A Jövő Mérnöke, 1991 (38. évfolyam, 1-19. szám)

1991-02-07 / 1. szám

Szünetel az ideggyógyászati rendelés Dr.Aszalós Zoltán ideggyógyász nyugdí­jazása miatt az ideggyógyászati rendelés szünetel az egyetemen. A sürgős eseteket a belgyógyász szakorvos és az üzemorvos lát­ják el. Megtudtuk, hogy az ideggyógyászati ren­delés átszervezés alatt áll. A tervek szerint alkalmazni szeretnének pszichológust, hi­szen a vizsgaidő­­szakban gyakoriak a pszichoszomati­kus megbetegedé­sek, s gyógyítá­sukhoz elengedhetetlen a jól képzett szakor­vos. Sajnálatos tény, hogy erre az átszerve­zésre, nyugdíjazásra pont egy vizsgaidő­­szak közepén került sor, amikor jól jönne egy kéznél lévő idegnyugtató iskolaorvos. Megkérdeztük a főtitkárt: KI LESZ AZ UTÓDJA? DR.GYÖRGYI JÓZSEF: A rektor kiírt egy pályázatot, melynek szövegét a január 28-i Egyetemi Tanács hagyta jóvá. Erre lehet je­lentkezni és majd kiválasztják az erre alkal­mas személyt. Én remélem, hogy olyan kol­legáról lesz szó, aki legalább 4-5 évig vállal­ni tudja ezt a megbízatást. A közeljövőben kialakuló új oktatási törvény következménye lesz ugyanis, hogy újra kell fogalmazni az összes egyetemi szabályzatot is. S jó lenne, ha ugyanaz a személy lenne a részese a szabályok végrehajtásának, mint aki részt vett azok kialakításában. Magam is azért is­mertem olyan jól az eddig érvényes rende­leteket, mert részt vettem azok kialakításá­ban. Még másfél év lenne hátra a második ciklusomból, de a fentiek miatt célszerű, ha felváltanak a tisztségemből. Ami a legitimá­ciót illeti, én felajánlottam az új, legitim Egyetemi Tanácsnak, hogy szavazzanak a személyemről, annak ellenére így nem kívá­nom tovább ellátni a megbízást, de azt fö­löslegesnek ítélték. Hogy mit fogok csinálni? Eddig is oktattam, ezt teszem továbbra is. Végre teljes erőbedobással. Eleve csak meghatározott időre vállaltam ezt a megbí­zatást, és eszembe sem jutott, hogy ilyen hosszú időről (5 év) lesz szó. A főtitkári megbízatás egyébként nagyon megtisztelő és nehéz feladat, de normális ember 4 évnél hosszabb időre nem vállalhatja el, mert an­nak már az oktatói munkája látja a kárát. Vi­szont ez a megbízatás túl komoly tisztség ahhoz, hogy egy hivatalnokra lehessen rá­bízni. Nem vonom kétségbe senki hozzáér­tését, de olyan kérdésekben, mint ügyvitel korszerűsítés, adminisztráció csökkentés, egyetemi szabályozás, más az érdekeltsége egy oktatónak és más egy hivatali munka­társnak. ec Szeretne sok pénzt keresni? Árusítsa Ön is az Új Álláskeresőt! Rendkívül magas jutalékot fizetünk azoknak, akik vállalkoznak a lap utcai terjesztésére. Az árusításra már pénteken délután 2 órakor lehet jelentkezni Budapesten, a XI. kerület Schönherz Z. u. 17. szám alatt. Egy-egy hétvégén sokszáz forintot kereshet. Az árusítást szabad idejében egész héten folytathatja az utcákon, tereken, aluljárókban. Keressen az Új Álláskereső­vel! HALLGATÓI PÉNZEK 1991-BEN Az tavaly őszi felzúdulás nem volt teljesen hiábavaló. Nemcsak a hon­védség költségvetése emelkedett, ha­nem a hallgatói juttatások is meg­őrizték reálértéküket, sőt valameny­­nyit emelkedtek is. 1991-re hallga­tónként 48 ezer 864 Ft áll az egyetem rendelkezésére. Azonban óva inte­nék attól mindenkit, hogy nekilásson ezt a számot, vérmérsékletétől füg­gően, 12-vel, esetleg 10-zel elosztani, mondván, hogy ennyi hónap van egy (tan-)évben. A problémák ott kezdődnek, hogy nem ismert a tavaszi és az őszi hall­gatói létszám. A fenti összeget pedig a tavaszi és az őszi létszám átlagával kell megszorozni. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy az így megkapott ösz­szeg 1/12-ed részével gazdál­kodhatunk egy hónapban. Azt pedig már szinte említést sem érdemel, hogy januárra már az új (becsült) lét­számra kapjuk a keretet, ellenben még a múlt őszi félév magasabb lét­szám szerint kell fizetni (persze az is igaz, hogy alacsonyabb fejkvótát). Azt pedig már természetesnek ve­hetjük, hogy a Minisztériumból igen­csak vékonyan csordogálnak az in­formációk, és amik megérkeznek azok is csak igen későn, így hivatos leirat az összegről a vizsgaidőszak utolsó hetében érkezett. Ha minden marad úgy ahogy most van, akkor a havi fejkvóta 4100 Ft (130%) lesz. Ez átlagosan 2050 Ft-os (114%) alanyi juttatást jelent. Ekkor a vidékiek, 2200 Ft (110%), a buda­pestiek 1800 Ft (112%) alanyi jutta­tást kapnak. Az ösztöndíj keret, kari döntés alapján, fejenként min. 1517 Ft (158%) max. 1722 Ft (179%). A szod­ál keret fejenként min. 205 FT (68%) max. 410 FT (137%) lehet. (Zárójjelben a tavaly őszi 3150 Ft-os helyzethez viszonyított változások vannak feltüntetve.) Szeptember legelején azok, akik már tavasszal is egyetemi hallgatók voltak, július-augusztusra két havi alanyi juttattást kapnak. Az őszi fél­év folyamán a fejkvóta 4350 Ft körül lesz. Azért csak "körül", mert a tény­leges első félévi költés és a tényleges hallgatói létszámok miatt ez még vál­tozhat. További újdonság lesz, hogy decemberben így lehetőség lesz a ja­nuári juttatások kifizetésére is. Va­gyis decemberben mindenki kéthavi járandóságát kapja meg. Béres István Egyetemi Hallgatói Képviselet

Next