A Jövő Mérnöke, 1982 (29. évfolyam, 1-39. szám)

1982-01-16 / 1. szám

­ Pályázati felhívás A Művelődési Minisztérium egyetemi és főiskolai főosztálya és a Nemzetközi Előkészítő Intézet (Budapest, Budaörsi út 73—75, 1118) a külföldiek szervezett magyarországi oktatása kezdetének 30. évfor­dulójára pályázatot hirdet a külföldieket tanító egyetemi, főiskolai oktatók számára. A pályázat célja a külföldi hallgatók oktatása, nevelése során szerzett tapasztalatok összegyűjtése. javasolt témák: 1. A hallgatók ideológiai, politikai nevelésének kérdései. 2. Az előképzettségben mutatkozó hátrányok leküzdésének kérdései. 3. A külföldiek beilleszkedése a kollégiumi közösségbe. A pályamunkák terjedelme maximálisan 2 ív. A pályamunkák mu­tassák be az adott felsőoktatási intézményben a külföldi ösztöndíja­tok oktatásának, segítésének, velük való foglalkozásnak sajátosságait, módszereit, tapasztalatait. Célszerű a téma történeti megközelítése is (mióta, s a különböző tanévekben hány külföldi és milyen eredmény­nyel tanult az egyetemeken, karon, főiskolán). Abban az esetben, ha tíz intézményben sok külföldi tanult, feldolgozható a téma összehason­lító módszerrel vagy egy-egy ország, egy-egy földrész diákjaira vo­natkozóan is. Pályadíjak: 1 darab I. díj: 5 ezer forint, 1 darab II. díj: 4 ezer forint, 2 darab III. díj: 3 ezer forint. A jeligés pályázatokat három példányban a Nemzetközi Előkészítő Intézet címére szíveskedjenek eljuttatni. A pályázatok beérkezésének határideje 1982. március 31. Eredményhirdetés: 1982. június 7-én. A pályázatokat bíráló bizottság értékeli. A díjazott és egyéb érté­kes pályaműveket az intézet folyóiratában jelentetjük meg. 1 Marsay Lujza 1916-1981 jgixinMUj 11 ятям »,ия„ t с л n'i умггыаяыт?,*. тгтата BME-n dolgozott, évtizedekig építészkari vezető nyelvtanár, a Nyelvi Intézet megalakulá­sától, 1969-től igazgatóhelyet­tes és a német szakcsoport vezetője volt. Mint oktatásmódszertani szakember, irányította a jegy­zetek és tankönyvek írását, számos előadást tartott itthon és külföldön. Az OM Idegennyelvi Szak­­bizottságának tagja, a TIT Nyelvoktatási Szakbizottságá­nak vezetőségi tagja volt. Munkájának elismerését jel­zi, hogy kétszer kapta meg az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést, továbbá a Szocia­lista Kultúráért kitüntetést és a TIT 25 éves aranykoszo­rús jelvényét. Nagy lelkesedéssel és kime­­ríthetetlennek tűnő energiával végezte munkáját, ezért min­denkit, aki ismerte, mélyen megrendítette váratlan halála. A nyelvi közöny Részletek Jóleső megelégedettséggel olvastam kedves barátom, Wolfram Ervin professzor cik­két a Magyar Nyelv című fo­lyóiratban. Cikkének címe: Az anyanyelv viszonya a ter­mészettudományokhoz. Ebben a rövid értekezésben fölveti a műszaki és természettudomá­nyok kutatóinak felelősségét a magyar nyelv megóvásáért, és találóan használja a „nyelvi közöny” kifejezést. Az általá­nos műveltség növekedése és a gondolatközlési módok ki­terjedése hozta magával, hogy egyre többen vesznek tollat a kezükbe és kapnak szót a nyilvánosság előtt, ami ter­mészetesen a szakmai életre is érvényes. Ugyanakkor távolról sem törődnek ennyien nyelvi kul­túrájukkal, kivált annak fej­lesztésével. A nyelvi közöny azonban nemcsak rájuk jel­lemző. Vannak természettudo­mányokkal foglalkozó kuta­tók, akik megőrizték nyelvi kultúrájukat, ez írásaikban meg is nyilvánul, mégis kö­zönyösek a szakmai irodalom „Szaknyelv”. Az acilezést racém savklori­­dos­kal végeztük. Elvégezték a színképek ér­telmezését. A színképeken kisebb vál­tozások történtek. A bizonytalanságok meg­adása zárójelben történik. Szándékosan szerkesztettem a fenti mondatokat két ha­sábba. Így jobban kitűnik, hogy a helyesen fogalmazott mondatok mindig rövidebbek. Hasonló közkedvelt szóhasz­nálat a hibákat megbecsülni helyett „a hibákra becslést adni”. A történik ige használata más alakban is igen elterjedt. A Magyar nyelv értelmező szótára alapján: „történik — esemény, változása folyamat­ban van, akaratunktól függet­lenül végbemegy, személy, do­log valamilyen helyzetbe ke­rül”. Az olyan szerkezetű mondatok tömegében, mint például: „a savas közegben történő meghatározás”, hal­mozzuk az igékből képzett fő­neveket, miközben a történik igét nem is értelmének meg­felelően használjuk. „A savas közegen történő meghatározás előnye” magyarul: „A savas közeg előnye a meghatározás­ban”. „A savas közegben tör­tént meghatározás után” de­feltűnő nyelvrontásai iránt. Sokan látták, hallották, még­sem tette senki szóvá, hogy az egyik tv-adásban egy vezető állású műszaki szakember, aki efféle fordulattal szerette vol­na folytatni mondanivalóját: „...de jó, hogy ezt kérdezi!”, a következő választékos mon­datot engedte ki a száján: „Jó, hogy ilyen felvetés tör­ténik!” Az érdekes az, hogy a mű­szaki és természettudományos nyelv rontásának nincs is na­gyon sokféle tünete. Ez báto­rított fel arra, hogy a követ­kezőkben néhány példát so­roljak fel, mint jellegzetessé­geket, amelyek egyben út­mutatásul is szolgálhatnak e hibák kiküszöbölésére. A szép magyar stílus egyik ékessége az állítmányként használt igék sokasága. Már­pedig egy rutinos szakmabeli nagyjából megél a „végez” és „történik” igékből is, egyiket cselekvő, másaikat szenvedő ér­telem­ben használva. Nézzünk néhány példát: Ugyanaz magyarul: Racém savkloridokkal aci­­leztünk. Értelmezték a színképeket. A színképek kissé megvál­toztak. A bizonytalanságokat záró­jelben adjuk meg i­lyesen: „Savas közegben meg­határozva”. Nemrég elhunyt kiváló hu­moristánk említette, hogy a körülményes fogalmazás oka a „sumákolás”. Furcsa, de ez a megállapítás néha szakmai szövegekre is érvényes. Ha azt olvassuk, hogy: „...vizsgála­tokat végeztek a szilícium­­­­pályáinak szerepét illetően”, két dologra gondolhatunk. Az egyik az, hogy a szerző így akarja burkoltan kifejezni a vizsgálatok eredménytelensé­gét, a másik az, hogy a szerző nem tud helyesen fogalmazni. Ha tudná, azt írná, hogy „megvizsgálták a szilícium­­­­pályáinak szerepét”. Wolfram Ervin véleménye is az, hogy a stílust nem el­sősorban az idegen eredetű szavak elkerülésével lehet ma­gyarosabbá tenni. A magyar kifejezések idegenes használa­ta sokkal többet árt. Mutat (zeigt): „Elektromos alifás hexánizomerekben mu­tatott energiája” (elektronok energiája hexánizomerekben), a „két első­­kötéstávolság olyan eltérést mutat” (a két első kö­téstávolság annyira eltér). -Nál, -nél (bei): Számos szakmai szövegben a -nál, -nél-en kívül más raggal gya­korlatilag egyáltalán nem ta­lálkozunk. Pedig az értelem­től függően válogatni lehet a --ban, -ben, az -on, -en, -ön, a -hoz vagy a -hoz,- hez, -hoz ragok között, melyek általá­ban sokkal pontosabban feje­zik ki a lényeget. Még bán­­tóbb azonban, ha a -nál, -nél­­lel a mondat egész szerkezete idegenné válik: „Troponnál a molekulát a konjugációs ef­fektusok sík konformációba kényszerítik.” (A troppon mo­lekulát a konjugációs effektu­sok ...) „Többatomos moleku­láknál a spektrum bonyolul­tabb.” (Többatomos moleku­lák spektruma bonyolultabb.) Egyébként sem mindig ügyelünk arra, milyen ragot vonzanak az egyes kifejezé­sek. Igen elterjedt a szakmai szövegekben, hogy „valamire” és­­nem „valamiről” kapjunk információt. Magas-alacsony: A nagy és kicsiny helyett a magast és alacsonyt általában akkor használhatjuk, ha az amiről szó van, valóban magas vagy alacsony. A hőmérséklet az egyetlen olyan fogalom, mely a mindennapi szóhasználatban összefér a magas és alacsony jelzőkkel. Ennek alighanem az az oka, hogy a mindennapi életben a hőmérséklet általá­ban függőleges helyzetű hő­mérőkön olvasható le. Min­denképpen­­ kerülnünk kell azonban a magas nyomás, ala­csony térerő, magas kvantum­szám, alacsony érték, magas energia satöbbi kifejezéseket. Nem lehet az idegenszerű­ség rovására írni, de egyhan­gúvá, szürkévé teszi a stílust az „érték” szó fölösleges hasz­nálata. Például: „Az energia értéke kb. 0.01 eV nagyságú.” (Az energia k­b. 0.01 eV.) Gya­kori a ..szög értéke”, „inten­zitásérték”, „paraméterek”. Hasonló jellegzetesség, rá­adásul tautológia is valamely mennyiség nagyságáról beszél­ni, például­­atomtávolságok ha­sonló nagyságáról, hasonló atomtávolságok helyett. Wolfram Ervin cikkében fel­veti egy kötelező tárgy beve­zetését az egyetemi oktatás­ba, mely a m­agyar nyelv ápolását, az anyanyelvi kulturáltság szintjének emelését célozná. Ebben az egyben nem értek egyet Wolfram professzorral. Tapasztalat szerint a társadal­mi szükségből beiktatott kis óraszámú tárgyak hatásfoka si­ralmas. Többre mennénk, ha az oktatószemélyzetet bírnék rá a helyes magyar beszédre és stí­lusra, sőt a hallgatók magyar stílusának csiszolgatására. El­hibázott dolog volna külön tan­tárgyban nyelvi kultúrát taní­tani és ugyanakkor szemet hunyni szakmai ismeretek szá­monkérése közben a nyelvi kul­­turálatl­anság előtt. Ezt a fel­adatot azonban, nehogy egy­mást járassák le, valamennyi oktatónak komolyan kell ven­ni. Egyszóval szűrnék meg a nyelvi közöny, mely szakmai nyelvünket elsekélyesedéssel, sőt elsorvadással fenyegeti. Varsányi György (Magyar Kémikusok Lapja) Minden másképpen van Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna egy kutyaközönséges újsághirdetés, melyben különböző szakmák képvi­selőinek külföldön végzen­dő munkára állást kínál­nak. Ismert volt néhány lehetőség, de kiválasztot­taknak tűntek mégis azok a szakemberek, akik való­ban hozzá is jutottak a le­hetőséghez. Mostanában azonban napilapok apró­hirdetés-rovataiban is meg­jelentek ezek a hirdetések, sőt, szép lassan szaporod­nak. Azt hihetnénk, eloszlik lassan a kiválasztottság glóriája azok feje felől, akik belföldön megszerzett tudásukat dollárban fize­tett bérért hasznosítják (törvényszegés nélkül). Ez a glória azonban csak rész­ben oszlik, részben pedig átalakul. Ma már nem ügyes embereknek tekint­hetők. Csupán egy apróság különbözteti meg őket azoktól, akik szeretnének menni, mégsem mehetnek: a nyelvtudás. Felhívtam egy céget, egy hirdető céget, amely mér­nököket keres angol vagy francia nyelvtudással. Je­lentkezőkben nincs hiány, mondták, de a végered­mény mégis siralmas. A je­lentkezők többsége mini­mális önkritikával sem rendelkezik saját nyelvtu­dását illetően. 100 önjelölt­ből körülbelül 30 akad, aki­nek tudásáért a cég a kül­földi partner előtt hajlandó vállalni a felelősséget. A 30-ból tovább morzsolódik a létszám — ez nem a je­lentkezők hibája —, mert az igényelt gárda szakmai összetétele nem egyezik meg a kívántakkal. Végül a jelentkezők egy része ön­ként mond le az utazásról, mert ahová küldeni tudnák őket, oda nem mennek. Te­hát 100 jelentkezőből vé­gül is csak 3-5 mérnök ke­rül külföldre. Holott csak ez a cég évente több tucat szakembert szeretne kül­földre diszponálni egyéb szolgáltatásai mellett, mint­egy azoknak feltételeként. De nem tud, így egyéb üz­leteiről is le kell monda­nia. Mindezt azért, mert a mai mérnökgenerációnak csupán nevetséges töredéke képes egy nyelvet megta­nulni.­ Marsay Lujza nyelvtanár, a Nyelvi Intézet nyugdíjasa, 1981. november 27-én, életé­nek 65. évében váratlanul el­hunyt. 1951-től 1978. december 31- ig, nyugdíjba vonulásáig a Koszorúzás Varga József sírjánál Varga József akadémikus, két­szeres Kossuth-díjas egyetemi ta­nár, a kémiai technológia, a pet­rolkémia nemzetközileg elismert, kiemelkedő egyénisége, a szén­­cseppfolyósítás, a műbenzingyár­­tás egyik úttörője, mérnökgenerá­­ciók nevelője halálának 25. évfor­dulója alkalmából a Magyar Tu­dományos Akadémia, a Budapesti Műszaki Egyetem, a Veszprémi Vegyipari Egyetem és a Magyar Szénhidrogénipari Kutató-Fejlesztő Intézet december 23-án koszorú­zást rendezett sírjánál a Farkasré­ti temetőben, amelyen számos ta­nítványa, munkatársa és tisztelője vett részt. Megjelent a koszorúzá­son Korcsog András művelődési államtitkár. A Magyar Tudományos Akadé­mia koszorúját Polinszky Károly, az MTA alelnöke és Hardy Gyula, a kémiai tudományok osztályának elnökhelyettese, a Budapesti Mű­szaki Egyetem tanácsának koszo­rúját Fodor Lajos dékán és Ka­­laus György docens, az egyetemi tanács tagja, a Veszprémi Vegy­ipari Egyetem tanácsának koszo­ Megtisztelő megbízatást kaptam nemrég a kari pártve­zetőségtől. Abban kellett segí­tenem, hogy a párttagság in­tenzívebben tanulmányozza a sajtót, elsősorban a politikai, társadalmi, gazdasági kérdé­sekkel foglalkozó hazai folyó­iratokat. Hogyan lehet ezt el­érni? Például úgy — vélte a kari pártvezetőség, és én ebben egyetértek velük —, hogy va­laki, aki rendszeresen olvassa e folyóiratokat, havonta össze­állít egy (később szétosztandó) listát, mondjuk az 5-6 legfon­tosabb folyóiratban olvasható, általa legérdekesebbnek ítélt 10-15 cikkről. Eddig rendben is lenne a dolog. Az egész problematiká­nak az az egy apró mozzanata ütött szöget a fejembe, hogy Élére a garast? valahány fórumon az ügy szó­ba került, az illetékesek­ hosz­­szasan latolgatták, hogyan, mi­lyen anyagi forrásokból lehet­ne beszerezni — még a mosta­ni szigorú takarékosság körül­ményei közepette is — a szó­­banforgó folyóiratokat (Társa­dalmi Szemle, Valóság, Vilá­gosság, Pártélet stb.) tanszéki, illetve intézeti könyvtárak számára. Nem elég, hogy e sajtóorgá­numok a központi könyvtár­ban, továbbá a marxizmus— leninizmus tanszékcsoport könyvtárában mindenki számá­ra (hallgatókat is beleértve) hozzáférhetőek ... Az meg, ugyebár, el sem képzelhető, hogy valaki (akinek az érdek­lődését a szerény listával sike­rült felkelteni) meg is vásárol­ja azt az őt érdeklő folyóira­tot, havonta egyszer 8-10-12 forintért? Éppen ezt szeretném kérdez­ni: miért nem képzelhető el? Molnár László Gábor A szerk, megjegyzése: a kritikát, a magam részéről részben jogosnak tartom, de van egy jogos ellenérv... A folyóiratok egyes példányai, véletlenül éppen azok, ame­lyekben érdekes cikkek vannak, két héttel megje­lenésük után már csak Kis­pesten hajthatók fel. A könyvtárban pedig sehogy­­se találják... rúját Heil Bálint rektor és Papp Sándor rektorhelyettes, a Magyar Szénhidrogénipari Kutató Fejlesz­tő Intézet koszorúját Doleschal Sándor igazgató és Jakab Károly főosztályvezető helyezte el a sí­ron. Egyetemünk Kémiai Technológia Tanszéke nevében Szebényi Imre egyetemi tanár és Siklós Pál do­cens, a VVE Kőolaj és Széntech­nológia Tanszéke nevében Péchy László egyetemi tanár és Gárdos C­yölgy docens, a Magyar Ásvány­olaj és Földgáz Kísérleti Intézet nevében Csikós Rezső igazgató és Báthory József főosztályvezető, a SZKFI nezi dolgozóinak nevében Péter István főosztályvezető ko­szorúzott. Egyszer volt Budán... Balsejtelmünk azonnal igazoló­dott, amint körül­néztünk: az élel­mesebbek minden valamire való da­rabot elhalásztak előlünk az első napon. Kedd dél­előttre, az akció második napjára csak morzsák ma­radtak — rozzant székek, szétesett, koszlott fotelek, lepusztult reka­­mié, rajzasztalok, néhány fém lábú, kerek lapú rajz­termi ülőke... Bár ezek az ülő­kék például kony­hába, víkendház­­ba még kiválóan megteszik, csak laticelt kell vágni rájuk. Negyven forintért kettőt el lehet vinni. De az elkésett tanár úr alacsonynak talál­ja őket, pedig ilyesmit keresne, csak hát jó volna róluk felérni a konyha­­asztalt ! A selejtraktárban ugyan még feltornyozva állnak a bútorok, de sajnos majd’ mindegyiken krétával írt ne­vek, és „eladva”, „eladva” minden. Formás íróasz­talok, telefonasztalkák, vi­rágállványok, kisebb irat­szekrények, fotelek, jobb álla­potú székek, faragott állófo­gas, könyvszekrénynek való nagyobb polcos szekrény, csak üveget kell vágatni bele, sa­tupad, igaz, satu nélkül, komplett rajzgép, gyönyörű karosszék, amit csak át kell húzatni, fényeztetni. És az árak: 50 és 300 forint között! — Tegnap reggel kellett vol­na jönni! Még nyolc óra sem volt, amikor itt már végig álltak az autók — mondják. Rengetegen érdeklődtek, és csaknem mindenki talál is va­lamit. Sokan el is vitték a kisebb bútorokat, ezért leve­­gősebb már valamivel a rak­tár. De tizenötödikéig min­denkinek el kell szállítania a holmiját. Közben azért még ma is szállingóznak az érdeklődők. Valaki a tegnap lefoglalt rajz­gépre kéri a befizetési csek­ket, s egyúttal éles szemmel még egy tiszta tölgyfaasztalt sikerül kiszúrnia az egyik ku­pacban — száz forintért vi­heti is. Egy hallgató rajzgépet szeretne, de mostanra mind­össze egy árva állvány ma­radt a negyvenért. Táblának megvesz ugyanennyiért egy asztallapot, s már csak az a gond, hogyan vigye el, és ho­va tegye, hiszen a kollégium­ban aligha tudja felállítani. Átmenetileg valószínűleg ro­konokhoz kerül, de vétek lett volna nem megvenni. A hall­gatók egyébkét nemigen jöttek, ez a fiatalember volt a har­madik. Az egyik sarokban időköz­ben régimódi, de szép kis do­hányzóasztalokat fedezünk fe! Nincsen rajtuk név, az ember már-már reménykedne, ám kiderül, nem minden bútort árusítottak ki. A legjobbakat még őrzik, hiszen alkalomad­tán visszakerülhetnek tanszé­kekre, irodákba, vagy Ha nem, hát iskolák veszik át könyv­jóváírással. Egy halom tanter­mi pad például már elszállí­tásra vár — egy általános is­kolának van szüksége rájuk, akárcsak a csodás formájú tü­­netszékekre. Odébb egy hatalmas szek­rény­­ háromszáz forintért vár még gazdára. A polcokkal együtt rengetek faanyag, egy előszobát lehetne vele kilam­­bériázni. Csakhogy, amíg a ki­sebb darabokat kézben, tető­­csomagtartón el lehet vinni, ehhez legalább tehertaxi kel­lene. De egészen biztos, hogy elkel majd, hiszen még így is rendkívül olcsó. Sok törött bútort vittek el barkácsolás­hoz, építkezéshez. A tűzifa­ként értékesített faanyag 44 forintba került mázsánként. A bútorok nagy része sze­rintem eredeti rendeltetésének megfelelően hasznosítható. Az eddigi tapasztalatok sze­rint a selejtezés előírt rendje igen bonyolult és hosszadal­mas adminisztrációval jár. A bútorokat fel kell ajánlani is­koláknak — amit most elad­tak, már senkinek sem kellett —, s általában nagyon keve­set visznek el belőlük. Bár véletlenül éppen befut a ka­puvári gimnázium teherautó­­ja, tizenhét tétel műszert szál­lítanak el. Az íróasztalon napokban érkezett re­nülés: egy szakközépiskola műszere­ket vinne. Ezenkívül a MA­GÉV például ugyancsak nem­régiben utalt át az egyetem­nek 61 ezer 780 forintot. Füy­­nyiért vásároltak tőlünk lese­lejtezett műszereket. Sajnos, ez a mostani ma­gánvásárlási lehetőség állító­lag egyszeri akció volt. Bár­ a műegyetemen a selejtezés rendjéről a közeljövőben mó­dosított új szabályzat jelenik meg, nem tudni, bízhatunk-e benne, hogy rendszeressé te­szi ezt­ a lehetőséget. Erről és a selejtezés egyéb gondjai­ról következő számunkban beszélgetést közlü­nk dr. Vin­­cze Ernő gazdasági műszaki főigazgató- helyettessel. Cs. A.

Next