Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1984 (91. évfolyam, 1-50. szám)
1984-01-08 / 1. szám
341 EAST LAKEVIEW BLVD £ftl£ LA 16504 &atoltkuö Ülagparok ^aöárnapja bl. évfolyam 1. szám A magyarság legnagyobb katolikus hetilapja E|yas szia ári: 50 cent 1984. januar 8. KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: P O. Box 2464 Youngstown, Ohia 44509 Tel.: (216) 799-2600 és 799-3335 (USPS 291-540) Volume 91. No. I The world’s largest Catholic Hungarian weekly Prfca of qm copy: 50 coats January 8,1984 Catholic Hungarians’ Sunday DR. HALMOS MILÁN: Széljegyzetek a szlovákok ezeréves elnyomásához A napokban alig 30 éves fiatalember állított be a rendelőmbe. Csehszlovákiából menekült, neve C. Miska, és Levicére (így mondta) való. A gyengébbek kedvéért eláruljuk, hogy Levice a régi magyar Léva neve. A városhoz érzelmi kapcsolatok fűznek, mert családom több tagja onnan és a környékről származik. Amikor 1944-ben utoljára ott jártam, a város és környéke színmagyar volt. Érthető kíváncsisággal fordultam a regény felé; azonnal meglepett, hogy mennyire akadozva és idegen hanglejtéssel beszél magyarul. Kérdésemre azonban elmondotta, hogy ő is, szülei is magyarok, de az iskolában csak tótul szabad beszélni, sőt, otthon a családban is gyakrabban használják a tót nyelvet, mert nem ajánlatos magyar voltukkal dicsekedni. Itt közbeszúrom, hogy a „tót" kifejezést semmiféle sértő szándékkal nem használom; bennünket, magyarokat hívnak más népek ungar, hungarian, wegersklatb-nek, mágaa neheztelünk érte. A tót régi magyar szót a ma szlováknak hívott nép megjelölésére. Érte megharagudni nem lehet annál kevésbé, mert igen sok magyart hívnak éppen „Tóth"nak, akiknek eszük ágában sincs, hogy ezért nehezteljenek. Még annyit, hogy a „szlovák" szó, mint népmegjelölés, mindössze csak 1828-ra megy vissza, azelőtt ismeretlen volt. Kérem hát szlovák sorstársainkat — akik azok voltak otthon és azok itt az emigrációban —, hogy még csak véletlenségből se gyanítsanak sértést, lenézést e kifejezés mögött! Van minekünk épp elég bajunk — de gondolom nekik is —, semhogy ily gyerekes dolgok miatt szurkáljuk egymást. Folytatva az elejtett fonalat, C. Miska Léváról szüleivel egyetemben törve beszéli magyar anyanyelvét. Vajon miért? Pozsonytól Eperjesig, Sucha Horától Losoncig éltek együtt tótok és magyarok immár jó ezer esztendeig, s a tótok megtartották anyanyelvüket mind a mai napig. Kihozták ide Amerikába is, de mi történt itt; gyermekeik már törve, unokáik meg alig beszélik őseik nyelvét, csakúgy, mint mi, magyarok. Miként lehetséges az, hogy odaát, az ezeréves magyar elnyomás alatt megőrizték nyelvüket csak azért, hogy itt, a szabad Amerikában veszítsék el? Tisztelettel, de nyílt egyenességgel kérdem az emigrációban élő tót sorstársaimat — akik közül nem egynek a barátságával is dicsekedhetem —, komolyan hisznek az ezeréves magyar elnyomásban, amely őseik nyelvét, szokásait érintetlenül hagyta? Édesapám, apósom, mindketten hivatásos tisztjei voltak az egykori honvédségnek, merő véletlenségből huzamosabb ideig oly vidéken szolgáltak, ahol tót volt a többségi nyelv. — Mindketten jól megtanultak tótul, sose szégyellték azt, mert úgy vélték, annyit ér az ember, ahány nyelvet ismer. Térjünk azonban vissza C. Miskához, aki saját magyar anyanyelvét kerékbe töri. Feltehetően az ötvenes években születhetett, amikor a megveresedett kétfarkú cseh oroszlán országában kutya idők jártak a magyarokra. Megérteném az esetet, ha példának okáért Kralovanyban, esetleg Koritnyicán születik és nő fel. De Léván, ahol még a kutya is magyarul ugatott? Ezt másként, mint kíméletlen elnyomással, erőszakkal magyarázni nem lehet. Tótok és magyarok okulására elmesélem parázs vitámat egy francia hölggyel. Beszélgetésünk folyamán terítékre került Clemenceau, Trianon és hasonló egyebek. Az ízig-vérig temperamentumos hölgy kioktatott, hogy Trianonért mi magyarok egyedül saját magunkat hibáztassuk. Franciaországban — mondotta — élnek bretonok, normanok, baszkok, de ma ezek valamennyien franciául beszélnek, elvégre ez Franciaország. Miért nem csináltak maguk is ugyanúgy, mint mi, franciák? Ha pedig elmulasztották, akkor most ne hibáztassanak iasokat a saját bajukért! - torkolt le a hölgy. No, mi magyarok ezt jól megkaptuk — mondottam magamban. Csaknem kiszaladt a számon, hogy azért nem követtük a francia példát, mert ostobák voltunk, de még idejében elharaptam, ő bizonyára lelkesen helyeselt volna. Látjátok, tót sorstársaink, milyen jó néktek, hogy nem franciákkal éltetek együtt ezer évig; az angolokkal se jártatok volna különbül, hiszen a skót és a walesi már rég angolul beszél, még az íreknek is alig sikerül kihalt nyelvük feltámasztása! Ezzel szemben otthon maradt véreitek manapság szép eredménnyel teszik azt, amit mi magyarok elmulasztottunk, a franciák viszont nem. Tekintet nélkül arra, hogy ez tetszik nektek és nekünk, vagy sem, a tény megmarad, hogy egymás mellett kellett élnünk a múltban és fog kelleni a jövőben is. Nem gondoljátok, hogy mindkét nép számára gyümölcsöztetőbb lenne, ha végre elásnátok a csatabárdot? Mi nem villogtatjuk ellenetek őseink berozsdált kardjait! Még azt is elismerjük, hogy öregeink követtek el dolgokat, amelyeket a ti népetek ma talán jobban fájlal, mint annak idején. Meddig akartok még ezen rágódni? Miért ne nyújtsunk egymásnak őszinte békejobbot? Higgyétek el, rajtunk ez igazán nem múlik! A jelenlegi magyarországi rendszer csekély számú nemzeti kisebbségeit selyempapírba csomagolja. Nem lenne igazságos, ha a ti hazai rendszeretek is megadná a veletek élő magyarságnak ugyanazokat a jogokat, amiket a tót kisebbség a mai magyar földön élvez? Mindkét népen tapos a kommunizmus. Miért ne tudnánk egyetértésben egymás mellett élni, mikor a sors egymásra utalt bennünket, és a történelem erői előbb vagy utóbb, de ismét összehoznak minket. Akkor tehát segítsünk mindketten a történelemnek és népeinknek a megbékélés, az egyetértés munkájában. Bizony mondom nektek, amenynyiben az ellenkezőjét cselekedjük, népeinkre csak bajt és tragédiát hozunk. Végezetül engedtessék meg nekem, hogy a sorsközösségben élő tótok és magyarok okulására egy szívmelegítő kis történetet meséljek el. Amerikában elkezdett orvosi gyakorlatom első évében páciensem lett az öreg Kozurko Gyuri bácsi. Az első világháború után vándorolt ki, de bár az angolra igencsak nehezen fordult a nyelve, én meg az ő nyelvét nem értettem. Az öreg biztatott, hogy beszéljek csak vele nyugodtan magyarul; kiderült Gyuri bácsiról, hogy elég jól töri a magyart. Idővel én tanultam meg tőle jó néhány tót kifejezést, melyeknek az orvosi gyakorlatban hasznát vehettem. Telt, múlt az idő, eljött 1946. Városunk magyarsága hatalmas nagygyűlésen tiltakozott a szovjet beavatkozás ellen, sőt, még gyűjtést is kezdtünk ott hirtelenében, melyről azt gondoltuk, hogy majd haza lehet küldeni. Amint bemegyek a nagyterembe, az ajtónál csoportosuló és vitatkozó tömegben felfedezem Gyuri bácsit. Odasiettem hozzá, kezet ráztunk, s megköszöntem, hogy Az alábbi szemelvényeket magyarországi újságokban olvastuk, és azokat változtatás nélkül közöljük. Esti Hírlap 1983. szeptember 19 Szeptember 22-től szlovák nyelvű tv-adások kezdődnek hazánkban. Ezzel teljessé válik az országunkban élő nemzetiségiek nyelvén sugárzott tv-műsorok köre. Eddig a szerb-horvát és német nyelvű műsorok a pécsi, a román műsorok a szegedi stúdió szerkesztésében kerültek képernyőre. A hazánk 10 megyéjében élő több tízezer szlovák anyanyelvű lakosnak szóló, most induló műsort a szegedi stúdióban szerkesztik. A Magyar Televízió szegedi stúdiója által szerkesztett első szlovák nyelvű adást a 2-es csatornán szeptember 22-én 18 óra 30 perckor láthatják majd a nézők. A programban Ján Such, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára mond köszöntőt. Stefan Lami, a szövetség osztályvezetője a szlovák lakosság kulturális tevékenységéről ad tájékoztatást. A műsorban bemutatják a nyári banki nemzetiségi fesztiválon készített filmet, és egy kis ízelítőt a tótkomlósi szlovák nemzetiségi együttes műsorából. A szerkesztők figyelemmel kísérik majd a magyarországi szlovák anyanyelvű oktatás helyzetét. Népszerűsíteni kívánják majd a hazánkban kibontakozó szlovák nyelvű nemzetiségi képzőművészek munkásságát. Nyomon követik a magyar és csehszlovák testvérvárosok kapcsolatának az alakulását és mindazokat a szálakat, amelyek erősítik Mao is velünk érez. — Kozárko Gyuri bácsi így válaszolt: — Hát én is magyar vagyom! Huszár voltam Gyöngyösön! Azzal felhúzta kabátja ujját az öreg, s megmutatta a gyöngyösi huszár korában odatetovált magyar címert a koronával. Tele lett a szemem könynyel, és ott a helyszínen megöleltem Gyuri bácsit, aki láthatólag igen csodálkozott azon, hogy én csodálkozom. — Akkor jöttem rá arra, hogy az a címer a koronával éppen annyira Kozurko Gyuri bácsié, mint az enyém vagy a többieké, akik most itt vagyunk! Másoktól tudtam meg, hogy Gyuri bácsi nemcsak részt vett a gyűlésen, de a zsebébe is alaposan benyúlt, és adományával igen sok magyart megszégyenített. íme, egy becsületes, talán egyszerű, de annál melegebb szívű ember mutatott példát arra, amit a magyar és tót értelmiség nem tud kalap alá hozni: a két nép sorsközösségének tudatát. Istenem, de szép, de jó lenne, ha egyszer, valamikor sorsközösség helyett testvériséget írhatnánkagyarország és Csehszlovákia testvéri barátságát. Napló (Veszprém) 1983. szeptember 2 Hétfőn magyar diákok mellett sok ezer nemzetiségi fiatal is elfoglalja helyét az iskolapadokban, akik anyanyelvükön folytatják tanulmányaikat. Magyarországon a becslések szerint több mint 400 ezer nemzetiségi lakos él. A legnépesebb csoport a németeké. Számuk eléri a 200 ezret, utánuk a szlovákok következnek mintegy 80 ezres létszámmal, őket a délszlávok követik, majd a románok. Az ország összlakosságának kereken 4 százaléka tehát nemzetiségi lakos. Ezekből a fiatalokból kétnyelvű állampolgárok válhatnak, ha elsajátítják a magyar mellett saját anyanyelvüket is, ha a nemzetiségi szülők ilyen iskolába íratják őket. (Megjegyzés: az anyanyelvet az ember az anyatejjel kezdi elsajátítani, és nem az iskolában. A szerk.) Ez lényeges azért is — állapítja meg a Hazafias Népfront —, mert a nemzetiségi öntudat nem létezhet adott nyelvi közösséghez tartozás nélkül. Mindent meg kell tenni az iskolás korú fiatalok anyanyelvi kultúrájának a fejlesztéséért. Tekintsük át, milyen lehetőségeik vannak a nemzetiségi diákoknak anyanyelvük tanulására? Kezdjük a németekkel: a múlt iskolaévben a 174 általános iskolában 24 250 tanuló vett részt német nyelvoktatásban. Működött egy önálló német gimnázium Baján, két német tagozat Pécsett és Pesterzsébeten. Pécsett és Bar Folytatás ok 5 alkalma DH. MAILÁTH ISTVÁN: „Helvétizmus” Magyarországon DR. MÁMAT ENDRE: Közel-Kelet szomorú karácsonya Amerikát sok minden miatt lehet dicsérni, de külpolitikai tervezését jövőbe látását, politikai bölcsességét nem fogja a történelem magasztalni. Legkevésbé fogja közel-keleti ügyködését és szerepét elismerő jelzőkkel illetni. Közel-Kelet 35 év óta vajúdik. Ez a három és fél évtized elegendő kellett volna legyen egy olyan politika kialakítására, mely valamiféle stabilitást eredményez. Ma Közel-Kelet nagyobb káoszban van, mint 35 évvel ezelőtt volt, sőt, az amerikai politika válságos állapotba került. A sűrített történelmi visszapillantás kapcsán csak 1977-ig menjünk vissza! Emlékezzünk arra, hogy Carter kezdeményezésére Szadat elnök elment Jeruzsálembe, és 1977. március 26-án — az USA szorgalmazására — Egyiptom és Izrael békeszerződést írt alá. Ezzel Egyiptom, a legnépesebb arab állam, megszüntette a 30 éve folyó háborúskodást Izraellel. Nemcsak Carter, de az egész nyugati világ remélte, hogy az 50 milliós Egyiptom példáját valamiképpen majd követni fogja a többi arab ország és a PLO, a palesztinok felszabadítási szervezete, pontosabban: a palesztinok is megtalálják a bekapcsolódásra a megfelelő módot. Az amerikai közvetítés Amerikától óriási áldozatokat követelt anyagilag és nemzetközileg is. Az arabok egymás közötti közös nevezőre hozása nem történt meg. Nemcsak a PLO nem mozdult ki ellenszenv-állapotából, de az arab országok is inkább Egyiptom-ellenesek lettek a „béke” miatt, s egyre jobban eltávolodtak a békehangulattól. Szadat még életében csalódását fejezte ki egyes Izrael által követett politikai akciók miatt, majd a Szadat elleni merénylet — mely mindezekkel okozati összefüggésben állott — Egyiptomban általános meghasonulást idézett elő, és az arab világ ezek után nem közeledett az USA béketerveihez. Közben Izrael az araboktól elfoglalt területeken berendezkedett, és egyre jobban megtagadta az USA tiltakozásait a Jordán folyó nyugati partján való terjeszkedés ügyében. A békéből huzavona lett, politikai labdázás, mely megszámlálhatatlan ellenséget szerzett Amerikának; még a nyugati szövetségesek is alaposan megkritizálták az USA „békeerőszakoskodási” akcióját. A nagy békeroham delelején Izrael lerohanta Libanont. Reagan tehetetlenül szemlélte a békeművet, de próbálgatta a még menthető megmentését, kiutat keresett az ügyben, az USA tekintélyét meg akarta kímélni a további kudarcoktól. A jordán királynak kétbillió dolláros hadiszállítást ígért (hitelre), ha megtalálja a PLO-val a kulcsot valamiféle federáció létesítésére, amelyben a palesztin egység el tud helyezkedni. A király próbálkozása zsákutcába vezetett. Husszein királynak nehéz helyzete van, 11 merényletből sikerült megmenekülnie, nagyapját Jeruzsálemben a szeme láttára szúrták le arab merénylők. A PLO nem bízik benne, hiszen a Jordán folyó nyugati partja — ahol az autonóm palesztin saját kormányzatot épp Jordániával valamiféle szövetségben tervezik — 1967-ig Jordánia része volt. Husszein országában éltek a palesztinok, amíg a király kénytelen volt nagy tisztogatást végezni az ellene állandóan acsarkodók miatt. Talán ez volt az oka, hogy a király ez ügyben nem volt hajlandó tárgyalni a PLO meghatalmazás-adása nélkül. Husszein azonban nem bízik Reagan elnökben sem, mert — amint Karen Elliot House írja a The Wall Street Journalban — tárgyalásainak feltétele volt — többek között — az is, hogy az USA állítsa le az izraeli telepesek terjeszkedését, és bírja rá Izraelt, hagyja el az általa erőszakkal elfoglalt, ma is katonailag megszállt területeket, valamint, hogy az USA a PSO-val szembeni szélsőséges barátságtalanságán enyhítsen. Ezek egyike sem történt meg, részben sem. Mindezt látta és látja az arab világ, és szemfényvesztésnek tartja az egész békeügyködést. Egyiptom közeledik a Szovjetunióhoz. Napok kérdése a követésére. A tanácsadók már Kairóban vannak. Az egyiptomi félhivatalos már meghirdette: a béke ügye Amerika ügye, Amerika hozta létre, gondoskodjék a helyzet normalizálásáról. A szomorú az, hogy a Szovjetunió még Jordániában is beljebb került. Több szovjet „hadiszisztéma” érkezett — technikusokkal — Ammanba. — Szíria valamiféle szovjet próbatámaszpont lett. Ilyen adottságok és a békeerők árnyékában 239 amerikai, majd újabb 8 amerikai tengerészgyalogos lett áldozat Libanonban; amerikai megtorlások, egyidejű izraeli légitámadások szíriai bázisok ellen. Közben Szíria a PLO-t két részre szaggatta, elerőtlenítette, Jasszer Arafatot megfosztotta a palesztin egykéz varázsától. A hazájukból kiszorított palesztinok nyomorban tengődnek az ENSZ által fenntartott táborokban, és helyzetük bizonytalanabb s rosszabb, mint volt 35 évvel ezelőtt. Sőt, még saját fajtájuk, az arabok és más palesztin frakciók is irtják őket. Amerika elnöke még szorosabb izraeli együttműködést hirdet meg. Ugyanakkor a libanoni zűrzavarból kiutat kereső jelenlegi libanoni elnök, Gemajel, Fehér Ház-i látogatása csalódással végződik, és az eddig központi kérdésként kezelt libanoni béke amerikai vonala egy pacni lett. Egyesek ugyan azzal vigasztalják az aggódókat, hogy korántsem olyan tragikus a helyzet, mint találják, így pl. Flora Lewis közíró a New York Timesben idézi az 1920-as esztendőket, az ottomán birodalom bukását, amikor is az akkori amerikai elnök, Woodrow Wilson megbízottai azt tervezték, hogy Libanon, Jordánia és Palesztina egyesüljön a szíriai Damaszkusz alatt, mert ez az egyetlen „helyes földrajzi és történelmi egység”. (Ezt az angolok és franciák szabotálták el.) — Effélék ismeretében Lewis szerint Szíria ambíciója nem teljesen illik bele a Szovjetunió közel-keleti terveibe. Asszad és rezsimje valódi iszlám, nem tudja és nem fogja megemészteni a szovjet ateizmust. Közel-Kelet érdekviharában — tanácsolja Lewis — Asszad felé is meg lehetne találni a Szovjetunió nélküli kiutat. «• •. ›*»*‡•.‡