Katholikus Néplap, 1856. január-december (9. évfolyam, 1-26. szám)

1856-01-02 / 1. szám

“to Pest, 1856. KATHOLBKUS NÉPLAP. Januárius Uj év. O . tegnapi nap leáldoztával ismét egy év "j&itünt el polgári számításunk szerint, pe- ®v dig visszahozhatlanul; ismét egy év­vel kevesebbek életnapjaink, mellyek az örök végzet által számunkra határoz- vák; ismét egy évvel közelebb állunk az enyészet sírjához, mellybe lépni mind - nyájunknak kikerülhetetlen sorsa. Fel­teszem 3 jó keresztényről, hogy tegnap, mint a befejezett év utolsó napján meg­emlékezvén azon sok testi és lelki jó­téteményekről, mellyekben az Isten vé­geden irgalma, és ingyen kegyelme által a le­folyt év napjaiban olly bő mértékben része­sült, azokért buzgón hálát adni el nem mulasz­totta, tudván: hogy valamint nincs « gy-egy di­csőbb keresztényi erény a háladato ságnál, úgy nincs utálatosabb, és az eszes embert lealacsonyi-' tóbb bűn a hálátlanságnál. — Azért méltó dicsé - retet érdemel azon szép , és a jó kereszténye­ket jellemző szent szokás, hogy az év utolsó esté­jén a buzgó keresztények az Ur házába egy be­gyülnek, a vett isteni jótéteményekért hálaimákat mondanak, hálaénekeket zengnek, szent érzelmek­kel eltelve szigorú számot vetnek magokkal egy évi tetteik felett; és igy keresztényileg fejezik be az alkonyodó évet, ennek utolsó estéjén. <> f Feltűnvén pedig az uj évnek első hajnala, úgy hiszem, hogy a jó keresztény legelőször is az élet és halál Urához bocsájt hálás fohászt, ki őt az uj év első napjára felvirasztotta. Ekkor a jó magzatok is üdvözlőén járulnak szeretett szülőik elébe, és gyer­meki tiszta keblökból eredt ömledezések közt sza­valják el buzgó kivánataikat, mellyek a szülők szi­vét olly érzékenyen szokták meghatni, hogy a sze - meikben csillogó szeretetkönyeket el nem titkol­hatják. Ekkor a szerető rokonok, és jó barátok is szives kézszoritások közt üdvözlik egymást, és a beköszöntött uj évre boldog napokat, s mindenne­mű szerencsét kölcsönösen kívánnak egymásnak, szeretetük s jó indulatuk nyilvános jeléül. És ki nem dicséri magasztalva ezen szép, és szereteten alapult közönséges szokást? De el ne feledjük meg- jegyezni, hogy valamint a közmondás szerint, min­denki maga szerencséjének kovácsa , t. i. kül, vagy is anyagi szerencséjének, úgy hasonlóan bol­dogságának is, melly a lélek és szív valódi nyu­galmán alapszik, mindenki maga a szerzője és fenntartója. És mivel belátja, hiszi és tudja a jó keresztény , hogy e földön az anyagi szerencse többnyire a véletlen szüleménye, mulékony és olly csalfa képzelt jó, melly alig Ígérkezik, már meghiúsul, alig mutatja magát már eloson, és mi­dőn megelégedést látszik ajándékozni, nyugtalan­ságot támaszt, és a megelégedetlenség emésztő fér­gét eleveníti fel a kebelben; — de mivel jól tudja azt is: hogy a lélek és szív nyugalmán alapultbol-

Next

/
Thumbnails
Contents