Katholikus Néplap, 1863. július-október (16. évfolyam, 27-53. szám)

1863-07-02 / 27. szám

PEST, JULIUS Megjelenik minden csütörtökön. Szer- J E v a n g. Nagy sereg követvén Jézust és nem lévén mit enniök, kesztö lakása(kegyesrendüeképülete 35. I (Márk 8, 1—9.) 3. Kornél. 4. Ulrik. 5. VílS. Domitian. 6. Izaiás. 7. 8Z.) Ügynöki hivatal: (Lipótutcza S. sz.) I Vilibald. 8, Kilian. 9. Lukreczia. 1863. Előfizetés : helyben félévre 1 frt 31 kr egész.évre 2 írt 62 kr f vidékre félévre 1 fitfß.6 kr, egész évre 3 frt 32 kr o. é­¥ M Az ember. XII. élyen a Kárpátokban ben, sötéten s hosszudad emelkedik, mint óriási koporsó, egy magas begy, mely a nyár derekáig hóval van rétegenkint fedve. E hegy tetején nagy tó terül el, melyet itt tengerszemnek neveznek. Szürkés sziklaormok s itt-ott sötét fenyve­sek környezik. Az eget csak kis területen lehet látni, embernyomot meg épen nem. Nincsen itt emberkéz munkálta föld, nincs ösvény, nincs hang: mintha te lennél, ki e sivár vadonba legelőször lépsz. Szellemhez hasonlag, egy-egy lepke röpköd a magasban, de e sö­tét vizmederben hal nem tenyészik, s csak egy hüs patakcsa tör ki a tóból, sziklák s vadon fák között siet alá a völgybe, az emberlakta tájra. Olykor elmereng ott lelkem, egy durva kövön ülve, áttekint a sötét feny­vesbe, s le a mély tóba. És, ha te is oda ülsz olykor egymagán, mikor oly végtelen csöndes minden körü­lötted; s áttekintesz amaz ős sziklákra, mélabus feny­vesre és le a feneketlen mélységbe: talán oly sajátos érzelem fog el, mintha már nem is élnél a földön, és hossza, keserves sirásba leszesz hajlandó kitörni, a nél­kül, hogy tudnád, miért. Kedves olvasó, ülj le ama csendes tengerszem mellé s elmélkedjél azok fölött, melyeket most olvasni fogsz. Mondd, hogyan érzed magad itt ezen magányban ? Eltökélhetnéd-e magad, hogy itt e rengeteg erdőben, e vadon, kietlen hegységben, valamely elhagyatott kas­télyban egymagán lakjál? Elhetnél-e itt megelégedve, minden földi javak s gyönyörök nélkül, és elfelejthet­néd-e a világot minden kevélysége- és szemfényvesz­téseivel? Keletkezhetik-e benned vágy, hogy itt, ezen elrejtett tónál, mindörökké egymagán, csupán Istened­del, megholt emberhez hasonlag,tartózkodjál, anélkül, hogy azontúl a földi emberek zajongásai közé vissza- kivánkozzál? Lásd, ilyesmi fog veled s talán csakha­mar történni; egykoron oly helyen keilend laknod, hol nem esznek, nem isznak, nem tánczolnak, nem üzér­kednek, nem parancsolgatnak s nem kevélykednek. Ott nincsenek korcsmák, vasárnapja,ru,hák».vájárok, lako­dalmak, ivók, bálok, dalidók, fultfék,- színházak, zene­estélyek stb. Ha lelked annyira hozzá tapadt a földiek­hez, hogy nélkülök el nem lehetsz : oh jaj, hogyan fogod magad érezni az örökkévalóság remeteségében! Élned kell, élned, örömtelen, örök éhség- és szomjúságban, a föld s földi élet utáni epesztő vágytól gyötörtetve. Tanuld meg azért idején-korán a földet megvetni s ne henteregj iszapjában oktalan állat módjára; szakítsd el tőle lelkedet, hogy föléje emelkedhessék s fölfelé sza­badon tekinthessen. „Társalkodástok mennyekben le­gyen“, mond az apostol. Testedet tartsd szolgaságban, mert a lovagnak kell a lónak, nem pedig ennek a lo­vagnak parancsolnia. De tekintsük meg a dolgot mé­lyebben, vagy, ha úgy tetszik, magasabbról. Lépj ki, oh ember, föllegtelen csendes éjszakán Istennek szabad ege alá s emeld szemeidet az ég felé. Szent borzadálynak kell elfognia, ha a fölötted elterülő csillagsátort megtekinted. Tudod-e, mik ezek a millió meg millió világok, melyek oly főn, oly csöndesen, oly tisztán tündökölnek, mintha ott lenne a Mindenhatónak, a világok királyának oltára, trónja? Én nem tudom. Egy gyermek mondá, hogy azok angyalkák; a tudó­sok meg azt állítják , hogy mindenik csillag mérhetlen távolságban levő nagy égigolyó ; az Üdvözitő meg azt mondá : Atyám házában sok lakóhelyek vannak. De ha az ember ép, egészséges szemmel és szívvel a pompás égboltozatot éjjel megtekinti s abba elmerül, úgy érzi, hogy öröm és szorongás küzdenek egymás­sal lelkében, s egyik sem képes túlerőre kapni. Mintha egy szózat hangzanék bensőjében, ezt kiáltván: mi az ember, hogy a nagy Isten, ki az egeket alkotá, reám alá­tekint! Hogy állok meg ily végetlen fölség itélőszéke előtt! Tisztán és szentül ragyog csillagtábora oda főn; lelkem pedig tisztátalan, beszennyezett, nyomorult! Ah, hogyan állhatom ki egykor tekintetét? Maradj még állva a csillagos éjben, és képzeld magadnak, mintha a mennyboltozat megnyílnék fölöt­ted s látnád Istened kimondhatatlan fölségét, a ragyo­gó angyalok s a szentek tündöklő koszorúját, kifejezhe­27

Next

/
Thumbnails
Contents