Kataszteri Közlöny 1895 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1895-01-16 / 1. szám
KATASZTERI KÖZLÖNY. i A nyilak nagysága természetesen minden határban, sőt legtöbbször minden esztendőben más és más volt. Helmeczen 1567-ben minden jobbágytelekhez minden fordulóra 6, Kis Géresen már csak 2—3 hold jutott. Megyaszón 1603-ban „minden egész helyhez két kötés vagyon», azaz 2 kötél föld mert a nyilföldet kötéllel, másutt rúddal mérték ki előre s osztották fel egyenlő részekre nyilakra. Zomboron is vallják a tanuk 1584-ben, hogy «mi magunk számára egy-egy kötél földet osztottunk mindenikünk személyére; . . . mindenikben belé megyen 10 köböl buza» De a legérdekesebb az hogy Zomboron a nyilföldeken kivül volt még úgynevezett «szabad föld» is, abban aztán mindenki, minden osztás, sorsolás nélkül annyit szántott, a mennyit csak akart, vagyis az első foglalás jogát gyakorolta. Bereg megyében 1715-ben Badaló, Jánd, Nagy-Lónya és Ruszkócz, 1604 ben Gellényes és Papi, 1567-ben pedig Szent-Miklós, Kolcsin és Szolyva községek - melyek közt egynehánynak lakossága ruthén — élnek földközösségben. Gellényes és Papinál látjuk viszonyát az adózáshoz Mindenkinek jogában áll annyi földet, nyilat venni föl, a menynyit megmivelni képes, de aztán annak megfelelő adót is köteles fizetni. így például Papiban „az ki vetés alá Szent Mihály napban 5 földet vészen, adójában ad 10 dénárt» „Az ki penig 3 földet veszen fel, ad 5 dénárt" stb, de senki sem kénytelen vele. Szabolcs megyében a földközösség már sokkal nagyobb területen és pedig mindkét összeirás szerint: az egész Tisza mentén s a Nyirségen mintegy 30 községben volt elterjedve. A legtöbb helyen — egy más 1689. évi adat szavaival élve — afalu szántóföldét, ugy kaszálóját is minden gazda ember nyilas osztás szerint uzitálta." Ott azonban, a hol a községnek nagy határa volt, mint pl. Szováthon, Püspök-Ladányon, Nádudvaron, Balmaz-Ujvároson stb, mindenki annyi földet vett föl vetés alá, a mennyi csak neki tetszett Ebből az első foglalás rendszerére következtethetnénk, amint azt már a zemplén megyei Zomboron láttuk. De az összeírás szövegéből ezt csak Nyíregyházáról állíthatjuk biztosan, ahol egészen úgy, mint Zomboron, a jobb és közelebb eső földeket felnyilazták, a határ többi részét aztán mindenki kényekedve szerint használta. Ha tehát amazoknál az első foglalás rendszeréről alig lehet szó, kérdés hogy a földközösség micsoda formájával állunk itt szemben? Erre nézve egy 1785. évi rendkívül tanulságos, s éppen balmaz-ujvárosi tanuvallatással, mely az urbériség rendezése előtti állapotról szól, igyekszünk megfelelni. A tanuk szó szerint ezeket vallják: „Akkor (i. i. 1750 táján) az egész újvárosi határ szabad birodalma alatt volt a lakosoknak és a bírák szokták osztani a szántó és kaszáló földeket . . . mind szegénynek, mind boldognak: érdemek és értékek» és „házsor szerint." „Sőt az uraság cselédjeinek is, amint a házok sorsa jött, az szerint attak a birák földet, nem pedig a magok tetszések szerint." „Minden esztendőben gyepet osztottak, melyet elsőbe kölessel, annakutánra búzával, árpával minden gazda addig vetett, mig megtermette az életet, annak utánna pedig kaszálta minden ember addig a maga földjét, mig meggyepesedett." Világos tehát ezekből, hogy itt a jobágyok minden évben «ujabb-ujabb földet» kaptak a határnak más és más részében s mindeniken — modern kifejezés szerint — rablógazdaságot űztek: ugyanazt a földet (magától értetődik: trágyázás nélkül) addig vetették, kaszálták, amig az 5 — 6—7 esztendő múlva teljesen kimerült. Sorshúzásról, nyilvánásról nincsen említés, tehát bízvást feltehető, hogy azt itt nem használták A földközösség ezen formájának tüzetesebb megállapítására azonban egyet-mást előre kell bocsátanunk. A földközösségnek lényege mindenütt abból áll, hogy a község határa közös tulajdont képezvén annak használatához a község minden tagjának egyenlő joga van, vagyis: mindenkinek egyenlő nagy, egyenlő távol s egyenlő minőségű földet kell kapnia. Mivel azonban a legtöbb határban igen különböző földek vannak, előbb azokat, a különféle talajok minéműsége s fekvése szerint osztályozni kell. Ezen osztályzat szerint aztán a határt különböző nagyságú (a jobb földek: kisebb, a rosszabbak: nagyobb) táblákra, az egyes táblákat pedig annyi egyenlő részre darabolják, a hányan azokra igényt tartanak. Az összes tábláknak egy-egy ilyen része együttvéve képez egy-egy nyilat, mely tehát 30—40—50 stb. darabban fekszik széjjelszórva a határban. Az ilyen módon összeállított nyilak között történt meg tehát a sorshúzás, a sorsra bízván, kinek melyik nyil