Új Szó, 1969-1970 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1970-02-14 / 28. szám

8 oldal ÚJ SZÓ 1970 február 14 MIK LESZNEK AZ ÚJ ÉVTIZED JELLEMZŐI Kevesen tagadják, hogy a 60-as évek Kanada történetének, egyik legviharo­sabb évtizedét jelentették és nem tagad­ható, hogy a múlt évtized vihara nem fújta ki magát. A lapok, folyóiratok pénzügyi, üzleti fejleményekkel foglal­kozó oldalaiból kitűnik, hogy reng az ország gazdasági talaja ,repedések jelei mutatkoznak minden kapitalista ország építményének falain. Számos fejlemény tanúskodik amellett, hogy a 60-as évek gazdasági problémái szaporodni fognak és minden eddiginél gyorsabban öltenek majd új dimenziókat. Számos új mozgalmat szültek a 60-as évek, és még több új, tiltakozó mozgal­mat fognak szülni a 70-es évek. Várható, hogy a 70-es években az eddig egymás­tól függetlenül dolgozó mozgalmi cso­portok, társadalmi, gazdasági, politikai, nemzeti, békemozgalmi, eszmei, közok­tatási, kulturális,­­ erkölcsvédelmi cso­portok demokratizálódása el fog mé­lyülni és keresni fogják a közös küzde­lem útját. Az elmúlt évtizedben egyéb mozgal­mak között például a békemozgalom frontján is több egymástól független cso­port harcolt, menetelt, tüntetett egyazon célért. A munkásosztály nem mindegyi­ket támogatta egyformán. A munkásosz­tály támogatását a fentírt társadalmi, gazdasági, politikai stb. mozgalmi cso­portok némelyike nem is kérte, mert nem minden mozgalmi csoportot jelle­mez osztálytudat, s az osztálytudatos emberek és politikai pártjuk keveset vagy semmit sem tudott tenni, hogy osztálytudatosítsa a sokféle haladó moz­galmat. Szocialista tudat, osztálytudat munkálása nem könnyű dolog ott, ahol szocialista megoldás iránt érdeklődés nincs, ahol a mozgalmak célja csak egy bizonyos reform, korlátolt változás ki­harcolása a cél. A 70-es évek azonban minden mozgalmi csoportban változást fognak eredményezni, mert változni fog a helyzet, sötétebb vészfellegek fognak tornyosulni gazdasági és politikai éle­tünk egén, kénytelenek lesznek a külön­böző mozgalmak összevonni erejüket a közös ellenség, az állammonopolista ka­pitalizmus ellen, amely minden válság költségét a dolgozó néppel akarja megfi­zettetni. Világküüzdelem A világ minden részén születnek új mozgalmak és erősödnek, izmosodnak gyorsan. Világszerte szorongatják a né­pek az imperialista hatalmakat, a gyar­matosítókat. A tapasztalat azt mutatja, hogy ahol egy nevezőre hozzák a harc közös és sajátos jellemzőit, s nem hagy­ják figyelmen kívül a társadalmi osztály­viszonyokat, a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlettségi szintet, ott a küzde­lem eredményes, ott az elnyomók bajban vannak, ott a kizsákmányolás napjai meg vannak számlálva. A gyarmatosító hatalmak, szemben az egyre magasabb hullámokat verő és egy­másra találó mozgalmakkal, kényte­lenek állandóan módosítani világstraté­giájukat és taktikáikon, kénytelenek harci módszereiket a gyors változások­hoz igazgatni, állandóan kénytelenek ta­nulmányozni az egymással hadakozó vi­lágerőket. Csak ostoba emberek nem ismerik el, hogy az imperialista országok hatalma még mindig igen nagy, rendelkeznek sok tartalékerővel ,tudnak sokféleképpen manőverezni, van kezdeményező képes­ségük, tudnak hajlékonyak lenni, tudnak engedni, ha mást nem tehetnek. Ennek ellenére olyan válságban van az impe­rializmus élete most, amilyenbe soha ez­előtt nem volt. A tőkés rendszert a tör­ténelem halálra ítélte. Az imperializmus gyengülő erő. Uralmi területei állandóan szűkülnek, egyre kevesebb embert tud befolyásolni. Egyre jobban rászorul az imperializmus arra, hogy hazudjon, ma­gát demokratikusnak, haladónak és bé­késnek nevezze, sőt még azt is állítja magáról, hogy hívei a népek önrendel­kezési jogának. Békét és szabadságot fecseg az imperialista propaganda. Sza­bad világról beszél, meg szabad vállalko­zásokról. Minden szégyenérzet nélkül ál­lítja, hogy nem ellensége a “demokrati­kus, az emberies szocializmusnak.” Elő­szeretettel nevezi a nyugat-német kor­mányt, a brit kormányt, Kanadában a manitobai kormányt szocialistának és barátjának. Éppen elég történelmi példa bizonyítja, hogy amikor vesztét érzi egy uralkodó osztály és védekezik a forra­dalmi változások ellen, álarcot ölt, ken­dőzi mivoltát és titkolja célját, mert csak így tud híveket szerezni ellenforra­dalom megharcolásához. Az álcázásból valóságos művészetet csináltak, s ennek továbbfejlesztéséhez felhasználják nap­jainkban az elektronikus propaganda­közvetítést. Az emberi gondolkozás ala­kításáért elkeseredett és költséges har­cot folytatnak. Sikeres agymosások ér­dekében mindenre kaphatók. Az ideoló­giai frontot egyetlen percre sem hagyják el. Ilyen körülmények között sokkal erő­sebb demokratikus, haladó, szocialista sajtóra volna szükség a tőkés országok­ban. A kanadai helyzet A mozgalmak gazdag választéka jött létre Kanadában a 60-as évek során mind az angolul, mind pedig a franciául beszélő társadalomban és biztosak lehe­tünk abban, hogy a 70-es évek alatt, a kanadai társadalom sokasodó és élesedő ellentéteinek hatása alatt, ezek a moz­galmak minden eddiginél jobban fogják éreztetni erejüket, mert a kanadai hely­zet a világhelyzetet tükrözi. Kanada szerves része a világnak. A világhelyzet alakulása befolyásolja a kanadai helyzet alakulását, így például az amerikai in­fláció kanadai inflációt szül, az amerikai termelés hanyatlása kanadai munkanél­küliséget is eredményez. Ha nincs a ka­nadai búzának külföldön piaca, elveszti vásárlóképességét a kanadai búzater­mesztő farmer. Hasonlóképpen a külföldi tiltakozó mozgalmak befolyásolják a ka­nadai mozgalmakat. Ilyen körülmények között ígért Tru­deau miniszterelnök igazságos társadal­mat. Nagyon nemes cél a Just Society. A kommunisták is ezért harcolnak. Pon­tosan ennek elérését akarják egy szo­cialista Kanada megalapozásával. Igaz­ságos társadalmat akar az Újdemokrata Párt is, csakhogy nem tűzte ki célul az embernek ember általi kizsákmányolá­sának megszüntetését, az összes termelő­­eszközök köztulajdonba vételét. Úgy lát­­szik, hogy az Újdemokrata Párt kasté­lyokat nem a földre, hanem a fellegekre akar építeni. Igazságos társadalmat a ki­zsákmányolás megszüntetése nélkül épí­teni nem lehet. Csinosan hangzó jelsza­vak lényege nélkül, tartalom nélkül fe­csegést jelentenek csak. Látszatkeltés, illúziókergetés az, amikor valaki igazsá­gos társadalomról beszél, de védelmezi a tőkés rendszert. Ez a tradeaumánia lé­nyege: Just Society valahol a levegőben, de nem itt a földön, de nem itt Kanadá­ban. A kanadai társadalom—mind az ango­lul, mind a franciául beszélő—sok cso­portja menetel a társadalmi igazságta­lanságok ellen: Trudeau “austerity” (mértékletesség, önmegtagadás) prog­ramja ellen, a dolgozó lakosság elszegé­­nyítése ellen, amerikai betolakodás ellen, a nemzeti jövedelem igazságtalan elosz­tása ellen, Benson pénzügyminiszter ha­mis adóreformja ellen, a vietnámi hábo­rúban Kanada cinkossága ellen és így tovább. Különböző mozgalmi csoportok egész sora, gyárakban, iskolákban egye­temeken, farmokon, városokban, falvak­ban, szomszédságokban, Francia- és An­­gol-Kanadában egyképpen, indiánok és eszkimók között is, új politikát követel­nek, új irányvételt Kanadának, hogy le­gyen kielégítve a nép gazdasági és lelki szükséglete. Az ifj­úság Csak természetes, hogy a fiatal nem­zedék a legmozgékonyabb a mozgalmak­ban. Csak természetes, hogy a fiatalok élesztő, gerjesztő szerepet töltenek be a változásért folyó megmozdulásokban, de azt is meg lehet érteni ,hogy némely ifjú­sági csoport, diákcsoport, ifjúmunkás­­csoport mozgalma fonák, negatív. Ezek­ben is felfedezhető azonban az, hogy igazságos társadalmat akarnak. Ezeket sem lehet kielégíteni üres fecsegéssel, hamis ígéretekkel. Eredményeket akar­nak látni, bérjavításokat és demokráciát a közoktatásban, az iskolák, egyetemek igazgatásában, de az egész társadalom­ban is. Ha az ifjúsági csoportok mozgal­maiból hiányoznak a haladó, a baloldali, a szocialista és kommunista szülők gyer­mekei, mint ahogy sokan hiányoznak, az nagyon sajnálatosnak mondható, mert akik kimaradnak a mozgalomból, moz­galmi tapasztalatokat nem szereznek, nem lehetnek részesei az igazságos társa­dalom létrehozásának, olyan rendszer létesítésének, amely az emberek kezének és eszének gyümölcsét, a nemzeti va­gyont majd a nép javára fordítja. Némelyek szerint keveset lehet kezdeni a munkásosztállyal, mert maradivá, kon­zervatívvá vált, alkateleme lett a vagyo­nos osztályok társadalmi felépítményé­nek, alkalmatlanná vált szocialista forra­dalom vezetésére, a vezető szerepet át­engedte az intellektueleknek vagy a szervezett dolgozókon kívül másoknak. Némelyek szerint a társadalom kitagad­ta a munkásosztályt. De mi nevezhető szocialista forradalomnak? A marxiz­­mus-leninizmus tanítása szerint szocialis­ta forradalomnak az nevezhető, amely kiveszi a hatalmat a tőkések kezéből és a munkásosztály kezébe adja. Az igazi változás az, amely a politikai hatalmat az egyik társadalmi osztály kezéből a másik társadalmi osztály kezébe adja. A kanadai társadalom nem egyének számtani végösszege. Társadalmi érte­lemben valamennyien vagy az egyik vagy a másik társadalmi osztályhoz tar­tozunk, aszerint, hogy tőkések va­gyunk-e vagy sem. Társadalmi helyze­tünket a termelőeszközökhöz való vi­szonyunk határozza meg. Kanadai társa­dalmunkban az uralkodó osztály az, amely birtokolja a termelőeszközöket. Az, hogy szavazhatunk, az még nem je­lenti azt, hogy az uralkodó osztályhoz tartozunk. A bérmunkás, a fizetésért dol­gozó szellemi munkás, aki munkaereje eladásából él, a munkásosztályhoz, a pro­­letáriátushoz tartozik. Ennél a helyzeté­nél fogva a munkásosztály, a termelést végző osztály történelmileg az az osztály, az egyedüli osztály, amely képes át­venni politikai hatalmat és képes veze­tést adni a szocializmus építésének. Ez azonban nem jelenti azt, hogy el kell fo­gadnunk valamely munkásember, vagy valamely munkáscsoport nézeteit, s min­denben velük kell tartanunk. A munkás­­osztálynak csak egy része vált osztály­tudatossá, társadalomtudatossá. A mun­kásosztály másik része a tőkés osztály ideológia befolyása alatt él. Akik az egész munkásosztályt idealizálják, azok nem látják, hogy a munkásosztálynak egy nagy részét még ezután kell osztály­­tudatra ébreszteni, kivonni a tőkés esz­mei befolyása alól. A harcokban szerzett tapasztalatokon kívül a tudományos szo­cializmus az, ami lehetővé teszi a mun­kásosztály számára, hogy eleget tegyen történelmi küldetésének, létrehozza azt a társadalmi és gazdasági rendszert, amelyben nem lesznek osztályok és osz­tályharcok. Csak egy osztálynélküli tár­sadalomban szabadulhat fel az egyén tel­jesen. Csak egy olyan társadalomban leszünk szabadok és élhetünk társadalmi összhangban. A 60-as években sok harci tapasztala­tot szerzett a kanadai nép, a harcok új módozatainak alkalmazását tanulta meg, és semmi sem biztosabb mint az, hogy a tőkés társadalom ellentéteinek éleződése folytatódni fog, a 60-as évek küzdelmét a 70-es évek még több és még erélyesebb küzdelmei fogják követni. Ha ezekben a küzdelmekben helyet fog kapni a tudo­mányos szocializmus, ha a munkásosz­tály nem fogja kitagadni a marxizmus­­leninizmust, akkor bízhatunk abban, hogy a kanadai nép nagy sikereket fog aratni a társadalmi haladás útján. ...............................................................................................immmm.....................mim...................................................mmmmmmmmmmmn­.............................imin­mmm Az Egyesült Államok mind na­gyobb hozzájárulással vesz részt egy úgynevezett “titkos” hábo­rúban, Laoszban. Amióta a Ni­­xon-kormány hatalomra jutott, Vietnámból, ha lassan is, de von­nak ki csapatokat. Ugyanakkor a szomszédos Laoszban emelik az amerikai személyzet és ta­nácsadók létszámát. A kulisszák mögött dúló harc a külügymi­nisztérium és a szenátus külügyi bizottsága között e kényes téma kö­­ött dühöng. Fulbright szenátor, a bizottság elnöke, a tényleges amerikai erők nem őszinte bevallásával vádolja az amerikai kormányt. Szerinte a laoszi háború költsége úgy anyagiakban, mint véráldo­zatban lassan de biztosan emel­kedik. Ugyancsak vádolja a kor­mányt, hogy a laoszi beavatko­zást, a szenátus jóváhagyása nélkül, s a választó­polgárok tudta nélkül fokozzák. A külügyminisztérium magas rangú tisztviselői hivatalosan nem ismerték el a laoszi háborút. De októberben 4 napos titkos tárgyalásán a szenátus külügyi bizottságának albizottsága rögzí­tette az illetékes államtisztvise­lők vallomásai alapján a laoszi háború tényét. Fulbright szenátor és az albi­zottság elnöke, Symington sze­nátor, az amerikai nép tudomá­sára akaják hozni a beismerő vallomásokat. A kormány cen­zúráztatni óhajtja az anyagot. Fulbright és Symington vi­szont azt állítják, hogy a cen­zúráit szöveg annyira hamis, hogy azzal csak félrevezetnék a nagyközönséget. Mansfield szenátort a külügy­minisztérium magatartása any­­nyira felháborította, hogy a szö­veg jelentős részének azonnali kinyomtatásával fenyegetőzött. Ha az eddigi tényeket összeil­lesztjük, máris kaphatunk egy általános és összefoglaló képet, hogy végeredményben mi is tör­ténik Laoszban. 1. Az Egyesült Államok légi­ereje támogatja a laoszi hadse­reget a felszabadító csapatok el­len. 2. Az amerikai repülőgépek rendszeresen bombázzák a Lao­szon átvonuló Ho Si Minh útvo­nalat. A moházók dél-vietnámi és thaiföldi repülőterekről, ame­rikai támaszpontokról támad­nak. 3. Vadászgépek taktikai beve­tése, laoszi gyalogsági erők tá­mogatására, módszeres. Helikopterek állandóan szállí­tanak laoszi katonaságot egyik frontról a másikra. 5. Ugyanakkor az amerikai katonai tanácsadók, csaknem teljesen átvették a laoszi had­sereg vezetését. Némely tanácsadó a CI­A al­kalmazottja. A katonai tanács­adók legtöbbje az amerikai kül­képviseleti kirendeltségénél visel ilyen ártatlan, de jóhangzású címet. Mindent összevetve: La­oszban 2,150 amerikai tartózko­dik és 830 hivatalos állami ál­lásban van. Az Egyesült Államok légiereje több mint 100 pilótát vesztett eddig Laoszban. Körülbelül 25 amerikai esett el “szolgálat tel­jesítés közben.” W. P. Roger külügyminiszter szerint ez a háború nem fog ki­szélesedni: “az elnök megakadá­lyozza azt,” amire Fulbright ezt válaszolta: “Helyes. De Lyndon Johnson is azt mondta Vietnám háborújáról 1964-ben.” (u­k) Amerikaiak titkos háborúja Laoszban IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII

Next