Kassai Munkás, 1911. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-07 / 1. szám

1. szám. 3. oldal. KASSAI MUNKÁS Butaság — nyomorúság. — A papi munka következménye. — A múlt évben kolera fenyegette a nyavalyák orszá­gát, Magyarországot. A fekete rém eme fenyegető fel­lépése némi óvóintézkedések megtételére sarkantyuzta a hatóságokat, így történt meg, hogy Kassán is föl­kerekedtek a hatósági orvosok és széjjel néztek ebben a városban, hogy meggyőződjenek arról, vájjon miként is él az a nép, amely járványok idejében leginkább ki van téve a pusztulásnak. A nagy közegészségügyi razziának meglepő ered­ményei lettek. A hatósági orvosok hivatalosan konsta­tálták, hogy Rákóci városában vannak nyomorult, pisz­kos, nedves kis odúk, ahol 8, 12, 14 sőt 16 ember is van egy lakáson összezsúfolva. Természetes, hogy ezek a szerencsétlen emberek éltető alanyai a mindenféle nyavalyának. A hosszú munkaidő, a rossz élelem, a rossz lakás predesztinálja őket a kórságok ezerféleségére. A hatósági orvosok jelentése szerint azonban ezek a szomorú állapotok nem általánosak, így vannak munkáslakta városrészek, ahol a viszonyok tűrhetők. Például az Erzsébet­ tértől kezdődő városrészben nem volt tömeglakás. Az egészségtelen lakások a város nyu­gati részében fordultak elő óriási számban. A Major­utcában, a Macskazugban, a Kálvária­ és a Szomorú­­utcán egymást érik az egészségtelen tömeglakások. És ezt a nyomorúságot, bűnt és gyötrelmet, ami itt van, a papok számlájára kell elkönyvelnünk. Ebben a város­részben nincs az emberekben forradalmi érzés. Ön­tudatról meg persze szó sem lehet. Tudatlanok, bár­­gyúak, alázatosak, úr előtt, pap előtt térdet-fejet hajtok, olcsó pénzért mindenre kaphatók. Egyszóval valóságos kulcsai ennek a városnak. Ez a körülmény kisír a Népszava kassai kezelője által kiállított statisztikai adatokból is. E szerint az említett városrészben összesen 6 elő­fizetője van a Népszavának, míg az Erzsébet­ tértől kez­dődő városrészben 70 előfizető van. Ez a kicsi statisztika mindennél ékesebben beszél. Megmutatja azt, hogy a nyomorúság leginkább ott grasszál, ahol a butaság grasszál. Járványok ott pusz­títanak, ahol nincs öntudat, ahol megfelelő kereset hij­­ján krumplin él az ember. De megmutatja azt is, hogy ahol a szociáldemokrácia befészkelte magát, ahol az emberek öntudatosabbak és intelligensebbek lettek, ott javultak a kereseti viszonyok, ott jobb lett a táplálko­zás, a ruha, a lakás, minden, minden. Ez a kis statisztika is világosan megmutatja azt, hogy a munkásnak csak ott és akkor van jövője, ha szakít a pappal, az ezernyi nyomorúság és bűn kerté­szével és csatlakozik az igazságért, emberi jólétért küz­dők csapatához. A papok tábora nyavalyatenyésztő és halált plán­­táló, a szociáldemokráciáé nyavalyapusztító, életnevelő. A választás nem nehéz a kettő között. ... Az országban számtalan Kóbi ül, akik uzso­­rázzák a népet. Váltótárcáikban tartják az egész kör­nyéket, váltókat iratnak alá részeg emberekkel és a föld fele az ő birtokukba megy át. Talán privilégiumuk van ezeknek a Lengyelhonból jött rongyos zsidóknak arra, hogy mikor bejönnek Galíciából, övék legyen minden italmérési jog?... Ennek végeztével ismét Sándor Pálhoz fordult: — Kérdezze meg az országot és annak többsége azt fogja felelni, hogy agrárius ez az ország, még ha megpukkad is a képviselő úr! Jellemző, hogy e finom hang elhangzása óta a munkapárt még nem jelentette ki, hogy nem ért egyet Wittermannal. Lukács László pénzügyminiszter arról tett jelentést, hogy — amenyiben az állampénztárt kedvező (? Szerk.) állapotban találta — az állattenyésztésre kiadott eddigi 18 milliós segélyt 20 millióra fogja felemelni. Nem sok kifogás volna ez ellen, ha tényleg erre költenék a 20 milliókat. Csakhogy ebből az összegből leginkább csak a bábolnai és mezőhegyesi ménesek szaporodnak és zabolnak. SZEMLE. A A képviselőház karácsonyi szünete kedden délelőtt ért véget. Ekkor folytatták a szerb kereskedelmi szerződés tárgyalását. Az első szónok egy Wittman János nevű munkapárti disznó­­kupec volt. Ez a jeles úr kezet foghatna Sziklay főis­pánnal, mert azt mondta keddi beszédében, hogy a vá­rosok népe még soha sem volt olyan jólétben, mint most. Célzott Sándor Pál múlt heti beszédére, azután imigyen rontott ki: Tisza a húsdrágaságról. Ha radikális kormányeszközökkel nem is igyekeztek ebben az országban a húsdrágaság dolgát megoldani, bizonyos az, hogy a szociáldemokrata párt agitációja révén nagy ellenáramlat indult meg a drágító agráriusok ellen. Természetes, hogy ezzel az agitációval szemben az agráriusok csillaga, Tisza, számos szónoklatban igye­kezett az agráriusok eljárását igazságosnak föltüntetni. E mellett természetesen Rubinek és Bernát tollal védték az agrárius érdekeket. De úgy látszik, hogy ezzel a vé­delemmel nem volt megelégedve Tisza. És most ő maga csinált egy lapot, a Figyelőt, amelynek első számában hosszú cikket ír a drágaságról. Természetes, hogy a magas cikkíró úr nem átalja papírra vetni azt, hogy húsdrágaságról, közönség kiuzsorázásáról szó sem lehet. Csupán azt ismeri el, hogy a sertéshús ára egy kicsit feljebb ment. Ennek okát pedig abban látja, hogy a sertészvész Magyarországon nagyarányú. Itt tehát — szerinte — az isten a hibás. Mondanunk sem kell, hogy a sajtóval megerősí­tett feudálisok ellen most még erősebben kell a fogyasztó­közönségnek küzdeni, ha azt akarja, hogy neki is jusson valami. Ellenforradalom — az más. A múlt év őszén forradalom tört ki Portugáliában, amely elsöpörte egy kéjenc király udvarát és megtisz­tította az országot a csuhásoktól. Az egész kulturvilág ujjongott akkor az eredményesen operáló portugáliai fellépésén. A legnagyobb lapoktól a legkisebbekig fog­lalkoztak e nagyszerű világeseménnyel. Csak egy lap nem írt róla: a Felvidéki Újság. Akkor egy másik kassai lap megemlítette, hogy nevezett újság elsikkasztotta a portugál forradalmat. A Felvidéki erre fölsrottyant és azzal vágta ki magát, hogy hiszen ő nem világlap, és így ő neki egyedül az a dolga, hogy aktuális helyi ügyeket tárgyaljon. Mi akkor nem szóltunk bele a vitába. Hittünk a Felvidéki mágnás szerkesztőjének a szavában. Ámde most fülönfogjuk és kimutatjuk, hogy őkelme is hazudik, csakúgy, mint a közönséges szerkesztő. íme: Az új portugál kormány nem tudott — nem is tudhatott — a csuhások által lezüllesztett államból virágzó államot csinálni. És így a köztársasági kormány­nak is vannak ellenségei, akik kisebb-nagyobb forron­gásban törtek ki. Ez már imponál a Felvidékinek is. Erre a mágnás szerkesztő tollat ragad és vezércikket ír a portugál eseményekről. Még pedig igen perfid módon.

Next