példájával az európai építészetekre is. A könyv szerzőjét —■­ mint azt a fülszöveg írja — majd másfél évtizedes barátság fűzte Neutrához, ami az írás­ban melegebb, szubjektívebb hang megütésére adott okot és jogot. Ez egyúttal olvasmá­nyosabbá, hozzáférhetőbbé teszi az írást a szélesebb kö­zönség számára is, de ugyan­akkor a szakemberek számá­ra sem válik lapossá, vagy ér­dektelenné. Az Architektúra sorozatot, mint a Magyar Tudományos Akadémia Építészettörténeti és Elméleti Bizottságainak és a Magyar Építőművészek Szö­vetségének kiadványát nem kell egyetemünk oktatóinak és hallgatóinak bemutatni. A Major Máté professzor szerkesztette sorozat új köte­te is a szakszerű és érdekes szöveg mellett 56 illusztráción mutatja be Richard Neutra életművét és alkotásait. A könyv ára a sorozat többi kötetéhez hasonlóan 35 forint. BAJ VAN, fiúk. Segít­setek. Nem, nem bántott senki, nem akarnak le­győzni, megbéklyózni. Bennem van a baj, fiúk és most kell hogy igazán se­gítsetek Hogy mi baj van? Hát azt nem is tudom ponto­san. Mennek a napok, nem látlak, nem hallom a hangotokat, nem érzem, hogy vagytok és egyre kevesebb van belőletek ve­lem, és egyre kevesebb van magamból. Még min­dig farmerban járok, fiúk, úgy, mint akkor és még mindig megfeszül az ér a nyakamon, ha valami nem úgy történik, ahogy azt a józan ész és az igazság megköveteli. De ez már nem olyan, mint akkor. Más. Már nem úgy kell!!? Csak nem igaz, hogy őrültség — legfeljebb azt mondom, nem tartom he­lyesnek. Pedig nem ezt akarom mondani, ha a főnököm valamire azt mondja, hogy annak úgy kell lennie, én meg tudom, hogy nem úgy kell. Csak nem hallom a hangotokat­, mert messze vagytok. MIÉRT NEM tudok ül­dögélni a napsütésben a fény felé tartva az arcom? Miért nem tudok esőben csavarogni a város szélén? Miért nem kérdezek ele­get? Miért válaszolok olyan dolgokra is, amihez nem értek? Mi.,, beszélek akkor, amikor tudom, hogy nincs igazam? Mi történt velem, fiúk? Meg­számolom a pénzt, amit visszaadnak a pénztárak­nál. Hát nem rettenetes? Amikor megkérdezik tőlem, hogy szeretsz, azt mondom igen és egyre hangosabban (mondom), hogy elhiggyem. Pedig akkor nem is válaszoltam és ő tudta, hogy igen. MI TÖRTÉNT az éjsza­kákkal, fiúk? Hányszor nekiveselkedtünk egy­másnak, istennek, politi­kának, a világnak. És bon­coltuk, téptük, martuk hajnalokig. Miért nem váltjuk meg részletekben a világot, ha egyszerre nem lehet, nem sikerül­het? Nincs hozzá elég ere­je egyikünknek sem? Fá­rasztó, hálátlan és kényel­metlen dolog világmegvál­tással foglalkozni, ugye? Biztos, ami biztos. Jövőre talán be tudsz fizetni egy kocsira, igaz? A lakásba is kell valami, természetes? Nem, nem érünk rá, majd­ majd elkezdjük valamikor a nagy forradalmakat be­váltani, de most még korai, most még nincs pozíciónk, mert az egzisztencia nem elég, még nem vagyunk elég magasan, hogy abszo­lút igazságot tegyünk, hogy mindig a lelkiisme­retünk szerint tegyünk. Most még igazat kell adni a főnöknek, mert ő segít majd a saját székébe, ha belesegít. Mi is belesegít­jük a következőt. Mi ez a könyörtelen ritmus? Hát nem mi diktáljuk a rit­must? Elismerjük?! NEM, NEM és nem. Nem ezt fogadtam meg nektek, amikor hajnalig ültünk a lépcsőkön és ott tartottuk a markunkban a világot. Nem vagyok az, aki vol­tam, fiúk. Nem tudok küszködni, harapni, vág­ni úgy az igazságért, mint akkor tudtam. Be vagyok zárva magamba és nincs aki kiszabadítson. Lehet, hogy belülről van a zár? De mikor zártam be ma­gam és miért? Hát nem az a dolga az embernek, hogy felcsapott sisakkal vere­kedjék a célért, ameddig csak az erejéből futja? A cél változott volna meg? De miért? Mi az indíték? Vagy én? Tényleg én? Le­szoktam a harcról, de ezt nem akarom elhinni? Ez nem lehet igaz. Mert ha csak magáért harcol az ember, igazságtalan­­ hábo­rút visel. Áruló. Már nem ugrálom párosával a lép­csőket, ha jó kedvem van. Nem. Nem azért. Erőm, az lenne hozzá, csak mit szól­nának az emberek. Ko­molynak kell látszanom. Külhonból is szoktam le­velet kapni. Hát közülünk is itt tudta hagyni ezt az országot? Hát köztünk is volt, aki hazudott? Hát közöttünk is volt, aki mást gondolt, mint amit mon­dott? Fiúk, hát mi is olyanok leszünk, mint az előzőek voltak száz éve­ken keresztül? Ugyanolya­nok? Fiúk? Mi sem va­gyunk különbek, mint az előzőek voltak? Vagy már azt is titkoljátok, hogy kü­lönbek akartunk lenni. Igenis, különbek akartunk lenni!! MÁR ELFELEJTET­TEM két újjal füttyenteni. Persze nem tragédia, sem­mi az egész tulajdonkép­pen. Van két stramm gyer­mekem. Hogyan fogom felnevelni? Mit fogok ne­kik mondani? Megtanítha­tom-e az emberiséget?! Meg tudom-e tanítani iga­zi emberségre, hogy min­dig igaz emberek marad­hassanak mindenki iránt? Soha ne kelljen majd meg­alázkodniuk önmaguk előtt sem! És ti! Ti! Zsolt, Péter, Pista, Mariann, András, Ti mindannyian! Meg tudjá­tok tanítani? Mondjátok meg igaz telketekre, igen, vagy nem? Feleljetek! Ugyanúgy, mint akkor a lépcsőn, igennel vagy nemmel. Harmadik utat nem ismertünk. MI VOLTUNK az új nemzedék. Tőlünk nem szidtak és dicsértek még többet nemzedéket. Kinek volt igaza? Kinek? Felel­jetek, mind külön-külön, mert most már felelni kell közelebb az elismeréshez, karrierhez, nyugdíjhoz, mint a teenager-korhoz! Mit csináltunk eddig? Mi­vel járultunk hozzá az új világhoz? És mit fogunk csinálni ezután? Nekünk kevés csak elvégezni a munkát, amit ránk bíztak. Nekünk új szemmel kell látni és új lelkiismerettel kell élni és új szívvel kell lüktetni Csak valahogy zökken, koccan, szakad a ritmus fiúk. Belül szakad, belül roppan és még jó, ha fáj csak, de egyre kevesebbet fáj, mert megszokom las­san töredezve. NEM SZABAD! Figyel­nek bennünket. Fentről és lentről. Az első rezdülést lesik az arcunkon, amikor kiszakad a mindenségbe vetett hitünk. Tudom, hogy figyelik. Az enyémen vajon látszik-e már? Az új tizenévesek már előt­tünk fogadnak új fogadal­mat, s lehet, hogy elle­nünk, mert nem ilyennek akartak látni minket, mert nem ilyennek akartam hinni magam. Mert nem akarok kezet fogni ütésre lendült marokból és igent biccenteni feszülő nyak­kal. Nem akarok, de vala­mi húz, feszít, gyömöszöl belül, ami akkor nem volt ott. Érzem, hogy a szemem fénye nem olyan, mint ak­kor a lépcsőn, érzem, hogy a szó nem olyan a szám­ból, és a vér sem úgy lük­tet a mellkasomban, mint akkor, a lépcsőn, mert... nem tudom ... Fiúk! Baj van! Segítse­tek! „Grilló” V. villamos mérn­ halig. MIÉRT, FIÚK, MIÉRT? A nevem: MINITESZT M­int a nevem is jelzi, kicsi vagyok a legkisebb a teszt­gépek családjában. Első pilla­natban szürkének és szögletes­nek látszom, de minden sze­rénytelenség nélkül állítha­tom, sok előnyös tulajdonság­gal rendelkezem. Nem vagyok kényes szerke­zet, nincs rajtam elektromos kapcsoló, ami könnyen meg­­hibásodhatna, és bennem olyan alkatrész, ami gyorsan elkophat. Fontos tulajdonsá­gom tehát a megbízhatóság, emellett az olcsóság is. Kö­rülbelül ezer forintba kerül az előállításom, és további igé­nyeim is szerények. Egy-egy alkalommal csupán kevés áramra, feladatlapokra és el­lenőrző kártyákra van szüksé­gem. Azt mondják, nálam egysze­rűbb és olcsóbb tesztgépet még nem hoztak világra. Na, ez nem azt jelenti, hogy primitív vagyok, csak éppen nem olyan bonyolult a lelkivilágom, mint elődeimé, akik ráadásul na­gyobbak és nehezebben kezel­hetők, mint én. Engem nem programoznak be hosszan elő­re, így tetszés szerint, bár­mely tárgyhoz használható vagyok. Az ellenőrzés számta­lan formája valósítható meg segítségemmel, a kérdések ösz­­szeállításától függően. F­őleg laboratóriumi és tan­termi gyakorlatokon, va­lamint vizsgák előtt, belépő­ként alkalmazhatnak. Min­den hallgatóval külön foglal­kozom, ők közlik velem az öt kérdésre általuk helyesnek vélt válaszokat, én pedig — az ellenőrzőkártya beiktatásával — sárga, illetve piros számok­kal jelzem a helyes és hely­telen válaszokat. Ezek a szá­mok egyben a helyes megol­dást is jelentik. A hallgatók is felhasználhatnak az egyéni készülés során. Persze velem is van gond, főleg az elején, össze kell ál­lítani a feladatlapok kérdéseit. Ezt a fáradtságot azonban megtérítem az ellenőrzésnél, amelyet jelentősen megköny­­nyítek és lerövidítek. Hasznos vagyok tehát az oktatóknak, egyben pedig izgalmas játék a hallgatóknak. Közülü­k persze csak azok élvezhetik ezt a „játékot”, akik rendesen és rendszeresen készülnek a ve­lem való találkozásra. Hiszen nálam nem mentség a készü­­letlenségre, hogy az illető pél­dául csinos lány. Viszont az sem fordulhat elő, hogy bal lábbal kelve értékeljek. (Ez nem célzás akar lenni.) Egyébként alig fél éve, hogy dr. Flesch István adjunktus, több elődöm után megalkotott. Bár anyám és apám nincs — hacsak az anyacsavarjaimra nem gondolok —, mégis jó ne­velést kaptam. Nem beszélek vissza, nem sértődöm meg, bármit is mondjon a hallgató, általában tehát nagyon csön­des természetű vagyok. Lehet, hogy emiatt ismernek keve­sebben, mint szeretném? Per­sze nem panaszkodom, az áramlástan, az alkalmazott ké­miai, az aerodinamikai, a finommechanika optika, a tex­tiltechnika, a vasbetonszerke­zetek, és a vezetékes híradás­­technika tanszéken már alkal­maznak. N­épszerűsítésemet lelkiis­meretes nevelőszülőmnek, az oktatástechnikai osztálynak köszönhetem, amely kezdettől fogva figyelemmel kísérte pá­lyafutásomat, és egyengette utamat. Sőt, filmet is készített rólam! Érdemeim elismeréséül — fiatal korom ellenére — újí­tássá neveztek ki. E­ddig tartott miniteszt mini önminősítése, amelyet túl jónak éreztem. Elmen­tem tehát az áramlástan tanszékre, ahol intenzív for­mában hasznosítják — elsősor­ban Lajos Tamás tanársegéd csoportjainál —, az óránként történő, folyamatos ellenőrzés­nél. Ez a munka gépi értékelés nélkül megoldatlan feladat lenne. Dr. Gruber József tanszék­­vezető egyetemi tanár el­mondta: a miniteszt a gyakor­latban igazolta jó hírét. Egy­szerűen és jól hasznosítható, mind technikai, mind nevelési szempontból szemcsés konst­rukció. Az áramlástan tanszék újabb minitesztre jelentette be igé­nyét. Először úgy gondoltam, hogy ismertetek egy új oktatógépet. Azután ez az írás a miniteszt propagandája lett. Ha valóban az lesz, örülni fogok. Megér­demli a propagandát. —­o­­gy. — ★ Lehetőség — lehetőség! Csak november 23. és 28. között! MÚLT HETI SZÁMUNKBAN ISMERTETTÜK AZ IFJÚSÁGI TAKARÉKBETÉTKÖNYV ELŐNYEIT. AZOK A HALLGA­TÓK, AKIK ILYEN TAKARÉKBETÉTKÖNYVET AKAR­NAK VÁLTANI, A KISZ-BIZOTTSÁGON JELENTKEZHET­NEK, NOVEMBER 23 ÉS 28 KÖZÖTT, NAPONTA 14 ÓRÁ­TÓL 16 ÓRA 30-IG. Urbanisztikai világnap Székesfehérvárott ankétot rendezett „Az iparosodó váro­sok fejlesztési problémái” cím­mel a Magyar Urbanisztikai Társaság és a városi tanács november 12-én és 13-án. Az urbanisztikai világnapon, amelyet Sarlós István, a fővá­rosi tanács vb-elnöke, a MUT elnöke nyitott meg — korrefe­rátumot tartott dr. Deák Sán­dor, egyetemünk építészkará­nak docense is, aki „Az iparo­sodó városok regionális hatá­sai” című előadásában az ipar­­fejlesztési és beruházási ala­poknak a városfejlesztésre gyakorolt hatásáról, valamint a kialakuló ipari szerkezet és a városfejlődés növekedési üteme közötti összefüggésről beszélt. A legkisebb teszt-gép Koppány Attila kiállítása Az „R” klub — mint tudjuk — rendszeresen helyet ad az egyetemen tanulók különböző alkotásainak. Most Koppány Attila linóleummetszeteit lát­hatjuk, közöttük olyanokat is, amelyeket már az újságok hasábjairól ismerünk. A kiállított metszetanyag kísérletezést tükröz. Egyféle alkotói eljárással, egyben stí­lussal való (sikeres!) próbál­kozást jelez a képek készíté­sének egységes technikája. A komponálás leggyakoribb módja: ugyanaz az emberfigu­ra, stilizált növény vagy állat jelenik meg egymás mellé és alá helyezett négyzetekben, csupán színükben különböz­nek, s éppen ez adja a deko­ratív hatást. Kifejező eszközei a lehető legegyszerűbbek. Néha csak egyetlen állatfigurát, pl. ma­darat ábrázol a fenti módon, máskor a madár hallal és fá­val váltakozik, s itt már nem­csak egymás mellett vannak, hanem egymás által is. Jelen­téseiket sokféle variációban kapcsolhatja egymáshoz a szemlélő. Ez azért is lehetsé­ges, mert a metszetek többsé­ge cím nélkül szerepel. Még szorosabb a jelzések, jelképek közötti kapcsolat, pl. azon a képen, amelyen középen szarvas, agancskoronája ágai között csillag, a háttérben fenn emberpár, átlósan lenn egy íj látható. Itt szinte jel­­képrendszerbe sűrített elbe­szélést kapunk. A sok jelentést tartalmazó tárgyakhoz, témá­hoz való vonzódást mutatja az a négy síkban ismétlődő ese­­­mény, amely új, érdekes felfo­gásban ábrázolja az ember­párt az almafával. A játékos­ság, az ötletesség különösen az „Apróhirdetések” c. két képen érvényesül. Koppány Attila jól használ­,­ja fel a linómetszet-készítés adta lehetőségeket. A metsze­­­tek dekoratív hatása növek­szik, amikor az igazán nekik való környezetben, szerepben, illusztrációként, vagy díszítő­­­elemként láthatjuk őket. T. K. J.

Next