Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1986 (93. évfolyam, 1-50. szám)

1986-01-05 / 1. szám

8. oldal ^5ÁntApj<* Catholic Hungarians' Sundaym H Published weekly except Easter & Christmas and 2 weeks in July by the Catholic Publishing Co., Inc., 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509-2413. Telefon: (216) 799-2600 or 799-3335. Alapitorta 1894 október 24-én Msgr. Böhm Károly pápai prelátus-plébános. Established October 24, 1894 by Rev. Msgr. Charles Boehm Papal Prelate-Pastor. v. Managing Editor: Father NICHOLAS DENGL, O.F.M. THIS NEWSPAPER IS ENTIRELY FOR THE PURPOSE OF PROMOTING CATHOLIC WELFARE AND IS A NON-PROFIT ORGANIZATION ELŐFIZETÉSI ÁRAK: SUBSCRIPTION RATES: Két évre.......................................$37.00 For two years.............................$37.00 Egy évre........................................$20.00 cor one year................................$20.00 Fél évre........................................$12.00 For six months.............................$12.00 Felelős szerkesztő: P. DENGL MIKLÓS O.F.M. P.O. Box 2464, Youngstown, Ohio 44509-0464 Telefon: (216) 799-2600; 799-3335 ADVERTISEMENT RATES: $4.00 per column inch 1—4 times; $3.50 per column inch 5—15 times; $3.00 per column inch more than 15 times; Vi page $125.00; '/s page $240.00; 1 full page $460.00. Second class postage paid at Youngstown, Ohio A lapban megjelent cikkek nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét. Az aláírt cikkekért minden esetben azok szerzői felelősek. 1 ■ I ■ I ■ I ■ I ■ I ■ I ■ I ■ I ■ I ■ I■ I ■ I ■ I■ I ■ I ■ I ■ I íróinkról. p. KRUPA SÁNDOR OFM 1907-ben született Egerben az érsek egri vincellérjének ötödik gyermekeként. Hamar árvaságra jutott öt testvérével, mert édesapja a I. világháborúnak mindjárt első évében meghalt. Gimnáziumát itt a cisztereknél és Pécsett a jezsuitáknál, a teoló­giát pedig Gyöngyösön végezte. Felszentelése után csaknem min­dig hitoktatóként működött. Hamar kitűnt új módszereivel és szociális beállítottságával. Hitoktatóknak tankönyvekhez segéd­anyagot készített, gyermekeknek tanmeséket, színdarabokat irt és játszatta velük. Százával vitte őket búcsújáró helyekre, nyá­ron üdülésre és kirándulásokra a szegényeket. Több városban játszóteret állított fel. Közben egyházi és világi lapokban cikke­zett. Szentbeszédei miatt, de valójában azért, mert az ifjúsággal nagy sikerrel foglalkozott, a kommunista bíróság 1948-ban négy évi börtönre ítélte. Börtönszenvedései között „írta” meg börtön­élményei alapján szíve nagy elsőszülöttét, és még ma is szerel­mét, a még mindig kéziratban fekvő ifjúsági regényét, a Fájda­lomét, több mint 500 oldalon ceruza és papír nélkül. Börtönbün­tetésének letöltése után is csaik azért engedték el, nehogy bent haljon meg. Félhalottan került ki. Mivel papként nem működhe­tett, kétkezi munkájával tartotta fenn testi életét. Volt sport­pályagondnok, kertész, tyúkász, iskolaszolga, fűtő, kántor és egyházközségi tisztviselő. Az amerikai ferencesek kérelmére 1965-ben az állam kienged­te Amerikába. Nyelvi és egészségi nehézségei miatt hamarosan beállt kertésznek dewitti rendházuk több mint száz holdas fenyő és gyümölcsös parkjába. 78 éve ellenére az év kilenc hónapjának minden napján legalább nyolc órai kemény fizikai munkát végez önként. Sok biztatásra — s fogadalmától hajtva — éjjelenként és télen megírja A sarló-kalapács bilincseiben című vaskos könyvét, amely 1976-ban jelent meg. Ezt követte 1978-ban A sarló-kala­pács börtöneiben, majd 1979-ben A sarló-kalapács áldozatai. Olvasóit 1981-ben meglepi A sarló-kalapácsos sárkány torkában című testes kínai könyvével, 1983-ban pedig megjelenteti A sar­ló-kalapácsos börtönrácsok titkai szokatlanul bátor hangú és új témát is felölelő kötetét. Jelenleg szedés alatt van a „sarló-kala­pácsos” sorozata utolsó könyvének szánt Isten a sarló-kalapács börtöneiben kézirata. Ezek mellett a Vasárnapon kívül több magyar emigráns lapnak cikkeket küld. írásainak feltűnői: mélységes hit, meleg átérzés, nem min­dennapi bátorság, igaz hazaszeretet, őszinte emberbecsülés, lan­kadatlan kommunizmus elleni küzdelem és hazánk feltáma­dásába vetett elsorvaszthatatlan remény. Egyéniségét jellemzi: nagy munkabírás, szokatlan egyszerű­ség, a természet és állatvilág rendkívüli szeretete és szolgálata. Igazi ferences, aki mintha mindig Isten tenyerén merengene. Újévi köszöntő Adjon Isten boldog magyar új évet! Mért ne adna? Hisz’ ezt kérni nem vétek! Most született, csak egy hete, Atyjának az ígérete. Megváltást hoz a föld minden népének, Ragyogva állt meg a csillag, Körülötte édes illat, Édesanyja lágy ölében mosolyog, Tőle jön az áldás, béke, így lesz minden rossznak vége, Mért ne lenne a magyar új év boldog? Gyermek­ Isten, nem segít a mosolyod, Nőj fel hamar, legyen erős a karod! Vedd kezedbe a korbácsot, Verj­ed végig a világot, Te tudod csak megtenni, ha akarod. Verd ki mind a zsarnokokat, Még jobban a kufárokat, S adj erőt, kik segíteni akarnak, így lesz csak a rossznak vége, És a földön áldás, béke, így lesz boldog új éve a magyarnak! DR. CSIKÓS ZOLTÁN KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Stirling György: Hihetjék-e Trianont igazságosnak? Amikor 1984 őszén Buenos Airesben jártam, ottani emigrá­ciónk meghívására, magyaro­kon és magyar származású fia­talokon kívül alkalmam nyílott „valódi” argentin egyetemi hall­gatókkal is szóba elegyedni. Olyanokkal, akikből pár év múl­va Argentína szellemi elitje vá­lik majd — merő véletlen, hogy két cserkésztiszt is volt közöt­tük, s így mindjárt megtaláltuk a közös nyelvet — tehát véle­ményükre, a világ dolgairól és hazájuk helyzetéről érdemesnek látszott odafigyelni. Faggattam őket erről-arról, s ők rendre vá­laszoltak. Közbevetőleg meg kell je­gyeznem, hogy akkor még csak alig két év múlt el a balul vég­ződött Falkland-Malvinas hábo­rú óta, és az argentin társada­lom még nem heverte ki a nagy nemzeti fellángolástól kísért revíziós próbálkozás sikertelen­ségének megrázkódtatását. Ott­létemkor már folyt a háború elvesztéséért felelőssé tett ka­tonák ellen az eljárás és a tör­téntek körül megosztó nézetek bizony élesen csaptak össze a beszélgetés során. Sokféle vé­lemény hangzott el, de egy kér­désben hajszálnyi eltérés sem mutatkozott a vitatkozó fiata­lok között, abban, hogy a Mal­­vinas-szigetek Argentínához tartoznak. Abban minden jelen­lévő egyetértett, hogy a Malvi­­nas-szigetcsoport Argentína szerves része, argentin föld. Az angolok csalárd úton jutottak hozzá és tartják megszállva Falkland néven. Szabad-e föladni a reményt? Mióta is? Nos, ha hiányos történelmi ismereteim nem csal­nak, a múlt század közepe tá­ján, 1833-ban szálltak partra a Malvinas-szigeteken az első angol telepesek, hogy a brit gyarmatosító politika bevált receptje szerint egy-két ágyú­naszád és néhány szakasz kato­na közreműködésével fölébe ke­rekedjenek az argentin őslakók­nak, őfelsége, az angol király birtokának nyilvánítván a hir­­telenében Falklandnak átke­resztelt szigetcsoportot. Azóta nemzeti programként, vörös vo­nalként húzódott végig Argen­tína történetén a szigetek visz­­szaszerzésének ügye. Egyetlen generáció nem akadt az utolsó másfél évszá­zadban, mely nem érezte volna kötelességének napirenden tar­tani a Malvinas-szigetek revízi­ójának gondolatát, és nem volt olyan argentin, aki föladta vol­na a reményt. Az állam belső gondjai-bajai és a külső körül­mények miatt azonban akcióra csak most, pár éve került sor. S noha az egész ország népe egy emberként támogatta, az mégis kudarcba fulladt. Nem a lelkesedésben volt a hiba, ha­nem a katonai és diplomáciai előkészítésben, a hadvezetés­ben, amiért most bűnbakokat keresnek, és a katonákra rá is húzzák a vizes lepedőt. (Mivel­hogy korunkban divattá vált, hogy a vesztes hadvezéreket börtönbe csukják. Vagy saját honfitársaik, vagy a győztesek.) Jóllehet Malvinas megint Falkland, és az angoloknak eszük ágában sincs lemondani a szigetcsoportról, az argenti­nok még most is makacsul ra­gaszkodnak ősi jogaikhoz, csak most más úton-módon próbál­koznak érvényesíteni azokat. És meggyőződésem, hogy ekko­ra kitartás előbb vagy utóbb, de meg fogja hozni az ered­ményt. Mert a költő által meg­énekelt „szent akarat” meg kell, hogy teremje a gyümölcsét. Csak az vész el, amiről önszán­tunkból magunk is lemondunk. * Miről jutott mindez most eszembe? Hogy a Malvinas­­konfliktusról írva, mindvégig Trianon (és elsősorban Erdély) járt a fejemben, azt talán fölös­leges is mondanom. Trianon ne­ve pedig egy cikkben tűnt föl, a HISTÓRIA című hazai folyó­irat cikkében, melyet „Magya­rok az Egyesült Államokban” címmel amerikai magyar emig­rációnk egyik másodgenerációs tagja írt. És az a mód, az a „hozzáállás”, ahogy az illető Trianonnal foglalkozik, adta a Malvinas-Trianon párhuza­mot. Hogy elmerengjek kicsit, hogyan vélekedik a „revízióról” némelyik magyar, és hogyan egy argentin, másod-, harmad- és Isten tudja hányadik generá­ciós fiatal. Pedig Trianon és Malvinas közt nagy a különb­ség: míg az előbbitől csak há­rom emberöltő választ el — apá­ink még átélték annak megráz­kódtatását és személyes emlé­keik vannak róla —, addig Mal­­vinast már másfél száz éve vet­ték el Argentínától... A „képmutató” emigránsok Hogy a hazai újságok ta­pintatosan hallgatnak az or­szágcsonkító trianoni békéről, tudomásul vesszük. A „szocia­lista testvériség” nem engedi meg, hogy a kérdést bolygassák s különben is: a Szovjetunió nem tűri, hogy a „béketábor” tagjai közül bárki is meg merje kérdőjelezni az európai határok sérthetetlenségét és kis vazal­lusai között nem enged egység­bontó belső vitákat. De hogy a szabad világban miért kell ócsárolni azokat, akik Trianont tartják bajaink legfőbb okozó­jának és harcolnak Trianon re­víziójáért, azt már nem értem. A cikkíró egyébként — Trianon ürügyén — jól odamon­dogat az emigrációnak, főleg a „képmutató”, „múltban élő” 45-ösöknek és a nacionalista 56- osoknak. Elsősorban azt hibáz­ta­tják bennük, hogy gyermekei­ket a maguk által felépített álomvilág-kép szerint nevelik és hamis beállításban ismertetik meg velük a magyar történel­met. Nos, mivel pedig nevelés­ről, fiatalok oktatásáról van szó, a cikk írója nem hagyhatja ki a cserkészeket sem: belerúg a szabadföldi Magyar Cserkész­­szövetségbe is, lesújtó kritikát mondva annak történelem­­szemléletéről, történelemtanítá­si módszereiről. „A fiatal magyar-amerikai­ak gondolkodását örökségük felől — olvassuk a cikkben — talán leginkább ez a szervezet formálta. Bár bizonyos fokig rugalmasabb és haladóbb felfo­gású volt, mint a deklasszált felső- és középosztályok szerve­zetei, ez az ifjúsági szervezet alapvetően szintén ugyanannak a világnak a terméke és ugyan­azoknak az eszméknek a to­­vábbvivője volt. ” Kövessük to­vább a cikkíró gondolatmenetét és lássuk, mik azok a túlhala­dott eszmék? „A háború utáni emigránsok többi szervezetei­hez hasonlóan a magyar cser­készek is az erős magyar nacio­nalizmus képviselői voltak és ma is azok, s ehhez járul még a trianoni béke igazságtalan voltába vetett hit. A magyar történelem és földrajz tanításá­nál például még mindig Nagy- Magyarországot veszik alapul olyannyira, hogy sok fiatal alig ismeri a mai magyar határokat. Mivel igen keveset hallanak a Trianon óta bekövetkezett ma­gyarországi realitásokról (nem is szólva a mai Magyarország­ról, ami még ma is tabu, csak­nem mindenütt emigráns kö­rökben), fiatal magyarok gene­rációi nőttek és nőnek föl abban a tévhitben, hogy Magyaror­szág trianoni határai valójában csak ideiglenesek, és hogy a mai kommunista Magyarország szintén csak csekély jelentőségű ideiglenes jelenség, ami el fog múlni, mint egy rossz álom." Kik hamisítják meg a múltat? Ha mindezt egy hazai toll­­nok írja, nem csodálkozunk. El­végre az otthoni kommunisták­nak joguk van úgy vélekedni, hogy Trianon igazságos béke volt, mert így parancsolja a pártfegyelem. De hogy egy Nyugaton, szabad világban élő magyar tollából szaladjon ki an­nak gúnyos bírálata, hogy mi Trianont igazságtalannak „hisz­­szük”, az megdöbbentő. Senki sem gondolja közülünk, hogy háromszínű lobogók alatt dia­dalmenetben fogunk fölmasíroz­ni a Kárpátok gerincére, hogy utolsó négyzetméterig vissza­szerezzük a történelmi Magyar­­országot, de igenis nekünk ada­tott meg az a lehetőség, hogy a szabad világban tudatosítsuk a Párizs környéki békediktátu­mok minden józan észt meg­­csúfoló jogtalanságát és igaz­ságtalanságát. Mert soha sem adhatjuk föl a reményt, hogy a történelem egyszer még igaz­ságot szolgáltathat. * Amit egyébként a cserké­szet hamis történelemszemléle­téről és a valóságot eltorzító oktatásáról olvashatunk a cikk­ben, valótlan. Saját tapasztala­tomból tudom ezt. Néhány éve érettségi biztos voltam a Sík Sándor Cserkészparkban tar­tott érettségi vizsgán, ahol az új cserkészvezetők adtak számot tudásukról. És mindegyik vizs­gázó tudta, hogy létezett egy Trianon előtti Nagy-Magyar­­ország és egy utána következő Csonka-Magyarország. Nem ke­verték össze a kettőt, ismerték mindkettő határait is. És azzal is tisztában voltak, hogy négy­millió magyar él és szenved az elcsatolt területeken. Az igazsá­got tudták, amit a kommuniz­musban, Magyarországon nem lehet kimondani. A HISTÓRIA cikkírója „öncsalással” és „félreinformá­­lással” vádolja az emigráció cserkésznevelőit, holott ez az ítélet inkább illik a hazai törté­nelemtanításra. Noha éppen Trianon megítélésében tapasz­talható újabban némi változás, kommunista történészek is el­ismerik már, hogy az első világ­háború utáni kormányok nem folytathattak volna más politi­kát, mint olyat, melynek tenge­lyében a trianonellenesség állt. Mert a közvélemény ezt kívánta tőlük. A HISTÓRIA cikke túl­teljesíti a normát, szerzője túl­lihegi sok otthoni történész né­zeteit is. Vajon miért? Hol és mi célból akar érdemeket sze­rezni? Ki tudja? Igaz, majd’ elfeledtem meg­említeni: a HISTÓRIA cikké­nek szerzője dr. Várdy Béla, aki tanulhatna az argentinok­tól. De a magyar cserkészektől is ... ! Filippi István:­­ HITVALLÁS Modern világunk lélegzetellárító fejlődésének virágkorában élünk. Nincs lehetetlenség előttünk. Uralkodunk az anyag felett: minket szolgálnak a rezgések, a hullámok, sugarak, a molekulá­kat formáló és az atomokat összetartó erők. Esténként a televízió képernyője öt kontinens örömét, bánatát, szerencsétlenségeit és szörnyűségeit tárja szemünk elé a gondolat sebességével. Az em­beri agynál több ezerszer logikusabb automaták számolnak, ír­nak, rajzolnak, zenélnek és dolgoznak helyettünk. Künn hull a hó, de ha akarom, órák alatt az örök nyár szige­teire röpít a gép. Fürödhetek karácsonykor a tengerben, sétál­hatok az Akropolisz romjai között, vagy gyönyörködhetek Mi­chelangelo Pietája előtt a Szent Péter bazilikában. Sokan ott is csak a halott márvány szépségét látják, mert az „aranyborjú” imádatában nincs hely az Isten számára. — Hol van az Isten? — vigyorognak a matéria hívei. — Asztronauták sétálnak a Hold fe­lületén, automata űrszondák fényképezik a Melis és Vénusz boly­gókat, de Istennel nem tsdálkoznak. Vajon hiszi-e a hangya, ki testsúlyának többszörösét tudja vállára emelni, hogy legyőzte az embert? Elképesztően gőgös teremtmény az, ki saját látókörében keresi a Teremtés Urát! — Ugyan kérem — legyintenek a „tudományos materializ­mus” apostolai —, az anyag magamagát teremtette és az evolú­ció törvénye alapján évmilliárdok alatt mindig bonyolultabb for­mákba tömörült, egészen az emberig. Lélek nincsen, mert az anyag mutációja kiszámítható, sőt irányítható. Az agyműködés automatikus áram­lökésekből áll, amit befolyásolni lehet, tehát a „félreprogram­ozott” emberek megsemmisítésével és az ifjúság „újraprogramozásával” megteremthető az „új társadalmi rend­szer”. Megdönthetetlen tudomány ez, így a vallás csak primitív népek és t­m­ulatlan egyének számára lehet irányadó dogma, ami a technikai haladás további fejődésével amúgy is megszűnik. Kétszáz év óta ez a tévhit lelkesítette a „progresszív intel­ligenciát”, szülte a marxizmust, darwinizmust, freudizmust, kommunizmust, leninizmust, sztálinizmust és a szocializmus számtalan árnyailatát. Nem tűrtek ellentmondást a „felvilágosul­tak” és vagy gúny tárgyává, vagy láncra fűzött rabbá tették a „haladást gátló reakciósokat”. Most, az évezred vége felé, csodálkozva és megrendülve ta­pasztalhatjuk, hogy a biológia és atomfizika pontosan az ellen­kezőjét bizonyítja annak a „tudománynak”, amit a „csalhatat­lanok” eddig hirdettek. Pascual Jordan, világhírű francia-német atomfizikus írja A MODERN FIZIKA VILÁGNÉZETI JELENTŐSÉGE című könyvében. Descartes vallotta, hogy az élő állatok ugyanolyan óramű pontossággal működő természet­képződmények, mint a Világ­­egyetem. Ha megfigyelünk egy játszó macskát, úgy gondoljuk, hogy nem lehet előre kiszámítani annak a következő mozdulatát. Descartes azonban kijelentette, hogy csak azért véljük kiszámít­hatatlannak, tehát spontánnak a macska mozdulatait, mert az egy rendkívül bonyolult automata. Alapjában véve azonban min­dent ki lehet számítani, csak megfelelő műszer kell hozzá. Lamettrie, francia filozófus és orvos kétszáz évvel ezelőtt írt „L ’ homme machine ” (Az ember egy gép) című könyvében szintén azt fejtegeti, hogy az ember egy mechanizmus, fölhúzott auto­mata, ugyanúgy programozva, mint a bolygók működése, vagy mint Descartes macskája. Lamettrie ezzel végeredményben meg­alapozta a materialista naturfilozófiát, a kiszámíthatóság elvét. Valóban, ma a fizikus számára az atom annyira „kézzelfog­ható" anyag, mint egy asztal, vagy egy szék. Le tudjuk mérni a súlyát és ismerjük nagyságát: ha gyöngysorba fűznénk ato­mokat, százmillió jutna egy centiméterre. Minden fizikus köny­­nyen ki tudja számítani egy milligramm rádium sugárzási erejét, mert az a természet törvénye szerint állandó és nem változ­tatható, de azt is meg lehet matematikai pontossággal határozni, hogy mikor fogy el a kisugárzó anyag. Évezredekben kell szá­molni, de az eredmény annyira pontos, mint a nap- és holdfo­gyatkozások törvényszerűen visszatérő időpontja. Vizsgáljunk meg közelebbről egy milligramm rádiumot: el­képzelhetetlen mennyiségű atomok kollektívájából áll Emeljünk ki egyetlenegy atomot ebből a rendszerből és kérdezzük meg a számításaiban oly biztos fizikust: Mennyi idő múlva esik szét ez (Folytatás a 4. oldalon) 1986. január 5.

Next