Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1976 (83. évfolyam, 1-50. szám)

1976-01-11 / 1. szám

ÄUG 1-75. LOUIS S2ATSÍÁRY 2218 N LINCOLN AVE CHICAGO ILL 60614 'árok JAN. JI. — VASÁRNAP — 1. SZ. 'Marmpja Amerika egyetlen katolikus CfltllOlÍC HbIII SlIUtlllV The on^ Catholic Hungarian magyar hetilapja -1 ■ ' ■■■ > ........ ■ • Weekly Newspaper in the U.S.A. Egye s szám ára: 30 cent KIADÓHIVATAL — EDITORIAL OFFICE: Price of one copy: 30 cents 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509 — Telefon: (216) 799-2600 Nehéz küzdelem: Erdély és Bánság emberi és nemzeti jogaiért (e. i.) A november 11-én kipattant romániai hír, amely először ezen a napon a FRANKFUR­TER ALLGEMEINE ZEITUNG hasábjain jelent meg, hatásával a karácsonyi ünnepek alatt meg­kezdte a nyugati közvélemény riasztását. Amint a VASÁRNAP elsőnek jelentette magyar nyel­ven, a romániai magyar és német kisebbségek képviselői hat pontban foglalták össze követe­léseiket, amelyeket nemcsak a diktatúra elé ter­jesztettek, de minden elképzelhető módon sok­szorosítva terjesztettek is, követelve a magyar és német nemzetiségek (több mint hárommillió ember) emberi és nemzeti jogait. A MAGYAR FELSZABADÍTÓ BIZOTTSÁG november 22-i ülésén ismertette Amerikában is a hat pontot: 1. „Szabadságot anyanyelvűk használatában, kü­lönösen az iskolákban és az állami igazgatásban. 2. Saját magyar és német közoktatásügyi auto­nómiát elemi iskoláktól fel a főiskolákig. 3. Egyenjogúságot a politikai, kulturális és tudo­mányos élet minden területén (irodalom és sajtó, szabad kulturális kapcsolatok a külfölddel). 4. Adják vissza a kisajátított nemzeti kulturális javakat (múzeumokat, irattárakat) mielőtt azo­kat románosítanák. 5. Az alkotmány ismerje el a Nemzetiségek Szö­vetségét, mint a Romániában élő kisebbségek al­kotmányos, szabadon választott képviseletét. 6. Erdély küldöttsége kapjon helyet az ENSZ- ben, hogy jogait ezzel biztosíthassa. Ezzel a követeléssel, hogy Romániában min­den állampolgár emberi jogát biztosítsák, a nem­zeti kisebbségek Romániában Európa biztonsá­gához és békéjéhez kívánnak hozzájárulni!” A Magyar Felszabadító Bizottság igazgató ta­nácsának tagjai, Eszterhás István elnök, Sirchich László alelnök, dr. Balló István és Kálnoki Kis Tibor igazgatók, a magyar rádióadások műsorain tájékoztatták a magyarságot arról, ami Erdély­ben történik. Miként a Magyar Felszabadító Bi­zottság határozatának konklúziójában mondotta, céljuk az volt, hogy a szabadföldi közvélemény védelme alá helyezze azokat, akik a hat pontot összeállították és előterjesztették. „Nem vitás azonban — mondotta a határo­zat —, hogy ezzel az erdélyi és bánsági magya­rok és németek kockázatos helyzetbe kerültek és veszélynek tették ki magukat. Ezért a Magyar Felszabadító Bizottság a Frankfurter Allgemeine híradásának a közlésével kéri minden szabad­földi magyar szervezettől, testülettől, sajtóorgá­numtól, rádióállomástól, de minden magyar em­bertől, hogy: riadjunk fel, védjük meg ezt a szel­lemi szabadságmozgalmat és elsősorban védjük azokat a magyar és német nemzeti vezetőket Ro­mániában, akik politikai bátorságukról, lelki ere­jükről és szellemi emelkedettségükről ilyen messze fénylő tanúságot tettek, amikor népükért felálltak.” Ez volt a lényege annak, amit következő héten, december 9-én a Közös Magyar Külügyi Bizott­ság küldöttsége (Gereben István, a Külügyi Bi­zottság ügyvezető titkára, Löte Lajos, az Erdélyi Bizottság elnöke és Eszterhás István, a Magyar Felszabadító Bizottság elnöke) hangoztattak a washingtoni külügyminisztérium illetékes ható­ságát tájékoztatva és Frank Horton kongresszusi képviselőt a kongresszus ilyen értelmű tájékoz­tatására kérve. De ez volt a célja és lényege annak a levélnek is, amelyet Gereben István, a Külügyi Bizottság ügyvezető titkára a washingtoni román nagykö­vethez intézett, tudtára adva, hogy az amerikai magyarság ismeri erdélyi és bánsági magyar testvéreinek követelését és jelentkezését, és azt magáévá tette, amivel az jár, hogy a követelé­sek szószólóival egyetért és sorsukat is a ma­gáénak érzi. • MINDERRŐL KARÁCSONYI SZÁMUNK­BAN már beszámoltunk. Azóta újabb és jelentős események jutottak tudomásunkra, amelyek azt mutatják, hogy az erdélyi és bánsági magyarok és németek korszerű, Helsinki után valóban új­szerűnek is mondható okos, bölcs és bátor je­lentkezése máris elérte célját, ha nem is hozott konkrét eredményeket, a világ közvéleménye elé tárta Helsinki után, hogy' Erdélyben több mint hárommillió magyar és német él, akik ugyanazo­kat az emberi és nemzeti jogokat igénylik, mint amelyeket Ceausescu a románoknak követel — nemzetközi szinten. Érdemes megfigyelni az er­délyi hat pont szempontjából három eseményt: 1. Ceausescu román diktátor beszédét a ma­gyar és német dolgozó nép nemzetiségi tanácsai­nak együttes ülésén, december 3-án. 2. A nyugatnémet külügyminiszter, Hans-Diet- rich Genscher bukaresti tanácskozásait decem­ber 6-án, 3. A román diktatúra külügyminiszterének, George Macovescunak budapesti tanácskozásait, amelyek december 10-én kezdődtek Budapesten. • AZ ERDÉLYI ÉS BÁNSÁGI emberi és nem­zeti jogok biztosításáért folyó küzdelem első és legfontosabb következményének a román diktá­tor beszédét kell tekintenünk, amelyet a magyar és német dolgozó nép nemzetiségi tanácsainak közös ülésén mondott. Az ülést délután nyitották meg, azon a magyar nemzetiségi tanács nevé­ben Péterfi István, a német nemzetiségi bizott­ság nevében pedig Eduard Eisenburger szóltak elsőkként. Mindkettő felolvasta annak az ülés­nek a jegyzőkönyvét, amelyet a magyarok és né­metek külön-külön tartottak aznap délelőtt. A ki­adott jelentés szerint a délelőtti magyar és né­met gyűlés tárgysorozata azonos volt: az ügy­rend olyan jelentéseket és megbeszéléseket fog­lalt magába, amelyek a gyűlés napjáig történt eseményeket és azokról adott jelentéseket ismer­tették, valamint azokat a feladatokat is megvi­tatták, hogy a jövőben milyen rendszabályokat kell hozni, hogy a felmerült igényeket teljesít­sék. A kiadott jelentés arra mutat, hogy a délutáni ülés izgalmas lehetett, mert úgy a délelőtti kü­lön megbeszéléseken, mint a délutáni közös ülé­sen számos felszólalás hangzott el, mikor is vé­gül aztán Nikoláj Ceausescu felszólalt. 9 CEAUSESCU ez alkalommal is maratoni hosszúságú beszédet mondott, amelyet az ötéves tervvel kezdett és amelynek kásahegyén kevés ember rágja át magát. Azonban ebben a beszéd­ben, ha mégis végigmegyünk rajta, megtaláljuk: elismerte a hat pontos szabadságkövetelések té­nyét és nem meri kerek perec azokat megtagad­ni — hiszen ha meg akarta volna tagadni, akkor azt nem nyílt ülésen tette volna. A hosszúra nyújtott, mindig kifárasztásra menő diktátori be­széd beismerései, fenyegetései, hitegetései, a kö­vetkezők (a beszéd részeit a Scinteia című ro­mán pártlap tudósításából fordították): „A* említett nemzeti probléma része az általá­nos politikának, a szocialista forradalomnak és építésnek .. Ha mi ezt kivennénk általános po­litikánk gondoskodásából, akkor elveszítenénk forradalmi és marxista voltunkat és nacionalista helyzetbe süllyednénk és ez komolyan károsít­hatná aktivitásunkat — és pedig egészében.” Ez természetesen kétfelé is alkalmazható ki­jelentés. Beismeri, a magyar és német nemzet problémái létezhetnek, de alkalmas a beszéd szö­vege arra is, hogy a magyarokat és németeket nacionalizmussal vádolja — ha a román kerete­(Folytatás a harmadik oldalon) Kuliúrálls lefokozás helyzetébe jutottunk!" A felvidéki magyarság panaszirata a szlovákiai diktatúra ellen Az erdélyi és bánsági magyarok és németek egyéni és nemzeti jogkövetelésének summázatát nyújtó deklaráció ismertetésekor azonnal felhív­tuk a figyelmet arra, hogy milyen közeli hason­lóságot, szellemi rokonságot mutatnak a pontok­ba foglalt követelések a prágai tavasz éghajlat- változásakor 1968-ban éles tisztasággal megfo­galmazott felvidéki magyar követelésekkel. Sir­chich László, a Csehszlovákiai Magyarok Nem­zeti Bizottságának elnöke írta a Vasárnap múlt évi, december 21-i számában: Az erdélyi és fel­vidéki magyar káték összecsengése, azonos lelki alapállása szembeszökő..Ugyanezt fejezte ki a Magyar Felszabadító Bizottság november 22-i igazgatósági ülése, amely büszkén állapította meg, hogy a két emberi és nemzeti követelés azonossága messze kimagaslóan bizonyítja né­pünk politikai érettségét és elsöszülötti haladott­ságát Közép-Európában — bármit is hordjanak össze a diktátorok és prókátoraik. Ezt a megállapítást most már tett is bizonyít­ja. Amikor az erdélyi és bánsági magyarok fel­álltak elsikkasztott emberi és nemzeti jogaikért, a hadizsákmányként Csehszlovákiának adott fel­vidéki magyarság is megszólalt. Szószólója, dr. Janics Kálmán, emlékiratában követelte, hogy szűntessék meg a felvidéki magyarság elleni kul­túrharcot, amelyet a diktatúra minden erejével, iskolától a könyvkiadásik szakadatlanul foly­tat, mert így a felvidéki magyarság ügyében nem lehet nemzeti egyenlőségről beszélni sem. Az emlékirat minden mondata súlyos vád a szlo­vák diktatúra ellen: a magyar nemzetiség durva sértegetése hazudozással és raffinált rágalma­zása gyülöletkeltés céljával; a sajtó és iskola elnyomása; a CSEMADOK elnyomásával való­ságos kultúrális lefokozás; a magyar anyanyelv használatának korlátozása; a könyvterjesztés megbénítása, a magyarországi tanulás lehetősé­gének befagyasztása, a kultúrális önigazgatás megszűntetése. Dr. Janics Kálmán tagja volt a csodálatos fiatal magyar nemzedéknek, amely a prágai tavaszon szinte egy csapásra jelent meg a szlovákiai közélet színterén, tökéletesen fel­készülve nehéz feladatára. Méltóan csodálatos nemzedékéhez, most beadványában okosan és a felvidéki magyarság mai helyzetének lehetősé­geit használva, fogalmazta vád és panasziratát, amelyet szlovák nyelven küld meg az iskolaügyi miniszterhelyettesnek, de ami igen jelentős, min­den szlovákiai magyar kultúrszervezetnek és az egész szlovákiai magyar sajtónak. A magyar jo­gokért folyó közép-európai küzdelemnek ezt a történelmi jelentőségű okmányát teljes egészé­ben terjeszteni kell világszerte, mert bizonyítja népünk egyenjogúságát bárkivel. ★ Dr. Janics Kálmán panasz- és vádirata íme: a szlovák nyelvű beadvány magyar for­dítása: „Dr. Rácz Olivér elvtárs, a Szlovák Szocialista Köztársaság iskolaügyi miniszterhelyettese Bratislava Igen tisztelt Miniszterhelyettes Elvtárs! - Engedje meg, hogy felhívjam figyelmét a szlo- (Folytatása a második oldalon.) Dr. Pogány András: Magyar (ijesztendő küszöbén EZERKILENCSZÁZHETVENÖT SZEKERE lassan­ként a történelem országútján gördül, a jelenből múlt lesz, a napi eseményekből történelem. Sok örömünk nem akadt az óévben és sok hűséges magyar szorongással néz az új év elé: vajon mit hoz a jövő? Olyan kérdés ez, amelyre nincs biztos emberi fe­lelet. Maga az 1975-ös alap nem biztató útmutató. A tech­nológia forradalma súlyos problémákat okozott a világ társadalmainak tömeglelkületében, mind a jómódú, mind a nincstelen népek körében. A politikusok megoldást ke­resnek, egyelőre nem sok sikerrel. Mao Cse-tung ijesz­tően regimentalizált rendszerétől a Nyugaton szaporodó bűncselekményekig, merényletekig az emberi intellektus kibúvót keres, amely összeegyeztetheti a modern techno­lógia szédületes haladását az emberi értékek eddig is­mert rendszerével, ami minden emberi együttélés mind­máig egyetlen ismert alapja. A világ tehát beteg. Még súlyosbítja a helyzetet a szabad világ vezető ré-egeinek, különösen az angol nyelvterületek „establishment”-jének nyilvánvaló belső meghasonulása, megrendülése, beteges pesszimizmusa, irrealitása és öngyilkosságra is kész: „better red than dead” ateista-materialista „humaniz­musa”, mely minden, csak nem emberszeretet, vagy a jónak és igazságnak részre nem hajló keresése a világ­ban. A kettős mércével mérés, a hipokrizis, a moiális és fizikai gyávaság oly mértékben vette hatalmába a mr dern világ vezető rétegeit, amely joggal megkérdőjelezi a világ jelenlegi hatalmasainak jogát arra, hogy vezető szerepet követeljenek a maguk számára a nagyvilágban. Olyan világrend, amely szabadságot követel és ad a vi­lág egyik felén, de készségesen szemet húny százmilliói harmincéves szovjet rabsága felett; olyan világ, amely hisztérikusan betegre kiabálja magát, ha öt rendőrgyil kos banditát a törvény rendes útján az akasztófára kül denek, de hallgat, amikor a világban százával gyilkolják a keresztény papokat, lelkészeket és híveket; olyan világ, amely a Szovjetunióval detente-ot játszik, dr. Kissing r naív axiómája alapján („detente vagy nukleáris mrg semmisülés”), ugyanakkor fegyvereket szállít és zsoldo sokat bérel, hogy szembeszálljon detente-os partnere és annak kubai csatlósának angolai kalandozásaival — er­kölcstelen és visszataszító jelenség. MIÉRT VAN AZ, hogy még sem vagyunk hajlandók kétségbeesni? Azon egyszerű oknál fogva, mert a világ- történelmet nem emberi butaság, szenvedélyek, tervek, vagy gonoszság irányítja, hanem a Gondviselés. Ezért van az, hogy nagyritkán „találjuk el” a jövőt, mert elő­relátás és előretudás aligha emberi tulajdonságok. Saját emberi tapasztalatunk, az elmúlt fél évszázad eseményei és fordulatai bizonyítják a legjobban ezt. A jövő nem úgy alakult, ahogy azt 19^9-ben Hitler, vagy akár 1942- beh Winston Churchill elképzelte, pedig eléggé tájéko­zottak voltak az események és azok rugói vonatkozásá­ban. A jövő mindig másként alakul, ahogy azt emberi agy elképzelni vagy előre látni tudja. Soha nem szabadna elfelednünk Madách Imre szavait: „Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál!” Csak ez a hit segíthet bennünket a jövő lehetőségeit vizsgálva: emberi okoskodással nem jutunk messzire. De elég a bölcselkedésből, keressünk tényeket! Itt van az úgynevezett helsinki proklamáció ügye. Szeren­csétlen és tragikus tévedésnek tartom ma is, hogy ezt a helyenként egyszerűen érthetetlen és jogilag a feli kre nem kötelező és végre nem hajtható okiratot a szavad vi­lág államférfiai - köztük az Egyesült Államo elnök : is - aláírásukkal megtisztelték. Szovjet idea volt és szovjet kívánságra történt mindez. Ingyen és bérmentve hatal­mas propagandafegyvert adtak Moszkva kezébe és a prok lamáció megpecsételni látszik a második világháború vé­gének erkölcstelen és minden írott szerződést lábbal tip- ró „fait accompli”-ját. Hatása óriási ellenzést váltott ki nemcsak a rabnemzetek körében, de minden szabadság- szerető ember szívében is. Innen magyarázható a detente elsőszámú végrehajtójának, dr. Kissíngernek egyre nö­vekvő népszerűtlensége is, ami inkább előbb, mint utóbb, bukásához fog vezetni: ennyi profetizálást megengedhe­tünk magunknak. A „FAIR PLAY” ELVE mégis megköveteli, hogy rá­mutassunk tényekre, amelyek azt mutatják, hogy a sze­rencsétlen helsinki proklamáció olyan helyzeteket terem tett, amelyek elképzelhetetlenk voltak a proklamáció előtt, noha alig három hónapja, hogy azt aláírták a szer­ződő felek. Ez persze nem annyit jelent, hogy a prokla­máció mégis „jó”, hanem csupán annyit, hogy egy poli­tikai húzás következményei kiszámíthatatlanok, és a meg­ásott gödörbe sokszor a vermet ásó esik bele. íme, néhány jelentős és kevésbé jelentős tény ebben a megvilágításban: A SPASSKY-ÜGY. A neves szovjetorosz intellektuel feleségül kívánt venni egy francia hölgyet. Moszkva, szo­kásosan „nyet”-et mondott. A nyugati lapok, Helsinkire hivatkozva, elkezdtek kiabálni, s néhány napon belül a „nyet”-ből finom „da” lett. Spassky úr pedig megnősült. A SZAKHAROV-ÜGY. A híres szovjet atomfizikus, a szovjet totalitárius rendszer és diktatúra félelem nél­küli bírálója ősszel megkapta a Nobel-díjat. Személyesen kívánta átvenni, de Moszkva nem engedte. A nyugati lapok Helsinkire épített sajtókampánya ugyan nem érte el azt, hogy Szakharovot kiengedjék a szovjet paradi­csomból, de kiengedték feleségét, aki átvette helyette a Nobel-díiat. Még sokkal jelentősebb volt 37 amerikai sze­nátor kiállása, akik táviratban követelték Szakharov út­nak indítását, a helsinki proklamáció értelmében. Hirtele- nében nem tudom, milyen hosszú időre kell visszamen­nünk ahhoz, hogy ilyen kemény kiállásra példát talál­junk az Egyesült Államok szenátusának történetében. — Brezsnyev legutóbb személyesen bírálta ezt a — Helsin­kire alapozott — nyugati politikát, még hozzá igen go­(Folytatása a hatodik oldalon.)

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents