Katholikus Néplap, 1862. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1862-07-03 / 27. szám

226­­­ rosi monumentális templomot fölépíteni segiteni, s ki­építeni Budán a várbeli tornyot. 3) Mint már emlitem, a kath. világegyház köz­szükségeinek fedezéséhez járulni. E társulat ma Védszentje, sz. László tiszteletére üli meg keletkezése emlékét, hálát adva Istennek, hogy megalakult, s kérve sz. Lászlót, hogy a társulat gyara­podásáért Istennél esedezzék. Ha e társulat nagyszerű, elláthatlan áldást hozó czéljait tekintjük,­ mert lehet-e valami nagyobbszerű, valami édesebb a szívnek, mint segíteni a szűkölködő­­kön, különösen ha azok vérrokoniak, mint teszem azt a csángó magyarok Morvaországban ? van-e magaszto­­sabb valami, mint az öntudat, hogy hazám neve, disze, hite, becsülete, dicsősége emelésére én is odaad­om fil­léremet, tudván, hogy a műemlékek fölállítása mindig dicsősége volt egy nemzet szellemi nagysága­ s mun­kásságának? van-e megnyugtatóbb valami, mint az Öntudat, hogy mint katholikus ember édes anyámat, anyaszentegyházamat a szükségben el nem hagyom, szent vallásom érdekeit el nem hanyagoltam?­­— ha mondom, a társulat e magasztos czéljait, melyek elérése ob,­ csekély áldozattal jár — mert tudni való dolog, hogy a tagok havonkint csak hat uj kr­aj­ez­ért adakoz­nak e czélra, és ezt is csak addig, mig nekik tetszik — tekintetbe veszsz­­k: nem kell-e okvetlenül a gondolatra jutnunk , miszerint lehetlen , hogy Magyarország min­den katolikus lakosa a Szent-László-Társulat ügyét szive egész hevével föl ne karolja ? ... S valamint egy­részt örvendetes tényül mondhatom is, hogy a vidé­ken a Szent-László-Társulat szép virágzásnak indul, úgy, hogy működésének alig telvén el egy éve, már­is 30 ezeren íratták be magukat, kiknek filléreiből olyan összeg gyűlt be, hogy nem csak vérrokonunk Moldvá­ban, hanem Albiontól Libanonig, s hol csak keleten szűkölködő keresztény katholikusok élnek, már­is szün­telen imádkoznak érettünk, s áldják a nemes, dicső magyar hazát, úgy másrészt vérző szívvel meg kell említenem, hogy hazánknak központja, szíve, Budapest e tekintetben a legérzékenytelenebb, leghidegebb! Holott pedig a Sz.­László-Társulathoz csatlakozni leginkább e városnak állna érdekében, mert, mint említem, alig egy éve, hogy a társulat működik, már­is a lipótvárosi tem­plom falain nem egy kő hirdeti a Sz.­László-Társulat jó­tékonyságát. Vidéki lelkészek, többnyire vidéki földmi­­velők adják e czélra véres verítékkel keresett fillérei­ket : míg te, Pest városa büszke lakosa csak pirulva me­hetsz el mellette! Mi oka e hidegségnek, közönyösség­­nek ? Sajnálod a hat krajczárt ? Oh ember! míg forin­­taidat sokszor, igen sokszor bűnbarlangba czipeled, addig a havonkinti hat fillért nem éreznéd... Vagy, mint sokaktól hallottam, csak az a harmadik pont ne volna, melynél fogva a társulat a római pápát is segíti, akkor talán többen csatlakoznának a társulathoz ? Micsoda ? hát mint katholikus ember szégyenled tettlegesen is bevallani, hogy katholikus vagy? szégyenled beval­lani, hogy a római pápa szent vallásodnak őre, atyád,­­ anyaszentegyházadnak feje ? és ha szükségben van, megtagadod tőle segítségedet? Oh akkor nem vagy méltó, hogy keresztény katholikusnak születtél, vagy hogy annak neveztessél! Vagy azon emberekre hall­gatsz, kik állítják, hogy e segítség a szabadság elnyo­mására fordíttatik? Mintha bizony egy-két fillérrel a népek szabadságát el lehetne nyomni! Hol olvastad valaha, hogy a kath. anyaszentegyház a józan szabad­ságot gátolta, vagy akadályoztatta volna ? Hogy a né­pek védője, jogainak, szabadságának előmozdítója volt, azt, igenis, olvastam; de hogy eltiprója, elnyomója lett volna,­­ azt sehol sem. Ha ez volna a Sz.­László- Társulat czélja, akkor az a sok száz meg száz férfiú, kik hazánk díszére, becsületére válnak, bizonyára nem csatlakoztak volna hozzá, s magam sem állanék ma a szószéken. — Csak valid meg, hogy nem szereted val­lásodat, mert nem szereted annak sz. törvényeit meg­tartani ; csak valld meg, hogy készebb vagy anyaszent­egyházadnak árulója, mint védője lenni! De azért mi, hallgatóim, kik itt jelen vagyunk és a Sz.­László-Társulathoz tartozunk, nem csüggedünk, jól tudván, hogy Krisztus Jézus előre mondá, miszerint folytonos harcz várakozik reánk. Azért anyaszentegy­­házunk máskép harczoló egyháznak is neveztetik. Har­­czolnia kellett mindig téveszmék, balitéletek, rágalmak s hazugságok ellen; harczolnia kellett s kell jelenleg is részakaratu s tudatlan emberek, vallástalan gyüle­kezetek ellen. De fölvette s fölveszi a keztyüt mindezen ellenségek ellen egyetemben, és ezer nyolcz­száz év mutatja már, hogy folyvást győzött, s győzni fog a vi­lág végezetéig ! De minthogy minden jóért Istenhez kell folyamod­nunk , emeljük föl kezeinket hozzá, hogy áldja meg jó szándékunkat, törekvésinket. Te pedig hazánk egykori dicső s jámbor királya, sz. László, társa az égben sz. Péter­ és Pálnak, fogadd be tiszteletünket, s vidd fohászun­­kat az Isten hatalmas trónja elé, hogy megkönyörül­vén rajtunk, küldje ez országra áldását, malasztját, mi­szerint a Sz.­László-Társulat köztünk gyarapodjék Is­ten dicsőségére, a szűkölködő keresztények enyhíté­sére, szeretett hazánk boldogitására. Amen.“ Isten hallgassa ki e nap egyesült legforróbb imáinkat, s szent kegyelme­­s bőséges áldásával gyámolitsa, nö­velje, szilárdítsa országszerte dicső Védszentünk, szent László király esedezésére legk­dvösb czélu társulatunkat! Szent-László-Társulati ének. „Dicsérjétek, tiszteljétek ti keresztények stb.“ szerint. Szenteidnek szent királya, édes Jézusunk! László királyt magasztalva, neked hódolunk. Nyerje meg tetszésedet A szívből jött tisztelet. Tőled mered, téged illet sziváldozatunk. Szent­ Lászlóban az erős hit, mely nagygyá tette, A remény, mely benned bízva, szivét éltette, S a lángoló szeret, Mely tőled nyert életet.... Mind kegyelmed nagy jóvoltát áldva hirdette. Te vezérléd diadalra erős karjait, Te áldád meg jó sikerrel jó szándékait, Te őt fölmagasztalod, Mert megalázta magát, Te végezted veled kezdett jámbor dolgait.

Next