A Jövő Mérnöke, 1977 (24. évfolyam, 1-39. szám)

1977-01-22 / 1. szám

NAPLÓRÉSZLETEK 1976-77 Irta: Arzén Vilmos villamos­kar, első évfolyam. Szeptember 1. Hát csak el­mentünk a cimborákkal vi­gasztalódni, mert nagyon el­szomorított, hogy itt az új tan­év, pont a tizenharmadik, ami egyébként is szerencsétlen szám. Pedig erre vártunk már mióta. Tavaly szeptember óta. Szóval le is búsultuk ma­gunkat a sárga földig. Hej, de gyere Bodri kutyám ... ! Szeptember 6. Itt van ez a papír a jegyzetlistával. Vala­mit tenni kéne vele. Szeptember 7. Már régen szedik a pénz a jegyzetekre. Ha én ezt mind kifizetem ... Szeptember 9. ... elmegy a havi sörpénzem. Felfedeztük a Mészöly tanszéket. Világos sör 4,50. Szeptember 12. Még mindig itt van ez a papír. Elmegyek, megkérdezem a haveromat, ide jár, már rég túl van az első éven. Szeptember 15. — Á, api­­kám, hagyd a fenébe azt a sok jegyzetet, tedd félre azt a pénzt, és inkább hozzál nekem egy sört belőle. Szeptember 16. 1. tétel. Ebéd után sokkal jobb az R-ben rexezni, mint kémia előadáson ülni. Szeptember 18. felindultam az alapfokú bridge-tanfolya­­mon, helye az E épület első emeleti galéria, ideje a dél­előtti mérnöki al­apismeretek előadás alatt. Elvégre egyete­men vagyunk, nem játszhat az ember pirospapucsot. Azt mondja a tanfolyamvezető, hogy neki a haverja indigóval jegyzi odabent az előadást. Ez jó ötlet! Szeptember 19. A fene egye meg, otthon hagytam az indi­gót. Szeptember 25. Ma elme­gyek a Matildhoz. Ő ápolónő, és a múlt héten szedtem fel fönt a várban. Érdekes, buk­nak rám a nők. Pedig rövid­­hajam van, de ez őket nem érdekli. Lényeg az, hogy az ember egyetemista. Október 10. Kezdődnek a zárthelyik. Még három nap van az elsőig, tehát elmehetek nyugodtan a Matildhoz. Nincs otthon anyuci. Október 12. Még egy nap a zh-ig, tehát a Matild teljes lel­ki nyugalommal fellőhet hoz­zám, nincs itthon se anyu, se apu, se... Október 13. Holnap van a zárthelyi, tehát most már úgy­is mindegy, nyugodtan fölme­hetek a Matildhoz. Október 14. Jó nő ez a Ma­tild, szerzett nekem orvosi igazolást. Mert az ápolónők könnyen hozzájutnak az ilyen­hez. Kár, hogy a nőgyógyá­szatról hozta, így mégis el kel­lett mennem a zárthelyire. Október 15. Elmentem ma vigasztalódni a Matildhoz, azt mondta, ne bú­suljak, majd a következő zh-t jobban meg­írom. Október 26. A haveromnak sráca született, ezt meg kell ünnepelni. Igen, holnap zh-t írunk, de nem baj, lesz még pótzárthelyi. Október 30. Ma én vezetem a bridge-tanfolyamot kezdők­nek. Kár, hogy a haverom for­dítva tette be az indigót a fü­zedébe. November 5. Az­t mondta a Matild, hogy az új negyedéves sráca sokkal jobb fej, mint én, és különben is jövőre már vé­gez. November 10. Ilyen lelki­­állapotban nem lehet tanulni. Hiszen csak ember az ember, nincsenek kötélből az idegei. November 19. Most már be kellene szerezni mégis a jegy­zeteket, mert két hét, és itt a vizsgaidőszak, és ilyenkor sen­ki sem adja kölcsön a magáét. November 20. 2. tétel. Jobb később megvenni a jegyzete­ket, mint soha. Csak az a baj, hogy néhányat nem lehet már kapni. November 21. Azt mondta a kémia gyakorlatvezető, hogy nem lesz ez így jó. November 25. Azt mondta a mérnöki alapismeretek gya­korlatvezető, hogy még nincs elveszve minden. November 29. Azt mondta a fater, hogy majd jól végighúz a hátamon a szeneslapáittal, ha kivágnak. November 30. Ilyen légkör­ben nem lehet otthon tanulni. Az idegeimre megy. December 6. Elmentünk megünnepelni a haverokkal a félév végét, és hajnalig búsul­tunk, hogy itt a vizsgaidőszak. December 10. Hajaj... December 19. Megeheti a fene... December 21. Csak ezt éljem túl! December 24. Kaptam a nagymuttertől 300 forintot, ka­rácsonyi ajándék címén. Azt mondta, majd én megveszem magamnak, ami kell. December 29. Három darab ismételt vizsgajegy, 75 Ft. Január 1. Nem baj, majd ki­alszom. Január 3. Még kicsit álmos vágyóig de tanulni kelk hol­napután vizsga. Január 10. Két darab máso­dik i. v. jegy, 100 Ft. (Még jó, hogy adott a nagymami!) Január 12. Anyám nem szól hozzám két napja. Január 15. Apám felhozta a pincéből a szeneslapátot. Február 1. Azt mondták a személyzeti osztályon, hogy holnap már mehetek is dol­gozni. Február 7. Nem is olyan rossz munkahely ez. Anyag­­mozgató vagyok a Trágyafel­dolgozó Vállalatnál. Jól fizet­nek. Február 10. Találkoztam a tankörből valakivel, mondtam neki, hogy köszönöm, jól va­gyok, és ne idegesítsen tovább, mert szájon vágom. Micsoda dolog ez, kérem, a becsületes dolgozókat meg kell becsülni. És különben is, jövőre újra kezdem, talán majd találko­zunk, pajtikám ! Hamar Károly Impulzus D-éknek van egy „játék­magnójuk”, azaz egy igazi, kis kazettás Philips. Van hozzá egy adapter, és az valahogy nálam maradt, még a múltkor. Aztán jött a karácsony és a szilveszter. Január második he­tében járhattunk, mikor vég­re egy szerdai napon vissza­vittem nekik. Délelőtt tizen­egy óra volt — ilyenkor csak otthon van valaki a koleszben, gondoltam. Az egyik lift szo­kás szerint „nem működik”, de hát sebaj! Rossz előjelnek véltem, hogy a portás valami igazolványt akart látni. Vala­hogy azért feljutottam a hato­dikra. Mindenütt néma csend. Sehol sem üvölt magnó, nem ordít rádió vagy valaki sze­mélyesen. Bekopogtam. Aztán még egyszer. Halkan benyitok — itthon vannak egyáltalán? Ott aludt mind a négy leányzó. Csendesen becsuknám az aj­tót, de D. felébredt. „Várj meg kint” mondja. Odaadom neki az adaptert, megkérdezem, mennyi van még hátra. Ál­mosan válaszol, hunyorog — aztán visszamegy aludni. Sz. V-ék ICSÁ-ba igyekez­tek. Az előbb fejezték be az írásbelit a K. I. 40-ben és amíg az értékelés tart, ők be­dobnak egy sört. A Libellába akartak menni, de az már tömve volt. ★ Az E első emeletének utcai része tömve. Három asztalnál kártyáznak, egy helyen jegy­zetet, vagy tételt másolnak. Az is lehet, hogy puska készül. Egy ünneplős fiú és egy lány előtt is kidolgozott tételek, de ők nem azzal foglalkoznak. A kártyások előtt nagy rakás aprópénz­t pókereznek tíz­filléres alapon. Néha el kell dugni a pénzt és a kártyát, mert jön valami hivatalos em­ber. A tarokkoz­óknak pechjük van, mindig őket csípi el, pe­dig azt nem is pénzbe játsz­­szák. A V2 hetedikén levő­ könyv­tár a szokásosnál telítettebb, bár máskor is sokan vannak. B. olyan lelkesen olvas és jegyzetel, hogy öröm nézni. Év közben úgysem lehet ilyesmin rajtakapni. A földszinten le­vő jegyzetellátóban nagy a pangás. Ilyenkor nem f­g­­y az üzlet. Az eladók azért­ nem unatkoznak , most készítik a II. félév jegyzeteinek, köny­veinek megrendelését. Hogy mit nem lehet majd kapni, azt még nem tudni. IV jegy már fogyott — de hogy hol, mekkora a vész, azt még nem tudni — felmérni sem nagyon lehet. Még min­denkinek van ideje. Csak sze­rencséje is legyen! Az R-klubban csak egy kártyázó­ négyes képviseli a hallgatóságot. A vezetőségi szobában a második félév programját­ szervezik körve­zetők, szervezők váltják egy­mást, koptatják a telefont. A klub előtt a közkedvelt bi­liárdasztal. Itt mindig van játékos, most is. K-ék most vizsgáztak. P-nek ugyan nem sikerült, de azért itt van „Most már úgyis mindegy.” Délután M-et is itt találom. Látszik a ruháján, hogy nem vizsgázni volt, így is van, csak biliárdozni jött be. Pe­dig egyre kétségesebbé válik a féléve: már két és fél IV-je van. De nincs kedve tanulni. G.-ék a már említett kocs­mában üldögélnek. Az asztal­ra most teszi le a pincér a hatodik kör sört. Szintén írás­beli után vannak, holnap lesz eredményhirdetés. „Lehet, hogy nem jövök be” mondja G. Holnapután is vizsgázik és arra még kell valamit tanul­ni. „Ez az írásbeli meg úgyis vagy négyes, vagy ötös, mind­egy.” Már majdnem biztos, hogy jeles lesz az átlaga. P.-vel a garázs előtt talál­kozom, ő csak most kezd vizsgázni. Ehhez képest elég vidám .— bízik magában. És rohan vissza a koleszba ta­nulni. Dúl a vizsgaidőszak. Teöke Gábor Hangulatjelentés A 22-es CSAPDÁJA: „HA ISZOM — MEGBUKOM HA MEGBUKOM — ISZOM. — JÓL MEG­GONDOLTA, TA­NÁR ÚR, TÉNY­LEG BEÍRJA AZT AZ ELÉG­TELENT?! ” • vagyis az RST flip-flop nem más, mint egy bistabil mul­­tivibrátor... LUTRI VAGY NEM LUTRI? Nem is lenne érdekes az egyetem, ha nem lenne vizs­ga. Mindenki másképp készül az akadálynak. Aki szereti az ugrásokat, előre örül, hogy lendülhet. Beméri a magassá­got, összehúzott szemmel, az­tán fut, s a léc túloldalán van máris, örül a sikernek. Van, aki tovább nézi a lé­cet, lassabban méri be a ma­gasságot, s úgy fut, hogy szin­te nem is gyorsulnak a lép­tei. S van, aki lecövekel, minél tovább nézi, annál jobban le­­cövekel, neki sem akar futni. Van, aki k­ém sze­ret ugrani." Döntés A fiún úgy áll a fehér ing, a széles nyakkendő, mintha ben­ne született volna. Szép, ke­rek mondatokat mond, és szép a keze is, ahogy gesztikulál, és a szemével is magyaráz, szóval szerepel és akar is szerepelni. Nem elveszett ember — gon­dolom. Érdemes úgy felelni, ahogy ő, még be sem fejezi az első tételt, mikor a vizsgázta­tó leinti, s írja be a jó osz­tályzatot. — Még van egy té­tel, mondja a fiú. — Nem szükséges, feleli a tanár. S kap még egy meghívást a sráctól a februári tanköri tú­rára is — hát ez az ember leg­feljebb illemből jön zavarba Elképzelem egy széles műhely­­csarnokban, kétoldalt gépso­rok között, sötétkék köpeny­ben — s tudom, ott is megta­lálja a hangot a munkások kö­zött, s megkapja a neki járó tiszteletet tőlük is, az igazgató irodájában is. Talán nagyob­bak lesznek az akadályok, mint itt — csak nem olyan di­­rektek. Van, akinek ott köny­­nyebb lesz ezért, mint itt a padokban. Zömök, szőke a következő felelő, enyhe alföldi tájszólás­sal beszél. Történetesen a jö­vőkutatás, a futurológia mód­szereiről. Aztán a közgazdasá­gi szabályozókról. (A tétele a gazdaságirányítás.) Még a döntésről, a döntések feltéte­leiről kérdezik, informáltság, ismerni kell a szituációt, és ... és érdekelt, legyen a döntés eredményében, aki a döntést hozza. A tanár megértő — a drukkban sokszor a legkézen­fekvőbb jut legnehezebben az ember eszébe — annyira le­foglalja, hogy a bonyolultabb dolgokat mind fejben tartsa. — Csak tanuljon meg írni, olyan ronda az írása, egy dolgozatát sem tudom elolvasni. S ezzel a delikvens, ugyancsak négyes­sel, elbocsáttatik. Hát nem vagyok biztos benne, hogy fő­mérnök lesz belőle — ezzel a megfontolt tempóval. De nem is kell annyi főmérnök. Meg én se vagyok jós. Hogy elfogytak a vizsgázók, a folyosón mondja Csáki Atti­la adjunktus, ahogy már köze­ledünk a menza felé: — Utá­lok vizsgáztatni. Bár ne kelle­ne. Elcsodálkozom. Úgy képzel­tem, ha a diákoknak csak egy töredéke, a tanároknak a zöme örül a vizsgáknak. Hogy itt méri le, mit csinált egész fél­évben, mit tudott átadni, mit tudnak neki visszaadni abból, amit átadott. De hát ebben az esetben nem így van. — Olyan nehéz igazságos­nak lenni, olyan nehéz köze­lítő képet is kapni a tényleges tudásról. Annyit számít a pil­lanatnyi készenlét. De hát így van ez az életben is. Jó, ha valaki egyáltalán törekszik rá. S a pillanatnyi reakció? Ott ugyanilyen sokat számít. Kontinuitás Ennek a vizsgának légköre van. Légköre persze minden­nek van, de itt olyan, hogy fel­old és feldob. Élénkebbé vál­nak a színek, elevenebbek a gondolatok, ahogy beülünk a kis szoba karosszékeibe. Ko­pottak és drapp színűek ezek a fotelek, mégis úgy érezzük, luxuskivitelben vizsgázha­tunk. Egyszer beszélgettem egy szociálpszichológussal, Pataki Ferenccel. Éppen a vizsgákról. Arról, hogy egészséges stressz nélkül, feszültség nélkül nincs teljesítmény. Hát itt erről van szó. Ez a termékeny feszültség érződik. Aki megteremti, dr. Simonyi Alfréd, docens. Megteremti a hangjával — akármelyik szí­nész, vagy tv-bemondó meg­irigyelhetné. Megteremti a mozdulataival — s egészben saját lényének dinamizmusát úgy viszi bele a vizsgába, hogy a hallgató tempóját, gyorsabb vagy lassúbb gondolkodását ez azért nem zavarja. Örülök, mert megértem, mi­ről van szó, ha a jegyzetet el­olvasnám, én is lemehetnék — nem is olyan nehezek ezek a műszaki tudományok, épp a gőzmozdonyok sebességéről fe­lel valaki előttem. Ábrákat kell felrajzolni, aztán képlete­ket. Aztán felelni arra a né­hány kérdésre, amit a docens még feltesz. — Nem muszáj mindenki­­nek vizsgáznia — mondja. — Félévben öt zárthelyit írunk — akinek nincs egyetlen elégte­lenje sem, s osztályzatai egyen­letesek, annak megajánlok je­gyet. Vizsgából mégis azért vá­lasztom a szóbelit, mert az it­teni kontaktust semmi nem pótolja. Meg aztán, sorra-rend­­re kiderül, hogy az egyetemet elvégzők nem tudnak beszélni, az egyetemen egyre kevesebb lehetőség nyílik arra, hogy gyakorolják a hallgatók azt, hogy a gondolataikat monda­tokba öntsék. Aki készült, ezen a vizsgán jó dolga van — biztos szinte, hogy azt tudja nyújtani, amit tud. De aki tájékozatlan az anyagban, annak nincs esélye. Úgy látom, Simonyi docens vizsgáját nem lehet „megúsz­ni”. Akinél kiderül, hogy nem tud egy alapképletet, nem me­het át. Utóvizsgára viszont ak­­kor jön a hallgató, amikor akar. Ez a vizsga nem lutri­a, gondolkodni lehet, segítő kér­déseket is kap a vizsgázó, sőt a docens is rajzol a táblára,, hogy segítse a feleletet, de az eredmény a valóságnak meg­felelően dől el. Itt a legtöbbem azt kapják, amit érdemelnek. Még akit meghúz, se csaló­dott képpel távozik. Fogynak a szóbelik? Elsősök vizsgáznak vasúti járművekből. Az anyag jó ré­sze még a középiskolás fizi­kára, matematikára épül —vi­szont aki csak a középiskolá­ban szerzett ismeretekre tá­maszkodik — az nem felel meg. „Tanuljon — mondja Si­monyi egyik srácnak, aki az Eötvös gimnáziumba járt —, tanuljon, aki matematikából közepes, annak ezt a tárgyat megtanulni nem nehéz. De le kell ülni, tanulni — az egye­temen másképp nem boldo­gul. Jó lenne sok ilyen vizsga. De egyre kevesebb van belő­le. Egyre nehezebb szóbeli vizsgát találni, egyre keveseb­bet tartanak. Pedig, ha diátt lennék, és választhatnék, ezt választanám. Persze, ha lehet, nemcsak ezt, hanem ilyet — itt kontaktus is van, oldódni is lehet —, az eredmény pe­dig legalább annyira reális, mint egy kétórás teszté. És jó az, ha egy jövendő mérnök szavakkal is jól ki tudja fe­jezni magát. Hiszen a munká­nak is csak egy része képlet, számítás, tervrajz, program, komputer — a többi megbe­szélés, megegyezés —, szóval jó, ha egy mérnök tud beszél­ni is. Éppen a kontinuitás törvé­nyéből felel a vizsgázó. Hogy a gázok áramlásakor a felület és a sebesség szorzatának ál­landónak kell lenni. Akkor az áramlás folyamatos. Erdész Gabriella

Next