Katholikus Néplap, 1859. július-december (12. évfolyam, 27-51. szám)
1859-07-07 / 27. szám
PEST, 1859. (CJ 27. szám. II. Félév. ) JULIUS 7. Túlhajtás a szülői szeretetben, egy családi körben vagyunk kénytelenek tapasztalni, hogy ott egy kicsinyke kis zsarnok korlátlan hatalmat gyakorol annak természetes feje, a szülők felett. Nem bir ugyan ő sem oly lelki, sem oly testi erővel, hogy nem tudna rendelkezni vele a családfő; sőt épen ellenkezőleg oly gyenge testében és lelkében, hogy hacsak amattól mind a két tekintetben nem istápoltatik, önmagát föntartani nem is képes. Hatalma mindamellett mégis oly nagy, hogy amit csak szeszélye megkíván, annak, ha törik-szakad, meg kell lennie. És ha mégis olykor-olykor nem teljesül kivonata, elég egy kis rivásra fakadnia, azonnal meg van lágyítva a szülői szív, s az a kis tyrannus akaratjának, kerüljön bármibe, meghódol. Igenis, az elkényeztetett pajzán gyermek azon kis házi tyrannus, ki oly nagy rabigában tart, fájdalom, sok keresztény szülőt, azon szülőket, kik nem úgy szeretik gyermeköket, amint azt maga az Isten tőlük megkívánja. Már pedig tudniok kellene, hogy nem elég csak a velük született természetes hajlamnál fogva szeretni magzatjaikat, hanem egyszersmind Isten képmását tekintve bennök, kötelesek úgy szeretni őket, miként maga az Isten megkívánja tőlük. Keresztényekké kellendőén ugyanis nevelni gyermekeket, úgy szeressék azt, hogy minden kivánatát ne teljesítsék, hogy szeszélyeinek ne hódoljanak, hogy őt a kereszténységet olyannyira jellemző önmegtagadás erényére már kisded korában szoktassák, szóval, hogy túlságos szeretetök által őt el ne kényeztessék. „Ki nem tudja, mondja sz. Ágoston, mily nagy bőségével a hiú vágyaknak, melyek már a gyermeken kezdenek feltűnni, születik az ember e világra, úgy hogy ha kénye-kedve szerint hagyatnék élni, s mindent, a mit akar, cselekedni, azon bűnöknek és vétségeknek, melyeket felemliték, és a melyeket felemlitenem nem lehete, vagy mindenikébe, vagy legtöbbjébe esnék.“ (De Civ. Dei, kib. XXII. c. 6.) — De a tapasztalás is bizonyítja, hogy az emberben már gyermek korában kezdenek felledezni a rendetlen vágyak. A gyermek, amit csak meglát, mindent megkíván; tehát sokszor olyast is, ami nem jó, s neki kárára lehet. Ha már e rendetlen vágyakat, míg csirájokban vannak, nem igyekszik elfojtani a nevelő szülő, hanem mindent, mit csak gyermeke megkíván, neki odaenged , akkor, ha majd ifjúvá növekszik, kicsapongóvá lesz ; mert az önmegtagadás erényét, mi a keresztény nevelésnek egyik alaperénye, nem bírja. Nem egy példa van rá, hogy az oly kedvencz fiacskák, midőn a szülői házat odahagyták, s a világba léptek, minthogy mindenben, mi testüknek kedvez, részt venni kívánnak, csakhamar eltékozolják a szüleiktől nyerészkedés végett kapott talentumokat, s azon sorsra jutnak, hogy vagy, mint a bölcs mondja, „kénytelenek felebarátaik ajtaján kopogtatni“—vagy, mint korunkban rendesen történni szokott, magukat adós-