Kárpáti Igaz Szó, 2007. április-június (3. évfolyam, 51-100. szám)

2007-04-03 / 51. szám

KÁRPÁTI IGAZ A NAP: ][■ ][sík­~(0? Lapzártánkig nem született dön­tés a parlament esetleges feloszla­tásáról és az új választások kiírásá­ról azon a konzultáción, melyet Vik­tor Juscsenko tartott Olekszandr Moroz házelnökkel, két helyettesé­vel, a Legfelső Tanács frakcióve­zetőivel Az el­ök előzetesen beje­lentette, feloszlatja a törvényhozást, ha a megbeszélés nem vezet ered­ményre. Ha előrehozott választá­sokra kerül sor, a koalíció követel­ni fogja a NATO-tagságról szóló re­ferendum egyidejű kiírását. si­r,his,en A sok napsütés mellett időn­­­­ként megnövekszik a *4 felhőzet. Néhol zápor­___r eső is kialakulhat. A szél időnként meg­­élénkül. A hőmérséklet a kora reggeli órákban 1-6, dél­után 14-19 fok között alakul. Süsüméi k­isi­­tési Sajtóinformációk szerint a szombati kijevi tüntetések lebo­nyolítása 15 millió hrivnyá­­jába került mind az ellenzék­nek mind a koalíciós erőknek. ]K'\''lPCj‡]r%dllL­Ljl'CTtJGl 1897-ben ezen a napon hunyt el Johannes Brahms, a XIX. század egyik legnagyobb né­met zeneszerzője. Első nagyze­nekari művét negyvenéves ko­rában írta. Legjelentősebb kó­rusműve a Német rekviem. JEdf›CPl›C&&&!S›é£jr~ef A legtöbb kudarc oka a bűnbakkeresés, a másokra mutogatás, mert ez a magatartás­ gátolja, hogy tanuljunk a ku­darcainkból. (Louis Binstock) ése SPÍLER - néni, biz 1. nagy kártyás, szenvedélyes kártyás 2. ritk hamiskártyás Jf(a ttGuni shcs st Nem avasodik meg az olívaolaj, ha az üvegébe egy szem kockacukrot teszünk. Apánk evett almát, a mi fo­gunk vásik , olykor szülei vagy ősei vétkeiért lakói az ember. V­icce - Ez már mégiscsak tűrhetetlen, Lajos! - veszekszik a feleség. — Megtudtam, hogy briliánsgyűrűt vet­tél a titkárnődnek. — Nézd, az a titkárnő az én jobb kezem. Hát miért ne legyen az én jobb kezemen bri­liánsgyűrű? Net Kit neveznek a Balaton fes­tőjének? (Előző számunk kérdésének megfejtése: 1859-ben) ► Ismét »csepegtetnek« a szovjet betétek után Az elmúlt évekhez hasonlóan az Ukrán Takarékbank az idén is fizet kompenzációt, közöttük a szokásos 50 hrivnyát az 1992-ig elhelyezett és azóta befagyasztott takarékbetétek után. A Miniszte­ri Kabinet 2007-ben összesen 650 millió hrivnyát különít el erre a cél­ra, amelyből 107 millió 328 ezer hrivnya már fel is használható. Az országos keret felosztása a következőképpen történik. 44 milliót fizetnek ki azoknak az örökösöknek, akiknek a hozzátar­tozói 2005 és 2006 folyamán huny­tak el, és persze rendelkeztek szov­jet takarékbetéttel. Temetkezési költségtérítésként fejenként maxi­mum 500 hrivnyát vehetnek kéz­hez az örökösök. 32 millió hrivnyás keretből kap­nak részesedést azok az állampol­gárok, akik 1990-ben kibocsátott állami kölcsönkötvénnyel rendel­keznek. 28 millió hrivnya használ­ható fel azon személyek kárpótlá­sára, akik szovjet állami kincstári kötvényekkel rendelkeznek. Közel 2 és fél milliós keret áll azok ren­delkezésére, akik 2002-2006 között még nem vették fel az 50 hrivnyás összeget. 848 ezer hrivnyát biztosít a Mi­niszteri Kabinet azok kárpótlására, akiknek hozzátartozói 2004-ben hunytak el, rendelkeztek szovjet takarékbetéttel, de nem vették fel temetkezési költségtérítésként a 150 hrivnyát. Kárpátalja első nekifutásra több mint kétmilliót, egészen pontosan 2 094 644 hrivnyát használhat fel, tudtuk meg Tetyana Fedaktól, az Ukrán Takarékbank Kárpátaljai Fi­ókintézete letéti és kompenzációs kifizetési részlegének vezetőjétől.­­ Az említett keretösszeg a kö­vetkező elosztásban használható fel: 922 784 hrivnyát fizethetünk ki temetkezési költségtérítésként azok örököseinek, akiknek hozzátartozói 2005-2007 között távoztak az élők sorából - nyilatkozta. - Ők fejen­ként legfeljebb 500 hrivnyát kap­hatnak kézhez. Az 1990-ben kibo­csátott állami kölcsönkötvénnyel rendelkezők számára 625 397, a szovjet állami kincstári kötvények­kel bírók részére pedig 483 080 hrivnya a felhasználható keret. Összesen 46 097 hrivnyát fizetünk ki azoknak - fejenként 50 hrivnyát -, akik 2002-2006 folyamán nem vették fel ezt az összeget és 17 286 hrivnya áll azok rendelkezésére, akik hozzátartozói 2004-ben huny­tak el és még nem vették fel a 150 hrivnya temetkezési költségtérítést. A kifizetések folyamatosak a megyeszékhelyen és az Ukrán Takarékbank vidéki részlegein, mondta el az illetékes. Nigriny Szabolcs Kárpátalján valamivel több mint kétmilliót fizethetnek ki Meghalt egy 11. osztályos tanu­ló mezei futás közben. A két kilo­méteres távot gázálarcban kellett lefutnia. Osztálytársai elmondása alapján a 17 éves fiú nem bírta a megterhelést, futás közben össze­esett, légszomjban megfulladt. Egy másik eset Mikolajiv megyében történt. Tornaórán a 14 éves Pavlo a kötelező normatívák-futás, kö­télmászás, lóugrás stb. - teljesíté­se közben lett rosszul. A kihívott mentősök szívrohamot állapítottak meg. A gyerek útban a kórház felé meghalt. Számtalan példát említ­hetnénk még, hogy a diákok köré­ben oly népszerűtlen tornaórák hány halálos áldozatot követeltek csak az elmúlt két-három évben. A Fakti c. országos napilapban nem­rég közzétett statisztika szerint a testnevelési órákon történő bal­esetek száma Ukrajnában évente eléri a 90-100-at is, ebből 5 száza­lék akár halállal is végződhet. Orvosok, fiziológiások, sportedzők és tornatanárok állítják: napjainkban három diákból mindössze egy egész­séges. És ebben nemcsak a környe­zetszennyezés, a korai dohányzás és alkoholfogyasztás, a kevés mozgás a ludas. A tornaórák sok esetben inkább ártanak, mint használnak a serdülők fizikumának, állítják a szakemberek. •*__* ORSZÁGOS KÖZÉLETI LAP http://www.hhrf.org/karpatiigazszo SZo Reformokra vár A TESTNEVELÉS Az oktatási intézmények testne­velő órái, hasonlóan más tantár­gyakhoz, szigorú tanterv szerint vannak összeállítva. Fegyó Ferenc testnevelő tanár és Borisz Zserli­­gin fiziológus nem helyesli a köte­lezően előírt normatívákat. Szerin­tük az elvárások túl magasak, mint­ha minden tanulót egy jövendő olimpikonnak szánnánk. A gyere­kek életkorától teszik ugyan füg­gővé a gyakorlatokat, de előfor­dul, hogy egy 14 éves kamasz fizi­kailag még a 11 éves szintjét sem üti meg. És képzeljük el, hogy az ilyen korú nebulónak az oktatási tárca által előírt normatíva szerint 10 (!) kilométert kell lefutnia... idő­re. Ezért kapja az érdemjegyet. És ezután még be kell ülnie matemati­kára, történelemre és angol órára. A fiziológus szerint a futás és a kocogás nagyon egészséges ad­dig, amíg az illető jól érzi magát, és nem kapkodja a levegőt. Ilyenkor a szív erős megterhelés alá kerül, a szervezet toxikus sokkot kap, ami akár fulladáshoz is vezethet. Példa­ként említhető a távolugrás is. Az ugrás után földetéréskor erős ütés éri a talpat - a mai gyerekek torna­cipője olyan vékony talpú, hogy semmitől sem véd, csak nagyon kevesen engedhetik meg maguk­nak a »valódi« sportcsukát­­, ami a hátgerincen végigfutva az agyban csapódik le és okoz károsodást. A testnevelő tanárok nagy része egyetért azzal, hogy változtatni kell a tanterveken. No nem azzal, hogy egy harmadik tornaórát beiktatnak, mint tették ezt öt-hat évvel ezelőtt. Aki ko­molyan akar foglalkozni valamilyen sportággal, az amúgy is beiratkozik egy általa választott sportklubba. Olekszandr Komarnickij, az Ungvári 1. Sz. Sportiskola igazgatója úgy véli, a mai testnevelő órákat szekciókra kel­lene felosztani, a tornatanárokat pe­dig szakedzőkre felcserélni, mint az USA-ban. A diákok választhatnának kedvüknek és fizikumuknak megfele­lő sportágakból: a lányok gimnaszti­kát, aerobikot vagy mondjuk egy lab­dajátékot, a fiúk pedig a küzdőspor­tok, a labdarúgás stb. között válogat­hatnának. Az Egyesült Államokban a tornaórák helyett különböző sport­klubok működnek a tanintézetekben. Az amerikai modell bevezetésé­nek mindössze egy egészen apró szépséghibája van: a tengerentúli iskolák diáklétszáma átlagban 500-1000 fő, ahol 10-20 féle sport­szakkör működtetése sem okoz különösebb gondot. Fedák Anita Lapozó IRÁNY A PIAC! A munkából mindenki kiveszi ei részét (6. oldal) RANGADÓT NYERT ÉS VEZET A ZAKARPATTYA Ötezren voltak kíváncsiak a meccsre (8. oldal)

Next