KÉMIAI KÖZLEMÉNYEK - A MTA KÉMIAI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI 27. KÖTET (1967)

27. kötet / 1. sz.

KÉMIAI KÖZLEMÉNYEK A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÉMIAI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI 27. KÖTET 1. SZÁM Szerkeszti LENGYEL BÉLA A szerkesztő bizottság tagjai BOGNÁR REZSŐ, BRUCKNER GYŐZŐ, CHOLNOKY LÁSZLÓ, CSŰRÖS ZOLTÁN, ERDEY LÁSZLÓ, ERDEY-GRÚZ TIBOR, FÖLDI ZOLTÁN, FREUND MIHÁLY, GERECS ÁRPÁD, HARDY GYULA, KISS ÁRPÁD, KORACH MÓR, MÁRTA FERENC, NAGY FERENC, POLINSZKY KÁROLY, PROSZT JÁNOS, SCHAY GÉZA, SZABÓ ZOLTÁN, SZŐR PÉTER, VARGHA LÁSZLÓ IS, VAS KÁROLY Technikai szerkesztők FINÁLY ISTVÁN és CSÁKVÁRI BÉLA A Kémiai Közlemények változó terjedelmű füzetekben jelenik meg. Egy kötet általában négy füzetből áll. Évente általában két kötet kerül kiadásra. A folyóiratban a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Tudományok Osztályán, bizottságaiban és munkabizottságaiban, III. akadémiai rendezvényeken elhangzott kémiai előadások, továbbá egy-egy tudományág újabb eredményeit kritikailag összefoglaló érteke­zések, az Osztály és Bizottságai munkájáról szóló beszámolók és értékelések, egy-egy intéz­mény kutatómunkájáról szóló összefoglaló ismertetések, tanulmányúti beszámolók, könyv­bírálatok stb. kerülnek közlésre. A kéziratokat a 26. kötet 461—462. oldalán közölt Tájékoztató szerint elkészítve Csákvári Béla, Budapest VIII. Múzeum körút 6—8 címre kell beküldeni. A kiadó a szerzőnek díjtalanul küld ötven különlenyomatot. A Kémiai Közlemények előfizetési ára kötetenként belföldi címre 40 forint, külföldi címre 60 forint. Belföldi megrendelések az Akadémiai Kiadó (Budapest V. Alkotmány u. 21. Magyar Nemzeti Bank egyszámlaszám: 05-915-111-46), külföldi megrendelések a „Kultúra" Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat (Budapest I. Fő utca 32. - Magyar Nemzeti Bank egyszámlaszám: 43-790-057-181) útján eszközölhetők.

Next