Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1985 (92. évfolyam, 1-50. szám)

1985-01-06 / 1. szám

rta i 3t DK GEORGS FAZEKAS 341 E LAKEVIEW BLVD ERIE PA 16504 ^atoltítuö jUagparok Vasárnapja 92. évfolyam, 1. szám A magyarság legnagyobb katolikus hetilapja Egyes szám ára: 50 cent 1985.január 6. Catholic Hungarians' Sunday KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: P.0. Box 2464 Youngstown. Ohio 44509 Tel.: (216) 799-2600 és 799-3335 (USPS 291-640) Volume 92, No. 1 The world’s largest Catholic Hungarian weekly Price of one copy: 50 cents January 6,1985 Duray Miklós még mindig börtönben van (Az alábbi körlevél, melyet a Csehszlovákiai Magyar Ki­sebbség Jogvédő Bizottsága adott ki a Felvidéken, kerülő úton jutott el hozzánk. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.) Kedves Barátunk! Százötvennégy nappal ezelőtt tartóztatták le a szlovák ható­ságok Duray Miklóst, a szlovákiai magyar kisebbség alkot­mányos jogainak védelmezőjét. Duray 39 éves pozsonyi geo­lógus és író, 1978-ban alapította a Csehszlovákiai Magyar Ki­sebbség Jogvédő Bizottságát. Ezzel felvette a küzdelmet a szlovák hatóságoknak a magyar nyelvű iskolák felszámolá­sára irányuló törekvéseivel. A hatóságok tervet készítettek a magyar oktatási nyelvű iskolák átszervezésére, amelynek ér­telmében az általános iskolák 5. osztályától kezdve a magyar nyelv, a földrajz és a történelem kivételével minden egyéb tantárgyat szlovák nyelven tanítottak volna. Ezt megelőzően már a hetvenes évek közepén részlegesen megszüntették a magyar nyelvű pedagógusképzést. Az iskolák körzetesítése, vagyis összevonása következtében több he­lyen elsorvadt a magyar nyelvű alsófokú oktatás. A szlovák iskolaügyi minisztériumban pedig távlati terv készült a ma­gyar többségű dunaszerdahelyi járás magyar nyelvű iskoláinak visszafejlesztésére. A CSMKJB külföldön is nyilvánosságra hozott dokumentu­maiban rámutatva ezen törekvésekre, kényelmetlen helyzet­be hozta a szlovák hatóságokat. Ezért került sor 1982-ben Du­ray IVJiklós első letartóztatására, majd perbe fogására. A tár­gyaláson szlovákiai magyarokon kívül a nemzetközi emberi jo­gi szervezetek és a magyarországi értelmiség képviselői — Cse­res Tibor, Csurka István, Mészöly Miklós írók — is jelen vol­tak. Az ügyész burzsoá nacionalizmussal vádolta Durayt, aki bátran védekezett, feltárva a magyar kisebbség elleni diszkri­mináció tényeit. A magyar és külföldi közvélemény tiltakozá­sára, valamint a magyar kormány közbenjárására a tárgya­lást a második napon, 1983 február elején elnapolták. A későb­biek folyt mán bizonytalan időre elhalasztották, és Durayt sza­badlábra helyezték. A szlovák hatóságok — Duray meghurcolásának megfé­lemlítő hatásában bízva — újabb akciót készítettek elő a szlo­vákiai magyar nyelvű iskolák ellen. A szlovák kormány 1983. november 25-i ülésén jóváhagyott egy olyan iskolaügyi tör­vényjavaslatot, amely lehetővé tette volna a magyar nyel­vű iskolák felszámolását Szlovákiában. A javaslat szerint „az is­kolaügyi minisztérium engedélyezheti, hogy a nemzetiségi ok­tatási nyelvű iskolákban némely tantárgyat szlovák vagy cseh nyelven tanítsanak, amennyiben az ezen iskolákban tanuló diá­kok szüleivel való egyetértés alapján a területileg illetékes nemzeti bizottság erre javaslatot tesz”, továbbá „az iskola­ügyi minisztérium elrendelheti, hogy némely iskolában meg­határozott tantárgyakat más nyelven is oktassanak, mint az iskola oktatási nyelve”. A törvényjavaslatnak ez a két pontja szembetűnően ellen­tétes a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetiségeinek helyzetét szabályozó 1968. október 27-i alkotmánytörvénnyel, mely biztosítja a nemzetiségeknek a saját nyelvükön való mű­velődés jogát, továbbá kimondja, hogy „az elnemzetlenítésre irányuló nyomás minden formája tilos”. A szlovákiai magyar nyelvű iskolák ellen tervezett lépés széles körű tiltakozást váltott ki, melynek során közel tíz­ezer szlovákiai magyar nemzetiségű állampolgár fordult le­vélben a szlovák hatóságokhoz. A törvényjavaslat kérdéses pontjaival szemben foglalt állást a CSEMADOK vezetőségé­nek számos tagja, sőt: a magyar hatóságok is — ők Lubomir Strougal 1984 márciusában tartott hivatalos budapesti láto­gatását használták fel álláspontjuk kifejtésére. A tiltakozá­sok együttes hatására a szlovák kormány a törvényjavaslat­nak a nemzetiségi iskolák elleni pontjait visszavonta ugyan, de Juraj Busa szlovák oktatásügyi miniszter 1984. március 24-én tartott sajtóértekezletén kijelentette, hogy a kihagyott két bekezdést miniszteri rendeletek útján fogják valóra vál­tani. Néhány héttel ezután vették őrizetbe Duray Miklóst, aki korábban Gustáv Husák köztársasági elnökhöz, a CSKP fő­titkárához intézett levélben tiltakozott az iskolaügyi törvényja­vaslat ellen, hangsúlyozva annak alkotmányellenességét és azt, hogy „az ilyen tartalmú törvény elszabadítaná a soviniz­mus önkényét minden oldalon”. Duray újabb letartóztatására nemcsak a törvényjavas­lat kudarca miatt érzett bosszúvágy késztethette a szlovák ható­ságokat. Minden bizonnyal így akarják megfélemlíteni azokat, akik Szlovákiában valamilyen formában helytelenítik a magyar oktatási nyelvű nemzeti iskolák felszámolásának meg-meg- újuló kísérletét. Ha számításuk beválik, és a Duray elleni el­járást Szlovákia-szerte néma csönd fogadja, ez csak arra fog­ja bátorítani a hatalmi szerveket, hogy könyörtelenül végre­hajtsák a szlovákiai magyar iskolák — következésképpen az egész szlovákiai magyar kisebbség — fölmorzsolását, erőszakos asszimilációját. A szlovákiai magyar kisebbség sorsa, mint ahogy Duray Miklós sorsa is, bizonytalan. Börtönében Duray leveleit vissza­tartják, feleségével eddig csak egy ízben — a foglár társasá­gában — találkozhatott néhány kurta percig. Vádirat egyelő­re nincs. Egészségi és lelkiállapotáról — főleg a hatodik hó­napja tartó bizonytalanság miatt — semmi biztosat nem tud­nak hozzátartozói. A szlovákiai magyarság pedig hallgat. Va­ló igaz, Durayért szót emelni 1984 Szlovákiájában meglehető­sen kockázatos. Ám kockán forog a szlovákiai magyar isko­lák sorsa is. Egyén és közösség jövője így válik azonossá a szlovákiai magyarság felszámolására törekvő szlovák nacionali- ta politika számításaiban. Ezt az azonosságot még az sem tud­ja kettéválasztani, aki — talán önmaga megnyugtatására — el­hiszi Janics Kálmán képtelen állítását, miszerint „Duray szov­jet ügynök és provokátor”. Janicsnak — A hontalanság évei című, a szlovákiai magyarság 1945—48-as üldözéséről szó­ló, Svájcban megjelent kiváló könyv szerzőjének — ez az ab­szurd ötlete jellemző a kisebbségi sors kutyaszorítójára, és saj­nos kiválóan alkalmazható a szlovákiai magyarok szembe­állítására. Duray második letartóztatása után a széles körű magyar- országi és nemzetközi tiltakozás (Nemzetközi PEN Klub, ameri­kai külügyminisztérium, nyugati hírügynökségek, magyar írók és értelmiségiek, nyugati kongresszusi képviselők, világ­hírű amerikai írók, ügyvédek stb.) várható volt, annál kevés­bé négy szlovák értelmiséginek, Ján Carnogurskynak, Milan Simeckának, Jozef Jablonickynek és Miroslav Kusynak Szlová­kia vezetőihez írt levelei, melyben szót emelnek Duray Mik­lós alkotmányellenes letartóztatása és fogva tartása ellen. „Du- rayval és állásfoglalásával lehet vitatkozni, be lehet bizonyí­tani, hogy ebben vagy abban téved, hogy ezt vagy azt nem gondolta végig — demokratikus államban azonban nem vol­na szabad őt bebörtönözni. Azoknak a problémáknak az elhall­gatásával, amelyekről beszél, semmi pozitív dolgot el nem ér­nek, mindössze a problémák maguk mélyülnek el, és a kapcso­latok romolhatnak tovább. Duray bezárásával pedig vég­képp semmi sem oldódik meg, mindössze annyit érnek el, hogy a nálunk lévő magyar kisebbség valamennyi nyílt problémá­ja mellé még az ügyének vértanúját is elnyeri. (...) Duray nem izgat, hanem érvel, nem az érzelmekre, hanem az észre hat, nem kiváltságokat követel, hanem igazságos megoldást” — ír­ja Jozef Lénártnak, az SZDKP első titkárának címzett levelé­ben Miroslav Kusy közgazdász és filozófus, a Charta ’77 egyik aláírója és szóvivője. Kusy, három másik — Peter Colotká- nak, az SZSZK kormánya elnökének címzett — levél szerzőjé­vel együtt a kisebbségi problémák nyilvános és demokrati­kus vitáját követeli a megfélemlítés és bebörtönzés helyett. Követelésükkel egyetértve valljuk', hogy a nyilvános és demok­ratikus vitához vezető út első lépése Duray szabadon bocsátá­sa kell hogy legyen. A szlovákiai magyar kisebbség és a börtönében fogva tar­tott Duray Miklós nevében örömünket és köszönetünket fe­jezzük ki magyar, szlovák és más nemzetiségű barátaink szoli­daritási megnyilvánulásaiért. Szükségünk van rá, és szük­ségünk lesz rá a jövőben is. Az ő példájuk nyomán buzdítunk minden szlovákiai magyart, hogy alkotmányos jogaival él­ve tiltakozzon a szlovákiai magyarságot sújtó diszkriminá­ció ellen, és követelje Duray azonnal szabadon engedését. Du­ray egész eddigi életével és tevékenységével példát adott az igazságért való küzdelem következetes vállalására. De eb­ben a küzdelemben nem szabad őt magára hagynunk, hisz ez a küzdelem mindannyiunkért, a szlovákiai magyarok közös sor­sának jobbulásáért és a jövőnkért folyik. Másoljátok, terjesszé­tek az általatok már ismert információkat barátaitok és isme­rőseitek széles körében. Szólítsatok fel tiltakozásra minél több embert, ezzel is tanújelét adva, hogy SZOLIDARITÁST VÁLLALUNK DURAY MIKLÓS­SAL ÉS MINDEN, IGAZSÁGTALANUL ÜLDÖZÖTT POL­GÁRTÁRSUNKKAL! KÖVETELJÜK A SZLOVÁKIAI MAGYAROK EGYÉ­NI ÉS KOLLEKTÍV JOGAINAK TISZTELETBEN TARTÁ­SÁT ÉS BIZTOSÍTÁSÁT! ELÍTÉLÜNK MINDEN HATALMI ÖNKÉNYT ÉS JOGTALANSÁGOT! SZOLIDARITÁST ÉS SZABADSÁGOT DURAYNAKÜ! 1984. október 10. A CSMKJB • információs csoportja (A szerkesztő megjegyzése: Lapzártakor érkezett hír szerint röviddel karácsony előtt Durayné engedélyt kapott, hogy fér­jét meglátogassa. Állítólag jó lelkiállapotban, de testileg le­gyengülve, lefogyva találta. Nemrég egy svájci barátjától a bör­tönben csomagot kapott. A vádiratot már ismertették vele, de a tárgyalás időpontját még mindig nem tűzték ki. Címe a börtönben: Miklós Duray 7-18-1945 Ví'znica • Justicná ulica 2 810 00 Bratislava Czechoslovakia Kérjük olvasóinkat, minél többen küldjenek neki újévi üdvözletét, kifejezve abbeli reményüket, hogy az új év meg­hozza számára a szabadulást.) Mit búsulsz, kenyeres? Teljesen szavahihető és egybehangzó források szerint a budapesti Szabadság téren kirakott Kádár-kép alá valaki szurokkal a következő szava­kat írta: „Mit búsulsz, kenyeres? Ez se tart örökké! 150 év alatt se váltunk törökké!” A jelentések szerint az eset­nek külön színt és érdekességet ad az a tény, hogy az egyéb­ként is savanyú ábrázatú Ká­dár ezen a fotón olyan képet vágott, mintha éppen most ha­rapott volna egy rothadt vac­korba. Az emberek négy napig za­rándokoltak a Szabadság térre csodát látni, míg végre a ható­ságok levakartatták a fölira­tot, amit csak nagy nehezen lehetett eltávolítani. DR. SZENTMIKLÓSY ÉLES GÉZA: „Ez a harc lesz a A gazdaságilag, politikai­lag és ideológiailag csődbe ju­tott pánorosz bolsevizmus vi­láguralmának megvalósítása érdekében — szövetkezve a világkormány létesítésére tö­rekvő szélsőbaloldali liberaliz­mussal — a tömegek grandió­zus hazugságokkal történő megfélemlítését veti fokozott erővel latba. Ehhez jön még a leigázott népek verejtékéből megteremtett félelmetes hadi­gépezetével való fenyegetőzés és a világterrorizmus támoga­tása. Teszi ezt pedig azért, mert tudja: ha a közeljövőben nem ér el látható eredményt, ak­kor modern gyarmatbirodal­mának felbomlása elkezdődik, mert „a marxizmus—leniniz- mus nem hoz megoldást a vi­lág bajaira” — mondotta a na­pokban Teng Hsziao-ping a kínai kommunista párt lapjá­nak elsőoldalas vezércikkében, miután már 35 éve kísérletez­nek — vajmi kevés eredmény­nyel — a kommunista gazda­sági rendszerrel. Ezért jelent meg Mihail Gorbacsov, a politbüró legfia­talabb tagja — és Csernyen- ko valószínű utódja — oly vá­ratlanul Londonban, hogy tár­gyalásokat kezdjen Margaret Thatcherrel, aki nemrégen írta alá Kínával a Hongkong átadá­sáról szóló szerződést. Gorbacsov a londoni parla­mentben kijelentette: a Szov­jetunió kész a nukleáris fegy­verek radikális csökkentésé­re, de — és ez a döntő — csak akkor, ha először Amerika hajt­ja végre a csökkentést, továb­bá ha Amerika véget vet az űrvédelmi fegyverek gyártásá­nak és az antirakéta-fegyve- rekkel történő kísérletezésnek. Gorbacsov vagy hatalmi tébolyban szenved, vagy azt hi­szi, hogy a kijevi kerület párt­titkárának ad ki utasítást. De még azt is tudjuk, mit fog mon­dani a Pravda, a hudsoni Iz­vesztyija (a New York Times) és a potomaci Pravda (a Wa­shington Post), ha nem telje­sítik azonnal Gorbacsov kí­vánságait. Azt, hogy ezzel a Reagannel nem lehet tárgyal­ni, mert ez rakétamániákus, mire Tip O’Neill és Ted Kenne­dy vörösre tapsolják a tenye­rüket, így a januári Shultz— Gromiko találkozó már „han- dicap”-pel indul, legalábbis erre számít Gorbacsov, a sza­lonbolsevistának álcázott vö­rös cárevics. / // y y végső Teng Hsziao-ping ugyan nem mondta ki, de ő is tudja, hogy a halálra centralizált kom­munista gazdasági rendszer holtvágányra futott, ahonnan nincs visszatérés, mert kifo­gyott a szuszból. Életre kel­tése pedig a marxizmus—le- ninizmus feladását jelentené, aminek a közép- és kelet-euró­pai rabnemzetek örülnének a legjobban. De ha ez így van, ha a mar­xizmus—leninizmus elvesztet­te értelmét, akkor mi indokol­ja a kommunizmus létezését és az érte hozott áldozatokat? Ha nem igazak a „tudományos szocializmus” tételei, akkor mi indokolja a diktatúrát és a napról napra való élés nyomo­rúságát, a civilizált élet kényel­mének nélkülözését? A válasz: semmi, és így nincs értelme an­nak sem, hogy a rabnépek to­vább tűrjék a diktatúrát. Ezért rohant Gorbacsov Londonba, és ezért találkozik Gromiko az amerikai külügy­miniszterrel, függetlenül at­tól, hogy Amerika egyetlen rakétát sem vont ki Nyugat- Európából, pedig ha jól emlék­szünk, még nem is olyan ré­gen ezt a feltételt szabta a Szov­jetunió a tárgyalások újrafel- vételére vonatkozóan. Reagannek a demokraták azt hányják a szemére, hogy ő az egyetlen elnök, aki nem kö­tött a Szovjetunióval fegyver­kezési egyezményt. Jól tette, mert egy államférfi nem ak­kor köt egyezményt az ellen­séggel — márpedig a Szovjet­unió az —, amikor az kívánja, hanem akkor, amikor ő azt jó­nak látja. Az elmúlt négy év alatt Amerika — Reagan poli­tikai célkitűzéseinek részbeni megvalósításával — elég erős lett ahhoz, hogy a Szovjetunió ne tudja megzsarolni, mint tet­te azt Kennedyvel és Carterrel. S most a liberáldemokra- ták és a hírközlés le akarja fa­ragni — a Szovjetunióval való tárgyalás előestéjén — a hadi­költségvetést. Miért? Gyengí­teni Amerika tárgyalóképes­ségét? Hatalmi féltékenység miatt veszélyeztetni a nemzet biztonságát? Kontárkodó kor­mányzás eredményeként koc­kára tenni milliók életét és Amerika nemzetközi szavahi­hetőségét? Leállítani a MX- rakéta gyártását csak azért, mert a londoni Janes-évkönyv azt állítja, hogy az MX-rakéták nem tudnak áthatolni a szov­jet silókon, mert azokat a Szov­jetunió megerősítette? Mi ez, ha nem a szovjetba- rát sajtó Amerikát veszélyez­tető hadjárata? (Folytatás a 6. oldalon)

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents