Kassai Munkás, 1914. július-augusztus (8. évfolyam, 27-31. szám)

1914-07-04 / 27. szám

27. szám. KASSAI MUNKÁS Táborba szállt a munka népe. Készülődés a győzelem biztosítására. A fekete sereg Németországban sokáig azt hitte, hogy a kölni dóm villámhárítóként áll ott a rohanva terjedő vörös ár ellen. És nemrégiben bekövetkezett a nagy csalódás. A kölni dómot is elöntötte a milliók bol­dogulását előmozdító vörös ár. És ez így lesz Kassán is. Ebben a városban is azt hiszik sokan, hogy a kassai dóm környékére nem törhet be a vörös ár. Ezek az emberek most a választójog komiszságában bíznak és képtelennek tartják a munka népének a győzelmét. A helyzet azonban az, hogy ma már nemcsak a bér­munkások tömegére támaszkodhat a szociáldemokrata párt, hanem az össze-vissza csalt és rengeteg teherrel nyomorgatott kispolgárokra és a kiuzsorázott lateiner osztályra is számíthat. Éppen azért pártunk szerdán este történt táborba szállása a győzelem biztos reményében történt. Ebben az értelemben szólalt föl a népgyűlésen Preusz Mór elvtárs is, aki előadta, hogy a munkásság egy évtizedig ostromolta az osztályparlament kapuit és e harc ered­ménye egy parányi jog Ez a parányi jog azt jelenti, hogy ezután a munkásság már megosztottan kívánja a harcot folytatni az emberi jogoknak a teljességéért. A munkásság ezután a parlament küzdő­terét is fel akarja használni arra, hogy minden dolgozó ember számára jobblétet teremtsen itt ebben az országban. A népgyű­lésnek az a célja, hogy a munkásság hang­súlyozza, hogy Kassán is felveszi a harcot és zászlót bont a szociáldemokrata törekvések mellett. Ezután Bokányi Dezső elvtárs mondott gyújtó hatású és páratlan politikai tájékozottságra valló beszédet. Nemzetközi nagy átalakulások forgatagát éli az emberiség — mondotta. Ebben a vívódásban és küz­delemben a kínai köztársaságtól és Mexikótól kezdve egész a Balkánig mindenütt megjelent a néperő a maga döbbenetes nagyságában, mint az összes küzdelmek életrekeltője, harcának hordozója. A néperő, a népfelség mindenütt megjelenik, a­hol társadalmak, nemzetek éle­tében átalakulás megy végbe. Erre a néperőre apellál­tak mindig a társadalom reformátorai, erre hivatkoztak nálunk Széchenyi és Kossuth, ennek az őstiszta forrá­sához tértek vissza, mert a történelmi országok nem alakulhattak át a kiváltságos osztályok erejéből. A mo­dern fejlődésben mindenütt ott ragyog a népszuverenitás, ez az egyetlen egészséges erő, amely az új eszméket az uralkodó osztályok akarata dacára, sőt legázolásuk árán is keresztül tudta vinni. Mindig a széles népréte­gekre kívántak a reformátorok építeni. Ezt mutatja, hogy követeléseik mind olyanok voltak, amelyek fegyvert adnak a nép kezébe. Ezért követelték a polgári forradalmak idején a sajtó teljes szabadságát, az egyesülési és gyü­lekezési jogot és a modern parlamentet, amely az ural­kodó osztályokkal szemben az egész ország jólétét kívánja fölkarolni. A mi történelmünk 48-tól kezdve nem más, mint a császári akarat kisebbítése és a nép­akarat erejének emelése. Az alapgondolat az, hogy elmúlt már az az idő, mikor az országot egyesek vagy családok kormányozhatták. Ma már a milliók jólétét csak milliók hozzájárulásával lehet biztosítani. Az ural­kodó akaratát korlátozni kell, hogy a népakarat és császári akarat megfelelő egyensúlyban legyen. A néperő megnyilatkozásainak formáiról beszélt ezután, amelyek között mindenekfölött ott áll az egye­sülési és gyülekezési jog. Az államszerkezet szent fun­damentumának tartották 48-ban. Törvényt sem csináltak róla, oly elidegeníthetetlen veleszületett jognak tartották, hogy ez még a parlament fölött is áll. Kormányok, pártok akaratától nem függhet, hanem minden modern társadalom éltető szükséglete. A hadseregnél is az volt a cél, hogy ne csak császárokra és királyokra esküdjék, hanem a hazára, a haza törvényeire is. A lemaradt kormánygépezettel szemben ez képezte a fejlődés irányát. Szükség volt arra, hogy a nép fegyvereket kapjon, amelyekkel a régi kormányzatot lerombolhassa, a szunnyadó erőket kibont­hassa és gondolatainak szárnyat adhasson. Ma ott vagyunk, hogy a mai társadalmi és politikai rendszer képtelen feladatának eleget tenni, képtelen az országot a modern fejlődés útjára vinni. Minden olyan társadalmi rendszerben, amelyben az osztályok történelmi hivatásukat nem tudják teljesíteni, mindig akadtak dik­tátorok, cézárok, egyes erőskezű emberek, akik egyedül állottak oda a kiváltságok védelmére, mert az osztályok erre képtelenek voltak. Így vagyunk most Tiszával és az ő törvénygyártásával, mely azt mutatja, hogy az uralkodó osztály tehetetlen és erőtlen. A történelmi erők elvesztették értéküket. Már a hadsereg sem az a jól bevált intézmény, mert különben nem játszódhatott volna le az a borzalmas tragédia Boszniában, hogy amikor a jövendő uralkodó minden tekintélyével, a papság minden áldásával lemegy és ágyuk, szuronyok, hadihajók állanak mögötte, képtelenek egy 19 éves gyerek browningjától megvédeni. A néperő, a népfelség az a szikla, amely bizton­ságot ad, amelyre fel kell építeni a milliók jólétét A népakarat érvényesítése megteremti a népek boldog­ságát, lehetetlenné teszi a gyermekek merényleteit. Ezért küzdeni kell és nem a polgári műkedvelők szerepét eljátszani, minden március 15-én szavalva a kivívott szabadságról és egyenlőségről. Nincs még itt március, de jönni kell az új márciusnak. Ehhez azonban polgár­ság is kell. Mikor az alkotmány veszedelembe került, a szavalók eltűntek és egyedül a munkásság állott meg a jogok mellett. A polgárság csak azt leste, hogy a mai tüntetést betiltják-e vagy sem, beverték-e a fejét valakinek vagy sem. Fedett helyről nézték a harcot. Az uj idők küszöbén el vannak ernyedve az osz­tályok. Az arisztokraták egész külön váltak. Néhány polgár összeházasodott­ velük. Egészben véve pedig a polgári osztály nem teljesíti kötelességét. A papság csak imáját tudja az oltárra tenni. Ima pedig már sok hangzott el, de eredményes politikai faktornak még nem bizonyult. Láttuk, hogy egyetlen fegyveres katona többet tud rontani az ország parlamentjében, mint amennyit ezer papi imádság elért. Azt mondják róluk, hogy valamikor hivatást teljesítettek. A jelen ezt nem érzi, a jövő pedig nem fogja érezni, mert nem lesz rájuk szükség. A küzdő­téren egyetlen tényező van: a munkásosztály. Egy erő van, amelytől még Tisza is megijedt és ez a néperő. Mert kidobott grófokat, volt minisztereket, neves képviselőket, de a választói jogot oly könyörtelenül még­se tudta kidobni, mint ezeket. A jogból ugyan karrikatúrát csinált, de ez az ő szeren­csétlensége, mert ez a kevés jog is elegendő nekünk arra, hogy a tehetetlen, veszekedő osztályok harcában a kegyetlenebbet elbuktassuk. Ezután pompás felvilágosításokat adott a választói törvényről, amelynek egyik legjellemzőbb vonása, hogy előnyben részesíti az analfabétákat. Minden ökörnek van választói joga. Nemzeti szupremáciáról és az értelmiség uralkodó szerepéről csak akkor esik szó, ha a munkásság 3. oldal.

Next