Katholikus Néplap, 1855. január-május (8. évfolyam, 1-18. szám)

1855-01-03 / 1. szám

1. szám. Megjelenik e lap hetenkint egyszer. Szerdán. Minden hónapban egy fél íy pótlékkal. Előfizethetni rá Pesten »Szent-Istvá n-társulat ügynö­kénél : czukorutcza 6-ik szám, föld­szintese szerkesztőségnél. Vidéken a os. kir. postahivataloknál. Előfizetési díj Budapesten kihordással félévre 1 ft. pp. vidékre postán, borítékban fél­évre 1 ft. 20 kr. pp. Pest, január 3.1855. Nagyobb csőd-hirdetés 2 ft. kisebb 1 ft. p. díjért közöltetik. Minden további hirdetésért az előbbi árnak fele fizeten - dő. A lap szerkesztését illető levelek egyszerűen ,,aKatholikusNéplap szerkesztőségéhez“ czimezendők. (Pes­ten a központi papnöveldében.) Dicsőség magasságban az Istennek, s a földön békeség a jó akaratú embereknek. Luk. 2, 14. Egy ifjú naplójából. (Életkép.) Hol a toll, melly leirja a félelmet, a rette­gést, mellyel még az igazak keble is eltelik, ha ama rettenetes nap jut eszökbe, midőn: „Harso­nának csoda árja földünk sírjait bejárja. A kelő­ket trónhoz várja?“ Ha szent Jeromos, egyhá­zunk e tündöklő csillaga is azt vallja önmagáról, hogy valahányszor az Ítélet napjára gondolt, a trombita harsogását vélte hallani, s egész testé­ben reszketett: mennyivel inkább megreszkette- ti e gondolat azt, kit vétkes öntudat vádol és os­toroz, kit súlyos bünérzet kerget át a más világ­ra? Meggondolni: hány lelket taszítottam a kár­hozat örvényébe; hány ártatlannak rabiám el lé- leknyugalmát: hány ifjúnak tépém szét szűz keble fehér liliomát; meggondolni, hányszor lá­zadtam föl Isten szent fölsége ellen; hányszor sebzettem meg e legjobb Atyának szeretetteljes szivét; hányszor sértettem meg az anyák leg- szentebbikét, a szüzek szent szüzét: meggondol­ni mindezt az örökkévalóság szélén s a halandó­ság véghatárán, ez nem lehet, hogy borzasztó ha­tással ne legyen a bűnös lelkére. A lélek illy szörnyű küzdelmei közt látunk egy férfiút, halálos ágyán végvonaglások közt kiadni lelkét. Nézzétek ót, milly sáppadt arcza, milly törött szeme fénye; s ha még láthatnátok lelkét, mint küzd a kétségbeeséssel, mint iparko­dik elűzni magától a gondolatot, hogy ő bűnös s bűnétől üldöztetve kell e világból kiköltöznie! S a férfiú rémes tekintetet vetve a körülállókra, kínos vonaglások közt e szavakat nyögi: „Sze­retném, ha nyilvános gonosztevőként hurczolná­nak körösztül a város utczáin, hogy mindnyájok­tól bocsánatot kérhetnék a sok botrányért, mely- lyeket nekik okoztam, s könnyes szemekkel kér­ném őket, hogy, ha még nem olvasták könyve­met, azt soha kezökbe ne vegyék ; ha pedig ol-, vasták, rávenném őket, hogy sirassák meg e tet- töket, mint én megsiratom, hogy azt Írtam.“ így szólt a férfiú s elfordult, .... átköltözött az örök­kévalóságba, az igazságos Isten bírói széke elé. Mi ez? kérdi tán valaki álmélkodya. Hát a könyvek által is illy borzasztó 1 elkis meret -fur - dalásokra lehetne szert tenni? Oh igen! S ez é- letképnek épen az a czélja, hogy a rósz könyvek szomorú következéseit lerajzolja. A történet ma­gából a mindennapi életből van véve, s egy ifjú ­nak, egy testi lelki barátomnak napi tapasztalá­saiból — naplójából merítve. * * * Fölütöm barátom naplóját, s az utolsó lapon ezt olvasom: „1852, szent Iván havának 12-én. Most jövök lelkiatyámtól. Gyónni voltam. Oh, mi máskép látom most a világot, mint csak egy fél­órával előbb is! Mint remegtem, mielőtt ezen lel ki barát ajtajának kilincsére tettem kezemet; mint reszketett minden izem, mint dobogott szi­vem ; — s ime, lábához borultam, megvallottam bűnömet, s ő azt mondá: Ego te absolvo, Én té­ged föloldozlak! Oh hatalmas három szó! Én té­ged föloldozlak; Nem ember, maga Isten az, ki e szavakat mondja. Nem ember, maga Isten szól igy a gyarló ember által. Smost visszajött gyer­mekkori vidámságom, újra örvendek az életnek, melly olly unalmas, olly terhes volt, eltűnt szi­vemből a búbánat, úgy vagyok, mint a ki Iste­I

Next

/
Thumbnails
Contents