Katholikus Néplap, 1870. január-június (26. évfolyam, 1-24. szám)
1870-01-06 / 1. szám
Sokban jó az egyenlőség, Migsirig tart a menet. De bárminő hitszárnyakon Égbe szállni nem lehet. Nem, mert a szent magvetőnek Földi napszámosait így értesitette szent Pál: „Egy az Isten, egy a hit.“ *) Orosz A (1 ám. A Bécs-belvárosban hajdan virágzott karmelita apácza-zárda, és cs. k. uralkodó házunk az iránti buzgó érdeklődése. Már néhány nappal előbb, mintsem a sarutlan karmelita apáczák (1629.) a zárdába vezettettek volna, megjelenik a kolostorban II. Ferdinánd császár s ap. magy. király hitvese, Eleonóra, hogy a zárdanők napi ájtatosságának elvégzésére szolgáló karzat fölállításánál, sajátkezűleg együtt munkálkodjék. Egy nagy kép vala a királyné kívánságához képest a karzaton, az oltár fölé függesztendő; mivel pedig hiányzók ahhoz a zsinór, ennek okáért a királyné eltávozék, leoldá aranyszövésü kék harisznyakötőjét, és zsinór helyett oda nyujtá azt, hogy a kép ahhoz köttessék, utóbb pedig a magas urhölgynek visszaadatott harisznyakötője. Míg mindez a kolostorban az apáczák elfogadására előkészitteték, azalatt a zárdaszüzeket (az olasz karmelita apáczát, kik a cs. kir. váriakban szállásoltak) fölötte elfoglalták a sok búcsúzó látogatók, mert minden udvarhölgy és egyéb magas állású személyek is még egyszer őket látni akarák, és beszélni ama jámbor nőkkel, valamint magukat imáikba is ajánlani. Eleonóra királyné udvarhölgyével 1629-diki nov. 8-kán jelen volt, a midőn kiesi bibornok, és a bécsi püspök az Olaszországból származott nőket zárdájokba bevezeté, és nekik a kolostorajtó kulcsait átadá. Ezután a királyné a bibornoknak kézbesité az alapitványlevelet, ki azt Paula Mária perjelnőnek szoláltatá a kulcsokkal együtt kezébe, és kinyilatkoztató, hogy ők és utódaik örök időre birtokos tulajdonosai az intézetnek és háznak. A bibornok az anya-perjelnőnek az ő kolostori szokásaik és szerzetszabályaik tökéletes követését ajánló. A perjelnő átvéve a kulcsokat és alapítványokmányt, mindenben változatlan engedelmességet, és az alapítványozó királyné iránti háládatosságot ígért. Miután mindennek vége lőn,ajánlá magát a bíbornok a királynénak és főherczegnőnek és elbúcsúzik az anyáktól (apáczáktól) és az atyákkal (a karmelita szerzetesekkel hihetőleg) együtt eltávozott. A királyné most a perjelnőnek egy 500 forinttal terhelt erszényt nyújtott át, és midőn ez kérdezé, hogy mit tevő legyen e pénzösszeggel, mondá a királyné, hogy ez összeg az első évnegyedi járadék az ő föntartásukra. Ebédre a királyné nekik elégséges étkeket küldött — igy cselekedvén 8 nap folytában. Az étkek nem készíttettek az ő hazájokban szokásos módszerint, ennek okáért igen keveset evén, elerőtlenedtek. Továbbá sok hideget szenvedtek, mert házuk az éjszaki szélnek volt kitéve, a kályhával pedig elbánni nem tudtak. Mindezt mindazáltal a zárdaszüzek béketűréssel és önmegadással elviselék. 1629-diki nov. 11-kén vasárnap már kora reggel egy begyülekezének a zárdában a legmagasabb és magas uraságok, hogy ott egy ritka ünnepélyben résztvegyenek. Megérkezének a király és királyné, a trónörökös megkoronázott magyar király (III. Ferdinánd), Lipót főherczeg, Czeczilia főherczegnő , és az egész udvari személyzet. A kolostor az alapító királyné kívánsága szerint, szent József tiszteletére szenteltetett föl. Az egyházi szertartások végeztével a császári s királyi család az apáczák szobáiba ment. A legmagasabb uraságok a négy zárdanő szobáiban fáztak, és kérdezék őket, hogy vájjon miért nem fütteték be ? A perjelnő megjegyzi, hogy, miután itt kandallók (belül fűtők, minők Olaszországban vannak) hiányzanak, ennélfogva ő nem tudja, hogy miként lehetne a fűtést eszközölni. Erre Magyarország koronás királya (a trónörökös III. Ferdinánd) és ennek testvére Lipót főherczeg, hogy megtanítsa a zárdaszüzeket a kályha használatára, fát hozatának és személyesen s sajátkezüleg elgyúrták a kályhát. Midőn már benne a tűz lángolt és a meleg terjedezni kezdett, mondá a magyar király a perjelnőhez fordulva : „Ilyeténképen sütik el a mi országunkban a kályhákat!“ Nem sokára jövének nemes származású ujonczok, egy Kölnből, egy Bécsből, egy Prágából, egy Felső- Ausztriából. E négynek 1630. ápril 2-kán végbement beöltöztetésére megjelent a királylyal (II. Ferdinánddal) a királyné, és ezeknek egész udvara. A templomban valának az udvari zenészek. A király és főherczegek az ujonczokra várának, a királyné és főherczegnők egész a kolostorajtóig eléjök menének. Ugyanez napon, a midőn a négy ujoncz beöltözteték, megérkezék Prágából Martinicz gróf levele is a szerzethez, melyben ő hitvesével egyesülve, leányának fölvételéért esedezett. A fiatal gróf kisasszonyt testvére, ki császári kincstári elnök volt, el is hozá Bécsbe, és a perjelnőnek bemutatá. A kisasszony atyja részéről 8 ezer tallér nászhozománynyal birt, és anyja halála után ugyanannyi várakozott reá. A grófkisasszonyt 1630. május 25-én Kiesi bíbornok beöltözteté, mely alkalommal ez sok magas uraság jelenlétében, német egyházi beszédet is tartott. Mind az öt újoncz a próbaév elteltével, letéve a szerzet-fogadalmat. A királyné továbbá is folytonosan részesíté jótéteményeiben a zárdát, hol félnapokig is tartózkodók, ott találván szórakozást. A király is el-eljöve felette gyakran, a kolostorban ebédelének a legmagasabb uraságok, és pedig azon közönséges edényekből étkezve. *) Efez. ív. 5.