A Jövő Mérnöke, 1992 (39. évfolyam, 1-34. szám)
1992-01-16 / 1. szám
Tízszeres jegyzetárak árnyékában 8-9. oldal „Mi is rendszeresen követjük az Újpesti Családsegítő Központ létminimumszámításának eredményeit, de ha ezt vennénk alapul, akkor szinte mindenkinek segélyt kellene osztanunk.” — írásunk az egyetemi szociális segélyezésről. 11. oldal „Nemcsak az épület süllyedt meg statikailag, de a benne található egyetem is. A rekonstrukció tehát egyenes és átvitt értelemben is indokolt” — mondja az oktatási rektorhelyettes. 14-15. oldal 33. mi Toto XI . XXXIX. évfolyam 1. szám 9.50 Ft 1992. január 16. A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM LAPJA A túlélés és a felkészülés éve Beszélgetés dr. Michelberger Pál rektor úrral Gyakoriak mostanában az abból fakadó félelmek és aggodalmak, hogy az ország jelenlegi gazdasági helyzete már-már az intézmények működőképességét veszélyezteti. A költségvetés vitája is azt jelezte: a felsőoktatási intézményeket is komoly próbatétel elé állítja az idei esztendő. Ilyen körülmények között milyen terveket lehet megfogalmazni, lehet-e egyáltalán tervezni vagy csupán a túlélésre kell berendezkedni? — erről beszélgettünk DR. MICHELBERGER PÁLLAL, az egyetem rektorával. — Terveket mindig lehet megfogalmazni — hangzik a válasz —, a kérdés azonban az, hogy a jelenlegi feltételek mellett miként lehet ezeket az elképzeléseket realizálni. Még az ünnepek előtt a rektori konferencia megbízásából jártunk Kupa Mihály pénzügyminiszter úrnál. Számunkra akkor világossá vált, hogy az 1992-es költségvetéshez gyakorlatilag nem lehet hozzányúlni. Ezt igazolja az is, hogy az Országgyűlés minimális változtatással fogadta el a költségvetés tervezetét. Tehát ebben az értelemben komolyabb átcsoportosításra nincs lehetőség, a tartalékok is rendkívül kicsinyek, és azokra is sokan aspirálnak. Amikor Kocsis Károly rektor úr, a rektori konferencia elnöke, Róna Tas András, a költségvetési és gazdasági bizottság vezetője és én beszéltünk Kupa úrral, akkor az 1992 utáni időszakot próbáltuk vizsgálat tárgyává tenni. Mégpedig elsősorban azért, hogy határidőket tudjunk oktatóinknak és dolgozóinknak adni, hogy meg tudjuk mondani, meddig kell még összehúzni a nadrágszíjat, mikorra várható a felfelé ívelés kezdete. Ha ezt vázolni tudjuk, a romló tendenciák ellenére is másképpen fognak az 1992- ben végzendő munkához hozzálátni. A pénzügyminiszter úrral történt megbeszélésünk nyomán úgy véljük: 1993-ban elkezdődhet egy olyan öt esztendeig tartó program, amely a felsőoktatás helyzetét rendezi. Abban is megállapodtunk, hogy erre a Pénzügyminisztérium, a művelődési tárca és a rektori konferencia képviselőiből egy közös bizottságot hozunk létre, amely kidolgozza a rekonstrukciós és szanálási terv részleteit. A létszám növekszik — Mennyi pénz van ennek a programnak a megvalósítására? — Ma még nem tudom, hány milliárdos ez a program, az azonban bizonyos, hogy 20 milliárdnál többet kell áldozni rá. De nem valószínű, hogy a mai értéken 50 milliárd forintnál többet lehetne fordítani erre a célra; mint ahogy az sem tisztázott még, hogy ezt a programot milyen ütemben és hogyan lehet majd megvalósítani. A művelődési tárca jelzései alapján bizonyosnak látszik, hogy minden egyetemnek jelentős hallgatói létszámnövekedéssel kell számolnia. Ez egyrészt abból fakad, hogy az egyetemeket is elérte a demográfiai hullám, másrészt: még mindig kellemesebb művelt emberfőket képezni az országnak, mint munkanélküli segélyt adni a fiataloknak. Tehát több okból is fontos ennek a felsőoktatási programnak a megvalósítása. Kupa úr teljesen nyitott volt a megbeszélés során, megértette a gondjainkat és azt is, hogy a minőségi változások többlet-ráfordításokat igényelnek; a miniszter úr ugyancsak belátta azt, hogy az oktatók jelenlegi helyzete az országon belüli és külföldi elvándorlás veszélyét hordozza magában. Márpedig ez tartósan hátrányos helyzetet eredményezne a hazai felsőoktatásban - hiszen elsősorban a legjobb szakemberek Folytatás a 4. oldalon