Katholikus Néplap, 1854. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1854-07-05 / 27. szám

27. szám. Fest. julius 5. 1854. Dicsőség magasságban az Istennek, s a földön békeség a jó akaratú embereknek. Luk. 2, 14. Megjelenik e lap hetenkint egyszer. Szerdán. Minden hónapban egy fél iv pótlékkal. Előfizethetni rá Pesten a Szent-Istvá­n-társulat ügynö­kénél , czukorutcza 6-ik szám . föld­szint,­ a szerkesztőségnél. Vidéken a cs. kir. postahivataloknál. Előfizetési díj Budapesten kihordással félévre 1 ft. pp. vidékre postán, borítékban fél­évre 1 ft. 20 kr. pp. Nagyobb csőd-hirdetés 2 ft. kisebb 1 ft. p. dijért közöltetik. Minden további hirdetésért az előbbi árnak fele fizeten­dő. A lapszerkesztését illető levelek egyszerűen ,,a Katholikus Néplap szerkesztőségéhez“ czimezendők. (Pes­ten a központi papnöveldében.) Uj jövendö-mondók. A késő szó is csak szó, aztán meg ragadós nyavalyákról is csak beszélnek meg tanácskoz­nak, a kik értenek hozzá, még akkor is, ha már a betegségnek első rohama szü­nedezni látszik is. Én is bizonyos lázról akarok hát szólani, melly nem régóta sebesen terjedt el és sokakat méte­­lyezett meg. Vannak ragadós testi betegségek, de vannak ám ragályos lelki és szellemi nyava­lyák is. Illyenféle nyavalyáról akarok én vala­mit elmondani. Ez éjszaki Amerikában támadt először, ott sokakra ráragadt, s onnét által jött Európába, különösen Angliába, Francziaország­­ba, Németországba s utoljára mihozzánk is, Ma­gyarországba. Azok, kiket e nyavalya megszál­lott, ugyancsak furcsa dolgokat miveltek, ámde komolyan el is vette némellyiknek az eszét, ma­gyarán kimondva: megbolondultak benne. A láz, mellyről szóm van, az asztalmozga­tás, asztalkopogás, beszélés, irás. Az asztalmoz­gatás, mellyet mi fővárosiak már jóformán el is felejtettünk, kisebb mezővárosokban és faluhe­lyeken, mint halljuk, most foly javában. Én u­­gyan e vig mulatságot senkitől sem irigylem ; miattam ülhet bár órahosszant is akárki, a­kinek tetszik, az asztal mellett, s kiterjesztett mereven kezekkel, meg példás türelemmel lesheti akár­meddig is, mig az asztalnak megindulni tetszik. Nem is vesződöm én sokat azzal, valljon ez az el­­hirült asztalmozgás, melly mindenesetre tisztán természeti okokon fenekült,­­ valamelly villanyos, (electricus) vagy erőművi (mechani­cus) hatásnak a szüleménye-e. Sokkal fontosabb s eredményeiben sokkal veszélyesebb maga a kopogó vagy beszélő vagy iró asztalnak jelensége. Igaz ugyan, hogy nehéz ollyan dologról szólani vagy írni, mellyet soha sem láttunk, soha sem tapasztaltunk; azonban mégis vannak ollyan dolgok, mellyeket megítél­hetünk, a­nélkül, hogy azokat valaha magunk is praktizáltuk volna, így szólhatok biz én a kártyavetésről, kincsásásról a­nélkül, hogy azt valaha próbáltam volna, aztán meg amollyan sanzsérozó komédiáról is bizvást elmondhatom, hogy biz az csak természetes úton történik, ha­bár nem is tudom megmagyarázni vagy meg­mutatni, hogyan. Magát a tett dolgot tehát, hogy tudniillik asztalok kopogás vagy épen írás által a feladott kérdésre megfelelnek, miután azt annyian bizo­­nyozzák, úgy kell előre tekintenünk, mint valót; tegyük fel tehát, hogy az tiszta igazság. Ugy de ez esetben egy cseppet sem vonakodom egyene­sen kimondani, hogy a sem gondolkodni, sem szólni, sem magától mozdulni nem tudó asztalnak felelete, akár kopogás, akár ivás által történjék az, bizony máskép meg nem magyarázható, ha­nem ha az ördögtől jő. Magának a mozgásnak, a tett dolognak kell kielégítő okának is lennie, ámde a természet rendjéből ezt magunknak meg nem fejthetjük. Ugyanis ki tartaná azt természetszerűen lehetségesnek, hogy a házi bútor, hang vagy egyéb jelek által, valami kérdésre, és sokszor a valamennyi jelenlévők előtt ismeretlen dologra, hogy például micsoda orvosságot kelljen a be­tegnek használni stb., feleletet tudjon adni. E dolognak mivolta az emberrel valami láthatatlan 28

Next