Katholikus Néplap, 1864. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1864-07-07 / 27. szám

210 e­ tetnek. A szülői ház, a családi szentély leh­et egyedül azon iskola, melyben az ideig és örökkétartó boldogságá­ra legkihatóbb tudományokat tanulja a gyermek. Azt mondja sz. Ágoston : „Szülők­ ti apostolai vagytok a ti gyermekeiteknek, házaitok pedig templomok; ha mink tartozunk vigyázni rájuk és számot adni az ő lelkeikről, mennyivel inkább tartoztak ti, atyák és anyák, a­kikre különösen bízatott az ő nevelésök.“ Vannak szülők, kik gyermekeik neveltetésére sem­mi áldozatot nem kímélnek, és mégis nem csak hogy bennök semmi örömöket nem találják, hanem még gyermekeiket boldogtalanoknak is látják. Mindennek abban rejlik oka, mert most religia nélkül akarnak be­csületes és erényes embert nevelni. Megelégesznek a csillogó külszínnel, a belső becs­­és értékkel nem sokat törődnek. Elégnek tartják, ha a gyermek fejét megtö­mik mindenféle felületes ismeretekkel; szive ha kopá­ron , ha ugarban marad is, jól van! Pedig a szív az érzelmek, indulatok és szenvedélyek tanyája, a szívben van az ember boldogsága­, vagy boldogtalanságának forrása, együtt kell tehát azt művelni az észszel. Az ész művelése a tanulás, a szívé pedig vallásosság által érhető el. Az Isten minden teremtménye közt egyedül az ember jön legtehetetlenebb állapotban a világra. Sok ál­lat már a születése utáni napokban képes megkeresni táplálékát, míg az ember fejlődésénél arra is évek kel­lenek, hogy segítség nélkül enni tudjon. Sok állat már kicsi korában, természeti ösztönét követve, ki tudja kerülni azt, a­mi neki ártalmas, míg a gyermek sok­szor maga keresi föl a neki ártalmas dolgokat, ve­szedelmes helyeket. Vezető, oktató kell tehát a gyer­meknek mindaddig, míg pályát választva rendeltetése útjain önmaga is haladhat. Mind az Isten parancsa, mind pedig a természet törvénye e szent és nagy felelőséggel járó kötelességet a szülők kezeibe tette le. „Ti szülők, ti vagytok legelső s legfőbb nevelői gyermekeiteknek s mindazoknak, kiket az Isten rátok bízott s kikért egy­kor számot kell adnotok. A ti kezeitekbe van letéve egész jövője a gyermeknek; mert az ember nem mint kiképzett, hanem csak mint a kiképzésre alkalmas lény köszönt a világra. A ti kötelességtek a szunnyadó te­hetségeket fölkelteni, életre hívni s azoknak a lehető legjobb irányt adni; a ti kötelességtek Isten ismeretére elméjüket fölvilágosítani, s azokat mindjárt gyakorlati­lag az életre alkalmazni.“ (A nm. veszpr. püspök köri.) Ha a viz folyásának iránya nem volna a részére vájt mederben kijelölve, rendetlen kiáradásaival csak a partjain levő mesterséges műveket pusztítgatná , úgy azon gyermek is, kinek a jó és vallásos nevelés által ide­jekorán nincs megmutatva az irány, melyen földi pá­lyáján haladnia kell, csak önmaga kárhoztatására és a társadalom romlására él. Azért ültetjük a gyümölcsfát, hogy gyümölcseivel fizesse egykor vissza ráfordított szorgalmunkat; de erre nézve nem elég ám azt csak ül­tetni, hanem folytonosan öntözni, nyesni és sokfélekép ápolni is kell; mert a­helyett, hogy szorgalmunkat ju­talmazná, még szerte­ágazó fattyúhajtásaival kertünk­nek is disztelenségére válik. Mi is gyümölcsfák vagyunk az Úr kertjében, csakhogy mi majd a síron túl fogunk gyümölcsözni. Minden szülő úgy tekintse tehát gyer­mekeit, mint gondviselésére bízott plántákat, melyek­nek gyümölcsét az Isten egykor számba kérendi tőlök. Az állat elhagyja fiát, a­mint az ő maga is képes megkeresni táplálékát; de a szülői szív szeretete nem szűnik meg soha! Habár tengerek választják is el mag­zatától, a szülői szív szeretete, mint a testet az árnyék, ott is körüllengi fiát, szüntelen életéért és jólétéért re­meg, néma magános óráiban boldogságáért imádkozik. A nép ajkain áradozó dalokban is sokszor halljuk eme magasztos szülői szeretetet dicsőittetni. Mint pl. ez is: „Kicsiny lak volt az én tanyám, Ebben lakott apám anyám; De az idő eltemette, S nem ad soha mást helyette.“ Vannak született nyomorékok, visszataszitó arczu szülöttek, kiktől már a természet megtagadott minden ajánlólevelet arczukban, mely által mások jó hajlamait részökre megnyerhetnék. Az ilyenektől — ha­bár a leg­szebb lélekkel, a legnemesebb jellemmel birnak is — elég szivtelenül úgy óvakodik mindenki, mintha csak ra­gályos betegek volnának. Van azonban mégis egy szív, mely önzetlen szerelemmel csügg rajtok, mint fösvény a kincset, mint hiú, a dicsőséget, úgy félti őket, úgy remeg értök. „Az anya nem nézi, ha ép-e, ha szép-e a magzat, kit a világra hozott, legyen bár hibákkal tel­jes, vagy egészen nyomorék, csak úgy szereti, mintha az megtestesült angyalka volna.“ (Szabó Imre). Ritka szülő az, ki ne törekednék szép jövőt terem­teni magzatának, ki ne kívánná boldoggá tenni annak minden­napjait. Az életbajok és aggodalmak sűrű rán­­czokat vonnak homlokaikra, a munka és fáradság ve­rejtéke gyöngyödzik arczaikon; de azon gondolat, hogy gyermekeik jövő boldogságáért fáradnak, mint harmat a lankadt füszál­, újra fölvidámitja csüggedező telkei­ket, uj erőt önt karjaikba. Valamint két­ szent János szülei, úgy a mostani apák és anyák is sokszor tanakodnak maguk közt : mi lesz gyermekeikből? szeretnék tudni, mire nevelik? és ha majd egykor a halál lezárja szemeiket, mire hagy­ják itt holtuk után? A gyermekek jövő sorsa legna­gyobb részben a szülők kezeibe van letéve, mert ám­bár sorsunkat a fölöttünk őrködő isteni­ gondviselés intézi, mégis a­mikép a szülők nevelik gyermekeiket, olyan ember lesz belőlök. „A gyermek már természe­ténél fogva szüleire legtöbbet hallgat, azoknak minden szavát, tettét legjobbnak tartja, és sokat belőlök még késő öregségében sem feled el.“ (Szabó Imre.) (Folyt, követk.) Jakab Károly: Salve Regina. — Anyám emlékére ! — Anyám ! egyetlen jó anyám! Ne hagyd el árván hű fiad’! Oh ! hallgasd szende énekét, Mely szive mélyiből fakad; Te oktatod e dalra öt — Mely minden ... mindened vala . —

Next