Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1976 (83. évfolyam, 1-50. szám)

1976-01-11 / 1. szám

2. oldal CATHOLIC HUNGARIANS’ SUNDAY A legrégibb katolikus magyar lap Eszakamerikában Ilié Oldest Hungarian Catholic Newspaper in the United States and Canada Published weekly except Easter & Christmas and 2 weeks in July by the Catholic Publishing Co., Inc., 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509. Telefon: (216) 799-2600. Alapította 1894 október 24.-én Msgr. Böhm Károly pápai prelátus-plébános. Established October 24, 1894 by Rev. Msgr. Charles Böhm Papal Prelate-Pastor x Managing Editor Father NICHOLAS DENGL, O. F. M. THIS NEWSPAPER IS WHOLLY FOR THE PURPOSE OF PROMOTING CATHOLIC WELFARE AND IS A NON-PROFIT ORGANIZATION SUBSCRIPTION RATES: ELŐFIZETÉSI ARAK: For two years _____ $22.00 Két évre _____________ $22.00 For one year _______ $12.00 Egy évre _____________ $12.00 For six months _____ $ 6.00 Fél évre _____________ $ 6.00 A Szent István Ferences Kommisszáriátus megbízásából Felelős szerkesztő: Ft. DENGL MIKLÓS, Ö. F. M. 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio. 44509 Telefon: (216) 799-2600. Szerkesztő: ESZTERHAS ISTVÁN 261U yueenston Rd. Cleveland Heights, Oh. 44118 — Tel.: C216) 321-1701 ADVERTISEMENT RATES: $2.50 per column inch 1—4 times; $2.25 per column inch 5—15 times; $2.00 per column inch more (han 15 times; J4 Pa9e $85.00: i page $160.00; 1 full page $300.00. Second class postage paid at Youngstown, Ohio Nem hallgathatunk és nem várhatunk A független és Hamburgban, Nyugat-Németország­ban megjelenő hetilap, a ,,DIE WELT” cikket közöl, mely egy novemberben közölt kijelentéssel száll szembe, amely azt állította, hogy: „A német nemzetiségnek Erdélyben még sohasem volt ilyen nagy szabadsága. . ” A megálla­pítás magán hordja román származásának bélyegét. Erre válaszol a lapban december 14-én közzétett cikk, amely így kezdődik: „Ez a megállapítás nem tartható. De aki el­olvasta elejétől végig a cikket, az is érthette, hogy a ro­mániai németek szabadságát még így nem korlátozták soha!” A cikk ezután részleteket is ismertet ebből az elnyo­másból: „Romániában a szabadságot eddig még sosem csök­kentették le ennyire: a fiatalok nem mehetnek tanulni Németországba, sem Ausztriába, legfeljebb alig elnyer­hető engedéllyel. . A régi német helységneveket ezen­túl csak a sokszor nemrég kitalált román alakban szabad használni, sőt a román név mellé sem szabad kitenni az ősi német nevet. Romániába könyvet sem szabad küldeni, ha az 1933 után jelent meg, sőt gyakran előfordul, hogy a leveleket sem kapja meg a címzett. Ha egy román ál­lampolgár külföldi látogatót fogad otthonában, ha az egy óránál tovább van vele, azt azonnal jelenteni kell a rend­őrségnek. Éjjeli szállást pedig tilos nyújtani nem román állampolgárnak. Számtalan ilyen és ehhez hasonló elnyomó intézke­dés miatt nagy az elkeseredés a romániai német kisebb­ség tagjai között, akik szívesen kivándorolnának Nugat- Németországba, erre azonban nem igen adnak nekik en­gedélyt. A szabadság még sosem volt ennyire korlátozva Ro­mániában ...” Argus-Párizs A cikk ismertetését felhasználjuk arra is, hogy eb­ből kiindulva ismét figyelmeztessünk mindenkit, ne vár­jon biztatást és ne várjon a másikra, hanem maga és azonnal tiltakozzék és jelentse ki együttérzését az erdélyi és bánsági magyarokkal. Mert a tekintélyes hamburgi, német hetilap máris csak az erdélyi németekről tud, ami­kor a romániai nemzetiségi helyzetről tudósít. A magyar nemzetiség nevét sem említi meg. Amikor pedig Erdély­ben a küzdelemben a nagyobb részt nagyobb lélekszámá­­val a magyar nemzetiség vállalta. Nem hallgathatunk senki kedvéért sem. Beszélnünk, írnunk és tennünk kell, hogy a romániai emberi és nemzeti szabadság kérdésé­ben el ne hallgassák a mi testvéreinket, akikért csak mi, szabadföldi magyarok szólhatunk. Ezt mindenki értse meg! A mennyei hó (írta a száműzetésben élő magyar költő, Flórián Tibor édesanyja keserű, nagy magányában a vasfüggöny mögött.) Beláthatatlan, fehér takaró takarja puhán, lágyan a földet, beborítja a büszke hegytetőt és a szerényen megbújó völgyet. Letakarja az aszfalt sok szennyét, a csendes álmot alvó mezőket, a bérkaszárnyák füstös tetejét, a villám­ verte fenyőerdőket. Rásimul a végtelen pusztára, kis kápolna kopott küszöbére. Mint nagy, gyógyító tapasz ráterül a világnak millió sebére. A nyomorultaknak kenyeret ad, az irgalmasoknak dús örömet, hűtögeti forró vágyak lázát, melengeti a megfagyott földet Mint nagy, végtelen békességlepel úgy száll alá és betakar a hó, van benne valami titokzatos és megfoghatatlan, mennyei jó. Jolsva, 1951. december N. A. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 1976. jan­uár 11. Magyarország és a Vatikán legújabb megbeszélései • November 27—29. háromnapos megbeszélés volt a budapesti rendszer és a Va­tikán képviselői között Rómában. • A budapesti küldöttséget Miklós Imre, az Ál­lami Egyházügyi Hivatal elnöke, a vatikánit Agostino Casaroli érsek, az Egyházi Közügyek osztályának irányítója vezette. • A megbeszélések kézzelfogható ered­mény nélkül zárultak. Lázár György budapesti miniszterelnök no­vember 13-i római sajtókonferenciáján beszá­molt VI. Pál pápánál tett látogatásáról és a többi közt kiemelte: biztosította a pápát, hogy az új esztergomi érsek kinevezésének nincsenek elvi akadályai. A rendszer támasztotta elvi akadá­lyokat azonban elhallgatta. A pápának sem szólt ezekről. Néhány nap múlva kiderült, hogy Mik­lós Imre azzal az utasítással érkezett Rómába: az esztergomi érsek kinevezését el kell halasz­tani. Előre tudván, hogy a megbeszéléseknek úgysem lesz eredménye, a budapesti küldöttek a találkozót eszmecserének minősítették. Tárgya­lásról ugyanis csak akkor beszélnek a kommu­nisták, ha valamilyen döntésre jutnak. A római megbeszéléseken az első témák közt került elő az esztergomi érseki szék betöltése. Érdekes, hogy ezzel a problémával Budapest Mindszenty bíboros kihozatala óta cinikus játé­kot űz. 1974. elején VI. Pál pápa azzal az indo­kolással távolította el Mindszenty bíborost az esztergomi érseki hivatalból, hogy a nagy múltú főegyházmegyéről, a főpásztor 25 éves távolléte után gondoskodni kell, és akkor meglett volna a lehetőség az új érsek kinevezésére. Mindszenty bíboros letétele után azonban Budapest újabb akadályokat támasztott a kinevezés elé. A leg­utóbbi eszmecsere során pedig Miklós Imre azzal tért ki a probléma megoldása elől, hogy előbb el kell dönteni, vajon az esztergomi érseknek feltétlenül Magyarország prímásának kell-e len­nie? Budapest ugyanis az esztergomi érseki és prímási szék történelmi jelentőségét el akarja tüntetni. Hogyan viszonyult a Vatikán ehhez az újabb kommunista követeléshez, nem tudjuk. A pápa Lázár miniszterelnök fogadása alkalmából mondott beszédében kijelentette: az állam és az Egyház lojális viszonyának alakításában elen­gedhetetlen követelmény, hogy egymás önálló­ságát és jogait kölcsönösen tiszteletben tartsák. Az Egyház nem követel magának mást, mint azt, hogy hivatását szabadon gyakorolhassa a lelkek üdvösségére és a nép, főleg az ifjúság javára. A győri püspöki szék betöltése — jelenleg a püspökké szentelt apostoli kormányzó, Pataky Kornél vezeti az egyházmegyét — nem ütközik akadályba, ha a Vatikán hajlandó a közismert békepap Patakyt megyéspüspökké kinevezni. — Budapest feltűnően futtatja Patakyt. Néhány nappal ezelőtt Lékai esztergomi apostoli kor­mányzóval egyetemben egy papírgyárat is meg­látogathatott, amit a rendszer csak nagy ritkán és az általa kitüntetett püspöknek engedélyez. A megbeszélések másik témája a legújabb „rendezés” óta vajúdó templomi hitoktatás volt. Tekintettel arra, hogy Miklós Imre a júliusi bu­dapesti megbeszélésen megígérte Poggi vatikáni küldöttnek: a kérdésre alkalomadtán visszatér­nek, Casaroli újra előhozta a problémát. De Mik­lós semmivel sem mondott több biztatót, mint júliusban. Magyarországon arról beszélnek, ha a rendszer már nem térhet ki, legfeljebb a „ren­dezés” végrehajtási utasításán módosít valamit, de semmi esetre sem olyan formában, hogy ezzel megkönnyítené a templomi hitoktatást vagy le­hetővé tenné, hogy azt szabadon látogassák,­­ minden káros következmény nélkül. A harmadik téma a szerzetesrendek jövője volt. Néhány, a rendszerrel együttműködő ott­honi katolikus szellemi ember az elmúlt évek so­rán többször említette, a kórházakban katasztro­fális a betegápoló hiány, gyatra a betegápoló szakképzés, az ápolók nagy részéből hiányzik a felebaráti szeretet evangéliumi lelkülete. Az or­vosok évek óta követelik: állítsák vissza a beteg­ápoló szerzetesrendeket. A szükség tehát kény­szeríti a pártot, hogy ezen a téren engedjen. Remélhetjük — mondták —, hogy a szerzetes­­rendek közül egyelőre a betegápoló rendeket en­gedélyezik. Nos, ez is előkerült a legújabb római találkozón — de a rendszer képviselői elutasí­tották a témát. A Vatikán ez után legalább any­­nyit szeretett volna elérni, hogy a két katolikus leányiskolát és a hat katolikus fiúgimnáziumot vezető rendek felvehessenek több újoncot. Ezek a rendek: a piaristák, a bencések, a ferencesek és az iskolanővérek. De erre sem adott a buda­pesti képviselet biztató választ. A megbeszéléseket azzal zárták, hogy a kap­csolatot fenntartják és legközelebb Budapesten találkoznak, de nem döntötték el, hogy mikor. A felvidéki magyarság panaszirata a szlovákiai diktatúra ellen­ i (Folytatás az első oldalról) tákiai magyar kisebbség helyzetében mutatkozó nyugtalanító visszásságokra. A tudományos szakirodalom és a publicisztika leple alatt nyílt, magyarellenes uszítás burján­zott el. Az élen Sámuel Cambel könyve: »A szlo­vák földkérdés 1944—1948« áll, melyben a szer­ző a marxista-leninista történelmi kritika köve­telményeinek semmibe vételével, durván sérte­geti a szlovákiai magyar nemzetiséget. Azonban leginkább az az iskolai segédkönyv ítélendő el, amely 1971-ben jelent meg: »Történelmünk a forrásanyagokban« címmel, majd 1974-ben egy újabb kiadást ért meg: »Történelmünk forrás­anyagából« címen. A szerzők a sokszor perifé­rikus jelentőségű anyagot úgy válogatták össze, hogy raffinált módon alkalmassá tegyék a ma­gyar nép elleni gyűlölet szítására, ugyanakkor olyan lényeges történelmi tényeket és dokumen­tumokat hallgattak el, amelyek az olvasókat a magyar nép megbecsülésére hangolhatnák. Meghökkentő, hogy ezeket a rendellenessége­ket a szlovákiai magyar nyelvű sajtó nem teheti szóvá, következetesen semmit sem közöl a ma­gyar nemzetiség alapvető problémáiról. Gondo­lok itt elsősorban a szociológiai és az iskolaügyi problémákra. Például a magyar anyanyelvű is­kolakötelesek számáról az utolsó statisztikai adat az 1970/71. iskolaévből származik, így nem lehet csodálkozni azon, hogy rémhírek terjedtek el a magyar iskolakötelesek számának katasztrofális zuhanásáról és ezeket a híreket a központosító iskolai átszervezés is táplálja. A kulturális lefo­kozás helyzetébe jutottunk. Ezt az a tény is bi­zonyítja, hogy a CSEMADOK tevékenysége folk­lór­kultuszra és szórakoztató tevékenységre korlátozódik, az alapvető nemzetiségi problémá­ink tudományos vizsgálatára való jog teljes ki­zárásával. Korlátozott a magyar anyanyelv nyil­vános és teljes jogú használata is. Például a ma­gyar nemzetiségi sajtóban a szlovákiai helysé­geket tilos történelmi eredetű magyar nyelvü­kön leírni. A Magyarországról importált sajtó­termékek mennyisége napról-napra csökken, az előfizetési kontingenst csökkentik. A prágai MA­­GYAR KULTÚRÁ-t, amely korábban reprezen­tatív magyar könyvesbolt volt, emléktárgyak el­árusítóhelyévé degradálták. Vidéki könyvesbol­tok nem vásárolhatnak viszonteladásra magyar könyveket a Magyar Kultúrától. Gyermekeink számára szinte megbénult a Magyarországon va­ló ösztöndíjas tanulás lehetősége. Mindezek is­meretében nyilvánvaló, hogy ma már illuzórikus­­ Szlovákiában a nemzet és a nemzetiségek egyen-­­lőségéről beszélni. 3. A kulturális lefokozás tényének jogi háttere van. Nevezetesen az, hogy az érvényben levő, 1968. évi 144. alkotmánytörvény 1970 óta érték­telen papírossá vált. A gyakorlat visszatért a hatályon kívül helyezett 1960. évi alkotmányhoz. Ezzel lekerült a napirendről a nemzeti kisebb­ségek szubjektivitása az államalkotásban. Követ­kezetesen kétségbe vonják a nemzeti kisebbsé­gek jogát a kulturális önigazgatásra. Teljes a zavar a nyelvhasználati kérdésekben, a CSEMA­­DOK-ot adminisztratív intézkedések kötik gúzs­ba, s 1971-ben a Nemzeti Frontból is kizárták! Ámbár az érvényben levő 1968. évi 144. alkot­mánytörvény 5. cikkelye határozottan előírja,­­ hogy az alkotmánytörvényt a Szövetségi Gyűlés törvényeivel és a Szlovák Nemzeti Tanács tör­vényeivel­­kell végrehajtani, ilyen törvényeket az elmúlt hét év alatt nem alkottak. Azt a tényt hangsúlyozva, hogy ezek szerint hazánk nemzetei és nemzetiségei közötti egyen­jogúság illuzórikussá vált, szabadjon megjegyez­nem, hogy a szovjet hadsereg, valamint a varsói szerződés többi államainak hadseregei 1968-ban azért érkeztek hazánkba, hogy az antikommu­­nista elemekkel szemben a szocialista rendszert megerősítsék, de semmi esetre sem azért, hogy a nemzeti kisebbségekkel szemben jogfosztásra adjanak alkalmat, s olyan nemzetiségi jogok el­vételét tegyék lehetővé, amelyeket a nemzeti ki­sebbségek az 1968. évi alkotmánnyal már elér­tek, 1975. szeptember 28-án. Maradtam tisztelettel: Dr. Janics Kálmán 049 16 Jelsava” Aggódó szeretettel népünk politikai okosságát, haladottságát és nagyságát bizonyító felvidéki, magyar okmány fölé hajolva, az újságíró nem tudja megtenni, hogy ne emlékezzék ez alkalom­mal is azokról a férfiakról és asszonyokról, akik a második világháború után Clevelandben vállal­ták a hadizsákmány sorsú magyarok jogaiért fo­lyó küzdelem vitelét. A felvidékiek szervezked­tek előbb, Szilassy Béla, Szilárd Marcell, Hites Kristóf, Stibránné Dunajszky Teréz, Sirchich László; majd a délvidékiek, Lelbach Antal, Ho­­monnay Elemér, Titeli József, dr. Ács Imre; a kárpátaljaiak, Holky Kálmán, Flórián Tibor, Ludwig Artur, Sinka László, Páncélos Mihály, aztán az erdélyiek, Kovács Gyula, Takács Gá­bor, Löte Lajos, dr. Balló István, dr. Lőte Pál vezetésével. Ezt a programot támogatta és fogta össze a csonka haza problémáival a MAGYAR (Folytatása a nyolcadik oldalon) PRÁGA IS ELKÜLDTE KÉPVISELŐIT RÓMÁBA December 10—13-ig a csehszlovákiai rend­szer megbízottai jártak a Vatikánban. A delegá­ciót Karel Hruza, a prágai szövetségi Állami Egyházügyi Hivatal elnöke vezette. Vele volt Karol Homola, a pozsonyi Állami Egyházügyi Hi­vatal vezetője és a párt vallási és ideológiai spe­cialistája, dr. Frantisek Cinci. Ez utóbbi megje­lenése a megbeszéléseken teljesen új és szokat­lan a Vatikán keleti politikájában. Eddig egyet­len kommunista kormányzatú ország sem küldte el ideológiai specialistáját az állam és Egyház viszonyát érintő tárgyalásokra. Ellenkezőleg, a kommunista kormányok mindig ragaszkodtak a látszathoz, hogy az állam és az Egyház viszonya nem azonos a párt és az Egyház viszonyával. A legutóbbi prágai eset már ezt a látszatot is meg­szüntette. A párt vallási és ideológiai specialis­tájának kiküldése azt akarta aláhúzni a Vatikán­ban, hogy az állam és az Egyház viszonya első­sorban nem állami- hanem pártügy. Ennek meg­felelően folyt az eszmecsere is. A négy napig tartó megbeszélés után a Vatikánban és Prágá­ban kiadott azonos hangzású nyilatkozat szerint az eszmecsere őszinte és nyílt légkörben zajlott le. A két fél elhatározta, hogy a dialógust foly­tatja. A következő találkozó idejét később hatá­rozzák meg. A témák közt első helyen szerepelt a megüresedett egyházmegyék püspöki székének betöltése. Csehszlovákia 12 egyházmegyéje kö­zül mindössze kettőnek van megyéspüspöke — három egyházmegyét püspökké szentelt aposto­li kormányzó vezet — a többi hét pásztor nélkül van. A legutóbbi, 1973-as püspöki illetve apos­toli kormányzói kinevezések miatt a Vatikánt sok jogos kritika érte, mert vezető békepapok kerültek néhány egyházmegye élére. A másik téma a hitoktatás helyzete volt. A kommunisták azonban ezen a téren sem hajlan­dók a katolikusok jogait elismerni, még Helsinki után sem. A szerzetesrendekből csak a karitász­­nővéreket hagyták meg, mert nem találtak szó­­személyzetet, amely a szellemileg elmaradt és nyomorék betegeket ápolná. A rendszer azonban ebből a munkából is eltávolítja a nővéreket. A betegek és azok hozzátartozói hevesen tiltakoz­nak a nővérek eltávolítása ellen, de a rendszert nem érdeklik sem a betegek, sem a hozzátarto­zók. A nővérek — mondják a kommunisták — vallásilag megfertőzik a betegeket és ezt a rend­szer nem tűri. A kommunista rendszerek tehát azon dol­goznak, hogy felszámolják a Vatikán velük kapcsolatos keleti politikáját. A kapcsolato­kat leszűkítik a merő formalitásokra, kiüre­­sítik, tartalmatlanná teszik. Kérdés, vállal­ja-e ezt a Vatikán? December elején Poletti bíboros, a pápa ró­mai helynöke a Rómában kiadott DAILY AME­RICAN című lapnak adott, angol nyelvű nyilat­kozatában kijelentette: a pápát is aggasztja a kommunisták olaszországi előretörése és a ve­szély, hogy a tavaszi római közigazgatási válasz­tásokon az örök városból vörös város lehet — vagyis Róma közigazgatása a kommunisták ke­zébe kerülhet. Poletti megismételte, hogy a mar­xizmus és a katolicizmus, illetve a keresztény­ség összeegyeztethetetlen. — És a kommunisták közigazgatása alá került néhány olasz tartomány példája mutatja, hogy az olasz kommunisták sem mások, mint a többiek. Az egyházi intézménye­ket, kórházakat, iskolákat, máris igyekeznek megszüntetni. December közepén az olasz püspöki kar köz­ponti bizottsága adott ki nyilatkozatot, amely­ben megismétli XII. Pius pápa döntését a kom­munisták ellen. Kijelenti, hogy a marxizmus és a kereszténység áthidalhatatlan. A Vatikán lap­ja, a L OSSERVATORE ROMANO vezércikkben méltatta a nyilatkozatot és aláhúzza: keresztény nem lehet marxista és nem támogathatja a mar­xista irányzatú mozgalmakat.

Next