Katholikus Néplap, 1870. január-június (26. évfolyam, 1-24. szám)

1870-01-06 / 1. szám

Sokban jó az egyenlőség, Mig­sirig tart a menet. De bárminő hitszárnyakon Égbe szállni nem lehet. Nem, mert a szent magvetőnek Földi napszámosait így értesitette szent Pál: „Egy az Isten, egy a hit.“ *) Orosz A (1 á­m. A Bécs-belvárosban hajdan virágzott karmelita apácza-zárda, és cs. k. uralkodó házunk az iránti buzgó érdeklődése. Már néhány nappal előbb, mintsem a sarutlan karmelita apáczák (1629.) a zárdába vezettettek volna, megjelenik a kolostorban II. Ferdinánd császár s ap. magy. király hitvese, Eleonóra, hogy a zárdanők napi ájtatosságának elvégzésére szolgáló karzat fölállításá­nál, sajátkezűleg együtt munkálkodjék. Egy nagy kép vala a királyné kívánságához ké­pest a karzaton, az oltár fölé függesztendő; mivel pe­dig hiányzók ahhoz a zsinór, ennek okáért a királyné eltávozék, leoldá aranyszövésü kék harisznyakötőjét, és zsinór helyett oda nyujtá azt, hogy a kép ahhoz köttessék, utóbb pedig a magas urhölgynek visszaada­tott harisznyakötője. Míg mindez a kolostorban az apáczák elfogadá­sára előkészitteték, azalatt a zárdaszüzeket (a­z olasz karmelita­ apáczát, kik a cs. kir. váriakban szállásoltak) fölötte elfoglalták a sok búcsúzó látogatók, mert min­den udvarhölgy és egyéb magas állású személyek is még egyszer őket látni akarák, és beszélni ama jámbor nőkkel, valamint magukat imáikba is ajánlani. Eleonóra királyné udvarhölgyével 1629-diki nov. 8-kán jelen volt, a midőn kiesi bibornok, és a bécsi püspök az Olaszországból származott nőket zárdájokba bevezeté, és nekik a kolostorajtó kulcsait átadá. Ezután a királyné a bibornoknak kézbesité az alapitvány­­levelet, ki azt Paula Mária perjelnőnek sz­oláltatá a kulcsokkal együtt kezébe, és kinyilatkoztató, hogy ők és utódaik örök időre birtokos tulajdonosai az inté­zetnek és háznak. A bibornok az anya-perjelnőnek az ő kolostori szokásaik és szerzetszabályaik tökéletes követését ajánló. A perjelnő átvéve a kulcsokat és alapítvány­­okmányt, mindenben változatlan engedelmességet, és az alapítványozó királyné iránti háládatosságot ígért. Miután mindennek vége lőn,ajánlá magát a bíbor­nok a királynénak és főh­erczegnőnek és elbúcsúzik az anyáktól (apáczáktól) és az atyákkal (a karmelita­ szer­zetesekkel hihetőleg) együtt eltávozott. A királyné most a perjelnőnek egy 500 forinttal terhelt erszényt nyújtott át, és midőn ez kérdezé, hogy mit tevő legyen e pénzösszeggel, mondá a királyné, hogy ez összeg az első évnegyedi járadék az ő föntar­­tásukra. Ebédre a királyné nekik elégséges étkeket kül­dött — igy cselekedvén 8 nap folytában. Az étkek nem készíttettek az ő hazájokban szokásos módszerint, ennek okáért igen keveset evén, elerőtle­­nedtek. Továbbá sok hideget szenvedtek, mert házuk az éjszaki szélnek volt kitéve, a kályhával pedig el­bánni nem tudtak. Mindezt mindazáltal a zárdaszüzek béketűréssel és önmegadással elviselék. 1629-diki nov. 11-kén vasárnap már kora reggel egy begy­ülekezének a zárdában a legmagasabb és ma­gas uraságok, hogy ott egy ritka ünnepélyben részt­­vegyenek. Megérkezének a király és királyné, a trón­örökös megkoronázott magyar király (III. Ferdinánd), Lipót főherczeg, Czeczilia főherczegnő , és az egész ud­vari személyzet.­­ A kolostor az alapító királyné kíván­sága szerint, szent József tiszteletére szenteltetett föl. Az egyházi szertartások végeztével a császári s királyi család az apáczák szobáiba ment. A legmagasabb ura­ságok a négy zárdanő szobáiban fáztak, és kérdezék őket, hogy vájjon miért nem fütteték be ? A perjelnő meg­­jegyzi, hogy, miután itt kandallók (belül fűtők, minők Olaszországban vannak) hiányzanak, ennélfogva ő nem tudja, hogy miként lehetne a fűtést eszközölni. Erre Magyarország koronás királya (a trónörökös III. Fer­dinánd) és ennek testvére Lipót főherczeg, hogy meg­tanítsa a zárdaszüzeket a kályha használatára, fát ho­­zatának és személyesen s sajátkezüleg elgyúrták a kály­hát. Midőn már benne a tűz lángolt és a meleg terje­dezni kezdett, mondá a magyar király a perjelnőhez fordulva : „Ilyeténképen sütik el a mi országunkban a kályhákat!“ Nem sokára jövének nemes származású ujonczok, egy Kölnből, egy Bécsből, egy Prágából, egy Felső- Ausztriából. E négynek 1630. ápril 2-kán végbement beöltöztetésére megjelent a királylyal (II. Ferdinánd­­dal) a királyné, és ezeknek egész udvara. A templom­ban valának az udvari zenészek. A király és főhercze­­gek az ujonczokra várának, a királyné és főherczegnők egész a kolostorajtóig eléjök menének. Ugyanez napon, a midőn a négy ujoncz beöltözteték, megérkezék Prá­gából Martinicz gróf levele is a szerzethez, melyben ő hitvesével egyesülve, leányának fölvételéért esedezett. A fiatal gróf kisasszonyt testvére, ki császári kincstári elnök volt, el is hozá Bécsbe, és a perjelnőnek bemu­­tatá. A kisasszony atyja részéről 8 ezer tallér nászhozo­­mánynyal birt, és anyja halála után ugyanannyi vára­kozott reá. A grófkisasszonyt 1630. május 25-én Kiesi bíbornok beöltözteté, mely alkalommal ez sok magas uraság jelenlétében, német egyházi beszédet is tartott. Mind az öt újoncz a próbaév elteltével, letéve a szer­zet-fogadalmat. A királyné továbbá is folytonosan részesíté jóté­teményeiben a zárdát, hol félnapokig is tartózkodók, ott találván szórakozást. A király is el-eljöve felette gyakran, a kolostorban ebédelének a legmagasabb ura­ságok, és pedig azon közönséges edényekből étkezve. *) Efez. ív. 5.

Next