Katholikus Néplap, 1856. január-december (9. évfolyam, 1-26. szám)

1856-01-02 / 1. szám

dogság az embernek azon kincse, melly őt itt a földön, minden viszontagságok közt is állandóan megörvendezteti, a sírba is követi, azontúl is örökre boldogítja; azért nagyobbra is tudja becsülni szive boldogító nyugalmát a külszerencse minden aján­dékainál; és mindenek felett illyen boldogságot óh­ajt és kíván ember­társainak is az uj év kezde­tével, ki nem zárván az anyagi jólétet is, mennyi­ben ez a szív és lélek boldogságát nem veszé­lyezteti. Az illy boldogság megszerzése tekintetéből rendelt a keresztény anyaszentegyház a polgár év első napjára olly ünnepet, mellynek emléke el­­költse a szívben az isteni irgalom iránti hálás ér­zelmet és arra birja az embert, hogy erkölcsös ma­gaviseletével megérdemelje azon isteni kegyelmet, m­elly a Krisztus Jézus véletlen érdeméből rá is kihat, s m­elly által szive nyugalmát s lelke bol­dogságát megszerezheti. Ezen ünnep pedig a nyolcz - napos, kisded Jézus szentséges vére ontásának azon emlékünnepe, mellyet az ő szövetségi körülmeté­lése alkalmával a jeruzsálemi templomban legelő­ször csepegtetett lelkünk üdvéért. — És ime! ezen ünnep évenkinti előfordultával, egyszersmind azon dicső napra is emlékeztet az anyaszentegyház, mellyen a megtestesült istenfia Jézusnak hivaték, azon evangeliomot olvasván, mellyben hirdettetik , hogy „miután betelik a nyolczadnap, körülmetél­­teté­k a gyermek, és hivaték az ő neve Jézusnak“, m­elly „névben kell mindnyájunknak üdvözölnünk.“ — Szent, felséges és magasztos név a Jézus neve, és mint illyen, a kereszténység zsenge korától óta minden időben, s állandóan legmélyebb tisztelet­ben tartatott a keresztények közt, és 1721-ik évtől kezdve, 13-ik Incze pápa határozatánál fogva kü­lönös ünnepélylyel is dicsőittetik Vizkereszt utáni második vasárnapon, megnyitván ekkor az anya­szentegyház is, a Krisztus Jézus végetlen, és a di­csőült szentek bővelkedő érdemeik által kifogy­­hatlanul megtelt kincses tárházát, mellyből a töre­delmes szivü bűnbánóknak teljes búcsú enged­ménynyel örökre boldogító javakat kínál és oszt kegyesen. Ezen szentséges név iránti tiszteletből eredt azon szép és szent szokás a jó keresztények közt, hogy nemcsak imáikban és szivek rejtekében di­csőítik a Jézus szent nevét, de nyilván s minden helyeken is hangoztatják annak dicséretét, ekép üdvözölvén egymást:,,Dicsértessék a Jézus Krisztus“, követvén sz. Pál apostol eme tanácsát : „Valamit cselekszetek szóval vagy tettel, mindeneket az Úr Jézus Krisztus nevében cselekedjetek.“ — És noha a Jézus nevet maga az Atyaisten öröktől fogva rendelte időben megtestesült egyetlen örök Fiának, de mégis nyilvánosan, az ó­szövetség gyakorlata szerint a körülmetélés szertartásai közt is adatott Neki jelentőleg , hogy Jézus, ki üdvözílni jött az emberi nemet, alávetvén magát a körülmetélés ke­mény törvényének, ennek kötelező erejét öntestén megszüntette,és lelki körülmetélésre változtatván azt,­­ kijelentette sz. Pál ap. bizonyitásaként: „hogy nem az az igaz körülmetélés, m­elly a testen vitetik vég­be, hanem m­elly a szívben és lélekben történik; s mellynek dicsérete nem emberektől hanem Isten­től van“, ez pedig áll a szív együgyüségében, m­elly azt követeli, hogy a vétkes indulatok, és kivánsá­­gok megzabolázásával, a szív egészen Istennek szen­teltessék ; és a ,,lélek tisztaságában“, melly úgy eszközölhető, ha a lélek a bűnök szennyétől meg­­óvatik, és az isteni kegyelmekre érdemesíttetik.­­ És noha ezek tusába kerülnek, „miután a test a lélek ellen kíván, a lélek pedig a test ellen, mert ezek egymással ellenkeznek“; de ha a szív a test vétkes ingereibe bele nem egyez, és azokat visszautasítni elég erős, akkor a lélek győzelmet vi ki a test el­len, és a valódi boldogság alapja, — melly a lel­kiismeret jó bizonyság tételén nyugszik, — meg van vetve. — Illy boldogságot kívánok én min­denkinek a beköszöntött uj év minden napjaira. Illy boldogságot törekedjék mindenki magának szerezni; mert csak ez boldogíthatja őt igazán mind ez életben, mind a jövőben-Vezerle Gáspár,­ Kokó, a halász. (Beszély.) Ú­óran Fejérvárnak éjszaki részén, a Csoórra veze­­tő országúton, két felől két pompás temetője, a nyugoti parton fekvő„Hosszu temető“-nek hivatik, melly a sz. Háromság kápolnájával s tor­nyában függő siralmasan kongó két haranggal van ékesítve. E temetőben többnyire urak és tehe­tősebbek temetkeznek; azért sűrűn rakva van e halottak mezeje díszes faragványokkal, sokféle alakú, szebbnél szebb sírkövekkel, mellyeknek különféle fölirásai s elmés versei között szokta ma­gát mulatni a komolyabb vérü s a csevegő város hiúságait megunt fejérvári polgár; nekem legin­kább tetszék egy öreg katonának, névszerint Vas­­tagh Pál volt cs. kir. őrnagynak következő sirirata. Háborúk csatáit Eleget próbáltam ; Hol sebeket kapván Sok veszély­t kiálltam; A halállal mégis A mint szembe szálltam, Vitézség nem használt; — Síromra találtam. A másik temető az út keleti partján a mellette fekvő hasonnevű kerttől „Szedreskerti teme­­tő“-nek neveztetik; ez a temető sokkal egyszerűbb az előbbinél, csak itt-ott emelkedik benne fara­n. ’

Next