Munkás, 1928. január-június (19. évfolyam, 1-146. szám)

1928-01-01 / 1. szám

Harc a szociális biztosításért és az egységfront-taktika Néhány megjegyzés, ellenvetés és tanács — Gottwald Klement — Meg kell „szorítani", vagy ki kell szélesíteni a harc alapját? így kell feltennünk a kérdést a reformisták harmadik feltételének megítélésénél, amely sze­rint az egységfront megalkotásánál csak a szoci­ális biztosításról szabad beszélni és semmi másról. Ezt a feltételt a harci alap megszorítása utáni tö­rekvés diktálja, mert kizárja a harcból a dolgozók mindazon rétegeit, amelyekre a szociális biztosítás közvetlenül nem vonatkozik, mint például a bányászokat, a vasutasokat a kis­gazdák széles rétegeit stb. A reformista­­ vezérek amellett ezzel a módszerrel az egységfrontot „ideig­lenes jellegűvé“ akarják tenni. Természetesen rá kell mutatnunk a munkásság előtt ennek a köve­telésnek a károsságára. A szociális biztosítás­ elleni támadás nem véletlen jelenség, hanem egyik láncszeme a burzsoázia által a mun­kásság életszínvonala ellen indított rendszeres tá­madásoknak. Ma a szociális biztosítás rosszabbo­dása van napirenden, holnap a bányászbiztosítás rosszabbítása kerül sorra, holnapután a bérlők vé­delm­ének me­grosszabbítása, azután a lakbérek fel­­emelése, majd a falusi szegénység­ elleni támadás stb. stb. Éppen ezért szükséges, hogy a dolgozó lakosság minden rétegét moz­gósítsuk az összes burzsoá-tervek ellen és ez csakis úgy lehetséges, ha egyidejűleg figye­lembe vesszük speciális követeléseiket. Aki ez ellen védekezik, az egyúttal gátolja az egységfront harciasságát a szociális biztosítás kérdésében. A szociális biztosítás ro­sszab­­bítása ellen, vagy pedig meg­javításáén? A reformista feltételek e kategóriájába tartozik a negyedik követelés is, amely szerint csupán „a szociális biztosítás rosszabbítása ellen kell har­colni és nem lehet harcba folyni a munkásságot a szociális biztosítás megjavításáért“. A reformista szamárfüleket itt már messziről látni lehet. Miért kapálódzna­k a reformista vezérek a szociális biz­tosítás megjavításának jelszava ellen? Mindenek­előtt azért, hogy ne kelljen beismerniök, hogy 1924- ben nem nekik, hanem a kommunistáknak volt igazuk. Ezért akarják ma is az akkor megszavazott szo­ciális biztosítást „óriási sikernek“­­eltüntetni, amelynek megjavításáért a munkásságnak nem kell harcolni. Másodszor azért, hogy letörjék az egység­front harciasságát Végül harmadszor azért, hogy meg legyenek könnyítve a burzsoáziával való üzelmeik és az egész harcot könnyen lefújhassák. Nekünk feltétlenül ragaszkodnunk kell a szociális biztosítás megjavításának jelszavához, mivel: A mai szociális biztosítás nem elégíti ki a munkásságot Nagy mértékben hosszabbította a betegbiztosítást 1924-ben a burzsoáziának tett óriási engedmények árán lett megvásárolva, a mun­kásságot valóban „odavetett koncért“ vitték le az osztályharc útjáról. Ezért voltunk 1924-ben ez ellen a szociális biztosítás ellen, jobb szociális biztosítást akartunk, közös harcot akartunk vezet­ni megvalósításáért Azonban el lettünk utasítva. A tapasztatok bebizonyították, hogy igazunk volt Ma a reformista pártok munkássága is harcolni akar jobb szociális biztosításért, mert a mai rendszerben az egész vonalon csalódott. Aki vé­deni akarja a jelenlegi szociális biztosítást, az gá­tat vet a harcnak, mert a munkásság nagy része nem hajlandó harcba menni ennek a szociális biz­tosításnak a védelmére. Milyen eszközökkel vezessük a harcot? A reformista vezérek úgy félnek azon mód­szerek megtárgyalásától, amelyekkel a szociális biztosításért folyó harcot vezetni kell, mint az ördög a kereszt­víztől. Ez a jellegzetes reformista feltételek ötödik pontja. Legfeljebb gyűlésekbe hajlandók belemen­ni. De ezeknek is el akarják venni harci jellegüket, amenyiben vasárnapokra helyezik át, amikor az ipari központok munkássága hazautazik. Megaka­dályozzák továbbá azt, hogy a nyilvános tünte­téseket a munka tüntető beszüntetésével kapcsol­ják össze és az üzemeknek a tün­teté­seken való testületi részvételével, habár ez nagyon sokszor a tüntetés alkalmasságának kikerülhetetlen feltétele. A reformisták különösen az üzemi taná­csok és bizottságok országos kongresszu­sának követelése ellen lépnek fel, a szak­szervezetek egyesítésének jelszava ellen, valamint az egynapos tüntető­ sztrájk jel­szava ellen. Ezt azzal okolják meg, hogy — úgymond — nem szabad egyszerre felrobbantani a lőport, hogy az általános sztrájkkal a burzsoáziát „meg kell lep­nie". Ez természetesen csűrés-csavarás. A reform tó­ta vezérelt ellenállása az összes a munkásság, és általunk javasolt harci módszerek ellen, azon alap­szik, hogy a reformista vezérek nem akarnak tény­leges harcot vezetni és ezért szabotálnak minden előkészületet a tény­leges harchoz. A munkásság érdekei megkövetelik, hogy a szabotáldk ellen a legerélyesebben fellép­jünk és mindenütt keresztül vigyük a hart­ határos eszközeit. Hiszen minden reformista megikt­us megérti: .. , ’ A burzsoázia nem vonul vissza, « gyűlések és határozatok elől. V ,N A gyűlések és határozatok csupán az első lépést képezik. Elő kell készíteni a harc­nak a fokozását és a harcot az adott kö­rülményekhez képest ténylegesen fokoz­ni kell Mindenütt, ahol ezt a tüntetések hatalmassága megköveteli, részleges­ sztrájkot kell tartani, tény­legesen elő kell készíteni az egynapos általános sztrájkot, dolgozni kell a szakszervezetek egysé­gesítése érdekében, össze kell hívni az üzemi taná­csok országos kongresszusát stb. Aki ez ellen lép fel, az kivesz egy hatásos fegyvert a munkásság kezéből és világosan mutatja a burzsoázia előtt, hogy a harcot komolyan nem gondolja. Nem látszat-, hanem tényleges egységfront. A reformista vezérek „egységfrontot“ kötnek egymás között és ezt az olcsó manővert tényleges egységfrontnak tüntetik fel. Ezt irányozza a kü­lönböző akcióbizottságok megalakítása, amelyek a reformista pártok és szakszervezetek megbízot­­taiból tevődnek össze, továbbá a szocdem pártok által januárra egybehívott proletár-kongresszus. A vezérek ezzel saját munkásaikat akar­­­­ják tévútra vezeni, akik az egységfrontot követelik és ezzel egyúttal kompromittálni akarják az egységfront gondolatát, mivel az ilyen egységfront, csalódásnál egyebet a munkásság számára nem hozhat. A mi álláspon­tunk ezzel a manőverrel szemben: Az egységfront csak akkor lehet eredmé­nyes, ha nem zárjuk ki belőle a munkás­ság legaktívabb és legforradalmibb részét, azaz a kommunista pártot és a NÖSZ-t A burzsoázia nem fél az egyesített reformistáktól, amit eddigi taktikájuk bebizonyított, hiszen az összes alapvető dolgokban ténylegesen együtt ha­ladt vele. Annál jobban fél a burzsoázia az össz­­munkásságtól, a kommunistákat és a vörös szak­­szervezeteket is beleértve, amit a burzsoázia dü­höngése bizonyít a most alakuló egységfront ellen. Aki tehát ki akarja zárni a kommunistákat és a NÖSz tagjait az egységfrontból, az gyengíti a munkásságot és ténylegesen a burzsoázia érdeké­ben dolgozik. (Folyt, köv.) Rendíti felügyelet alatt n iminHMtt A bratiszlavai munkanélküliek nyomoráról — Az urak csak azzal törődnek, hogy rendőrségi nyilvántartást vezessenek a munkanélküliekről — A munka­nélküliek otthonára nincs pénz Bratiszlava, dec. 30. (Munkáslev.) Sokat mesélnek mostanában a hideg­hullám borzalmairól, pedig még ennél is borzalmasabb például a munkanélküliség, amelyről persze a bur­zsoá-kávéházi asztalok mellett, vagy pedig bur­­zsoá nők társaságában senki sem beszél. A mun­­­­kanélküliekkel azonban nemcsak ezek a trécselő burzsoák nem törődnek, hanem azok sem, akiknek ez kötelességük lenne — a hatóságok. A helyzet az, hogy a munkanélküliek nagy része egyáltalában semmi segélyt nem kap és csak mondhatni minden száz munkanélk­l­i közül egy-kettő részesül segélyben a genti rendszer szerint. Azaz csak kellene részesülnie, mert a dolog nem olyan egyszerű, mint azt valamelyik munkás el­képzelné. A szakszervezetek a demokrácia uralma alatt nem sokat számítanak. Mielőtt valaki a se­gélyt megkapná, előbb a munkaközvetítőben kell jelentkeznie. Sőt mi több, még a rendőrségen is jelentkeznie kell, s hogy világosan lássa, hogy munkanélküliség­e miatt került a társadalom veszélyes elemei közé. A rendőrségen megvizsgálják, hogy hány gyer­meke van, van-e illetőségije stb. Ez természetesen csak ürügy. A fődolog az, hogy a rendőrségnek listája legyen az éhezőkről. Egyébként még annyit sem törődnek velük, hogy valamelyes helyiséget adnának, ahol nappal tartózkodhatnának. A bratiszlavai munkaközvetítő igazán úgy néz ki — ahogyan a munkások mond­ják — köpnivalóan. Mindenre van pénz, 40 milliós befektetéssel új miniszteri palotát fognak építeni, óriási ház­tömböket építenek rendőrlakások céljaira, az orosz ellenforradalmár diákoknak hatalmas épü­leteit bocsátottak rendelkezésükre, de arra nem gondolnak az urak, hogy a mun­kanélkülieknek megfelelő helyiséget sze­rezzenek. Ez számukra nem olyan fontos, mint a bürokrá­cia, rendőrség, stb. A közvetítőbe beállított rendőr, aki minden rongyosabb ruhájú munkást leigazoltat és aki hangos „budte ciho!“ (magyarul: kuss!) kiáltással hallgattatja el a munkanélkülieket, ha azok nyo­morukról beszélgetnek — ez a mai társadalom tükre. Minden munkanélkülinek be kell állni azok közé, akik a jelenlegi bajok ellen küzdenek. Ren­des munkát, biztos megélhetést, csak akkor le­het lesz elérni, ha a munkanélküliek is szervezetten­­ veszik fel a harcot sorsuk megjavítására! A szocdemek ham­is harcrozisukkal agitálnak A legpiszkosabb eszköz is jó az egységfront­ elleni harcra a reformista vezérek­nél . A szandriki munkások el nem fogadott határozatával uszítanak a kom­munisták ellen A „Munkás“ már foglalkozott a szandriki munkások határozatával, amelyben — állítólag — a kommunista párt tevékenységét bírálják. Ak­kori cikkünkben szabadon hagytuk azt a kérdést, hogy milyen körülmények között jött létre a ha­tározat, amelyet a szocdem sajtó sietett leközölni, annak­ ellenére, hogy a szociális biztosítás megja­vítása mellett lezajló tüntetések határozatait rend­szeresen elhallgatja. Utánajártunk a dolognak, mert majdnem ki­­zártnak tartottuk, hogy a szandriki munkások ilyen határozatot elfogadjanak, hiszen általánosan ismeretes, hogy Bojasz titkár már sokszor vallott kudarcot az egységfront­ elleni támadásaival. S tényleg kiderült, hogy Bojasz úr előterjesztette ugyan a kérdéses határozati javaslatot a szandriki munkások gyűlésén, de nem is került felette szava­zásra a sor, mert Grünwald elvtárs felvilágosító szavai után mindenki ellene volt a határozati javaslatnak. S csak természetes, hogy egy szavazásra nem bocsá­tott határozati javaslatot nem is lehet megsza­vazni. Jellemző, hogy a gyűlés december 18-án zaj­lott ugyan már le, de a ,,R. N.“ csak a karácso­nyi számban mert ezzel az el nem fogadott hatá­rozattal kijönni. Valószínűleg úgy gondolkodott, hogy a dolgozók már megfeledkeztek az ügyről. Hogy bizonyos óvatossággal merte csak elkö­vetni azt a hallatlan szélhámosságot, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy szootternek központi lapja már sokkal azelőtt írt a szandriki munkások határozatáról és bő kommentárt fűzött a jelentéshez, amely természetesen tele volt a kommunisták­ elleni uszítással. A „R. N.“ a kom­mentárt is elhagyta, valószínüleg a saját becsüle­tes munkáselemeitől való félelmében. S joggal félt is a szocdem munkásoknak és általában a dolgs­z­óknak az elítélésétől, mert, ha ilyen eszközökkel harcol az egységfront ellen, úgy az ellene való elkeseredést a végsőkig fokozza. A reformista vezérek sok piszkos eszközt vesznek igénybe az egységfront e elleni harcban, de határozatok hamisításával eddig még nem foglal­koztak. Az a tény, hogy ettől sem riadnak vissza, az egységfront­ elleni vak gyűlöletüket mutatja. Áruló taktikájukkal azonban eddig is magukkal szembe találták még saját párthíveik nagy részét is s provokáló­ módszerei­k fokozása azokat "a mun­kásokat is az egységfront és a kommunista tak­tika helyességéről fogja meggyőzni, akiket eddig sikerült megtéveszteniők. Mi szerencse 1923-ban! Sorsjegyeket az I. húzáshoz vegyen azonnal GASPIERIK és ISA banküzletében, Eva Zsilava, Városház nccd­ Telefón 19-20. Egy egész sorsjegy ára: 80 — korona egynegyed 20 — korona Óvakodjunk a meghűléstől ! A test­őr­telen meghűléséből különböző megbetegedések szár­maznak. A betegséget elkerülheti ha kimondott orvosi utasításra testét valódi ASPA sósborszesszel dörzsöli. Az „Alpa" sósborszesszel való dörzsölés után mérsékelt lehű­­töttség áll be, de rövid idő múlva kellemes melegség érzése lepi el. Vásároljon csak „Alpa“-sósbor­­szeszt és utasítsa el a hamisítvá­nyokat. I Asztramnyíltólntártörés Moszkva, dec. hu. (Munkáslev.) Az elinduláskor kis zavar keletkezik- Bau­er elvtárs elkésett jegyét Pálinkás Árpádnak ad­ják át. Már fenn ülünk a vonaton, mikor az indulás előtt 2 perccel lihegve érkezik meg Pauer. Pálinkás elv­társ a jegyet nem adja át... Szóváltás, kapacitá­­lás: hiába. A vitáit a vonat tülkölése dönti és Pauer elmarad és mi robogunk Sztrumnyino felé da­lolva, politizálva. Az állomáson ezerszámra várnak a gyárak munkás­i, és a föld népe. A dombon álló tömegből Sugorilov elv­társ, gyári munkás, a helyi Moor-csoport elnöke, válik ki. Üdvözli a magyar forradalmár footballistákat, amire Berkövi elvtárs válaszol. Zeneszóval vonulunk a gyári klubba, aho­l megvendégelnek- Vidám beszélgetés között rohan az idő, már két óra van. Gyorsan dresszbe öltözik a társaság és kivonul a pályára. A­­ zöld* trikós, vöröscsillagos, feketenadrágos magyar csa­patot már várják a kék trikós és fehérnadrágot oroszok. A magyar kapus piros, az orosz kapus sárga trikóban játszik. Rakovics elvtárs zöld tó­ját piros gallér és piros kezelő díszifi, ő a bíró. Is­merkedünk, barátkozunk, házigazdáink nattyba kedvesek, de azért őszintén megmondjuk: Bizony jobb szeretnénk, ha a mieink győznének. Já4-kor kezdődik a játék. Először a magyar csapat vonul ki. A kapus vezet. Mintha repülnének, a kijelölt helyre. Utána az orosz csapat szintén szabályos rendben helyez­kedik .L Szép, erős, ragyogós szemű, izmos fiúk- A felvonulást megtapsolják, a zene felzendü­l. Kezdő­dik a játék. Rakovics elvtársnak ezerfelé jár a szeme, egy szabálytalanság sem kerüli el figyel­mét. Az első félidőben a magyarok keményen tá­madnak, az orosz csapat erősen véd, kitűnő össz­­játékot produkál. A magyaroknak csak kétszer si­kerül a labdát megfelelő helyzetbe juttatni, de ha egyszer eddig jutottak, Klein elvtárs szabályosan irányítja a kapuba. Az orosz kapust meglepi a hír­­telen játék s mire feleszmél, a labda már fent van. A gólt megtapsolják, a zene újra felhangzik, a já­ték tovább folyik. Az oroszok kemény támadásba kezdenek, egymás után hatszor lövik a labdát a ka­puba. Varga nagyszerűen dolgozik. Biztos kézzel, higgadtan kapja el a labdát Játszik vele, mint a kis macska a gombolyaggal­ Az oroszok boszan­­kodva igyekeznek elvenni tőle, de nem sikerül. A mi kapusunk ma formában vár! Leteszi a labdát, azután rúg rajta. A labda a pálya kétharmadát átrepüli, Bú­vár­, Jancsik, Weinstein, Újházi, Czirocki, Egressy, Sze­ intics, mind mind kitünően dolgoznak. Meg van a második gól is, Klein újra berúgja a labdát, de az oroszok már nem tapsolnak. A mellettem álló ör­eg paraszt azt mond­­ja: „Hej, ha itt volnának a jaroszlavszkiak, azok majd megmutatnák nektek, hogy kell játszani.“ A zene megint, szólani kezd, a párezernyi néző visszafojtott lélekzettel nézi a szép játékot. A pálya körül, a házak teteje tele van gyermekeikkel, akik mind az oroszok győzelmét kívánják, de Málta, az első félidő a magyarok ja­vára 2:0-al végződik. A játékosok sietve szalad­nak a szertárba, ahol egy-egy falat citromot nyel­nek s egy cigarettát elszívnak, azután új erővel repülnek ki a pályára, felváltott helyeikre. Az orosz csapat mindenáron nyerni akar. Erő­sen támad, rögtön, a félidő elején gólt rúg, mert a labda érintetlenül fut a kapuba, de a bíró nem akarja elvenni az oroszok kedvét. Most már erő­sebben hangzik a taps, vígabbam szól a zene, de a magyarok sem hagyják magukat, egytől-agyig pompásan játszanak. Haubrich Vili berúgja a har­­­madik gólt. Az oroszok újra támadnak, a közw­­pen erős a harc- A síkos talajon csakúgy Indiana-­ a játékosok, sáros lesz a dressz, piszkos a cipő. A második félidőnek már hivatalosan vége van, de a bíró egynegyed órával későbben fújja le a játé­­­­kot, az oroszok még egy gólt rúgnak s az idő­­ így lejár, a játék a magyarok javára 3:2-vel vég­­­­ződik. •­ -r

Next