Új Szó, 1969-1970 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1970-02-14 / 28. szám
8 oldal ÚJ SZÓ 1970 február 14 MIK LESZNEK AZ ÚJ ÉVTIZED JELLEMZŐI Kevesen tagadják, hogy a 60-as évek Kanada történetének, egyik legviharosabb évtizedét jelentették és nem tagadható, hogy a múlt évtized vihara nem fújta ki magát. A lapok, folyóiratok pénzügyi, üzleti fejleményekkel foglalkozó oldalaiból kitűnik, hogy reng az ország gazdasági talaja ,repedések jelei mutatkoznak minden kapitalista ország építményének falain. Számos fejlemény tanúskodik amellett, hogy a 60-as évek gazdasági problémái szaporodni fognak és minden eddiginél gyorsabban öltenek majd új dimenziókat. Számos új mozgalmat szültek a 60-as évek, és még több új, tiltakozó mozgalmat fognak szülni a 70-es évek. Várható, hogy a 70-es években az eddig egymástól függetlenül dolgozó mozgalmi csoportok, társadalmi, gazdasági, politikai, nemzeti, békemozgalmi, eszmei, közoktatási, kulturális, erkölcsvédelmi csoportok demokratizálódása el fog mélyülni és keresni fogják a közös küzdelem útját. Az elmúlt évtizedben egyéb mozgalmak között például a békemozgalom frontján is több egymástól független csoport harcolt, menetelt, tüntetett egyazon célért. A munkásosztály nem mindegyiket támogatta egyformán. A munkásosztály támogatását a fentírt társadalmi, gazdasági, politikai stb. mozgalmi csoportok némelyike nem is kérte, mert nem minden mozgalmi csoportot jellemez osztálytudat, s az osztálytudatos emberek és politikai pártjuk keveset vagy semmit sem tudott tenni, hogy osztálytudatosítsa a sokféle haladó mozgalmat. Szocialista tudat, osztálytudat munkálása nem könnyű dolog ott, ahol szocialista megoldás iránt érdeklődés nincs, ahol a mozgalmak célja csak egy bizonyos reform, korlátolt változás kiharcolása a cél. A 70-es évek azonban minden mozgalmi csoportban változást fognak eredményezni, mert változni fog a helyzet, sötétebb vészfellegek fognak tornyosulni gazdasági és politikai életünk egén, kénytelenek lesznek a különböző mozgalmak összevonni erejüket a közös ellenség, az állammonopolista kapitalizmus ellen, amely minden válság költségét a dolgozó néppel akarja megfizettetni. Világküüzdelem A világ minden részén születnek új mozgalmak és erősödnek, izmosodnak gyorsan. Világszerte szorongatják a népek az imperialista hatalmakat, a gyarmatosítókat. A tapasztalat azt mutatja, hogy ahol egy nevezőre hozzák a harc közös és sajátos jellemzőit, s nem hagyják figyelmen kívül a társadalmi osztályviszonyokat, a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlettségi szintet, ott a küzdelem eredményes, ott az elnyomók bajban vannak, ott a kizsákmányolás napjai meg vannak számlálva. A gyarmatosító hatalmak, szemben az egyre magasabb hullámokat verő és egymásra találó mozgalmakkal, kénytelenek állandóan módosítani világstratégiájukat és taktikáikon, kénytelenek harci módszereiket a gyors változásokhoz igazgatni, állandóan kénytelenek tanulmányozni az egymással hadakozó világerőket. Csak ostoba emberek nem ismerik el, hogy az imperialista országok hatalma még mindig igen nagy, rendelkeznek sok tartalékerővel ,tudnak sokféleképpen manőverezni, van kezdeményező képességük, tudnak hajlékonyak lenni, tudnak engedni, ha mást nem tehetnek. Ennek ellenére olyan válságban van az imperializmus élete most, amilyenbe soha ezelőtt nem volt. A tőkés rendszert a történelem halálra ítélte. Az imperializmus gyengülő erő. Uralmi területei állandóan szűkülnek, egyre kevesebb embert tud befolyásolni. Egyre jobban rászorul az imperializmus arra, hogy hazudjon, magát demokratikusnak, haladónak és békésnek nevezze, sőt még azt is állítja magáról, hogy hívei a népek önrendelkezési jogának. Békét és szabadságot fecseg az imperialista propaganda. Szabad világról beszél, meg szabad vállalkozásokról. Minden szégyenérzet nélkül állítja, hogy nem ellensége a “demokratikus, az emberies szocializmusnak.” Előszeretettel nevezi a nyugat-német kormányt, a brit kormányt, Kanadában a manitobai kormányt szocialistának és barátjának. Éppen elég történelmi példa bizonyítja, hogy amikor vesztét érzi egy uralkodó osztály és védekezik a forradalmi változások ellen, álarcot ölt, kendőzi mivoltát és titkolja célját, mert csak így tud híveket szerezni ellenforradalom megharcolásához. Az álcázásból valóságos művészetet csináltak, s ennek továbbfejlesztéséhez felhasználják napjainkban az elektronikus propagandaközvetítést. Az emberi gondolkozás alakításáért elkeseredett és költséges harcot folytatnak. Sikeres agymosások érdekében mindenre kaphatók. Az ideológiai frontot egyetlen percre sem hagyják el. Ilyen körülmények között sokkal erősebb demokratikus, haladó, szocialista sajtóra volna szükség a tőkés országokban. A kanadai helyzet A mozgalmak gazdag választéka jött létre Kanadában a 60-as évek során mind az angolul, mind pedig a franciául beszélő társadalomban és biztosak lehetünk abban, hogy a 70-es évek alatt, a kanadai társadalom sokasodó és élesedő ellentéteinek hatása alatt, ezek a mozgalmak minden eddiginél jobban fogják éreztetni erejüket, mert a kanadai helyzet a világhelyzetet tükrözi. Kanada szerves része a világnak. A világhelyzet alakulása befolyásolja a kanadai helyzet alakulását, így például az amerikai infláció kanadai inflációt szül, az amerikai termelés hanyatlása kanadai munkanélküliséget is eredményez. Ha nincs a kanadai búzának külföldön piaca, elveszti vásárlóképességét a kanadai búzatermesztő farmer. Hasonlóképpen a külföldi tiltakozó mozgalmak befolyásolják a kanadai mozgalmakat. Ilyen körülmények között ígért Trudeau miniszterelnök igazságos társadalmat. Nagyon nemes cél a Just Society. A kommunisták is ezért harcolnak. Pontosan ennek elérését akarják egy szocialista Kanada megalapozásával. Igazságos társadalmat akar az Újdemokrata Párt is, csakhogy nem tűzte ki célul az embernek ember általi kizsákmányolásának megszüntetését, az összes termelőeszközök köztulajdonba vételét. Úgy látszik, hogy az Újdemokrata Párt kastélyokat nem a földre, hanem a fellegekre akar építeni. Igazságos társadalmat a kizsákmányolás megszüntetése nélkül építeni nem lehet. Csinosan hangzó jelszavak lényege nélkül, tartalom nélkül fecsegést jelentenek csak. Látszatkeltés, illúziókergetés az, amikor valaki igazságos társadalomról beszél, de védelmezi a tőkés rendszert. Ez a tradeaumánia lényege: Just Society valahol a levegőben, de nem itt a földön, de nem itt Kanadában. A kanadai társadalom—mind az angolul, mind a franciául beszélő—sok csoportja menetel a társadalmi igazságtalanságok ellen: Trudeau “austerity” (mértékletesség, önmegtagadás) programja ellen, a dolgozó lakosság elszegényítése ellen, amerikai betolakodás ellen, a nemzeti jövedelem igazságtalan elosztása ellen, Benson pénzügyminiszter hamis adóreformja ellen, a vietnámi háborúban Kanada cinkossága ellen és így tovább. Különböző mozgalmi csoportok egész sora, gyárakban, iskolákban egyetemeken, farmokon, városokban, falvakban, szomszédságokban, Francia- és Angol-Kanadában egyképpen, indiánok és eszkimók között is, új politikát követelnek, új irányvételt Kanadának, hogy legyen kielégítve a nép gazdasági és lelki szükséglete. Az ifjúság Csak természetes, hogy a fiatal nemzedék a legmozgékonyabb a mozgalmakban. Csak természetes, hogy a fiatalok élesztő, gerjesztő szerepet töltenek be a változásért folyó megmozdulásokban, de azt is meg lehet érteni ,hogy némely ifjúsági csoport, diákcsoport, ifjúmunkáscsoport mozgalma fonák, negatív. Ezekben is felfedezhető azonban az, hogy igazságos társadalmat akarnak. Ezeket sem lehet kielégíteni üres fecsegéssel, hamis ígéretekkel. Eredményeket akarnak látni, bérjavításokat és demokráciát a közoktatásban, az iskolák, egyetemek igazgatásában, de az egész társadalomban is. Ha az ifjúsági csoportok mozgalmaiból hiányoznak a haladó, a baloldali, a szocialista és kommunista szülők gyermekei, mint ahogy sokan hiányoznak, az nagyon sajnálatosnak mondható, mert akik kimaradnak a mozgalomból, mozgalmi tapasztalatokat nem szereznek, nem lehetnek részesei az igazságos társadalom létrehozásának, olyan rendszer létesítésének, amely az emberek kezének és eszének gyümölcsét, a nemzeti vagyont majd a nép javára fordítja. Némelyek szerint keveset lehet kezdeni a munkásosztállyal, mert maradivá, konzervatívvá vált, alkateleme lett a vagyonos osztályok társadalmi felépítményének, alkalmatlanná vált szocialista forradalom vezetésére, a vezető szerepet átengedte az intellektueleknek vagy a szervezett dolgozókon kívül másoknak. Némelyek szerint a társadalom kitagadta a munkásosztályt. De mi nevezhető szocialista forradalomnak? A marxizmus-leninizmus tanítása szerint szocialista forradalomnak az nevezhető, amely kiveszi a hatalmat a tőkések kezéből és a munkásosztály kezébe adja. Az igazi változás az, amely a politikai hatalmat az egyik társadalmi osztály kezéből a másik társadalmi osztály kezébe adja. A kanadai társadalom nem egyének számtani végösszege. Társadalmi értelemben valamennyien vagy az egyik vagy a másik társadalmi osztályhoz tartozunk, aszerint, hogy tőkések vagyunk-e vagy sem. Társadalmi helyzetünket a termelőeszközökhöz való viszonyunk határozza meg. Kanadai társadalmunkban az uralkodó osztály az, amely birtokolja a termelőeszközöket. Az, hogy szavazhatunk, az még nem jelenti azt, hogy az uralkodó osztályhoz tartozunk. A bérmunkás, a fizetésért dolgozó szellemi munkás, aki munkaereje eladásából él, a munkásosztályhoz, a proletáriátushoz tartozik. Ennél a helyzeténél fogva a munkásosztály, a termelést végző osztály történelmileg az az osztály, az egyedüli osztály, amely képes átvenni politikai hatalmat és képes vezetést adni a szocializmus építésének. Ez azonban nem jelenti azt, hogy el kell fogadnunk valamely munkásember, vagy valamely munkáscsoport nézeteit, s mindenben velük kell tartanunk. A munkásosztálynak csak egy része vált osztálytudatossá, társadalomtudatossá. A munkásosztály másik része a tőkés osztály ideológia befolyása alatt él. Akik az egész munkásosztályt idealizálják, azok nem látják, hogy a munkásosztálynak egy nagy részét még ezután kell osztálytudatra ébreszteni, kivonni a tőkés eszmei befolyása alól. A harcokban szerzett tapasztalatokon kívül a tudományos szocializmus az, ami lehetővé teszi a munkásosztály számára, hogy eleget tegyen történelmi küldetésének, létrehozza azt a társadalmi és gazdasági rendszert, amelyben nem lesznek osztályok és osztályharcok. Csak egy osztálynélküli társadalomban szabadulhat fel az egyén teljesen. Csak egy olyan társadalomban leszünk szabadok és élhetünk társadalmi összhangban. A 60-as években sok harci tapasztalatot szerzett a kanadai nép, a harcok új módozatainak alkalmazását tanulta meg, és semmi sem biztosabb mint az, hogy a tőkés társadalom ellentéteinek éleződése folytatódni fog, a 60-as évek küzdelmét a 70-es évek még több és még erélyesebb küzdelmei fogják követni. Ha ezekben a küzdelmekben helyet fog kapni a tudományos szocializmus, ha a munkásosztály nem fogja kitagadni a marxizmusleninizmust, akkor bízhatunk abban, hogy a kanadai nép nagy sikereket fog aratni a társadalmi haladás útján. ...............................................................................................immmm.....................mim...................................................mmmmmmmmmmmn.............................iminmmm Az Egyesült Államok mind nagyobb hozzájárulással vesz részt egy úgynevezett “titkos” háborúban, Laoszban. Amióta a Nixon-kormány hatalomra jutott, Vietnámból, ha lassan is, de vonnak ki csapatokat. Ugyanakkor a szomszédos Laoszban emelik az amerikai személyzet és tanácsadók létszámát. A kulisszák mögött dúló harc a külügyminisztérium és a szenátus külügyi bizottsága között e kényes téma köött dühöng. Fulbright szenátor, a bizottság elnöke, a tényleges amerikai erők nem őszinte bevallásával vádolja az amerikai kormányt. Szerinte a laoszi háború költsége úgy anyagiakban, mint véráldozatban lassan de biztosan emelkedik. Ugyancsak vádolja a kormányt, hogy a laoszi beavatkozást, a szenátus jóváhagyása nélkül, s a választópolgárok tudta nélkül fokozzák. A külügyminisztérium magas rangú tisztviselői hivatalosan nem ismerték el a laoszi háborút. De októberben 4 napos titkos tárgyalásán a szenátus külügyi bizottságának albizottsága rögzítette az illetékes államtisztviselők vallomásai alapján a laoszi háború tényét. Fulbright szenátor és az albizottság elnöke, Symington szenátor, az amerikai nép tudomására akaják hozni a beismerő vallomásokat. A kormány cenzúráztatni óhajtja az anyagot. Fulbright és Symington viszont azt állítják, hogy a cenzúráit szöveg annyira hamis, hogy azzal csak félrevezetnék a nagyközönséget. Mansfield szenátort a külügyminisztérium magatartása anynyira felháborította, hogy a szöveg jelentős részének azonnali kinyomtatásával fenyegetőzött. Ha az eddigi tényeket összeillesztjük, máris kaphatunk egy általános és összefoglaló képet, hogy végeredményben mi is történik Laoszban. 1. Az Egyesült Államok légiereje támogatja a laoszi hadsereget a felszabadító csapatok ellen. 2. Az amerikai repülőgépek rendszeresen bombázzák a Laoszon átvonuló Ho Si Minh útvonalat. A moházók dél-vietnámi és thaiföldi repülőterekről, amerikai támaszpontokról támadnak. 3. Vadászgépek taktikai bevetése, laoszi gyalogsági erők támogatására, módszeres. Helikopterek állandóan szállítanak laoszi katonaságot egyik frontról a másikra. 5. Ugyanakkor az amerikai katonai tanácsadók, csaknem teljesen átvették a laoszi hadsereg vezetését. Némely tanácsadó a CIA alkalmazottja. A katonai tanácsadók legtöbbje az amerikai külképviseleti kirendeltségénél visel ilyen ártatlan, de jóhangzású címet. Mindent összevetve: Laoszban 2,150 amerikai tartózkodik és 830 hivatalos állami állásban van. Az Egyesült Államok légiereje több mint 100 pilótát vesztett eddig Laoszban. Körülbelül 25 amerikai esett el “szolgálat teljesítés közben.” W. P. Roger külügyminiszter szerint ez a háború nem fog kiszélesedni: “az elnök megakadályozza azt,” amire Fulbright ezt válaszolta: “Helyes. De Lyndon Johnson is azt mondta Vietnám háborújáról 1964-ben.” (uk) Amerikaiak titkos háborúja Laoszban IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII