Katholikus Néplap, 1856. január-december (9. évfolyam, 1-26. szám)
1856-01-02 / 1. szám
dogság az embernek azon kincse, melly őt itt a földön, minden viszontagságok közt is állandóan megörvendezteti, a sírba is követi, azontúl is örökre boldogítja; azért nagyobbra is tudja becsülni szive boldogító nyugalmát a külszerencse minden ajándékainál; és mindenek felett illyen boldogságot óhajt és kíván embertársainak is az uj év kezdetével, ki nem zárván az anyagi jólétet is, mennyiben ez a szív és lélek boldogságát nem veszélyezteti. Az illy boldogság megszerzése tekintetéből rendelt a keresztény anyaszentegyház a polgár év első napjára olly ünnepet, mellynek emléke elköltse a szívben az isteni irgalom iránti hálás érzelmet és arra birja az embert, hogy erkölcsös magaviseletével megérdemelje azon isteni kegyelmet, melly a Krisztus Jézus véletlen érdeméből rá is kihat, s melly által szive nyugalmát s lelke boldogságát megszerezheti. Ezen ünnep pedig a nyolcz - napos, kisded Jézus szentséges vére ontásának azon emlékünnepe, mellyet az ő szövetségi körülmetélése alkalmával a jeruzsálemi templomban legelőször csepegtetett lelkünk üdvéért. — És ime! ezen ünnep évenkinti előfordultával, egyszersmind azon dicső napra is emlékeztet az anyaszentegyház, mellyen a megtestesült istenfia Jézusnak hivaték, azon evangeliomot olvasván, mellyben hirdettetik , hogy „miután betelik a nyolczadnap, körülmetélteték a gyermek, és hivaték az ő neve Jézusnak“, melly „névben kell mindnyájunknak üdvözölnünk.“ — Szent, felséges és magasztos név a Jézus neve, és mint illyen, a kereszténység zsenge korától óta minden időben, s állandóan legmélyebb tiszteletben tartatott a keresztények közt, és 1721-ik évtől kezdve, 13-ik Incze pápa határozatánál fogva különös ünnepélylyel is dicsőittetik Vizkereszt utáni második vasárnapon, megnyitván ekkor az anyaszentegyház is, a Krisztus Jézus végetlen, és a dicsőült szentek bővelkedő érdemeik által kifogyhatlanul megtelt kincses tárházát, mellyből a töredelmes szivü bűnbánóknak teljes búcsú engedménynyel örökre boldogító javakat kínál és oszt kegyesen. Ezen szentséges név iránti tiszteletből eredt azon szép és szent szokás a jó keresztények közt, hogy nemcsak imáikban és szivek rejtekében dicsőítik a Jézus szent nevét, de nyilván s minden helyeken is hangoztatják annak dicséretét, ekép üdvözölvén egymást:,,Dicsértessék a Jézus Krisztus“, követvén sz. Pál apostol eme tanácsát : „Valamit cselekszetek szóval vagy tettel, mindeneket az Úr Jézus Krisztus nevében cselekedjetek.“ — És noha a Jézus nevet maga az Atyaisten öröktől fogva rendelte időben megtestesült egyetlen örök Fiának, de mégis nyilvánosan, az ószövetség gyakorlata szerint a körülmetélés szertartásai közt is adatott Neki jelentőleg , hogy Jézus, ki üdvözílni jött az emberi nemet, alávetvén magát a körülmetélés kemény törvényének, ennek kötelező erejét öntestén megszüntette,és lelki körülmetélésre változtatván azt, kijelentette sz. Pál ap. bizonyitásaként: „hogy nem az az igaz körülmetélés, melly a testen vitetik végbe, hanem melly a szívben és lélekben történik; s mellynek dicsérete nem emberektől hanem Istentől van“, ez pedig áll a szív együgyüségében, melly azt követeli, hogy a vétkes indulatok, és kivánságok megzabolázásával, a szív egészen Istennek szenteltessék ; és a ,,lélek tisztaságában“, melly úgy eszközölhető, ha a lélek a bűnök szennyétől megóvatik, és az isteni kegyelmekre érdemesíttetik. És noha ezek tusába kerülnek, „miután a test a lélek ellen kíván, a lélek pedig a test ellen, mert ezek egymással ellenkeznek“; de ha a szív a test vétkes ingereibe bele nem egyez, és azokat visszautasítni elég erős, akkor a lélek győzelmet vi ki a test ellen, és a valódi boldogság alapja, — melly a lelkiismeret jó bizonyság tételén nyugszik, — meg van vetve. — Illy boldogságot kívánok én mindenkinek a beköszöntött uj év minden napjaira. Illy boldogságot törekedjék mindenki magának szerezni; mert csak ez boldogíthatja őt igazán mind ez életben, mind a jövőben-Vezerle Gáspár, Kokó, a halász. (Beszély.) Úóran Fejérvárnak éjszaki részén, a Csoórra vezető országúton, két felől két pompás temetője, a nyugoti parton fekvő„Hosszu temető“-nek hivatik, melly a sz. Háromság kápolnájával s tornyában függő siralmasan kongó két haranggal van ékesítve. E temetőben többnyire urak és tehetősebbek temetkeznek; azért sűrűn rakva van e halottak mezeje díszes faragványokkal, sokféle alakú, szebbnél szebb sírkövekkel, mellyeknek különféle fölirásai s elmés versei között szokta magát mulatni a komolyabb vérü s a csevegő város hiúságait megunt fejérvári polgár; nekem leginkább tetszék egy öreg katonának, névszerint Vastagh Pál volt cs. kir. őrnagynak következő sirirata. Háborúk csatáit Eleget próbáltam ; Hol sebeket kapván Sok veszélyt kiálltam; A halállal mégis A mint szembe szálltam, Vitézség nem használt; — Síromra találtam. A másik temető az út keleti partján a mellette fekvő hasonnevű kerttől „Szedreskerti temető“-nek neveztetik; ez a temető sokkal egyszerűbb az előbbinél, csak itt-ott emelkedik benne faran. ’