Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1979 (86. évfolyam, 1-50. szám)

1979-01-07 / 1. szám

2. oldal CATHOLIC HUNGARIANS’ SUNDAY A legrégibb katolikus magyar lap Észak-Amerikában Th« Oldest Hungarian Catholic Newspaper in the United States and Canada Published weekly except Easter & Christmas and 2 weeks in July by the Catholic Publishing Co., Inc, 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509. Telefon: (216) 799-2600. Alapította 1894 október 24-én Msgr. Böhm Károly pápai prelátus-pébános. Established October 24, 1894 by Rev. Msgr. Charles Bohm Papal Prelate-Pastor Managing Editor: Father NICHOLAS DENGL, O.F.M. THIS NEWSPAPER IS WHOLLY FOR THE PURPOSE OF PROMOTING CATHOLIC WELFARE AND IS A NON-PROFIT ORGANIZATION ELŐFIZETÉSI ARAKj SUBSCRIPTION RATES: Két évre ------------------ $28.00 For two years_____$28.00 Egy évre _________$15.00 For one year_______$15.00 Fél évre------------------$ 8.00 For six months_____$ 8.00 A Szent István Ferences Kommisszáriátus megbízásából Felelős szerkesztő: Ft. DENGL MIKLÓS. O.F.M. 1739 Mahoning Avenue. Youngstown, Ohio. 44509 ________________Telefon: (216) 799-2600._________________ ADVERTISEMENT RATES: $4.00 per column inch 1—4 times; $3.50 per column inch 5—15 times; $3.00 per column inch more than 15 times; i page $125.00; 4 page $240.00; 1 full page $460.00. ' Second class postage paid at Youngstown, Ohio A lapban megjelent cikkek nem szükségszerűen fejezik ki a szerkesztőség véleményét. Az aláírt cikkekért minden esetben azok szerzői felelősek. Kísérő levél a Katolikus magyarok Észak-Amerikában című könyvünkhöz KEDVES OLVASÓINK! Itt küldjük a KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAP­­JA hozzájárulását a magyar kereszténység millenniumá­nak megünnepléséhez. Hosszú tíz esztendő után végül el­készült a Katolikus magyarok Észak-Amerikában című könyvünk. Nem cikkek formájában, amint azt eredetileg terveztük, hanem könyv alakban kerül így elődeink tör­ténete olvasóink kezébe. Tanúskodik, hogy idegenben is életrevaló az ezeréves magyar kereszténység. A könyv előállításának költségeire kérjük olvasóink­­ segítségét. Aki teheti, küldjön 7 dollárt. Aki nem tud se­gíteni, elolvasás után a könyvet adja tovább magyar test­véreinek, vagy tartsa meg gyermekeinek. Mellékelünk hozzájárulására külön borítékot. Az évkönyvet január közepe táján postázzuk.­­» Boldog ünnepeket! Dengl Miklós OFM, felelős szerkesztő Youngstown, 1978 karácsonyán A „FELVIDÉKI TESTVÉRÜNKNEK" A pozsonyi Madách Könyvkiadó gondozásában je­lent meg Bereck József: Öregem, az utolsó című könyve.­­ A szerző az ígéretes felvidéki ifjú tehetségek közé tar­tozik, akinek érdemes megjegyeznünk a nevét. Röviden a könyv tartalma: Háry Tamás csallóközi fiú Baranyában tölti a vaká­cióját, a nagyapjánál. A dédapja — tehát a vendéglátó nagyapa apja — valamikor papnak tanult, de szentelés előtt kilépett. Megnősült, négy gyermeke lett, de ezek közül három öngyilkos lett. 33 éves korukban felakasz­tották magukat. A négy közül egy maradt életben: Hury Tamás nagyapja. A fiút az a vágy hajtja, hogy fényt derítsen a csa­ládját üldöző átokra.* Idézzük a regény néhány érdekesebb mondatát: Amikor Hury Tamás megérkezik Budapestre, a ki­sebbségi sorsban élő magyar ember meghatott csodálko­zásának lehetünk tanúi. Neki az is élmény, ami az anya­országban élőnek mindennapos: „Minden ki van írva. Magyarul. Csak el kell olvasni.” (14. oldal) Budapesten átszáll, és utazik Baranyába: „Pécs felé minden ülőhely foglalt volt a vonaton. Legalábbis az én vagonomban. Az ablak mellett tehát lá­bam közé állítottam nagy bőröndömet, s a tájat figyel­tem. Jóval a főváros után jött csak a kalauz, hangosan, jópofáskodva végezte kötelességét. Amikor kezébe nyom­tam Cedok-útijegyemet, füttyentett egyet (...), aztán menetjegyemet lobogtatva fordult a többi utashoz: — Nagyon szépen kérem, valaki engedje át ülőhe­lyét felvidéki testvérünknek!" (25. oldal) Megérkezése után dolga támad a rendőrrel, aki így szól hozzá: „Tudom, hogy felvidéki vagy. Tele van a Felvidék magyarokkal. Jártam ám én arra... Igaz, még harminc­­nyolcban, de jártam...” (102. oldal) A magyarországi szomorú közállapotok képe is meg­jelenik a könyv lapjain. A fiú megbetegszik, és a nagy­apa megajándékozza az orvost, hogy az jobban törődjék az unokájával. Sajnos, ez az igazság: a kórházakban „dugni” kell, hogy tisztességesen bánjanak a beteggel. „­ Tudod, mit adott a főorvosnak? Ötezer forintot! Amikor megtudta, hogy agyhártyagyulladásod van.. . Csak hogy meggyógyítsanak. Bizony, ilyen ember az öreg­­­ apád. De ez még semmi, az erdőgazdaság traktorával egy hordó bort is elvitetett a főorvos villájába.” (120. oldal) A regény utolsó sorai olyan szépek, hogy kihagyás nélkül közöljük: „Néha-néha, amikor víztiszta éjszakákon szememre­­ hullanak a csillagok, amikor számonkérhetetlenek és el­­­­lenőrizhetetlenek a leglényegesebb erők, fájdalmas-józa­­­­nul érzem: mérhetetlen önzéssel és kicsinyes gyávaság­­­­gal, szinte egész létünkben reszketve egymásért élünk, pedig a mindent meghatározó vágyak, reménységek, sze­­­­relmek és nagy-nagy ragaszkodások végén egyformán be­­­­lehalunk egymásba, mintha a halál lenne a legbiztosabb meghatározónk.. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 1979. január 7. DR. VARGA LÁSZLÓ: A forradalom. Nagy Imre a hazai kommunista tükörben 1978 őszén Budapesten, Balogh Sándor és Ja­kab Sándor szerkesztésében megjelent „A ma­gyar népi demokrácia története, 1944—1962” című, 366 oldalas könyvnek az 1956-os forradal­mi, és Nagy Imréről szóló részével érdemes fog­lalkozni. ..­­' 11 . : A könyv többi része a szokásos sablon: min­den ami jó, a kommunizmusból jön, minden más rendszer rossz. Mivel a rendszerben is vannak hibák, ezek nem a kommunizmus szülöttei, ha­nem három bűnbaké, akiket már lehet szidni: Rákosi, Gerő, Farkas Mihály. Nézzük a könyvet: A szovjet hadsereg beavat­kozása. A rendszernek máig megoldatlan problémája, hogy miként magyarázza a szovjet csapatok 56- os beavatkozását. Köztudomású, hogy 1956. no­vemberében az ENSZ közgyűlésén eleinte a var­sói szerződésre hivatkoztak. Jómagam is részt vettem abban a munkában, amely az ENSZ meg­bízottait tájékoztatta, hogy a varsói szerződés nem csak a katonai beavatkozásra, de még arra sem adott jogot, hogy szovjet csapatok Magyar­­ország területén tartózkodjanak, így hát a könyvben a beavatkozásnál a var­sói szerződést már nem említik, és az alábbiak szerint magyarázzák: November 3. előtt Kádár János, Apró Antal, Münnich Ferenc és Kossa István eltávoztak Bu­dapestről, és november 3-án Szolnokon létrehoz­ták a forradalmi központot. Ehhez a fentieken kívül csatlakoztak Kiss Károly, Biszku Béla, Fe­hér Lajos, Kállai Gyula, Marosán György és Do­bi István. Ennek a forradalmi központnak a kez­deményezésére alakult meg a Magyar Forradal­mi Munkás-Paraszt Kormány, amely november 4-én kiáltványban bejelentette, hogy: „munkás­­osztályunk és hazánk érdekében azzal a kéréssel fordultunk a szovjet hadsereg parancsnokságá­hoz: segítsen népünknek a reakció sötét erőinek szétverésében, és abban, hogy helyreállítsuk a rendet és nyugalmat hazánkban”. A szerzők azonban egyet-mást elfelejtettek megemlíteni: így, hogy a Magyar Közlöny csak november 12-én, tehát a szolnoki kormány lét­rejötte után 9 nappal közölte Nagy Imre felmen­tését, tehát a szolnoki kormánynak semmiféle jogalapja nem volt. Eltekintve attól, hogy egy miniszterelnököt nem lehet felmenteni, tisztsé­géről le­g kell mondania. ..........................­ Ezt a szolnoki kormány tagjai is tudták, ezért „Nagy Imre felmentése” után is erőlködtek, hogy Nagy Imrét lemondásra bírják. 1956. november 17-én Kádár követet küldött a jugoszláv követ­ségen tartózkodó Nagy Imréhez, hogy mondjon le, amit a miniszterelnök visszautasított. (Ötös bizottsági riport, 107. oldal.) A szerzők azt sem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy az ENSZ-ben a rendszer megbízottja másképpen indokolta a szovjet beavatkozást. Ku­tatásaim során véletlenül akadtam rá a Kádár­delegáció 1957. február 4-én, az ENSZ főtitká­rához küldött beadványára, amely a szovjet had­sereg beavatkozását a békeszerződésre alapítja. Ha a szolnoki együttes akciója jogos lett volna, akkor nem kellett volna három hónap múlva más jogalapot keresni. Természetesen a béke­szerződésre való hivatkozás is alaptalan. Ami pedig „a szolnoki kormány” rádiófelhí­vásának indokolását jelenti, hogy a szovjet had­sereg a munkásság és a nép érdekében avatko­zott hazánk belügyébe, arra a későbbiekben még rátérek, mert a szerzők maguk írta tényekkel cáfolják meg. Nagy Imre és társai „tárgyalásáról” ezt ol­vashatjuk: Nagy Imre és csoportjának tagjai, akik no­vember végén elhagyták a jugoszláv követséget, és onnan Romániába távoztak, 1957. február 6- án kerültek a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa elé, amely több hónapos tárgyalás után június 15-én ítélkezett ügyükben... Az ellen­­forradalmi cselekményekben való részvételük miatt — a demokratikus államrend és a köztár­saság védelméről szóló 1946. évi VII. tc. alap­ján — Nagy Imrét, az ellenforradalmi kormány miniszterelnökét, Maléter Pál honvédelmi mi­nisztert, valamint Gimes Miklós és Szilágyi Jó­zsef újságírókat halálra ítélték és kivégezték, a beteg Losonczy Géza újságíró pedig még a bí­rósági eljárás előtt meghalt. Ezenkívül Kopácsi Sándor volt budapesti rendőrfőkapitányt élet­fogytiglani, míg másokat — Donáth Ferencet, Fazekas Györgyöt, Haraszti Sándort, Háy Gyu­lát, János Ferencet, Táncos Gábort, Tildy Zol­tánt, Vásárhelyi Miklóst stb. (így, stb.) több évi börtönre ítéltek. A fentiekben több félrevezető megállapítás és sötét pont van. Az első, hogy a szerzők azt a látszatot keltik, mintha Nagy Imre és társai önként mentek vol­na Romániába. Ezzel szemben az ENSZ Ötös Bi­zottsága megállapította, hogy a jugoszláv és a magyar kormány között megállapodás jött létre. Nagy Imre és társai a jugoszláv követséget el­hagyva otthonukba visszatérhetnek, és bántódá­­suk nem lesz. 1956. november 22-én, délután 6:30-kor Nagy Imre és társai elhagyták a jugo­szláv követséget, a rájuk várakozó autóbuszba beültek. Közben megérkezett egy szovjet tiszt, aki szintén beszállt. Erre a jugoszlávok két tiszt­viselőjüket szintén beültették az autóbuszba, amely a szovjet hadsereg budapesti főhadiszál­lására hajtott. Itt a szovjet tiszt a jugoszláv al­kalmazottakat elparancsolta. A jugoszláv kormány a megállapodás megsze­gése miatt éles hangú tiltakozó jegyzéket küldött Kádárnak és a szovjet kormánynak is. (Ötös Bi­zottság riportja, 107. oldal.) Így kerültek Nagy Imréék „önként” Romániá­ba. Losonczy Gézáról megállapítják, hogy meg­halt. Köztudomású, hogy agyonverték. Az sem világos, hogy ha már Nagy Imre ügyé­ben tárgyalást akartak, azt miért kezdték a fel­lebbezési fokon, és miért nem — mint pl. Mind­­szenty bíboros perét­­ az alsófokon. Ennek va­lószínű oka, hogy amíg az alsófokon nem kom­munista népbírók is részt vesznek, akik révén az ügy részletei kiszivároghattak volna, addig a fel­sőfokra hétpróbás kommunistákat neveztek ki, akik hallgatni is tudnak. A szerzők szerint a tárgyalás és ítélethirdetés 1957-ben volt, holott az ítéletet nyilvánosan 1958. június 18-án közölték. Az 1957 tehát nyil­ván elírás, ami azonban egy ilyen kényes és fontos időpontnál, és alaposan átvizsgált könyv­ben meglepő. Vagy ez is félrevezetés lenne? A vád különben jogilag lehetetlen, politikai­lag komolytalan. Nagy Imre törvényes minisz­terelnök volt, aki a demokratikus államrendet helyreállította. 1956. november 3-án az ország­ban béke és öröm volt, amit a szovjet tankok a szolnoki kormány támogatásával vérbe áztattak. A Nagy Imre elleni igazi vádat azonban egy odadobott félmondatban megtaláljuk: „Nagy Im­re és társai nacionalista alapra helyezkedve, utat nyitottak az ellenforradalmi erőknek.” Ami magyarul azt jelenti: Nagy Imre és társai nem­zeti alapra helyezkedve, a nép kívánságát telje­sítették. Ez igaz. De ez erény, és nem bűncselek­mény. Még az 1946. évi VII. tc. szerint sem. A forradalom kitöréséről ezt olvassuk: Az ellenforradalom tervszerű, politikailag és katonailag jól átgondolt akció eredménye volt.” De hogy ki volt a forradalom politikai és ka­tonai kitervezője, arról hallgatnak. Ahogy a for­radalom leverése után ily címen senki ellen sem emeltek vádat! De még az előbbiekben idézett mondat (Nagy Imre és társai utat nyitottak...) is azt bizonyít­ja, hogy a forradalmi erők maguktól indultak el, ahogy azt az Ötös Bizottság is megállapította: „A felkelést nem tervezték előre, váratlanul, mindenki meglepetésére tört ki.” (Ötös Bizott­­ság riportja, 12. oldal.) Hogy mégis, köztudott tényeket a rendszer még 22 év távlatából sem képes elfogadni, meg­értem. A kommunista pártot a rendszer 1945— 1956 között nagy energiával, rengeteg költség­gel építette fel. Minden más pártot megsemmisí­tett maga körül. A kommunista pártnak rendőr­sége, hadserege volt, és mindezeken kívül: a szovjet megszállók. Mindezek órák alatt össze­omlottak, sőt, a gyűlölet tárgyai lettek. Ezt a szerzők is elismerik, írván: „A szolnoki kormány iránt ellenséges hangulat volt”, és a kommunis­ta párt újjászervezése „életveszéllyel dacoló munka” volt. Nagy beismerés! Megtudjuk, hogy a kommunista pártnak 1956. december 1-én 37 812 tagja volt. Ezt a számot elfogadom, és körülbelül ennyi lehetett és lehet a párthoz és a Szovjetunióhoz hű tagok száma, vagyis a lakosság 0,4 százaléka. Ezek irányítják és tartják hatalmukban az ország 99,06 száza­lékát. A forradalom célkitűzéseiről így tájékoztat­nak bennünket: „Az ellenforradalom valódi cél­ja a tőkés rend helyreállítása volt.” Eltekintve attól, hogy a forradalmat megin­dító fiataloknak fogalmuk sem volt a tőkés rend­ről, hiszen többségük a háború alatt született, továbbá sem az egyetemi hallgatók híres 16 pontjában, sem a munkástanácsok forradalmi, vagy egyéb más kiáltványokban ilyen követelés nem található. Nézzük a szerzők bizonyító anya­gát: Az ellenforradalom utáni újjászervezés leg­főbb akadályát a munkástanácsok tevékenysége jelentette, amelyek általában saját, fegyveres üzemi őrséget szerveztek. Követelték Nagy Imre ellenforradalmi kabinetjének visszaállítását, a szovjet csapatok „azonnali kivonását", és más ehhez hasonlókat. A továbbiak egyre izgalmasabbak. A munkástanácsok november 14-én megalakí­tották a Nagy-Budapesti Munkástanácsot, ami igazában az „ellenkormány” szerepét próbálta betölteni, és a Nagy Imre-féle ellenforradalmi kabinet utódja kívánt volna lenni a megválto­zott viszonyok között. Ezt támasztja alá az is, hogy néhány nap múlva Országos Munkástanács­nak (OMT) nyilvánította magát, és olyan jogo­kat követelt, amelyeknek gyakorlása esetén a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány feltétlenül háttérbe szorult volna. (!) Az OMT ereje, tömegbefolyása demonstrálására novem­ber 22—23-ra 48 órás általános sztrájkot hirde­tett, és számos budapesti üzemben, gyárban, va­lamint hivatalban megállt a munka, a fővárosi villamos- és autóbuszközlekedés pedig szinte megbénult. Az OMT tovább próbálkozott, decem­ber 4-én nőtüntetést szervezett. Az OMT vidé­ken is megkísérelte a kormányellenes tömegtil­takozást, szervezést. Ezek közül kétségtelenül a Nógrád megyei munkástanács december 8-i pro­vokációja volt a legsúlyosabb, amelynek 80 ha­lottja és több sebesültje volt. Fegyveres provo­kációk és merényletek voltak vidéki városok­ban: Miskolcon, Ózdon, Egerben stb. (csak így, hogy stb.!) A kormány az OMT-t december 9-én törvényen kívül helyezte, és a budapesti kerü­leti, megyei és városi munkástanácsokat. A szerzőknek a fentiek igazolják, hogy a szol­noki kormány a munkásság és a nép érdekében hívta be a szovjet hadsereget. Nekem a fentiek mást bizonyítanak: történel­mi emlékművet állított a magyar munkásság ha­zaszeretetéről és függetlenségi harcáról. A magyar munkásság megszervezése — kb. 1900 — óta ilyen hősi és nemzeti harcot még nem folytatott. Ehhez a kommunizmus kellett! Még egy pár adat: A szerzők szerint az író­szövetséget azért kellett felfüggeszteni, mert „az ellenforradalmi lázadást a magyar nép »legtisz­tább forradalmának« minősítették, olyan törté­nelmi pillanatnak, amikor »csak egy lépés vá­lasztott el egy boldogabb kor ígéretétől«.” A parasztságról pedig annyit megtudunk, hogy „a termelőszövetkezetek bomlási folyamata az ellenforradalom alatt érthetően felgyorsult”. A szerzők a különböző kommunista szerveze­tek újjáalakításánál írják, hogy a magyar nők­kel nem boldogultak, mert „ez volt a legnehe­zebben talpra álló társadalmi szervezet, amely csak 1957. november 16—17-én, a Magyar Nők Országos Tanácsa névvel alakult meg, de ha­tásköre korántsem terjedt ki a dolgozó nők több­ségére”. A szerzők igyekezete, hogy az 56-os forrada­lom „ellenforradalmi” jellegét bizonyítsák, nem járt sikerrel. Adataik szerint a forradalmat egyetemi hall­gatók, diákok, az ifjúság kezdeményezte, amihez órák, napok alatt csatlakozott a munkásság, írók, tisztviselők, nők s a parasztság is. Vagyis az egész ország! Ki volt ellene? Kik voltak az ellenforradal­márok? A 37 812 kommunista párttag, az ország 0,4 százaléka. Ezek támogatására kellett a szovjet hadsereg durva, fegyveres, népellenes beavatko­zása. SZENTMISÉKET LEHET VÉGEZTETNI AZ AMERIKAI MAGYAR KATOLIKUS EGYLET biztosítja életét. Születésének napjától 60 éves koráig válthat ki életbiztosítási kötvényeket. Életbiztosítási terveivel keresse fel az AMERIKAI MAGYAR KATOLIKUS EGYLET-et. A legnagyobb magyar és katolikus testvérsegítő biztosító, amelyet 1894-ben éppen azért alapítottak amerikai magyar katolikusok, hogy egymást biztosítva és segítve harcoljanak a bizonytalanság veszélyei ellen. Biztosítsa a maga és szerettei életét az AMERIKAI MAGYAR KATOLIKUS EGYLET-nél. Látogassa meg irodánkat és beszélje meg velünk biztosítási problémáit. Vagy érdeklődjék levélben. Irodájának címe: AMERICAN HUNGARIAN CATHOLIC SOCIETY 11800 Shaker Boulevard, Cleveland, Ohio 44120. Telefonon is szívesen adunk tájékoztatást. Telefonszámunk­ (216) 491-8550. ferences zárdánkban, ahol öt magyar ferences misézik, és ahol a Vasárnap kiadóhivatala is mű­ködik. Szívesen mondunk szentmiséket azok jószán­dékára, akik azt kérik. Szentmisékért 5 dollárt szoktak a hívek felajánlani. Cím: Franciscan Fathers, 517 S. Belle Vista Avenue, Youngstown, Ohio 44509.

Next