Katholikus Néplap, 1859. július-december (12. évfolyam, 27-51. szám)

1859-07-07 / 27. szám

230 - vagy csaláshoz folyamodnak, vagy öngyilkolás által vetnek véget nyomorteljes életöknek. A gyermek minden pillanatban, úgy­szólván, vál­toztatja szeszélyeit. Az okos szülő tehát nem fog hó­dolni minden szeszélyének, hanem épen azért, mert szereti gyermekét, igyekszik az így fölkorbácsolt szeszé­lyeskedést majd lágyabb, majd, ha szükség, keményebb fenyíték által megtörni, nehogy tán szeszélyesnek hó­dolván, elbizakodóvá, makacscsá, engedetlenné s igy örökre szerencsétlenné tegye őt. Úgy hiszszük, hogy ama számos elégedetlenek többnyire ily ferde nevelésnek gyümölcsei, a kikben sem az egyház, sem az állam nem számolhat hasznos polgárokra. Mert min­den tekintélye­s rendszabálynak ellenségeivé válván, sehol meg nem állhatnak ; végtére is a proletárkodás és socialismus zászlaihoz szilván ,­ szerencsétlenekké lesznek. Ne is mondja egy szülő sem, hogy a gyermeket szeszélyeskedésében meggátolni nem kell, mert, mint mondani szokás, azt maga a természet hozza magával, mit aztán a gyermek, ha majd eszével élni kezd, önma­gától is elhagyand. A szeszélyeskedés nem egyéb a ve­lünk született gonosz akarat csirájánál, mely, ha el nem fojtatik, később a bűnök halmazában, valamint a gyom egész utálatosságban adandja ki magát, s gyö­keret verend a fogékony ifjú kebelben, úgy hogy ha talán idővel ki akarnók is azt irtani, igen nehezen, vagy épen nem fogunk boldogulhatni az imigyen elkényez­tetett gyermekkel. Azt se mondja egy szülő sem, hogy a gyöngéd szeretet, melylyel gyermekén csüng, nem engedi, hogy attól bármit is megtagadjon, vagy et daczoskodásakor keményebben megfenyítse. Hibás, és nem igazi szülői szeretet ez, mely soha nem használ, de sőt mindig árt a gyermeknek. A szülői szeretet Istennek azon drága ajándéka, melyet hasonló túlzások által elfecsérelni nem szabad. Olyképen zárta azt a szülői szívbe a legböl­­csebb Alkotó, hogy az általa kijelölt korláton túl soha ne terjeszkedjék, különben, mint a medréből fáradt folyam, töméntelen kárt okozand. E korlátot Üdvözí­tőnknek következő mondatában találjuk kijelölve: „ A ki fiát, vagy lyányát inkább szereti, hogysem engem, nem méltó hozzám“ (Máté 10.). Itt világosan meg van mondva, hogy a szülő soha ne szeresse fiát, vagy lyá­nyát inkább, hogysem Jézust, mi által nyilván korlá­­toztatik a szülői szeretet. Már a mely szülő mindent megenged gyermekének, az engedetlenségre tanítja őt, s igy Krisztus akaratjának ellenére cselekszik, ki maga engedelmes vala szüleinek. (Luk. 2 ). Ha inkább gonosz gyermeke szeszélyeire, mint Jézusra hallgat, sokkal inkább szereti gyermekét, hogysem Jézust, s e szerint már is átlépte a határt, melyet­­, mint láttuk, kijelölt. Azt szokták ugyan állítani, hogy mindez csak a ki nem mondható, gyermek iránti szeretetből történik. A balgatag szülő észre nem veszi, hogy ép ez által so­dorja kedvencz gyermekét a bűnök s igy a szerencsétlen­ség örvényébe.Ki lenne képes leírni a kinos fájdalmakat, melyeket egy könnyelmű szülőnek keserű megcsalatta­­tása idéz elő? — „A ki fiát­ kényezteti,beköti annak se­beit, és annak kiáltására megháborodnak belsei.“ — mondja a bölcs. Valamint a test, úgy a lélek is megse­besíthető. Az, a­mi által megsebesíttetik a lélek, egye­dül a gonosz akarat, és ennek szülöttje — a bűn.Ezen ve­szélyes sebet a léleknek, szükséges, ha szelidebb szerek (a szép szó) nem használnak, más élesen ható, kemé­nyebb szerekkel, testi fenyíték által eloszlatni. A gyer­mekét ferdén szerető szülő félni fog ez utóbbi szert föl­használni, s azért csak lágy kötözgetések (kérés, ri­­mánkodás és intés) által el akarván oszlatni a sebet, a­helyett, hogy meggyógyítaná, nagyobbá, sőt, halálossá teszi azt, úgy hogy aztán gyermekének minden kétség­­beesett kiáltására megháborodnak belsej — lelkisme­­rete. Nem hiában intetnek tehát a szülök : „Ne enye­­legj fiaddal, hogy későbben meg ne bánd, s úgy ne járj, mint kinek fogai megválnak. Ne adj szabadságot neki ifjúságában, és hibáit el ne nézd, hogy nyakas és engedetlen ne legyen, és szivednek bánatot ne okozzon.“ (Sirák 30.) De továbbá Krisztus Urunknak az is akaratja, hogy a ki követni kivánja őt, az tagadja meg magát“ (Mát. 16 ). — Már az oly szülő, ki nem akarja gyermeke iránti szeretetét annyira korlátozni, miszerint ne min­dent, a­mit az megkíván, teljesítsen neki, sem maga­magát meg nem tagadja, sem gyermekét az önmegta­gadás erényére nem szoktatja. S így ebben Krisztus akaratát nem teljesíti, sokkal inkább szeretvén gyer­mekét , hogy sem Jézust, mi által mind magának, mind gyermekének sok lelki és testi bajt okoz. Hányszor nem jutnak ínségre az ily esztelen szeretet következté­ben a szülők? Hányszor nem követnek el e miatt olyat is, a­mivel mind becsületöket, mind lelkismeretüket bemocskolják? Vajmi sok Heródes találtatik napjaink­ban is, ki esztelen szeretete mámorában esküvéssel ígéri leányának, hogy valamit csak kérend tőle, min­dent megadand neki! S az elkényeztetett gyermek vajmi sokszor hallgat egy istentelen Herodiásra, s mondja : „Add nekem itt e tálban keresztelő János fe­jét.“ Vagyis, mi egyre megy, miután az ily kedvenc­ gyermek nem az Isten, hanem a test bölcsesége szerint vezettetik : az ördög tanácsára sokszor olyasmit kiván meg szüleitől, a­mi lelki romlására van. De a szülők is legtöbb esetben olyast ígérnek neki, mi, földi vagyo­nukat illetőleg, ínségbe, lekismeretöket illetőleg pe­dig bűnbe sodorja őket. Vigyázzatok tehát szülök, nehogy a szeretet, mely gyermekeitek iránt szivetekben lángol, az Istentől ki­mért korlátokat túlhaladja. Mert jaj nektek, ha e túl­ságos szeretet lángja a szívből kicsap! Tudjátok meg, hogy ekkor tűzvész fenyegeti házatokat, mely elöl megmenekülni nem lehet. Oda fogtok égni gyerme­keitek­ s összes vagyonotokkal együtt. Ellenben üdv és békeség az Urban lesz veletek, ha a Jézustól kisza­bott mód szerint árasztandjátok a szülői szeretet drága malasztjait édes gyermekeitekre. Ki is fogja méltán le­írhatni azon örömérvet, ha jól fölnevelt gyermeketek hálakönyvivel öntözendi majd kezeteket s ajkaitokat, ha tinmegnyugtatástokra hallandjátok majd tőle: Üdvö­zöllek drága kéz, mely fenyitettél; mert most látom, hogy midőn fenyitettél, simogattál, s engem boldoggá tettél! üdvözöltek drága ajak, mely megdorgáltál.

Next