Új Szó, 1969-1970 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1969-11-08 / 15. szám
1969 november 8 Huszonegymillió kanadai haragja • Kivonatot közlünk Itt Stephen Leacock Jr. cikkéből, melyet az Orillia, Ont.-i “The Wednesday Nighter” nevű lapban írt. ÚGY TŰNIK nagyon sok kanadai előtt, feltehetőleg majdnem 21 millió kanadai előtt, a gyengeelméjűektől kezdve a szövetségi liberális kormány tagjaiig, vagyis az egyik szélsőségtől a másikig, hogy a vietnami háború, amelyet az amerikaiak ■— bizonyára babonás félelemből — nem neveznek háborúnak, noha benne vannak 1950 óta, hogy tudtára kellene adnunk a mi kormányunknak, hogy nem vagyunk hajlandók tovább részesei lenni a vietnami háborúnak fegyver- és lőszerszállítással, álszenteskedő cinkossággal; nem vagyunk hajlandók tovább kiszolgálni az amerikaiak vietnami háborúját nyomorult szolgalelkűséggel, mert nagyon jól tudjuk, hogy Nixon elnök ahelyett, hogy lassítani akarná azt a háborút, mindenáron gyorsítani szeretné azt, a polgári lakosság ellen felfokozott kíméletlen, gonosz bombázó támadásokkal, melynek fajirtás lehet a célja, nem más, hogy megsemmisítse azt a földrajzi területet, amelyet egykor Indokínának neveztek. És a fajirtás, ahogy azt bebizonyította a nácik ellen folytatott nürnbergi büntetőjogi eljárás, háborús gázcselekmény, háborús bűnözés, az emberiség ellen elkövetett főbenjáró bűn, tekintet nélkül arra, hogy a földkerekség mely részén történik meg, mely nép, mely csoport, vagy akár egy személy vagy államvezető ellen. Ennélfogva Mr. Nixonnak tudnia kellene, hogy csak keveseket tudnak bolondítani az ő beszédeinek, szónoklatainak megírói, akik az ő szájába szavakat adnak abban a balga hitben, hogy álnok, kétértelmű beszédekkel, nyilatkozatokkal elérheti azt, hogy a fajirtáshoz megszerezheti a tömegek beleegyezését és elcsitíthatja a világ felháborodását. A világ tudja, tisztán áll előttünk, hogy Nixon egyedüli sikere eddig az, hogy követi elődje erkölcstelenségét és kiérdemeli a háborúgyűlölők haragját. Ha Nixon úr kezébe kerül ez a cikkem, és biztos vagyok abban, hogy sajtótitkára kezébe kerül, tudtára kívánom adni Nixon úrnak, hogy van neki Ottawában egy gerinctelen, elzagyvált liberális politikuscsoportja, de nem bírja a majdnem 21.000.000 kanadai bizalmát, mert a kanadai nép békét akar és ezt érezni fogja az elnök a saját küszöbén. ÚJ SZÓ 3. oldal AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK REKORDTÖRŐ HÁBORÚJA SOHA hosszabb és nagyobb háborút nem folytatott az Egyesült Államok mint Vietnamban. A “Vietnam Courier” nevű lap számolt be erről, rámutatva a háború történetére. A “Vietnam Courier” cikkéből adjuk a következőket: Azzal, hogy az Egyesült Államok 14.000.000 dél-vietnami ellen háborúba ment, hadműveleteit kiterjesztette 171.000 négyzetkilométerre, bevetve 1.200.000 amerikai katonát és szövetséges zsoldosokat, közöttük a saigoni rezsim katonáival. 1909 júniusában a Vietnamban levő amerikai haderő létszáma elérte az 550.000-et. Hozzá kell adni ehhez a számhoz a VII. Flotta 35.000 főnyi seregét, mely közvetlen harcban áll a vietnami nép ellen, és 48.000 más katonát, akik Tajifiöldön állomásoznak, valamint más tízezreket, akik Okinawán, Guamban és a Fülöp-szigeteken állomásoznak. Dél-Vietnamban van lekötve a washingtoni kormány hivatalos adatai szerint a taktikai légierő 68 százaléka és a repülőhordozó anyahajók 19 és fél százaléka. Ilyenformán az összes háborúk között, amelyeket az Egyesült Államok harcolt a második világháborún kívül, a legnagyobb és leghosszabb ez a háború. Ita azonban az óriási méretű egyenlőtlenséget vesszük számításba. Amerikának ez a háborúja minden eddigi háborújánál nagyobb, mert soha ily kis területen, soha egy helyen ilyen óriási létszámú haderőt nem vont össze. A világ leghatalmasabb, legmesszebbmenően iparosított országa harcol Vietnamban egy elmaradott ország ellen. ★ ★ ★ Nukleáris fegyver kivételével minden elképzelhető fegyvernemet használt az amerikai hadseeg Vietnamban és alkalmazta is. A nukleáris fegyverek használatától tartózkodtak eddig, noha egyes amerikai tábornokok sürgették annak bevetését. Tekintettel a világ politikai-katonai körülményeire és a kedvezőtlen amerikai közvéleményre, a nukleáris őrülettől tartózkodtak eddig. Egy nukleáris támadás olyan következményekkel járna, amelyek ellen a washingtoni kormány védekezni nem tudna. Mindamellett az amerikai hadvezetés arra vetemedett, hogy sokféle taktikai és technikai módon elérje minél több vietnami életének kioltását. Hatalmas helikopterek ezrei, hangnál sebesebben repülő gépek, B-52-es óriásbombázók, gyorstüzelő ágyúk, a rakéták minden elképzelhető fajtája, repeszbombák, kábító gázok, mérgező gázok, napalm, kénlövedékek stb. hajtanak végre kegyetlen pusztítást. 1969 március 24-én az amerikai képviselőházban egy képviselő nyilvánosságra hozta, hogy Vietnamban minden négyzetmérföld átlag 25 tonna amerikai bomba, robbanását viselte el. Az amerikai sajtó közölte, hogy 1965 óta 3 millió tonna bombát szórtak Vietnamra, ami 150 százalékkal több, mint amennyit az amerikaiak a második világháborúban 1941 és 1945 között vetettek ellenséges területekre Európában, Afrikában, Ázsiában és a Csendes-tengeren. Ugyancsak az amerikai sajtó hozta nyilvánosságra, hogy 1966 végéig több ágyúlövést adtak le Vietnamban, mint a második világháborúban. Csillagászati számokat elérő pénzösszegeket, vagyonokat fecsérelt el az Egyesült Államok a vietnami háborúban. Nyakló nélkül pocsékolja ott az amerikai adófizetők pénzét. Hivatalos washingtoni adatok szerint évente 30 milliárd dollárt költ Amerika a vietnami háború folytatására. A valóságban azonban ennél sokkal többe kerül Amerikának a vietnami háború, mert óriási összegeket költenek a haditengerészetre, a VII. Palotta fenntartására, a légierőre, tudományos és technikai célokra, amelyek mind a vietnami háborút szolgálják. ★ ★ ★ Az amerikaiak közvetlenül 1961- ben kezdtek beavatkozni a vietnamiháborúba azzal, hogy katonai tanácsadók nagy csoportjait küldték a saigoni kormány csapatainak kiképzésére és vezetésére. “Speciális” háborúra készítették fel a saigoni kormány seregeit amerikai tisztek és altisztek 1961 és 1964 között. A Vietnamba küldött 30. 000 katonai “tanácsos”, taktikai repülőcsoportok, kisegítő egységek mind a saigoni kormányt akarták megmenteni. Az úgynevezett “helyi háború“ az utolsó 4 év alatt gyorsan növelte a beavatkozó amerikai hadsereg létszámát, és meghosszabbította a háborút olyannyira, hogy hosszabb, mint volt a második világháború (1941—45), hosszabb mint a koreai háború (1950—53), hosszabb mint az első világháború volt (1917—18) ,hosszabb mint volt a Spanyolország elleni háború (1893), hosszabb mint az amerikaiak kiválási háborúja (War of Secession) volt 1861 —65-ben és hosszabb mint volt a mexikói háború (1848). Nixonnal, aki L. B. Johnson nyomdokait tapossa, minden eshetőség megvan arra, hogy ez a háború sokkal hosszabb lesz. ★ ★ ★ Dél-Vietnamban a beavatkozók nem fognak menedéket találni. Az amerikai sajtó szerint, ha a Nagy Vörös az első világháborúba 158 napig avatkozott bele, a második világháborúba pedig 443 napig, vigyázzban kellett állnia 1300 napig, miután megérkezett Dél-Vietnamba. Ezzel az óriási erőfeszítéssel szemben, amelyet az Egyesült Államok tanúsít Vietnamban, a vietnami népnek egészen más ütőkártyája van. Ezt a valóság bizonyítja-A vietnami nép a küzdelmek hosszú éven ment át. Régen hal már nemzeti függetlenségéért. Visszanyúl küzdelmének története a keresztény időkre. Évszázadokra visszanyúló küzdelmében a vietnami nép sokszor állt szemben óriási túlélővel, Genghis Kahn lovasságával, amely átözönlött Európa és Ázsia térségein, a francia imperializmus gyarmatosító seregeivel, amelyek francia uralmat erőszakoltak a világ lakott földterületének tizenketted részére. A vietnami nép nemzeti érzelmét megerősíti megbonthatatlan egysége. Egyesülve győztek a vietnami nép ősei és viaskodtak sikeresen az ellenséggel szemben. A nemzeti egység most is győzni fog. SZERVEZKEDNEK TORONTÓBAN A HÁZTULAJDONOSOK, BÉRLŐK FOKOZÓDIK Torontóban a családi házak tulajdonosait és a lakbéreket fizető tömegeket sújtó pénzügyi válság, s általában a közigazgatási válság. Ez a válság kényszeríti az érdekelteket tömörülésre, tiltakozó szervezkedésre. Adóreformot követelő mozgalom fejlődött ki, szervezkednek a lakbérfizetők, tömörülnek az adófizetők. Csoportok alakultak a város különböző kerületeiben, hogy meghiúsítsák a Spadina Expressway és a Lakeshore Raceway létesítésére irányuló költekezést, a lakásadók további emelését. A szakszervezeti mozgalom erélyesebben avatkozott bele a közigazgatási politikába. Ezek a megmozdulások a konzervatív Robarts-kormány és a mögötte operáló nagyüzlet diktatórikus politikája ellen irányulnak, amely az összes közterheket a családi lakások tulajdonosaira és a lakbérfizetőkre hárítja. A lakástulajdonosok és lakbérfizetők szervezkedése ellen megmozdult a konzervatív kormány a monopóliumokkal egyetértésben. Le akarják fejezni a népi szervezkedést mielőtt magához ragadná Nagy-Toronto közigazgatásának irányítását. A közigazgatás reformját követelő népi szervezetek ellensúlyozása végett hozta létre a konzervatív kormány a CIVAC (Civic Independent Voter’s Action Committee elnevezésű szervezetet. Nagy hírrel-dúrral, hangoskodó hírveréssel indította útjára ezt a szervezetet a konzervatív kormány 3 évvel ezelőtt. Ez a szervezet a konzervatívok számára folytat korteshadjáratot különösen a belvárosi szavazók befolyásolására. A CIVAC indítványozta, hogy a városi választások pártpolitikai programmal folytatódjanak le.Sikerült a CiVAC- nak megnyernie ehhez a liberális pártot, és sajnos az Újdemokrata Pártot is. Így a következő torontói választásokon pártjelöltek fognak pályázni városvezetői, közigazagtási állásokra, így remélik a konzervatívok meghódítani a városi kormányt a tartományi konzervatív kormány számára. A CIVAC a konzervatív kormány lakója. Közvetlen támadással — úgy érezte a konzervatív kormány — nem hódítja meg a városházát, mert város- és községigazgatási politikája népszerűtlen. Kerülő utat választott. A CIVAC útján, akarja kezébe venni a város kormánykerekét. Nem úgy alakulnak azonban a dolgok, ahogy a konzervatív kormány akarja. Meggyengült a CIVAC befolyása, s ezen aggódik most a konzervatív kormány. A monopóliumok, a nagyüzletek tulajdonosai félelemmel figyelik a Metro-Torontoban kibontakozó tiltakozó tömörüléseket és tartanak attól, hogy ismét nyerni fog Dennison polgármester. Ily körülmények között új irányt szeretnének adni a konzervatívok a CIVAC politikájának. Hirdetik, hogy a CIVAC a tömegek szervezete, politikájának kialakításához hívogatják a szavazókat. Felvette a CIVAC a demokrácia álarcát. Szeretné elérni, hogy oszoljanak fel a különböző választási kerületekben megalakított népi tiltakozó szervezetek és bizottságok. Szeretné elhárítani a szakszervezeti mozgalom befolyását a közigazgatási politikától. A monopóliumok igyekeznek megnyerni a szavazókat, támogassák a konzervatív kormány közigazgatási politikáját. Nagyon fontos számukra különösen az, hogy Toronto pénzgazdálkodásának ők maradjanak a gazdái. Nincs számukra fontosabb város Ontarioban mint Toronto. Ily helyzetben valóban sajnálatos, hogy az NDP támogatja a partvonalon való fellépést a városi választásokon, ahelyett, hogy kereste volna a legszélesebb népi, pártközi összefogást a kisüzletemberek, adófizetők, szakszervezetiek bevonásával. Az NDP egyedül a saját pártpolitikájával kéri a nép szavazatát. Szektás felfogás ez. Megköveteli a kisüzletemberek, családi lakóházak tulajdonosainak és a lakbérfizetőknek az érdeke, hogy megbukjon a CIVAC, megbukjon a konzervatív és liberális párt városigazgatási terve. Érdeke a kisembereknek,hogy a városi kormányba szakszervezeti emberek, demokratikus társadalmi szervezetek jelöltjei kerüljenek. Dolgozó emberekből álló kormányzatra van szüksége Torontónak és a külvárosoknak, minden egyes borough népének. Érdeke minden kisembernek a CIVAC megbuktatása. Érdeke minden dolgozó embernek Margaret Campbell megbuktatása és Dennison polgármester visszaválasztása, szakszervezeti jelöltek megválasztása. Elkeseredett harcot folytatnak a monopóliumok a városi kormányzat megkaparintásáért. Érdekük a demokratikus népi erőknek, hogy a monopóliumok jelöltjei megbukjanak, mert adóreform megvalósítása másképp nem lehetséges.