Munkás, 1937 (30. évfolyam, 2-10. szám)

1937-01-10 / 2. szám

2. oldal Japán kezére csapnak Kínában­ minden­ elsöprő győzelmes támadás felé Diaz Jozé elvtárs a Madrid elleni sikertelen ostrom jelentőségéről. A »Mundo Obrero« Diaz Jozé elvtársnak, a kommunista párt vezértitkárának következő nyilatkozatát közli Madridnak a sikertelen ostroma ellen tanúsított hősies ellenállásáról. »Pártunk és annak Központi Bizottsága előtt a madridi harcosok hősiessége nem jelentett meglepetést. Biztosak voltunk abban, hogy a köztársaság katonái és Madrid népe ellenáll az ellenségnek és azt nem engedi keresztül A Köz­ponti Bizottság és magam is személyesen büsz­kék vagyunk Madrid védőinek magatartására. Mindenekelőtt a kommunisták hősiességére és önmegtagadására. Párttagságunk tízezrei küz­denek a központi frontokon. Ezeket a kommu­­nistákat t­agok az erélyes és szilárd emberek ve­zetik, akik értették a módját annak, hogy Ma­drid körül­ dícsőséget arassanak. Élükön Checa elvtárs, a Központi Bizottság szervezeti titkára, valamint a madridi Tartományi Bizottság ve­zetősége, Francisco Anton, Dieguez Isidoro és Giron Domingo elvtársak állanak. Hasonló ügyességgel és ugyanolyan bátorsággal küz­döttek Madrid ostromának folyamán Madrid körzetének vezetői, általában valamennyi tag és Madrid frontjainak valamennyi harcosa, akik a mi néphadseregünket alkotják és erre mi na­gyon büszkék vagyunk. Az ostrom tartama alatt tanúsított kiváló cselekedetek közül különösen egy emelkedik ki: az acélférfiak, akik megtanultak a tankokra vadászni. Tudom azt, hogy a frontokon az ilyen hő­söknek egész tömege van, akik állandóan kér­dezik: Miért nem jönnek a fasiszta tankok? És előkészített bombákkal várják, visszaverik és megsemmisítik azokat, ők a mi polgárhá­borúnk sztahhanovistái. Ezek a nagy többsé­gükben kommunista hősök a mi jogos büszke­ségünk. Ők jól értették meg a »Monumentál« moziban az ostrom előtt elmondott szavaimat: »Kommunisták az első sorba! Legyetek mind­nyájan készek arra, hogy Madrid védelme ér­dekében utolsó csepp véreteket is odaadjátok.« Valamennyi kommunista teljesítette ezeket a jelszavakat s a Központi Bizottság büszke ar­ra, hogy ezek a hősök a mi sorainkban van­nak.« Arra a kérdésre, várjon a kormányhű tarto­mányok a párt és a kormány ama felhívásának, hogy segítsék Madridot, eleget tettek-e, azt felelte Diaz: »Az ostrom egész tartama alatt a központi bizottság és a kormány egy pillanatig sem ma­radt nyugton, csakhogy Madrid frontjait jól elláthassa. És munkánk jó eredménnyel járt. Az ellenállás csak az ilyen támogatással volt lehet­séges. Ezt a támogatást fokozzuk, hogy a har­cosokat segítsük abban, hogy győzedelmes tá­madásba menjenek át Az egész spanyol nép, az egész civilizált világ és a világ minden anti­fasisztája csodálja a mi hős harcosainkat. Az ilyen diadalmas cselekedetet a történelem köny­vébe arany betűkkel írják be. A kommunista párt központi bizottsága üdvözli Madrid har­cosait és azt? Üzeni nekik, hogy továbbra is ilyen szilárdan tartsák lövészárkaikat. Legnagyobb gondunk jelenleg az, hogy tar­talékokkal és úrab hadianyaggal lássuk el őket, hogy egy mindent elsöprő támadásba mehessenek át A köztársaság győzelmet arat a fasizmus durva merénylete felett és Madrid továbbra is az az antifasiszta főváros marad, amelyet a világ büszkeséggel csodál.RS A japán imperialistáik éveik óta arra törekednek, hogy Kínában politikai és gazdasági befolyásukat kiterjesszék. Ez nem történik békés eszközökkel. Csankajsek és a nankingi kormány semmit sem tett a japánok terjeszkedésének meggátolására. Me al­kuvó és hazaáruló politikája, továbbá az is, hogy a japán ellenség terjeszkedésének meggátolása helyett egyedüli gondja a kí­nai Vörös Hadsereg és a szov­jet te­rületek megsemmisítése volt, egyre inkább fel­bátorította a japánokat és gyengítette a kínai nép­ekenálló erejét a betolakodókkal szemben. A kínai nép nagy rétegei nem voltak megelégedve Csankaj­sek politikájával. A japánok előnyomulása Peiping és Tientsioban éppen egy évvel ezelőtt nagy nem­zeti japánellenes mozgalmat váltott ki, mely különö­sen a diákok közt vert széles alapokat. Az öntuda­tos diákok tízezrei mentek az utcára Kína nemzeti felszabadításáért tüntetni és azt követelték a kor­mánytól, hogy útját állja Kína feldarabolásának az összes nemzeti erők összegyűjtése és fegyveres el­lenállás segítségével. Ezrével járták a diákok a fal­vakat, hogy a kínai népet öntudatra ébresszék. A hazafias egyesületek gombamódra szaporodtak. Munkások, parasztok, intellektüelek, kereskedők, iparosok és katonák egyre nagyobb tömegben csat­lakoztak ehhez a mozgalomhoz, amelyet »Kínai szövetség a haza megmentésére« elnevezésű szer­vezetben foglaltak össze. Egyre élesebben hangzott el Nanking felé az öntudatra ébredő milliók csata­­kiáltása. De Csankajsek nem akarta ezt meghallani és ezrével börtönözte be és gyilkoltatta meg a kí­nai nacionalisták ezreit. A kínai KP 1935 augusztusában javaslatot tett a polgárháború megszüntetésére egy »n­emzetfelsza­­badtó népkorm­ány« alakítására és egy »japánelle­­nes egyesült hadsereg« szervezésére. Felhívta to­vábbá az egész kínai népet egy egységes népfront alakítására az ország megmentése céljából. A kínai nép nagy rakomszenvvé fogadta a kommunista párt javaslatait A nép felismerte, hogy csak az egység tudja győzelemre segíteni. A japán hadsereg ebben az időben egyre job­ban nyomult előre. Egymásután foglalta el Jehol, Gsahar, Hopet és Santung tartományokat Csankaj­sek semmit sem tett ellenük, de 1936 januárjában 500.000 katonát küldött az észak-keleti vörös had­sereg ellen. Ebben a kormány hadseregben volt Csanszun­an is, a mostani felkelés vezére. Ez a had­járat a »vörös banditák« ellen nem járt semmi ered­ménnyel, a katonák nem szívesen harcoltak a vörös hadsereg ellen és nagyon sokan átszöktek hozzá. Még nagyobb visszhangra talált a kínai nép­ben a KP 1936 augusztusi kiáltványa, amelyet meg­alakulásának 154. évfordulója alkalmából adott ki. Ebben a következőket javasolja: »Egy egység a demokratikus népköztársaság alakítását, általános szavazati jog alapján választott parlamenttel, nemzeti védelmi kormánnyal az élén. Ez az egyedüli módja az összes demokratikus erők­zívesíté­snek és Kína felszabadí­tásának a japán iga aton. A s­zovjetterületek uaj.k..wu* epoe a ne. köztár­saságba belépni, a parlamentben résztvenni és te­rületeiken ugyanolyan demokratikus rezsimet léte­síteni, mint amilyen van egész Kína területén.­ A kiáltvány hatása óriási volt. A kínai nép ed­dig példátlan egységgel ált a KP javaslatai mellé. A tömegmozgalom nyomása arra kényszerítette Csankajseket, hogy eddigi , japánbah­át politikáját megváltoztassa. Sztrájkok, tüntetések egyre jobban fejezték ki a kínai nép kívánságait és Csankajsek nem mert szembeszállni a nép akaratával. Egy pár héttel ezelőtt csapatokat küldött Japán Sutján tartomány elfoglalására. De a nép ellenállá­sán megtört a japánok hadjárata. Egész Kína tá­mogatta a harcolókat és arra kényszerítette Csan­kajseket, hogy segítséget küldjön nekik. Csankaj­sek Sutjain tartomány kormányzóját Ven Si San ge­nerálist küldte egy nagy hadsereg élén a harcoló csapatok megerősítésére. Úgy látszott, hogy a nan­­jongi kormány végre hajlandó a nép nyomásának engedni és a megalkuvás útjáról a nemzetfelszaba­­dítás útjára térni. Az egységes összefogás ezen pillanatában rob­bant fs Csanszun­an lázadása. Kinek szolgált javára? Kinek az érdeme a kínai nép egységének meg­bontása? Csanszun­an radikális követeléseket hangozta­tott: szövetkezést a tonai kommunistákkal és a Szovjetunióval, politikai amnesztiát, hadüzenetet Ja­pánnak stb. Csanszun­an szájából ez nagyon gyanú­san hangzott, japán és Berlin rádióleadói és sajtója világgá kürtöttek, hogy a felkelés mögött Moszkva ált, a tények azt bizonyítják, hogy Csanszun­an pro­vokátor és Toldó áll mögötte. Japán nem jó szemmel nézte a kínai nép egy­­ségtörekvéseit és mindenáron valamilyen módot ke­resett, amivel ezt meggátolja. Megvásárolta Csati­­szuk­ara tábornokot egy felkelés rendezésére. Japán a felkeléssel a nankhgi kormány bukását és a kínai nép egységtörek­véseinek meggátlását akarta elérni. A felkelés nem járt eredménnyel. Úgy a kínai nép, mint a vil­ágközvélemény felismerte a provoká­ciót A kínai népfrontmozgalom egyre nagyobb lé­pésekkel közeledik megvalósulása felé, Tokió és Ber­an legnagyobb sajnálatára. Csankajsek szabadlábra került és Csanszuliant 10 évre ítélték el, majd kegyelmet kpott. S Kíná­ban soha nem látott magasságba emelkedik a vágy­a az imperializmus elleni egységes harcra. --------------------------------------------------------——— A magyar urak gyűlést hívtak egybe és a dolgozók vitték a szót Bátorkenzi munkáslevelező. Amióta a két párt egyesült, azóta­­ ma­gyar urak minden városból, minden községből fényes jelentést adnak ki, hogy milyen nagy­szerűen flyik az egyesülés, mennyire nem­ érez a nép, mennyire megértik őket. Nekünk, falusi dolgozóknak, egészen másak a tapasz­talataink. Mi ezekkel az urakkal ellentétben azt látjuk, hogy csak a dobot verik és nagyobb a cir­kuszi zaj, mint a tényleges munka. A mi községünkbe is eljöttek a titkárok, hogy végrehajtsák az egyesülést. Nálunk is úgy gon­dolkozik a nép, mint a többi községekben. Bi­zony ideje lenne, ha egyesülne a magyar népi A bajok ellen, az úri reakció elleni Ezt szeret­nénk és valami ilyesféle gondolatokkal men­tünk el a gyűlésre. Legnagyobb meglepetésünkre még arra sem méltattak bennünket, hogy megmagyarázták volna, hogy mit akarnak. A két titkár valami ívet húzott ki és kért bennünket, hogy írjuk alá. Egyik derék kisiparostársunk megkérdezte, hogy Jim is írunk a­lá, mit is jelent az, mit is kapunk majd ellenér­tékül? A pozsonyi, vagy a mennykő tudja hovávaló titkárok erre hápogni kezdtek, hogy csak írjuk alá, majd meglátjuk, hogy nem lesz rossz belőle. Mirják József elvtárs, a kommunista párt járási testületi tagja szót is kért. Ha nem szó­nokoltak az urak, hát szónokolt ő. Megmagya­rázta, hogy mi magyarok Igenis akarunk egye­sülni, a magyar nép minden erejét össze akarja fogni, hogy jobb legyen, hogy elkerüljük a ve­szedelmeket, melyeket a reakciós urak hoznak ránk, melyet nagyban segítenek Jarossék is. Nagy tetszéssel fogadták Mih­ák beszédét és utána mintegy 30 ember ki is vonult a terem­ből, hogy ezzel is bizonyítsa, hogy nem eszik egy tálból cseresznyét az urakkal. Mi népi egyesülést akarunk. A nép javára. Nem az urakéra! • A­­ Együttéret a spanyol néppeli letartóztatták. Az összes lapok nagy szenzációként közüik, hogy letartóztatták Szakovics Simon nagy­szombati sofőrt. A »Prágai Magyar Hírlap« reakciós firkászai odáig mennek, hogy azt ál­lítják, hogy »önkénteseket toborzott a vér«, hadseregnek«. Ezek az urak nagyon is jól tut­­ják, hogy Spanyolországban nincs vörös ha­d­sereg, hanem köztársasági hadsereg van. Rosszakaratuk kitűnik abból is, hogy cik­küknek ilyen alcimet adtak: »Saját bátyját is beugratta.« Izakovics, mint minden antifasiszta, beszélt a spanyolországi harcokról. Senkit nem »to­borzott« és vegyék az összes urak egyszers­­mindenkorra tudomásul, hogy a spanyol köztársasági harcosokat nem kell toborozni, mert az antifasiszták maguk is tudják mi a kötelességük. A spanyol szabadságharcot nem fogják le­verni. De teljes szólásszabadságot követelünk minden antifasiszta számára. A börtönbe pedig a köztársaság ellenségeit csukják be. Teljes szabadságot az antifasisztáknak. Renn* VÁltOZÁSOK előtt A hitleri koncentrációs táborból nemrég szabadult nagy német író, Ludwig Renn lett a spanyol fronton az újonnan létesült XII. brigád Thälmann - Bata­illo­n-jának a parancsnoka. Ez az esemény külö­nöskép időszerűvé teszi, hogy Renn legújabb könyvének egy összefüggő részletét bemutassuk olvasóinknak. Renn ús könyve talán inkább film­­szcenárium, mint regény, de olyan ember tollából, akit az »Inferno« még keményebbé tett. A regény né­met sorsok története s ezek hátteré­ben a mai Németország monumentá­lisan szembeszökő dokumentum-mon­tázsa az, mely szenvtelen, nyugodt előadásában az olvasó megdöbbené­sét még inkább fokozza. Hugó reszelt valamit a műhelyben. Anyja vásárolni ment a faluba. Apja épen benzint adott ki egy személyau­tónak a Shell Oil vörös felírása sárga bádogtoronyból. Most lassan átment a házba. — Ha a rendőrség megtiltotta nekem a koporsó felnyitását, hát ak­kor valami egészen csúnya dolog tör­ténhetett vele. Nem is halhatott meg természetes módon ez az egészséges Fickó! — Franz Pross megint mérhe­tetlen keserűséget érzett magában fel­kerekedni. Rettegett az igazságtól és mégis mennie kellett a tiszta szobáb®. Halkan benyitott. Az asztal oldalt állott és a közepén, két széken feküdt a koporsó. — Hogy is van ez lezárva? Ja, így? Visszament a műhelybe és szerszá­mokat hozott, hogy a fedelet felnyit­hassa. A szobába visszatérve, zajtala­nul dolgozni kezdett. Félórával később sápadtan és össze­vont szemöldökkel jött a műhelybe. — Hugó, menj mindenkihez, akit ma temetés utánra idekérettünk, — Jöjje­nek azonnal! Hugó egészen el volt mélyedve. Amióta a koporsó a szobában állott, itt volt és a műhelyben foglalatosko­dott, csakhogy valami másra gondol­jon. Csodálattal csüngött Werneren és nem bírta elképzelni, hogy halott! Hallotta az apja hangját és értelmet­lenül nézett rá. — Na fitt, eredj hát! — De hát előbb át kell öltöznöm? — Nem, menj rögtön! — Pross meg­fordult és átment a házba. Hugó csodálkozott. De megszokta az engedelmességet és így nem sokat kérdezett. Átment a szomszédokhoz. — Az uram a mezőn van, — mon­dotta Lehmatiné. — Korábban kezdő­dik a temetés? — Apa nem mondott erről semmit, így ment Hugó házról-házra. Min­denütt kérdezték és ez egyre jobban izgatta. Végül is lélekszakadva rontott fel a lépcsőn Medvéékhez. Azok ámulva néztek rá. — Nem tudom, — lihegte, — mi van az apámmal! Egyszerre mindenkit hív­jak el! — De mi nem megyünk! — mond­ta Fong. Ezt a polgári hullalmodást mi nem csináljuk. — És nincs te semmi illő, amit felhúzhatnánk! Hugó tehetetlenül nézett rá. — Mi van veled? — kérdezte a ki­sebbik Medve szánakozva. — Az apám olyan fura! Talán mégis jöhetnének? A két fivér egymásra nézett. — Na, húzzuk fel a knikkerbekkere­­ket! Mindjárt jövünk! — De csak a te kedvedért, Hugó, aztán rögtön megint elpucolunk. Semmit sem fogunk ott enni! Hugó sietve merd az utcán végig. Előtte léptek a fűszeres Schwarzék Pross házába. Bent tele volt minden emberekkel. Néhányan mereven ültek a székeken. A tiszta szoba ajtaja nyitva állott. A koporsó fedelén egy koszorú és egy csokor feküdt. Prossné asszony a konyhában sür­­gött-forgott. Valamit mégis adni kellett a vendégeknek! Pross maga, halványan járkált az emberek között, senkinek se nézett a szemébe és semmire nem válaszolt. Ekkor Medvéék jelentek meg az aj­tóban, váltásán, barna zekében, az in­gák a nyaknál nyitva, Pross meglátta őket, felemelte a fe­jét és a koporsóra mutatott: — Ez volt az unokaöcsém Werner. És tudjátok, hogy szorgalmas és derék fiú volt, aki sekinek sem ártott. — De hogy lássá­tok, hogy mit csináltak belőle, — vad tekintettel a koporsóhoz lépett és az arca még fakóbbá vált — megmutatom nektek! Lássátok mindnyájan! — Li­hegett. Az asszonyok felálltak és az ajtóhoz tolongtak. Pross megfogta a koporsófedelet és egyetlen lökéssel felrántotta. A koszo­rú és a csokor oldalt leesett, a fedél nehéz koppanással vágódott a padlóra. — Virágokat tettek a halotti lepelre! De alatta! — Lerántotta a leplet. — Ez volt ő! Egy asszony felsikoltott. Werner feje teljesen felismerhetetlen volt. A test meztelen, de a hason vala­mi förtelmesség volt. Pross odakapott és egy véres törülközőt cibált ki a has­üregből és magasra tartotta. Ezt gyö­möszölték beléje! Ezt gyömöszölték beléje a bestiák! — S ordított, mint egy eszeveszett. Az ajtóban lábujjra álltak a hátulte­­vők. — Nézzétek meg valamennyien! Hi­szen ismertétek! Hogy ő ez? Hogy nem más fekszik itten. — De nem, ő az! Megismerhetitek a kezéről! Az ő ke­zei! Nézzétek csak meg! Hugó borzadva állott Medvéék mel­lett. — Ezért elfogják az apámat! — suttogta. — Nem — felelte Fong. — Zárj be minden ajtót! Hugó rámeredt. — Zárj be minden ajtót! Zárd be, hogy senki ki ne juthasson. — Az abla­kokat is, nehogy kint hallani lehessen valamit! Hugó megértette, hogy mit akar az ablakokkal és kifutott, hogy a kaput bezárja. — Te Brun, oda az ajtóhoz! És sen­kit ki ne engedj! Pross ordított: — Ezt csinálták be­lőle! Ráismertek? A felesége rémülten sietett be a konyhából és meredten állva maradt Fong mellett az ajtóban. Hugó visszajött a kapuból és bezár­ta a baloldali ablakokat. A. többi már be volt zárva. Erre Fong nyugodtan, rekedt han­gon mondta: — Én is akarok valamit mondani. Borzadva néztek rá. Egyszerre vala­mennyit félelem fogta el. — Innen most senki ki nem Juthat! — mondta Fong. — Minden be van zárva. Az asszonyok riadtan nézték az aj­tó előtt álló két izmos fiút. — Ha valaki megtudja, hogy mi tör­tént itt, akkor mindnyájan megisszátok a levét! — Tudjátok, hogy ez ma mit jelent! — Nem kérdezik, hogy ártat­lanok vagytok-e! Hirtelen elakadt, nem tudta folytatni. Erre a fűszeres fordult hozzájuk: — Medvének igaza van! Ha a szabad­ságtok kedves nektek és nem akartok úgy póruljárni, mint ez, hát senkinek se szabad egy szót sem szólnia! — Te meg Pross, térj magadhoz! — Megér­tünk téged, de jobb, ha hallgatsz! Pross lehajtotta fejét. Széles arca öregnek és megnyultnak látszott. Igen, ne mondjatok semmit arról, amit itt láttatok! — De ne is felejtsétek el!

Next