Katholikus Néplap, 1859. július-december (12. évfolyam, 27-51. szám)

1859-07-07 / 27. szám

PEST, 1859. (CJ 27. szám. II. Félév. Q} JULIUS 7. Tulhajtás a szülői szeretetben. egy családi körben vagyunk kénytelenek ta­pasztalni, hogy ott egy kicsinyke kis zsarnok korlátlan hatalmat gyakorol annak természetes feje, a szülők fe­lett. Nem bir ugyan ő sem oly lelki, sem oly testi erő­vel, hogy nem tudna rendelkezni vele a családfő; sőt épen ellenkezőleg oly gyenge testében és lelkében, hogy hacsak amattól mind a két tekintetben nem istápolta- tik, önmagát föntartani nem is képes. Hatalma mind­amellett mégis oly nagy, hogy a mit csak szeszélye megkíván, annak, ha törik-szakad, meg kell lennie. És ha mégis olykor-olykor nem teljesül kivánata, elég egy kis rivásra fakadnia, azonnal meg van lágyítva a szü­lői szív, s az a kis tyrannus akaratjának, kerüljön bár mibe, meghődol. Igenis, az elkényeztetett pajzán gyermek azon kis házi tyrannus, ki oly nagy rabigában tart, fájdalom, sok keresztény szülőt, — azon szülőket, kik nem úgy sze­retik gyermeköket, a mint azt maga az Isten tőlük meg­kívánja. Már pedig tudniok kellene, hogy nem elég csak a velők született természetes hajlamnál fogva szeretni magzatjaikat, hanem egyszersmind Isten képmását te­kintve bennök, kötelesek úgy szeretni őket, miként maga az Isten megkívánja tőlük. Keresztényekké kellendvén ugyanis nevelni gyermeköket, úgy szeressék azt, hogy minden kivánatát ne teljesítsék, hogy szeszélyeinek ne hódoljanak, hogy öt a kereszténységet olyannyira jel­lemző önmegtagadás erényére már kisded korában szoktassák, szóval: hogy túlságos szeretetök által öt el ne kényeztessék. „Ki nem tudja, mondja sz. Ágoston, mily nagy bőségével a hiú vágyaknak, melyek már a gyermeken kezdenek feltűnni, születik az ember e világra, úgy hogy ha kénye-kedve szerint hagyatnék élni, s mindent, a mit akar, cselekedni, azon bűnöknek és vétségeknek, melyeket folemliték, és a melyeket fólemlitenem nem lehete, vagy mindenikébe, vagy legtöbbjébe esnék.“ (De Civ. Dei, lib. XXII. c. 6.) — De a tapasztalás is bizo­nyítja, hogy az emberben már gyermek korában kez­denek fejledezni a rendetlen vágyak. A gyermek, a mit csak meglát, mindent megkíván; tehát sokszor olyast is, a mi nem jó, s neki kárára lehet. Ha már e rendet­len vágyakat, mig csirájokban vannak, nem igyekszik elfojtani a nevelő szüle, hanem mindent, mit csak gyer­meke megkíván, neki odaenged : akkor, ha majd ifjúvá növekszik, kicsapongóvá lesz ; mert az önmegtagadás erényét, mi a keresztény nevelésnek egyik alaperénye, nem bírja. Nem egy példa van rá, hogy az oly kedvencz fi­acskák, midőn a szülői házat odahagyták, s a világba léptek, minthogy mindenben, mi testűknek kedvez, részt venni kívánnak, csakhamar eltékozolják a szülő­iktől nyerészkedés végett kapott talentumokat, s. azon sorsra jutnak, hogy vagy, mint a bölcs mondja, „kény­telenek felebarátaik ajtaján kopogtatni“—vagy, mint korunkban rendesen történni szokott, magukat adós­27

Next

/
Thumbnails
Contents