A Jövő Mérnöke, 1984 (31. évfolyam, 1-39. szám)

1984-01-20 / 1. szám

Miről írtak az egyetemi lapok dohányfermentáló bádogteteje Nem könnyű az egyetemi lapokat olvasni, mert minden egyetemnek megvan a maga nyelve, a maga mikroklímája. S miközben a járatlan olvasó csak unalmat talál, azok, akik értik a szavakat izgalmas dol­gokról olvashatnak. Legalább­is azt hiszem, így van. De nem könnyű az egyetemi lapokat olvasni azért sem, mert az ember óhatatlanul párhuza­mokat keres a maga egyete­mével és akkor.. De hát lássuk a lapokat. A debreceni egyetem újság­ja az Egyetemi Élet egyik őszi­ számában a szexológiai kul­túrával foglalkozik és bemu­tat egy szexológiaoktatással foglalkozó tanfolyamot. A Mi Egyetemünk, a miskolci mű­szaki egyetem lapja is foglal­kozik a szex­szel, de megtör­tént eset kapcsán. Arról van szó ugyanis, hogy fegyelmit in­dítottak egy fiú és egy leány ellen, akiket „horribile dictu” — egy ágyban találtak. (A lap nem ír részletesebben az eset­ről). A cselekmény „sértette a köz érdekeit”. Legalábbis így vélték azok, akik „a bizottság tagjainak egyértelműen tudo­mására hozták”, hogy milyen döntés volna kívánatos. Vagy­is nemhivatalosan közölték a fegyelmi bizottsággal, hogy a „bűnösöket” el kell távolítani az egyetemről! Ám­ a döntés­sel megbízott hallgatók eny­hébb büntetéssel próbált­ák ki­elégíteni az erkölcsök bősz védőit. A fegyelmi testület két tanártagja pedig egyszerűen nem vállalta magára a dön­tés felelősségét. Miért vessze­nek össze a hallgatókkal, miért vesszenek össze a szi­gorú döntést óhajtó vezetővel, s a prűdekkel? Az ügy tehát tovább gurult, s „a sors iró­niájaként” a szigorú vezető­höz került, aki maga sem ho­zott lényegesen súlyosabb dön­tést, mint maguk a hallgatók. A cikk írója ezek után nem érti, mire volt jó ez az egész huzavona? Érdekes cikkeket közöl a Gö­döllői Agrártudományi Egye­tem Mezőgazdasági Mérnök című lapja. Többek között ki­derül, hogy a Motolla, Valeta Gazéta című, Ballagó vagy Vicinális stílusú újságokat többen trágárnak, és pornónak találták, olyannyira, hogy ezentúl „az egyetem nevelési bizottsága már a megjelenés előtt figyelemmel fogja kísérni az anyagokat, s előre lekto­rálja is őket.” Természetesen a hallgatói önállóság tisztelet­ben tartásával — írja az új­ság. A november 7-i számban, egy meglehetősen fagyos hangulatú kari tanácsi ülés­ről van szó. Ezen a gyűlé­sen a hallgatóknak az őszi mezőgazdasági munkán való részvételét vitatták meg. S mi­közben az ülés a „hallgatói derekas helytállás” dicséreté­vel kezdődött, a leírás szerint többen mégis arról suttogtak egymás között (oktatók), hogy „lassanként oda jutunk, hogy kikergetnek bennünket az egyetemről”. A dékán „Kedves uram”-nak szólította a KISZ-titkárt. A titkár meg­szólalása előtt a hangulat odá­ig fokozódott, hogy egy do­cens „aki a hallgatói hozzá­szólások közben félhangosan háborgott, felkiáltott: „ áll­jon fel, ha a dékánnal be­szél!” Az „almavitát” egy hallga­tónak az újság szerint többé­­kevésbé korrekt, mások sze­rint elfogadhatatlan nézeteket hangoztató írása robantotta ki. (Megírta, hogy mikor volt és mikor nem volt munka, nem értette, hogy a gazdaság miért nem volt hajlandó nap­ról napra elszámolni a hallga­tók teljesítményét?) A kar dé­kánja szerint „nem szabad megengedni, hogy egy hallgató ilyet írjon az újságban. Az őszi munka szerves része az agrármérnökképzésnek, ezt a munkát akár ingyen is el kellene végezni, mert feltétele a diplomának, és ez ellen sem a Mérnökben, sem a parla­menten nem fogadunk el rek­lamációt!” A Mezőgazdasági Mérnök ezen lapszáma egyébként is bővelkedik a fentiekhez ha­sonló stílusú esetek leírásá­ban. Szó esik például egy ok­tatóról, aki azért lépett ki a pártból, mert nem vették fi­gyelembe a felsőoktatás hely­zetére vonatkozó nézeteit. A lap épp a felsőoktatási intéz­mények Gödöllőn rendezett ifjúsági parlamentjekor jelent meg, s emiatt többen (elsősor­ban a megbíráltak) meglehe­tősen dühösek. „Miért kellett kiteregetni az egyetem szeny­­nyesét? - kérdezi egy KISZ- vezető a lap következő számá­ban. — eö — Létszámuk alig valamivel nagyobb, mint egy átlagos tanköré. Szeretik választott szakmájukat, egyetemi évei­ket arra szánják, hogy — a nem kevés tanulmányi kötele­zettségen kívül is — minél többet elsajátítsanak, meg­ismerjenek belőle. Nem saj­nálják rá az időt, sem a fárad­ságot. Talán valamivel keve­sebbet járnak táncolni, szóra­kozni, kocsmába, mint a tár­saik. őket a szakmájuk is szó­rakoztatja. Az építőmérnöki kar VÁ­SÁRHELYI PÁL KOLLÉ­GIUMÁBAN működő SZER­KEZETES KÖR tagjai. Az idén KIVÁLÓ KOLLÉGIUMI KÖZÖSSÉG kitüntetést kap­tak. Van már egy klubszobájuk, a B-épület VI. emeletén. Az egyik tv-szobát kapták meg és alakították át úgy, hogy a klubélet céljainak megfeleljen. A körön kívüliek természete­sen reklamáltak, mert ezzel megszűnt a helyiségbe a sza­bad bejárás, tévét nézni más emeletre kell járni. A készü­lék ugyan maradhatott volna, ám féltik a szép, maguk ké­­szítette-ácsolta berendezést, a díszítő cserepeket, ami szintén az ő kezük munkája, a dia­vetítőt, diákot, egyszóval mindazt, amit eddig szereztek maguknak ahhoz, hogy tar­talmas klubélet alakulhasson ki. — Igazán jó közösségnek érzitek magatokat? — kérde­zem Szabó László ötödévest, a kör leköszönt titkárát, s utód­ját, a II. éves Komár Györ­gyöt. — Sikeres év van mögöt­tünk, s erre büszkék vagyunk. Régen más szervezeti felépí­tésben működött a szerkezet­­építő kör, a vezetők sokat dol­goztak, a lelküket kitették, látszólag eredményes munka folyt akkor is. De közösséggé nem tudtunk összeforrni. Most a jelentkezés önkéntes alapon megy, s akinek- tetézik­­­ köz­tünk, attól már el lehet várni az aktív közreműködést. Az­által, hogy a kollégiumtól ta­val­y télen megkaptuk a B 619-es helyiséget, lehetősé­günk nyílt olyan bázis létre­hozására, ahol bármikor za­vartalanul összejöhetünk. Az­előtt rendezvényeinket a nagyteremben tartottuk, elég nyomasztó volt akkora helyen az a néhány érdeklődőből álló közönség, aki lejött meghall­gatni az előadásokat. Itt a klub akkor is tele van, ha csak 15-20 ember jön el, közel va­gyunk egymáshoz, könnyebben kezdődik el a beszélgetés, kö­tetlenebb a hangulat, a vita is hamar kialakul egy-egy téma körül. — A kör tagjainak szabad bejárásuk van a klubba? — Gyakorlatilag igen, mert csináltattunk egy csomó kul­csot, a kulcsárok nevét ki­függesztettük, valakit mindig meg lehet találni közülük az épületben. Ezenkívül a kör tagjai — minden nap más — hétköznap késő délutántól, va­sárnap pedig déltől ügyeletet tartanak, azaz ilyenkor nyitva van a klub. — A múlt tanév munkájá­ból mit tartotok legsikeresebb­nek, leghasznosabbnak? — Volt két rendkívül sike­res szakmai előadás, s nagyon népszerűek a kirándulások, építésláto­gatások. Voltunk töb­bek között Pakson, megnézni a lakóóelepet és az atomerő­művet. Igaz, csak némi izgal­mak s számos félreértés tisz­tázása után jutottunk be az erőmű területére. A hivatalos papír ott várt minket Pakson, de úgy szólt, hogy az erőmű területén a buszból nem száll­hatunk ki. Némi utánjárás, telefonálgatás után végül mégiscsak beengedtek, s meg­mutatták a nem működő, il­letve még építés alatt álló ré­szek minden zegét-zugát. Pá­ratlan élmény volt. Jártunk Debrecenben, a dohányfer­mentáló üzemcsarnokában, amelynek tetőcsere-terveit KK-munkában mi dolgoztuk ki. Az eredeti, első bádogtető többszöri j­avítás ellenére is újra meg újra beázott, az egyetem kapott megbízást, hogy új fedést tervezzen. Cso­portos KK-munkaként a szer­kezetépítő kör néhány tagja — jelenlegi nevelőtanárunk vezetésével—»—csinálta meg­ a terveket,­ h­elyek nyomán az” üzemcsarnok korszerű alumí­niumpallós tetőfedést kapott. Elmentünk megnézni, milyen lett, bevált-e? — Csoportos KK-munka, mi ez? — Második éve csináljuk, a megbízásokat a kör tanárelnö­kének, Brúzsa tanár úrnak közvetítésével a magasépítési tanszék adja. Közösen vállal­juk a munkát, s felírjuk, ki mennyit dolgozik. A kapott teljes összeg 30 százaléka a közé, ezt rendezvényekre, felszerelések vásárlására, fo­lyóirat-előfizetésre stb. hasz­náljuk fel. A fennmaradó részt a végzett munka ará­nyában elosztjuk, de csak kö­zös programokra használható fel. Takarékba tesszük, s ha kirándulni megyünk vagy egyéb olyan programunk van, amire pénzt kell befizetni, akkor felvehetik a megfelelő összeget. — S nem zúgolódik senki, hogy másra is kellene neki az a pénz? — Minden elhatározás előtt közösen döntünk, megbeszél­jük, megvitatjuk, mit aka­runk. Utólag nem szoktuk meggondolni magunkat...­­ — Terveitek? — A klub további építése, díszítése. Mind a kollégiumtól, mind pedig az építőipari la­bor dolgozóitól már eddig is nagyon sok segítséget kap­tunk, és sokat köszönhetünk a kör patronáló tanárának, Tóth Eleknek, aki jelenleg ne­velőtanár a kollégiumban. A tanszékekkel szeretnénk szo­rosabb kapcsolatot. Az acél­­szerkezeti tanszéktől például ígéretet kaptunk, hogy a ne­kik járó két külföldi folyóirat fénymásolt példányait meg­kapjuk. Néhány belföldi szak­lapra elő szeretnénk fizetni. A legjobb tdk-dolgozatokból kis házi könyvtárat szeretnénk berendezni, a tanszékekért ugyanis elég körülményes hoz­záférni ezekhez. A klubot sze­retnénk tartalmas klub­­élettel fellendíteni, — ebbe minél aktívabban bevonni a közlekedésépítő és a fotókört — hogy valóban olyan hely, bázis legyen, ahonnan a jó dolgok kiindulhatnak. Jelen­ő­leg még­­nincs­­klubi etetésünk, erre a posztra olyan ember kell, akinek szívügye ez. A kör mostani vezetői is ilyenek. Van még egy álmunk, egy-két személyes nyelvi labor létre­hozása a klubban. Azoknak, akik önerőből akarnak nyel­vet tanulni, hogy nekifoghas­sanak. Persze, ezek hosszú távú tervek ... (csernovics) Diákok csoportos KK-munkája és más szokatlanságok Hol és hol ne nyomjuk nyomójuk ő­ket a pólc? Levélrészletek Olvastam (cs. m.) hasonló című cikkét a Jövő Mérnö­­z 1983. december 9-i számának első oldalán. A Vásárhelyi­kollégium aktívájáról számolt be az újságíró, és közzétette az aktívan felvetődött (és ál­tala gondosan, hiány nélkül lejegyzett) problémákat, hibá­kat ,valam­ivel kisebb hang­súllyal az eredményeket. Az jó, hogy foglalkoznak velünk, és az is hasznos, hogy mások is megismerhetik b­első éle­tünket, tanulhatnak a cikkből megismert jó és rossz példák­ból. Mégis, az újságot olvasva egyre kevésbé ismertem rá saját aktívánkra. Akkor le­pődtem meg igazán, amikor felszólalásom kivonatos közlé­sét olvastam. A leírt szavak talán megegyeznek a kimon­dottakkal, de azt hiszem a hangulatból az író semmit nem értett meg. Ezért köteles­ségemnek érzem, hogy beszá­moljak a Vásárhelyi-­kollégium november 28-i aktívájának hangulatáról. Azt hiszem, részletesen csak saját felszólalásomra térhe­tek ki . Miért mondtam el olyasmit, amit úgyis mindenki tudott? Én feladatokat jelöl­tem meg magam és mások számára. Csodálkozom a meg­döbbenésen, ami ténymegálla­pításaimat követte. Nézzünk talán szét egy ki­csit a kollégiumon kívül is! Telefonfülke. A telefon van­dalizmus miatt, javítás alatt. A járdán csikk, papírszemét mindenütt... Csak a Vásárhelyi-kollé­giumban nem törődnek a köz­ügyekkel a magánemberek? Ezerszámra élnek öregek, akikkel... nem. ..törődik. „senkin, pedig mindenki tudja, hogy segíteni kéne rajtuk... A kö­zönynek rengeteg jele van. Nem elég, ha csak dumá­lunk. Kísérletezni kell a problémák megoldásával. Le­gyen bármilyen naiv is az öt­let, áradjon bár belőle irreá­lisnak tűnő hurrá-optimizmus, meg kell próbálni. Minden kí­sérlettel csak nyerhetünk. És, ha nem érjük el a várt ered­ményt, más módon újra kell kezdeni. Ugye milyen nehéz feladat? Kollégiumi közösségük el­jutott arra a magasabb szint­re, hogy látom (látjuk) a le­hetőséget arra, hogy elkezd­jünk harcolni a közönyösség ellen. Itt megmozdult valami. Kertész utca, Lantei-izé, a 2. évfolyam saját ízlésére kifes­tett és berendezett tanuló­­társalgója. Az, hogy az első­sök közül jó néhányan kéré­semre vállalták a büfé dél­utáni takarítását, s hogy az új KB új terveket próbál meg­valósítani, hogy javuljon a tanulmányi átlag, hogy meg­szűnjenek a problémák a ta­nulóik berendezésével, jelen­tős eredmény. Talán nálunk többen látják már, ho°y a gondnokság és a KB nem elég, hogy minden hibát észrevegyen. Én más után is hajlandó vagyok ki­mosni a csikket a pohárból, egészen addig, amíg nem ju­tok el oda, hogy a másik szé­­gyenli újra belenyomni. És nem­ azér­t, mert KB-tag va­gyok. Ez mindenkinek köte­lessége. Itt az idő, hogy így gondolkodjunk. Nem elég ma már csupán dörögni a hibákról. Ezért változtattam meg az eredeti cikk címét, ezért ke­rült a „nyomod” helyére a „nyomjuk”, ezért egészítem ki (cs. m.) írását. Tolonics István, a Vásárhelyi-kollégium tagja Tejimádók, figyelem! A felmérések szerint ugyan már 180 kilogramm tejet és tejterméket fogyasztunk el évente, a tejipari vállalatok azonban néhány új termékük­kel tovább szeretnék növelni ezt a mennyiséget. Tavalyi fejlesztéseiket első­sorban a maradékanyagok — savó, író, permeát, — felhasz­nálása jellemzi, ennek ellené­re nemcsak a fogyni kívánók­nak, de a nyalánkságokra vá­gyók vagy csak egyszerűen éhes kollégistáknak is ajánl­hatom. Az év második felében citrom- és narancsízesítésű, savóból készült üdítő ital, il­letve zselé, és a FAUNÁ-nak elkeresztelt, hét különböző gyümölcsízzel készíthető lágy­fagylalt kerül forgalomba. (A zselénél ettem már jobbat, de a fagylalt igazi szenzáció lesz — ha egyáltalán lehet majd kapni —, ugyanis fantasztiku­san jó, tökéletes íz, frissítő ha­tás, és a szalmonellaveszély kizárva.) Az előbbieken kívül e termékek nagy előnye, hogy jóval tartósabbak, mint a ko­rábbiak, s emellett értékes vi­taminokat, ásványi anyagokat, fehérjéket tartalmaznak. A soproni gyárban készülő na­túr (enyhén sós) citromos (sü­téshez használható) és magya­ros ízesítésű vajkrém szintén zsírszegény, körülbelül fele­annyi zsírt tartalmaz, mint más vajfajták. Már korábban is használ­hattam volna azt a kitételt, hogy: „ez a termék egyenesen a kollégistáknak van kitalál­va”, de ezt a fordulatot a tej­föllel rétegezett túrónak tar­tottam fenn: ez olyan konyha­kész tejfölös túró, ami a házi­lag készítettel szemben 5-7 na­pig is eltartható. Pavlovi ref­lexeinket tehát készenlétbe he­lyezhetjük — csak aztán lás­suk is ezeket az új különle­gességeket! T. T. A könyvtár ostroma a védők szemszögéből A múlt év egyik utolsó szen­zációja, vagy ha úgy tetszik, a könyvtár dolgozóitól kapott karácsonyi ajándékunk a­ se­lejtezett műszaki könyvek de­cember 12-i „szabad rablása” volt. Az erről szóló hírek, — mint a megjelentek elszántsá­gából is láthattuk — igazi mozgósító erővel bírtak. A mozgósító erő ez alkalommal nemcsak a lábakra, de az oda­­érők és elkésők érzelmeire is egyaránt hatott. Ezért kerestem meg kérdé­seimmel Spányi Balázsnét, a könyvtár beszerzési osztályá­nak vezetőhelyettesét, aki a könyv-kommunizmus fő­rendezője volt. — Hogyan sikerült ennyi — a kereslet szerint — hasz­nálható műszaki könyvre szert tenni? — Az Állami Könyvterjesz­tő Vállalat keresett meg min­ket, hogy van egy halom zúz­dára ''váró könyvük, ha talá­lunk köztük a könyvtárunkból hiányzókat, akkor azokat in­gyen megkaphatjuk. Küldtek egy címjegyzéket, — ebből vá­logattam. Volt olyan könyv is, amiből háromezer példányt ajánlottak fel. — Ez rengeteg. — így született a gondolat: osszuk szét őket. A könyvter­jesztőnek nem volt kifogása. Mint kísérőlevelükben írták, bár ezek a könyvek náluk el­adhatatlanok, örülnének ha végül mégis olvasóra találná­nak. Első alkalommal — még novemberben — így kaptunk 2600 példányt. — Ez nem sokkal azután volt, hogy a Stúdió ’83 foglal­kozott a zúzdába kerülő hibát­lan könyvek ügyével. — Érdekes, de a két dolog között szerintem nincs össze­függés. A könyvterjesztő már a műsort és a cikkeket meg­előzően megkeresett minket az ajánlatával. (A műsor persze elkészülhetett jóval korábban is, bár r­­m állítjuk, hogy köze volt a dologhoz. A szerk.) A novemberi szállítmány egyértelműen sikert aratott, pillanatok alatt elkapkodták. Ezen felbuzdulva kértünk egy újabb adagot, de most már az előző mennyiség háromszoro­sát. Ez érkezett meg december 12-én. Akkor és a következő reggelen ez is elfogyott, össze­sen 765 ezer forint értékű könyvről volt szó! — Igen ám, de a sok könyvért folyó versenyben nem indulhatott mindenki egyenlő eséllyel. A kora dél­utáni időpont kifejezetten nem kedvezett a hallgatóknak, s a telefonos propaganda sem ér­hette utól őket.­­ Arra nem tudtunk vállal­kozni, hogy különösebb szer­vezkedésbe kezdjünk. A kora délutáni időpont egyszerű vé­letlen volt, akkor érkezett meg a teherautó. Még lerakodni se volt emberünk. A későbbi vá­logatók közül néhányan hord­ták be a csomagokat. Termé­szetes, hogy nem mondhattuk nekik, várjanak egy jobb idő­pontra. Különben is, akkor már az volt a legfontosabb, hogy szabaduljunk a könyvek­től,­­ hatalmas felfordulás volt az aulánkban. Bizonyára kiplakátolhattuk volna előre a napot, de senkit sem akartunk a bizonytalanra váratni. Különben sem hi­szem, hogy ha még többen let­tünk volna, akkor azt még elbírta volna a rendelkezésre álló terület. A második alka­lommal így se volt felhőtlen a hangulat. Nem is emlékszem rá szívesen. Sokat hallottam én is, hogy igazságtalan volt az elosztás,­­ egyeseknek mindent, má­soknak semmit. Sőt azt is: „nézd, a bennfentesek, hogy viszik a nagy csomagokat!” Valóban vittünk néhányat, az eredeti célra, a könyvtárnak. Nekünk is volt néhány ötle­tünk az igazságosabb elosztás­ra, de a lehetőségeinkből eny­­nyire tellett. A lényeg szerin­tem így is megvalósult, a könyvek nem zúzdába, ha­nem szakemberek kezébe ke­rültek! Talán ha valami jelképes összeget kellett volna értük fizetni — mondjuk öt forintot —, akkor mindenki csak azt viszi, amire tényleg szüksége van. De pénzszedésre nem volt jogunk. — Ezek szerint még nem jött el a kommunizmus, hogy mindenki szükségletei sze­rint ... — Számomra szembetűnő volt az első és második alka­lom hangulata közötti különb­ség. A novemberi a kevesebb könyvvel, sokkal kellemesebb volt. Legutóbb mintha túl sok lett volna a könyv, túl nagy lett volna a szerzési lehetőség — ettől többen elvesztették a hidegvérüket. Ahogy tudom, az elosztás ,,igazságtalanságaik miatt elégedetlenkedők úgy érzik, mintha valami pótolha­tatlan, hatalmas lehetőségtől, rendkívüli könyvektől estek volna el, pedig mindössze negyvenféle olyan könyvről volt szó, ami az üzletekben el­adhatatlannak bizonyult. S végül még egy tapaszta­lat: mi időről időre végzünk a könyvtárban selejtezést,­­ ilyenkor a felesleges példányo­kat kitesszük egy kocsira, eb­ből — ki tudja miért —, min­denki csak annyit szokott el­vinni, amennyire szüksége van. — kajó —

Next