Katholikus Néplap, 1866. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1866-07-05 / 27. szám

208 egész odaadását a kath. egyház szent szolgála­tára, továbbá szivének gyémántos nemessé­gét és jóságát. Nem is lehetett az különben. A ki virágos kertben járt, azon a virágok nemes illata megérzik. Ki a Szepe­­syek és Scytovszkyak áldott körében annyi időt töltött, mint Peitler, az erényeik illatát is magába szívta. Vannak, kik csak szokatlan nagyszerű tettekhez kötik az ember működésének s buzgalmának értékét. Meghajlok mindenkor az ily nagyságok előtt! De ál­dom Istenünk dicsőségét akkor is, midőn legparányibb szolgájat hivatása szent körében zajtalanul bár, de min­den tehetségét s erejét föláldozó buzgalommal működni látom. A siker úgyis Istentől jó. E szempontból kell Peitler egyházi működését tekinteni. Hol a vallás szent ügye forgott szóban, ott ő mindig kész volt bármily áldozat­ és szolgálatra. — így történt , hogy 1851-ben a Helytartótanács­nál, s rá néhány évvel a magas ministeriumnál műkö­dött, mint egyházi ügyek előadója. E téren kifejtett buzgalmat, s szerzett érdemeit szentséges atyánk, LX. Pius pápa, azzal jutalmazá meg, hogy őt udvari főpap­jai díszes sorába emelé. Hanem a Gondviselés még nagyobb, sőt a legna­gyobb föladatot tűzte Peitler elé. 1859-dik évben fel­séges urunk s királyunk által váczi megyés püspökké lön kinevezve, ugyanazon évi junius 19-én Magyaror­szág bibornok-primása által Esztergomban fölszentelve s julius hó 18-kán püspöki székhelyére ünnepélyesen bevezetve. Első püspöki éveit terjedelmes egyházi megyéje beutazására fordítá. Mint jó pásztor ugyanis ismerni akarta nyáját. S hogy ez viszont ismerje főlelkipásztora szavát, minden helyen maga hirdeté az üdv örök igéit. Mit tett még azonfölül a plébániák körében, az iskolák­ban s szegényebb hívei javára, azt itt előszándálni nem szabad; mert az „élet könyvét“, hova jótettei irva van­nak, angyalkezek őrzik. Csak annyi hallatszott váro­sokban és a falukon : itt volt áldott-lelkü, jó, kegyes, kedves püspök-atyánk! S ilyennek ismeri Peitler püspököt papsága s népe egész mostanáig. Bölcs és szelid kormánya alatt, vala­mint anyagi áldozatai folytán jelentékeny lendületet nyert mindenfelé a vallás-erkölcsi műveltség. Váczon a növendékpapság egyházirodalmi „Pázmány-egylete“ s a kath. „Legény-egylet“ élő tanúi Peitler püspök egyházi buzgalmának. Sokak előtt különösnek fog tetszeni, de Peitler jel­ 186 Haragodnak rettentő szablyája Meddig villog még, Uram ! felettünk ? Sáppad a bűn eddig is, ha látja, És fehér lesz, mint a gyolcs dal itt-Ung. Csupa jó vagy, szived szent kelyhébül Irgalmadnak méze majd kicseppen . Mégis, ah ! az agy velőnk is szédül — Ostor pattog sajtoló kezedben, lennének kedves vonása, hogy ő főpásztori gondjainak és teendőinek legkisebbike által csak úgy látszik érde­kelve lenni, mint a legfontosabb ügyek által. Midőn az forog kérdésben, hogy a váczi székesegyház díszíté­sére csillárok kellenek, vagy, hogy­ e, vagy ama sze­gény falusi templomocskának egy kehely- egy miseöl­tönyre stb., van szüksége, Peitler arczán a gondosko­dásnak egyenlő jele, s midőn megvolt, az örömnek egyenlő sugara mutatkozott. S oly érdekeltséggel tu­­dakozódik egy pusztai iskola állásáról, mintha vala­mely országos intézetről volna szó. Hogy mindamellett a valóban országos intézetek­nek, s jótékony társulatoknak Peitler püspök nagylel-­­­küsége­­s bőkezűségéből mindig kijut a részök, azt­­ említeni sem kell. Hiszen épen jótékonysága az, mely a társa­­­­dalom minden osztályában szájról szájra jár. Sválcban,­­ ha fölhozhatnék csak azon ifjak számát, kik kegyéből végzék iskoláikat, s nyerik folyvást neveltetésüket; ha benyithatnánk azon családok lakába, hova a nyomor hívatlan vendégképen szokott beköszönteni, de pusz­tításával Peitler nagyszivü intézkedése folytán fölhagyni­­ kénytelen ; ha ... de nem , nem folytatjuk, nehogy a­­ magos püspök nemes szivét távolról is megsérteni­­ találjuk .. . Szívessége, s leereszkedő nyájassága majdnem határtalan. A­kik őt fiatalabb korából ismer­ni szerencsések, egyáltalán azt beszélik róla, hogy ő részben mit sem változott, s hogy ők régi barátai, ism­er­t rősei, akármilyen sorshoz tartozzanak, benne mindig a­­ régi hű barátot és jó ismerőst találják föl. Ilyen az egyenes lélek és szív! Mint már fönnebb mondottuk, nem föltűnő szokatlanság, hanem a lélek és szív egyformán nemes és őszinte buzgalma az, mi Peitler püspök jellemét kitűnővé teszi. Koronául még egyet. Midőn püspöki székét elfoglalandó Pécstől búcsút von, a fedő káptalan egyik nagyérdemű tagja a távozó víz­társnak többek közt azt kívánta, miszerint „Isten annyi tehetséget s alkalmat adjon neki a jótevéshez, mint a minő szivet adott hozzá.“ Azóta hetedszer üd­vözli e nyár Peitlert püspöki székén, s Vácz ez alka­lommal ama jámbor óhajt illetőleg hálás kebellel mond­hatja el, s bizonyára mondja is: „Annyiszor szálljon mgos főpásztorára az ég áldása, a hányszor az telje­sült“ ; mert igy az áldások bősége kisérendi drága éle­tét s püspöki működését I­tt- -ban. Hol van a szenth­aj­dánkor gyöng­y­ é­rj­e, Mikor még a menny a földig hajlék ? S angyal lépett a ház küszöbére , Es áldással tele volt a hajlék ? Vége annak ! Abrakául lakából Eljutottunk Jób szemétdombjára; S durczás ebek vonítanak távol Testi, lelki sebeink szagára.

Next