Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1984 (91. évfolyam, 1-50. szám)

1984-01-08 / 1. szám

341 EAST LAKEVIEI BLVD £ftl£ LA 16504 &atoltkuö Ülagparok ^aöárnapja bl. évfolyam 1. szám A magyarság legnagyobb katolikus hetilapja E|yas szia ári: 50 cent 1984. januar 8. Catholic Hungarians’ Sunday KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: P O. Box 2464 Youngstown, Ohia 44509 Tel.: (216) 799-2600 és 799-3335 (USPS 291-540) Volume 91. No. I The world’s largest Catholic Hungarian weekly Prfca of qm copy: 50 coats January 8,1984 OR. HALMOS MILAN: Széljegyzetek a szlovákok ezeréves elnyomásához A napokban alig 30 éves fiatalember állított be a ren­delőmbe. Csehszlovákiából me­nekült, neve C. Miska, és Le- vicére (így mondta) való. A gyengébbek kedvéért elárul­juk, hogy Levice a régi ma­gyar Léva neve. A városhoz érzelmi kapcsolatok fűznek, mert családom több tagja on­nan és a környékről szárma­zik. Amikor 1944-ben utoljára ott jártam, a város és környé­ke színmagyar volt. Érthető kíváncsisággal for­dultam a legény felé; azonnal meglepett, hogy mennyire akadozva és idegen hanglej­téssel beszél magyarul. Kér­désemre azonban elmondotta, hogy ö is, szülei is magyarok, de az iskolában csak tótul sza­bad beszélni, sőt: otthon a családban is gyakrabban hasz­nálják a.tót nyelvet, mert nem ajánlatos magyar voltukkal di­csekedni. Itt közbeszúrom, hogy a „tót" kifejezést semmiféle sér­tő szándékkal nem használom; bennünket, magyarokat hív­nak más népek ungar, hunga- rian, weg«rskl atb-nek, mágaa neheztelünk érte. A tót régi magyar szrt a tnn szlováknak hívott nép megjelölésére. Ér­te megharagudni nem lehet annál kevésbé, mert igen sok magyart hívnak éppen „Tóth"- nak, akiknek eszük ágában sincs, hogy ezért neheztelje­nek. Még annyit, hogy a „szlo­vák" szó, mint népmegjelölés, mindössze csak 1828-ra megy vissza, azelőtt ismeretlen volt. Kérem hát szlovák sorstársa­inkat — akik azok voltak ott­hon és azok itt az emigráció­ban —, hogy még csak vélet- lenségböl se gyanítsanak sér­tést, lenézést e kifejezés mö­gött! Van minekünk épp elég bajunk — de gondolom nekik is —, semhogy ily gyerekes dolgok miatt szurkáljuk egy­mást. Folytatva az elejtett fona­lat, C. Miska Léváról szülei­vel egyetemben törve beszéli magyar anyanyelvét. Vajon miért? Pozsonytól Eperjesig, Sucha Horától Losoncig éltek együtt tótok és magyarok im­már jó ezer esztendeig, s a tótok megtartották anyanyel­vűket mind a mai napig. Ki­hozták ide Amerikába is, de mi történt itt; gyermekeik már törve, unokáik meg alig be­szélik őseik nyelvét, csakúgy, mint mi, magyarok. Miként lehetséges az, hogy odaát, az ezeréves magyar elnyomás alatt megőrizték nyelvüket csak azért, hogy itt, a szabad Amerikában veszítsék el? Tisztelettel, de nyílt egye­nességgel kérdem az emigrá­cióban élő tót sorstársaimat — akik közül nem egynek a barátságával is dicsekedhetem —, komolyan hisznek az ezer­éves magyar elnyomásban, amely őseik nyelvét, szokásait érintetlenül hagyta? Édesapám, apósom, mind­ketten hivatásos tisztjei vol­tak az egykori honvédségnek; merő véletlenségböl huzamo­sabb ideig oly vidéken szol­gáltak, ahol tót volt a több­ségi nyelv. — Mindketten jól megtanultak tótul, sose szé- gyellték azt, mert úgy vélték, annyit ér az ember, ahány nyelvet ismer. Térjünk azonban vissza C. Miskához, aki saját magyar anyanyelvét kerékbe töri. Fel­tehetően az ötvenes években születhetett, amikor a megve- resedett kétfarkú cseh orosz­lán országában kutya idők jár­tak a magyarokra. Megérte­ném az esetét, ha példának okáért Kralovanyban, esetleg Koritnyicán születik és nő fel. De Léván, ahol még a kutya is magyarul ugatott? Ezt más­ként, mint kíméletlen elnyo­mással, erőszakkal magyaráz­ni nem lehet. Tótok és magyarok okulá­sára elmesélem parázs vitámat egy francia hölggyel. Beszél­getésünk folyamán terítékre került Clemenceau, Trianon es hasonló egyebek. Az ízig-vérig temperamentumos hölgy kiok­tatott, hogy Trianonért mi ma­gyarok egyedül saját magun­kat hibáztassuk. Franciaor­szágban — mondotta — él­nek bretonok, normanok, basz­kok, de ma ezek valamennyien franciául beszélnek, elvégre ez Franciaország. Miért nem csináltak maguk is ugyanúgy, mint mi, franciák? Ha pedig elmulasztották, akkor most ne hiháztns&anak inasokat a saját bajukért! - torkolt le a hölgy. No, ml magyarok ezt jól megkaptuk — mondottam ma­gamban. Csaknem kiszaladt a számon, hogy azért nem kö­vettük a francia példát, mert ostobák voltunk, de még ide­jében elharaptam, ö bizonyá­ra lelkesen helyeselt volna. Látjátok, tót sorstársaink, milyen jó néktek, hogy nem franciákkal éltetek együtt ezer évig; az angolokkal se járta­tok volna különbül, hiszen a skót és a walesi már rég an­golul beszél, még az íreknek is alig sikerül kihalt nyelvük feltámasztása! Ezzel szemben otthon ma­radt véreitek manapság szép eredménnyel teszik azt, amit mi magyarok elmulasztottunk, a franciák viszont nem. Te­kintet nélkül arra, hogy ez tet­szik nektek és nekünk, vagy sem, a tény megmarad, hogy egymás mellett kellett élnünk a múltban és fog kelleni a jövőben is. Nem gondoljátok, hogy mindkét nép számára gyümölcsöztetőbb lenne, ha végre elásnátok a csatabár­dot? Mi nem villogtatjuk elle­netek őseink berozsdált kard­jait! Még azt is elismerjük, hogy öregeink követtek el dől« gokat, amelyeket a ti népetek ma talán jobban fájlal, mint annak idején. Meddig akartok még ezen rágódni? Miért ne nyújtsunk egymásnak őszinte békejobbot? Higgyétek el, raj­tunk ez igazán nem múlik! A jelenlegi magyarországi rendszer csekély számú nem­zeti kisebbségeit selyempapír­ba csomagolja. Nem lenne igazságos, ha a ti hazai rend­szeretek is megadná a veletek élő magyarságnak ugyanazo­kat a jogokat, amiket a tót kisebbség a mai magyar föl­dön élvez? Mindkét népen ta­pos a kommunizmus. Miért ne tudnánk egyetértésben egy­más mellett élni, mikor a sors egymásra utalt bennünket, és a történelem erői előbb vagy utóbb, de ismét összehoznak minket. Akkor tehát segítsünk mindketten a történelemnek és népeinknek a megbékélés, az egyetértés munkájában. Bi­zony mondom néktek, ameny- nyiben az ellenkezőjét csele­kedjük, népeinkre csak bajt és tragédiát hozunk. Végezetül engedtessék meg nekem, hogy a sorsközösség­ben élő tótok és magyarok okulására eg)' szívmelegitő kis történetet meséljek el. Amerikában elkezdett orvo­si gyakorlatom első évében páciensem lett az öreg Kozur- ko Gyuri bácsi. Az első világ­háború után vándorolt ki, de biz az angolra igencsak nehe­zen fordult a nyelve, én meg az ö nyelvét nem értettem. Az öreg biztatott, hogy beszéljek csak vele nyugodtan magya­rul; kiderült Gyuri bácsiról, hogy elég jól töri a magyart. Idővel én tanultam meg tőle jó néhány tót kifejezést, me­lyeknek az orvosi gyakorlat­ban hasznát vehettem. Telt, múlt az idő, eljött 19S6. Vá­rosunk magyarsága hatalmas nagygyűlésen tiltakozott a szovjet beavatkozás ellen, sót: még gyűjtést is kezdtünk ott hirtelenében, melyről azt gon­doltuk, hogy majd haza lehet küldeni. Amint bemegyek a nagyterembe, az ajtónál cso­portosuló és vita'kozó tömeg­ben felfedezem Gvuri bácsit. Odasíett-m hozzá, kezet ráz­tunk, s megköszöntem, hogy ö is velünk érez. — Kozurko Gyuri bácsi így válaszolt: — Hát in is magyar vá­gyom! Huszár voltam Gyön­gyösön! Azzal felhúzta kabátja ujját az öreg, s megmutatta a gyön­gyösi huszár korában odateto­vált magyar címert a koroná­val. Tele lett a szemem köny- nyel, és ott a helyszínen meg­öleltem Gyuri bácsit, aki lát­hatólag igen csodálkozott azon, hogy én csodálkozom. — Akkor jöttem rá arra, hogy az a címer a koronával éppen annyira Kozurko Gyuri bácsié, mint az enyém vagy a többie­ké, akik most itt vagyunk! Másoktól tudtam meg, hogy Gyuri bácsi nemcsak részt vett a gyűlésen, de a zsebébe is alaposan benyúlt, és adomá­nyával igen sok magyart meg­szégyenített. íme, egy becsü­letes, talán egyszerű, de an­nál melegebb szívű ember mu­tatott példát arra, amit a ma­gyar és tót értelmiség nem tud kalap alá hozni: a két nép sorskozösségenek tudatátl Is­tenem, de szép, de jó lenne. ha egyszer, valamikor sors kö­zösség helyett testvériséget ír­hatnánk! DH. MAILATH ISTVÁN: „Helvétizmus” Magyarországon Az alábbi szemelvényeket magyarországi újságokban ol­vastuk, és azokat változtatás nélkül közöljük. Esti Hírlap 1983. szeptember 19 Szeptember 22-töl szlovák nyelvű tv-adások kezdődnek hazánkban. Ezzel teljessé vá­lik az országunkban élő nem­zetiségiek nyelvén sugárzott tv-műsorok köre. — Eddig a szerb-horvát és német nyelvű műsorok a pécsi, a román mű­sorok a szegedi stúdió szer­kesztésében kerültek képer­nyőre. A hazánk 10 megyéjé­ben élő több tízezer szlovák anyanyelvű lakosnak szóló, most induló műsort a szegedi stúdióban szerkesztik. A Magyar Televízió szegedi stúdiója által szerkesztett első szlovák nyelvű adást a 2-es csatornán szeptember 22-én 18 óra 30 perckor láthatják majd a nézők. A programban Ján Such, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szö­vetségének főtitkára mond kö­szöntőt. Stefan Lami, a szövet­ség osztályvezetője a szlovák lakosság kulturális tevékeny­ségéről ad tájékoztatást. — A műsorban bemutatják a nyári bánki nemzetiségi fesztiválon készített filmet, és egy kis íze­lítőt a tótkomlósi szlovák nem­zetiségi együttes műsorából. A szerkesztők figyelemmel kísérik majd a magyarországi szlovák anyanyelvű oktatás helyzetét. Népszerűsíteni kí­vánják majd a hazánkban ki­bontakozó szlovák nyelvű nemzetiségi képzőművészek munkásságát. Nyomon követik a magyar és csehszlovák test­vérvárosok kapcsolatának az alakulását és mindazokat a szálakat, amelyek erősítik Ma­gyarország és Csehszlovákia testvéri barátságát. Napló (Veszprém) 1983. szeptember 2 Hétfőn magyar diákok mel­lett sok ezer nemzetiségi fia­tal is elfoglalja helyét az isko­lapadokban, akik anyanyelvü­kön folytatják tanulmányaikat. Magyarországon a becslések szerint több mint 400 ezer nemzetiségi lakos él. A legné­pesebb csoport a németeké. Számuk eléri a 200 ezret, utá­nuk a szlovákok következnek mintegy 80 ezres létszámmal, őket a délszlávok követik, — majd a románok. Az ország összlakosságának kereken 4 százaléka tehát nemzetiségi la­kos. Ezekből a fiatalokból két­nyelvű állampolgárok válhat­nak, ha elsajátítják a magyar mellett saját anyanyelvűket is, ha a nemzetiségi szülök ilyen iskolába íratják őket. (Meg­jegyzés: az anyanyelvet az ember az anyatejjel kezdi el­sajátítani, és nem az iskolá­ban. A szerk.) Ez lényeges azért is — állapítja meg a Hazafias Népfront —, mert a nemzetiségi öntudat nem lé­tezhet adott nyelvi közösség­hez tartozás nélkül. Mindent meg kell tenni az iskolás korú fiatalok anyanyelvi kultúrájá­nak a fejlesztéséért. Tekintsük át, milyen lehe­tőségeik vannak a nemzetiségi diákoknak anyanyelvűk tanu­lására? Kezdjük a németekkel: a múlt iskolaévben a 174 ál­talános iskolában 24 250 ta­nuló vett részt német nyelv- oktatásban. Működött egy ön­álló német gimnázium Baján, két német tagozat Pécsett és Pesterzsébeten. Pécsett és Ba­r Folytatás o? 5 otrialnn > DR. MÁMAT ENDRE: Közel-Kelet szomorú karácsonya Amerikát sok minden miatt lehet dicsérni, de külpoliti­kai tervezését jövőbe látását, politikai bölcsességét nem fogja a történelem magasztalni. Legkevésbé fogja közel-keleti ügy­ködését és szerepét elismerő jelzőkkel illetni. Közel-Kelet 35 év óta vajúdik. Ez a három és fél évtized elegendő kellett volna legyen egy olyan politika kialakítására, mely valami féle stabilitást eredményez. Ma Közel-Kelet nagyobb káosz­ban van, mint 35 évvel ezelőtt volt, sőt: az amerikai politika válságos állapotba került. A sűrített történelmi visszapillan­tás kapcsán csak 1977-ig menjünk vissza! Emlékezzünk arra, hogy Carter kezdeményezésére Szadat elnök elment Jeru­zsálembe, és 1977. március 26-án — az USA szorgalmazá­sára — Egyiptom és Izrael békeszerződést írt alá. Ezzel Egyip­tom, a legnépesebb arab állam, megszüntette a 30 éve folyó háborúskodást Izraellel. Nemcsak Carter, de az egész nyu­gati világ remélte, hogy az 50 milliós Egyiptom példáját va­lamiképpen majd követni fogja a többi arab ország és a PLO, a palesztinok felszabadítási szervezete: pontosabban: a pa­lesztinok is megtalálják a bekapcsolódásra a megfelelő mó­dot. Az amerikai közvetítés Amerikától óriási áldozatokat kö­vetelt anyagilag és nemzetközileg is. Az arabok egymás közötti közös nevezőre hozása nem történt meg. Nemcsak a PLO nem mozdult ki ellenszenv-állapotából, de az arab országok is inkább Egyiptom-ellenesek lettek a „béke” miatt, s egyre jobban eltávolodtak a békehangulattól. Szadat még életében csalódását fejezte ki egyes Izrael által követett politikai akciók miatt, majd a Szadat elleni me­rénylet — mely mindezekkel okozati összefüggésben állott — Egyiptomban általános meghasonulást idézett elő, és az arab világ ezek után nem közeledett az USA béketerveihez. Köz­ben Izrael az araboktól elfoglalt területeken berendezkedett, és egyre jobban megtagadta az USA tiltakozásait a Jordán folyó nyugati partján való terjeszkedés ügyében. A békéből huzavona lett, politikai labdázás, mely meg­számlálhatatlan ellenséget szerzett Amerikának; még a nyu­gati szövetségesek is alaposan megkritizálták az USA „béke- eröszakoskodási” akcióját. A nagy békeroham delelöjén Izrael lerohanta Libanont. Reagan tehetetlenül szemlélte a békemű­vet, de próbálgatta a még menthető megmentését; kiutat ke­resett az ügyben, az USA tekintélyét meg akarta kímélni a további kudarcoktól. A jordán királynak kétbillió dolláros hadiszállítást ígért (hitelre), ha megtalálja a PLO-val a kul­csot valamiféle federáció létesítésére, amelyben a palesztin egység el tud helyezkedni. A király próbálkozása zsákutcába vezetett. Husszein királynak nehéz helyzete van, 11 merény­letből sikerült megmenekülnie, nagyapját Jeruzsálemben a szeme láttára szúrták le arab merénylők. A PLO nem bízik benne, hiszen a Jordán folyó nyugati partja — ahol az auto­nóm palesztin saját kormányzatot épp Jordániával valamiféle szövetségben tervezik — 1967-ig Jordánia része volt. Husszein országában éltek a palesztinok, amíg a király kénytelen volt nagy tisztogatást végezni az ellene állandóan acsarkodók mi­att. Talán ez volt az oka, hogy a király ez ügyben nem volt hajlandó tárgyalni a PLO meghatalmazás-adása nélkül. Husszein azonban nem bízik Reagan elnökben sem, mert — amint Karen Elliot House írja a The Wall Street Journal­ban — tárgyalásainak feltétele volt — többek között — az is, hogy az USA állítsa le az izraeli telepesek terjeszkedését, és bírja rá Izraelt, hogyja el az általa erőszakkal elfoglalt, ma is katonailag megszállt területeket, valamint, hogy az USA a PLO-val szembeni szélsőséges barátságtalanságán eny­hítsen. Ezek egyike sem történt meg, részben sem. Mindezt látta és látja az arab világ, és szemfényvesztés­nek tartja az egész békeügyködést. Egyiptom közeledik a Szovjetunióhoz. Napok kérdése a követcsere. A tanácsadók már Kairóban vannak. Az egyiptomi félhivatalos már meg­hirdette: a béke ügye Amerika ügye, Amerika hozta létre, gondoskodjék a helyzet normalizálásáról. A szomorú az, hogy a Szovjetunió még Jordániában is beljebb került. Több szovjet „hadiszisztéma” érkezett — technikusokkal — Ammanba. — Szíria valamiféle szovjet próbatámaszpont lett. Ilyen adottságok és a békeerők árnyékában 239 ameri­kai, majd újabb 8 amerikai tengerészgyalogos lett áldozat Li­banonban; amerikai megtorlások; egyidejű izraeli légitáma­dások szíriai bázisok ellen. Közben Szíria a PLO-t két részre szaggatta, elerötlenítette; Jasszer Arafatot megfosztotta a pa­lesztin egvkéz varázsától. A hazájukból kiszorított paleszti­nok nyomorban tengődnek az ENSZ által fenntartott tábo­rokban, és helyzetük bizonytalanabb s rosszabb, mint volt 35 évvel ezelőtt. Sőt: még saját fajtájuk, az arabok és más palesztin frakciók is irtják őket. Amerika elnöke még szorosabb izraeli együttműködést hirdet meg. Ugyanakkor a libanoni zűrzavarból kiutat kereső jelenlegi libanoni elnök, Gemajel, Fehér Ház-i látogatása csa­lódással végződik, és az eddig központi kérdésként kezelt libanoni béke amerikai vonala egy pacni lett. Egyesek ugyan azzal vigasztalják az aggódókat, hogy korántsem olyan tragikus a helyzet, mint találják. így pl. Flora Lewis közíró a New York Timesben idézi az 1920-as esztendőket, az ottoman birodalom bukását, amikor is az akkori amerikai elnök, Woodrow Wilson megbízottai azt ter­vezték, hogy Libanon, Jordánia és Palesztina egyesüljön a szíriai Damaszkusz alatt, mert ez az egyetlen „helyes föld­rajzi és történelmi egység”. (Ezt az angolok és franciák sza­botálták el.) — Effélék ismeretében Lewis szerint Szíria am­bíciója nem teljesen illik bele a Szovjetunió közel-keleti ter­veibe. Asszad és rezsimje valódi iszlám, nem tudja és nem fogja megemészteni a szovjet ateizmust. Közel-Kelet érdek­viharában — tanácsolja Lewis — Asszad felé is meg lehetne találni a Szovjetunió nélküli kiutat. «• •. <*»*>•.>

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents