Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1978 (85. évfolyam, 1-50. szám)

1978-01-08 / 1. szám

1978. — VOL. 85. ÉVF. Jan. 8. ~ VASÁRNAP - 1. sz. Amerika egyetlen katolikus Catholic Hungarians9 Sunday The only Catholic Hungarian magyar hetilapja -------- Weekly Newspaper in the U.S.A Eg yes szám ára: 35 cent KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: Price of one copy: 35 cents 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509 — Telefont (216) 799-2600 SZITNYAI ZOLTÁN: Az álmodozók A magyar táj, magyar égbolt, magyar milliók sugalmazó hatását nélkülözve, az emigrációs iro­dalom maradandó alkotásokkal vált a magyar irodalom egészének jelentős részévé. Művelőinek többségét a nemzeti irodalom ősi hagyományainak követésében nem tudta meg­állítani az a hazai propaganda, amely a nyelvi konferenciák létesítésével igyekezett megosztani a nemzeti szellemű emigrációs írók és olvasók táborát. Egy újabb áramlat szószólói, akik a rendszer­rel parolázó alku kölcsönös engedményeivel akarják közelebb hozni egymáshoz a vasfüggö­nyön túli és inneni magyarokat, reális törekvé­sek képviselőinek vallják önmagukat, és álmo­dozóknak azokat, akik nem hajlandók lemondani egy tál lencséért arról, hogy egy történelmi for­dulat visszahozhatja a nemzet szabadságát. Nem álmodozók, nem is maradiak, akik mer­kantil szellemtől befolyásolt szócsata tőzsdei zsi­vajában, kitartanak három évtizede vallott meg­győződésük mellett. Nem vonható kétségbe az említett áramlat szószólóinak jó szándéka, igaz magyarsága, de vitatható az álmodozás lekicsinylő jelzőjével ki­sebbíteni azokat, akik továbbra sem hajlandók alkura azzal a sápadt arcú, szelíd mosolyú párt­vezérrel, aki az 56-os szabadságharc végső dia­dalnak látszó, örömtől mámoros napján még ar­ról szónokolt a főtanács emelvényén, Nagy Imre miniszerelnök jobbján, hogy a magyar nép di­csőséges felkelése kivívta az ország független­ségét, és követeli a szovjet katonai erők teljes kivonását. Aztán eltűnt, és a főváros falait romboló ágyúk tüzében, dübörgő tankok mögül, Moszkva magyarországi helytartójaként tért vissza. Ö volt az, aki letörte a becsületes magyarok összefo­gását, s az országban marasztalt orosz katonai erő jelenlétével néroítja, hitvány engedmények­kel szédíti megalkuvóvá a népet. A falusi szegénylegényből diktátori hatalom­mal rendelkező áruló közéleti pályáját bitófák hosszú sora szegélyezi, amelyekre a népbírás­kodás vérszomjas színészei akasztattak ifjú hő­söket, lányokat, tizenhat éves gyermekeket. De felakasztatták Nagy Imrét is, aki korábbi kom­munista magatartásának tévedéseit avagy bű­neit jóvá tette azzal, hogy nemzeti eszmék kö­vetője lett a szabadságharc idején, s az eltipor- tatáskor az igaz magyar kétségbeesésével küld­te segítségért jajduló kiáltását a szabad világ felé. Az álmodozók valóban nem akarják követni azokat, akik álmodozóknak nevezik őket. Nem hajlandók kölcsönös engedményekkel parolázni Caraffa, Hocher, Haynau, meg a falvak népét akasztató, divatficsúr Szamuely utódjával. Többről van szó, mint pillanatnyi értékű en­gedményekről. A tragikusan nagy, történelmi realitás az, hogy a mai magyarság akarja-e, tud­ja-e folytatni a nemzet függetlenségéért, állami önállóságáért vívott évezredes harcot, amelyért a sokat, bár sokszor méltán kárhoztatott rendi világ magyarjai ontották vérüket. Avagy a vasfüggöny mögé börtönzött tizen­egymillió magyar beéri azzal, hogy megszűnt az éjszakáit felverő csengőfrász; hogy az ávéhá sze- lídebb; az életszínvonal jobb; az ipari cikkek bősége, ha nem is minősége, vetekszik a nyuga­tival; hogy könnyebb útlevélszerzés teszi lehető­vé a külföldre való utazgatást, és nem is gon­dol arra, hogy megalkuvó magatartása követ­keztében a világ térképéről örökre eltűnhet az a parányi terület, amely ma még a magyarok hazáját, Magyarországot jelenti? Valóban álmodozók azok, akik annak tudatára akarják ébreszteni honfitársaikat, hogy ezer­éves állami lét örökségének megmentése és meg­őrzése vár rájuk? Az emigráció nem önmagáért van. Az emig­ráció történelmi küldetése több, mint a nyelv DUNAI ÁKOS: Isten hozta az elvtársakat! Az utóbbi hónapok során lapunk majdnem mindegyik számában felhívással, kéréssel for­dultunk előfizetőinkhez: segítsenek, szerezze­nek új előfizetőket, mert ha az emigráció to­vábbra is nemtörődöm módon sorsára hagyja ezt a 84 éves lapot, hamarosan nem lesz kinek szerkesztenünk és kiadnunk a Katolikus Ma­gyarok Vasárnapját. A lap előfizetőinek száma nemhogy a kül­földön élő magyarok számával nincs arányban, de még azokéval sem, akik az emigráns élet­ben aktívan részt vesznek. Amikor valaki meg­látogat bennünket, és hosszasan elbeszélge­tünk, mindig szóba kerül az előfizetők kérdése is. Eddig még mindenki megdöbbenését fejezte ki afölött, hogy a Vasárnapnak csak ilyen ke­vés előfizetője van. Persze, tudomásunk szerint csak egy észak-amerikai hetilap példányszáma szárnyalja túl a miénket, de ez nem vigasz, ha­nem igen szomorú keresztmetszete az emigráns magyar sajtó helyzetének. A „kevés” és „sok” mindig relatív fogalom. (Két hajszál az ember fején kevés, de a hús­levesben sok.) Előfizetőink száma kevés, ha ar­ra gondolunk, hogy mennyinek kellene lenni; de sok, ha azt vesszük figyelembe, hogy több tucatnyi lapnak még ennyi sincs. Egyelőre há­lát kell adnunk az Istennek, hogy ennyi olva­sónk is van egyáltalán, de be kell látnunk, hogy ebül állunk. ★ Mindez pedig csak azért jutott az eszünkbe, mert a karácsony előtt meghirdetett előfizetés- gyűjtő akciót követően beérkezett új előfizeté­sek jegyzékét böngészve illusztris névre buk­kantunk. (Az „illusztris” megint csak relatív fogalom.) Lám, mégiscsak vannak sokan, akik a szívükön viselik a magyar emigráns sajtó sorsát, és előfizetésükkel támogatják nemzet­mentő szolgálatukban! Mégiscsak vannak, akiknek érdekük, hogy a Vasárnap továbbra is a kommunistaellenesség legfőbb magyar sajtó­terméke legyen! Mégiscsak vannak, akik be­látják, hogy mekkora szükség van a jó, haza­fias újságra! Mégiscsak vannak, akik igazat ad­nak nekünk, támogatják minden törekvésün­ket! , Álljon itt ország-világ előtt új, „tekintélyes” előfizetőnk neve és címe, mert aki ennyire tá mogat bennünket, megérdemli a nyilvánossá got: MAGYAR RÁDIÓ H—1800 Budapest 5 Postafiók 118 Hungary — Europe Boldogan vettük tudomásul, hogy ha a ma­gyar emigránsok nem is tülekednek az előfize­tésnél, de elüzöink, a megszelídült gyilkosok, a megjámborodott gazfickók, a mosolygó hara­miák, a megszalonképesült latrok nem hagyják elveszni a Vasárnapot, és 19 kemény tallért leszurkolnak a lapért és az évkönyvért. Örü­lünk, hogy ha a nagy szabadságban élő magyar nép — a moszkvai mintájú demokrácia játék- szabályainak megfelelően — nem is rendelheti meg a lapot (sőt: ha valaki külföldről próbál bevinni egy példányt, már azért súlyosan meg­büntetik), de a Magyar Rádió hazugságbajno­kainak és lódítóatlétáinak rendelkezésére áll a Vasárnap! A meghatódástól megtelik könnyel a szemünk, ha az jut eszünkbe, hogy ezentúl immár három példány Vasárnap indul útnak Magyarország felé minden szombaton! Eddig csak az Országos Széchenyi Könyvtár Gyara­pítási Osztályára es a Sajtóirodára járt a Kato­likus Magyarok Vasárnapja, de most — mivel az egeket ostromolja az enyhülés, es nagy sza- badsághős lett a georgiai mogyorótermelő úri­emberből — három példány mehet a vasfüg­göny mögé bezárt tízegynéhány millió magyar­nak! Nem is beszélve arról, hogy a Sajtóiroda a lap légipostával való küldésére fizetett elő, ami elég nagy különkiadást jelent az őszinte­ségéről és mindenekfeletti igazmondásáról hí­res irodának, de ők semmi költséget nem saj­nálnak, ha nemes magyar ügyről van szó! Szeretettel üdvözöljük körünkben a Magyar Rádiót, új előfizetőnket! Nem fogunk elfeled­kezni az új előfizetőnek járó jutalomkönyvről! Isten hozta közöttünk! megőrzése és tisztaságának magától értetődő védelme az idegenben. Az emigráció azért van, és azért kell lennie, hogy megtegye mindazt, amivel az otthon élő magyarságban a haza fel- szabadulásába vetett hitet tartja. Álmodozás-e, ha nem akar belenyugodni abba, hogy az emberi jogok védelmét és az eszmék szabad áramlásának követelményét deklaráló helsinki megállapodás meghátrált az oroszok ki­tartó követelése előtt, és elfogadta a határok változhatatlanságát? Nincs elég erő és szervezettség a magyar emigrációban ahhoz, hogy napirenden tartsa a magyar sérelmeket a nyugati világ fórumainál, és lobogó lángként hirdesse a határokon belüli millióknak — miként Jézus Krisztus mondta —, aki mindvégig kitart, üdvözül? A magyar emigráció, a Szent Korona kiszol­gáltatása elleni impozáns tiltakozásával bebizo nyitotta, hogy birtokában van az erőnek, szer­vezettségnek és az üdvözülést hozó szívós kitar­tásnak. Hangja orkánként járta be Amerika, Kanada magyarlakta városait, behatolt az Egyesült Álla­mok törvényhozásának Capitoliumába, tüntetett az állami főhatalom Fehér Háza előtt, és tilta­kozott magánál az elnöknél. Ez a tiltakozás vissz­hangra taiált Európában is, ahol a magyar ka­tolikus lelkészek és hívek nevében dr. Ádám György vatikáni megbízott tiltakozó távirata ta­lálóan utal arra, hogy: „Az a magyar nép, amely otthon és idekint még nem tudta elfelejteni, hogy szabadsága ügyét 1956-ban a szabad világ nem segítette, nehezen tudná megérteni, hogy nemzeti függetlensége zálogát most ugyanazok gondjára bízzák, akik 1956-ban eltiporták sza­badságát.” 1956 óta nem volt hasonló magyar megmoz­dulás, mint a mostani. Ismét magyar sérelmek­re terelődött a világ figyelme. Tudomást vettek arról azok is, akik nem tiltakozhatnak a vas­függönnyel körülzárt milliók karámjában, s azok is, akik már a rendszer szellemében nevelődve, alig tudnak valamit a Szent Koronáról, és bizo­nyára mitsem arról, hogy az nem csupán tör­ténelmi kegyelet tárgya, királyokat díszítő ék, hanem a magyar főhatalmat jelentő misztikus személy. Az emigráció tiltakozása érteti meg velük, hogy a Szent Korona miért nem kerülhet haza, miért nem szabad hazakerülnie mindaddig, amíg a magyar nép akarata nem dönthet sorsáról. E követelmény teljesülése nélkül muzeális érde­kesség, idegenforgalmi látványosság. A világot bejáró tiltakozás jelentőségét nem csökkenti, s eljövendő hatását nem hatálytala­nítja, hogy a négyesztendős főhatalom pünkösdi királya nem vette tudomásul a tiltakozást. A római pápa által, a kereszténység fejedelmi hittérítőjének, első királyunknak küldött Szent Korona (a mostani pápa ellenkezése nélkül) ha­zakerül ugyan, de nem a magyar nép kezébe, miként Carter szereti hangoztatni, nyilván olyan megokolásért, amely mentesítené őt a történel­mi felelősségrevonás alól. A történelmi vádbeszéd azonban el fog hang­zani, mert köztudott, hogy az orosz megszállás alatti ország népe nincs abban a helyzetben, hogy szabad akaratnyilvánítással elfogadhasson vagy visszautasíthasson valamit. Van valami keserű irónia abban, hogy a Szent Korona épp annak a rendszernek kerül a birto­kába, amely tagadja Isten létét, és nem mond le arról, hogy kommunistává forradalmasítsák a szabad világot, elsősorban annak leghatalma­sabb államát, Amerikát. Az amerikai magyarok heves tiltakozása any- nyit máris elért, hogy Vance külügyminiszter nyilatkozatával (elszólásával?) kiugratta a nyu­lat a bokorból, és nyilvánvalóvá lett a döntés kufár háttere. Az elnök, aki a magyar népre hivatkozott, tá­jékozatlanságát bizonyította be a magyar nép­ről és a Szent Korona misztikus jelentőségéről. Nem a nép, hanem a rendszer óhaját teljesítet­te kedvező kereskedelmi kapcsolatokért, és dön­tése a Kremllel folytatott tárgyalásain is hasz­nára lehet. Aki oly kérkedve vallja magát az emberi jo­gok védelmezőjének, ezúttal nem népjogot vé­dett, hanem népjogot sértett. Megtagadta elnökelődeit, akik a korona kiadá­sának ismételten előterjesztett igényét azzal ta- (Foiytatás a nyolcadik oldalon) DR. KOLLARITS BÉLA: KI LEGYEN A BÍRÓ? A belgrádi konferenciáról érkezett jelentés számol be arról, hogy az Egyesült Államok delegátusa a Szov­jetuniót bírálta, mert 12—15 évig terjedő időre bebör- tönzik az emberi jogok harcosait. „Washingtonnak nincs erkölcsi joga arra, hogy más országokat az emberi jogok­ra kioktasson. Kik bíráskodjanak mások felett? Azok leC gyenek a bírák, akik napalm bombákat és borzalmas­pusztító fegyvereket használtak, hogy Vietnam népének- százezreit öljék meg, és falvaik százait törölték el a fölcF színéről?” — vágott vissza a szovjet delegátus. Súlyos vádakat mondott ki a szovjet kiküldött, olyant vádakat, amelyek felnyitják az emlékezés zsilipjeit . Gyújtóbombák, megsemmisült falvak üszkös romjai. Olt* hatatlan lánggal égő városokban pusztuló lakosság. Pó-; tolhatatlan értékek, amelyeket az emberi tudás, művé-;; szét és szorgalom évszázadokon át összegyűjtött, váltak; hitvány hamuvá. Emlékeznünk kell az emberi életek ki-í oltására létesített megsemmisítő táborokra, a katyni tö-í megsírokra, a Baltikum népeire, a bolseviki forradalom^ és a világháború áldozatainak megszámlálhatatlan tö-J megeire. Emlékezünk kiirtott népcsoportokra, megsem-' misített társadalmi osztályokra, rabságba hurcolt, földön­futóvá tett, hontalanságba kergetett embermilliókra. Még halljuk a meggyalázott asszonyok és leányok kétségbe­esett, reménytelen segélykiáltását... i Emlékezzünk! Karácsony volt, szomorú, reményte~ len budapesti karácsony 1944-ben, amikor a szovjet had­sereg acélgyűrűje bezárult Budapest körül. A templomod harangjai nem hirdették a kis Jézus megszületését, nem hívták éjféli misére a főváros népét. Fegyverzaj, puskái ropogás, aknák robbanása a halál orgiáját vezette be* és 52 kábult, vérgőzös napon tombolt a harc. Azután el- hallgattak a fegyverek. A „Duna királynője” megvívta harcát a Sátán hadai ellen — és elesett. A romváros gránáttépte, bombatölcséres utcáin durva, idegen csíz? mák rúgták, taposták a védők még jóformán ki sem hült holttesteit! Emlékezzünk! Leírhatatlan terror őrjöngött hazánk; ban. Futott aki tudott, rettegésben élt az ország népe: Egy, csak egy ember volt, aki felemelte szavát a magyar­ságért, aki népének védelmére mert sietni. Mindszenty József, Esztergom érseke, Magyarország hercegprímása'. Tudta, előre látta sorsát, de nem tántorodott meg, nem' lett úr felette a félelem. Vértanúk bátor elszántságával állt szemben ellenségeivel: „Istenért, Egyházért, hazá­ért”. Ezerszeresen megalázottan, megkínzott testtel, gyöt« rődő lélekkel szenvedett nyolc évig a kommunisták bör­tönébe zártan, hogy a szabadság néhány napja után IS évig önként vállalt rabságban éljen. Azután „felvetté élete legnehezebb keresztjét”, hogy ami még hátra volt életéből, szeretett hazájától, híveitől távoli száműzetés­ben töltse. És halljuk a szabadságharc legázolására induló pán­célos szörnyetegek dübörgését, melyeknek Washington­ból küldött távirat adta meg a „startjelet”. Hol voltak akkor az emberi jogok „bajnokai”, akik most Szent Ist­ván koronáját készülnek a vörös bestia prédájául vetni? Ki legyen a bíró, aki Belgrádban igazságot tehet? Mi történjék azzal, akit a Helsinkiben kötött megállapo­dás megsértésében bűnösnek találnak? Nem tehetnek semmit, mert az egyezmény nem állított be szankciókat ilyen esetre. Bebizonyosodott, hogy a Nyugat nagy győ­zelmének mondott egyezmény mitsem érő papírrongy. Értéktelen, semmire se jó, mint a többi eddigi, a Szov­jetunióval kötött megállapodás. A „belgrádi perben” vádlókra és megvádoltakra egy­aránt marasztaló ítéletet a világ népeinek közvéleménye fogja kimondani. Martinián testvér elment Az Amerikában élő erdélyi ferencesek szomorú szívvel tudatják, hogy rendi testvérük, Horváth Mar­tinián elhunyt. Martimán testvér 1907. február 7-én született a Háromszék megyei Gelencén. 1935-ben kezdte a no- viciátust Medgyesen, és 1941-ben tett ünnepélyes szerzetesi fogadalmat. Mint segítőtestvér a csíksom- lyói és a kolozsvári rendházakban dolgozott. 1944- ben bevonult katonának,. és a kolozsvári 9-es hely­őrségi kórháznál teljesített szolgálatot. A háború vi­hara Németországba sodorta, ahonnét 1945 szeptem­berében több szerzetestársával Olaszországba ment. Először a római Szent Antal Egyetemen, a rend nemzetközi kollégiumában dolgozott, majd a Late- ránban mint a gyóntatok szakácsa nyújtott ízelítőt a magyar konyha finomságaiból. Később a firenzei Szent Bonaventura Kollégium sekrestyése lett, innen pedig Alvernára ment remetének. 1968-ban jött át Amerikába, és innentől kezdve a youngstowni zár­dában tevékenykedett. Gyenge, önmegtagadásokkal, örökös böjtökkel sanyargatott testét gyomor- és tüdőrák támadta meg, és a gyilkos betegség rövid idő alatt megölte. Csodá­latos türelemmel, példamutatóan hősiesen viselt bon zalmas szenvedések után december 19-én hajnalban hívta magához az Örök Bíró, akinek egész életén ke­resztül hűséges szolgája volt. Martinián testvérünket — aki szinte minden idejét imádkozva, vezekelve, virrasztva a templomban töl­tötte; és aki soha nem szűnő aggódással esdekelt aí ég Urához elnyomott erdélyi véreiért és magyar ha­zájáért — december 21-én délelőtt kísértük utolsó útjára youngstowni kegyhelyünkröl. Az Úristen adjon neki örök nyugodalmat! Boldog új esztendőt kívánunk minden kedves olvasónknak!

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents