Kecskemét és Vidéke, 1922. július-december (3. évfolyam, 147-242. szám)

1922-07-01 / 147. szám

Harmadik évfolyam $ 147. szám Ára 3 kor. Kecskemét, IS22 jul. I. szombat K mkemnéle­i3é^ £Sfletiési ín Egy hónapra 75 korona’ Szerkesztőség és kiadóhivatal jSgét évre 800 kor. • Félévre 410 kor. uronianma Kecskemét, Arany János utca 6. szám, ■sgyedévra 810 kor. FŐSZERKESZTŐ: VERDERBE­­­ADAM a róm. kath. bérház átjáró udvarában Telj­tanszém­­ 135 • Telefonjzérn­­ IS5 Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal A jóvátételi bizottság mérsékelte követelését Csak 4700 darab élőállatot kell kiszolgáltatni BUDAPEST, június 30. Június elején megkapta a magyar kor­mány a jóvátételi bizottság leg­újabb jegyzékét, amelynek értel­mében a három érdekelt állam hozzájárulásával az antant bele­egyezését adja ahhoz, hogy a már­cius hó folyamán követelt 28 750 darab élőállatból, június folyamán mindössze 4700 darab élőállatot kelljen a kormánynak kiszolgál­tatnia, olyképpen, hogy Olaszor­szág 600 szarvasmarhát s 2000 sertést, Jugoszlávia 450 lovat, 600 szarvasmarhát és 1000 juhot, vé­gül Görögország 159 lovat kapjon. Ennek a 4700 állatnak a ki­adása részben máris megtörtént, részben most van az akció folya­matban, amely befejezéshez köze­ledik. A kormány eddig semmiféle közlést nem tett közzé ezen újabb jegyzékről és következményeiről, mert el akarta kerülni, hogy az állatszáll­­ások köztudomásra jutá­sa a spekulációnak módot adjon az árak fölhajtására. Tisztán en­nek volt köszönhető, hogy a szál­lítást sikerült csendben lebonyolí­tani anélkül, hogy az a gazdasági életre zavaró hatását éreztette volna. A jóvátételi bizottság engedé­kenységét a magyar kormány leg­utóbbi jegyzéke idézte elő. A ma­gyar kormány újabb halasztást, de főleg a kontingens leszállítását kérte az antanttól. Újabb fölszó­­lalásunk nem maradt eredmény nélkül. A jóvátételi bizottság a helyzet megismerése alapján arra a belátásra jutott, hogy a magyar kormány előterjesztése méltányos indokokon nyugszik s annak tel­jesítése mellett foglalt állást. — A MIKÓFALVI PASSZIÓ­­JÁTÉKOKRA július 9-én, vasár­nap különvonat indul Kecskemétről. Indulás 9-én (vasárnap) haj­nalban, visszaérkezés 10-én­­hét­főn hajnalban. A katholikus részvevők számára megérkezés után Mikófalván szent­mise lesz. Utiköltég oda vissza: N­ uszály 500, III. osztály 300 korona. Ismerősök, összetartozók egy közös kocsiban utazhatnak. Jelentkezés a Kegytárgy üzlet­ben történik legkésőbb július hó­tig, szerdán estig. — Rende­zőség. |­M­f $P1 tprl A iyc' ; i__ ’c Minden törött, kopott, szakadt, repedt, kimart, kilyukadt vas, acél, wm I 1 T ii w353n­UlCa Di öntöttvas, réz, bronz, aluminium, nikkel, stb. tárgyakat és géprészeket DlUilU Telefon: 252, AUTOGÉNNEL HEGESZT. Kecskeméti küldöttségek a Kormányzó előtt Révész István pápai prelátus üdvözlő beszéde — Az egyházak, hatóságok és egyesületek hódolata — Csapatszemle a Vásár­téren — Saját tudósítónktól — Kecskemét, június 30. A Kormányzó kecskeméti láto­gatása alkalmával a városháza dísztermében a polgári küldöttsé­gek lelkes ünneplésében részesí­­tették a Kormányzót. A bizottsági teremben megtartott rövid cercle után a Kormányzó a feldíszített közgyűlési terembe ment, ahol már minden helyet elfoglaltak a küldöttségek. A Kormányzó az el­nöki emelvény előtt felállított do­bogón fogadta a küldöttségek hó­dolatát, amelynek szónokai Kecs­kemét szeretetéről és ragaszkodá­sáról biztosították a Kormányzót. Révész István prelátus beszéde Révész István pápai prelátus üdvözölte elsőnek a Kormányzót és a következőket mondotta: — Főméltóságu Kormányzó Ur! A róm. kath. egyháztanács, a szer­zetes és világi papság, a kath. társadalmi alakulatok és 50 ezer kath. hivő nevében mélységes hó­dolattal üdvözlöm Főméltóságo­dat kegyes látogatása alkalmából.­­ — Mi bízunk szent hitünk ere- I jében, hogy az más vallásu ma-­­­gyar testvéreinkkel őszinte és szo­ros kapcsolatba fűz, mely kapcso­lat egy erős, áttörhetetlen tábor­ba egyesit minden igaz keresz­tény magyart. — Bízunk abban is, hogy ez az egységes magyar tábor Főméltő­­séged bölcs kormányzásával meg­teremti, felépiti a nagy, független és csonkithatatlan magyar hazát. — Isten karja és a magyar nép szeretete őrködjön Főméltó­­ságod minden lépésére, hogy min­ket, szegény, megalázott és meg­győzött magyarokat bevezethes­sen az Ígéret szent földjére! — Isten hozta, Isten tartsa Fő­méltóságu Kormányzó Urat ! * Ezután He­­ssy Kálmán, dr. Papp György nyug. főkapitány és Borsodi, József dr. üdvözlik az egyházak nevében a kormányzót. Ezután vitéz pávai Mátyás Sán­dor ezredes a vitézi szék, Kiss Já­nos dr. törvényszéki elnök a tör­vényszék, ügyészség, járásbiróság és az ügyvédi kamara, Kalivoda Andor főerdőtanácsos és erdőfel­ügyelőségi kirendeltség, Kovács Andor dr. jogakadémiai igazgató a jogakadémia és a középiskolák, Nyárádi János földmives iskolai igazgató, Szabó Elemér tanfel­ügyelő, a tanítóképzők, a népis­kolák, óvodák, iparos és keres­kedő tanonc iskolák, Faragó Béla az árvaház, özv. Pócsy Györgyné a M­onsz, Kovács Sándor főtaná­csos a Gazdasági Egyesület, a Szőlősgazdák Egyesülete és az állatorvosi kar, Bóka Gyula és a Baross Szövetség, Mayerfi Zol­tán az Ipartestület, Iparegylet, a Bőriparosok Anyagbeszerző Szö­vetkezete s végül Darányi Sán­dor a Hadrea nevében üdvözölte a kormányzót, aki meleghangú beszédben mondott köszönetét s hangsúlyozta, hogy valahányszor Kecskemétre jön, úgy érzi, mintha családi körbe jönne, mert tudja, hogy órájuk mindig mint­ha mun­katársakra számíthat nehéz mun­kájában. Örömmel tapasztalja Kecskemét jól fölfogott hazafias kötelességteljesítését és ernydeet­­len munkásságát. A fáradhatatlan munka ma a legfőbb biztosítéka úgy az áll mi mint az egyesek boldogulásának. Nem szabad el­feledkezni arról, hogy az ország újjáéledésének nagy érdeke mel­lett minden más kérdésnek háttérbe kell szorulnia. Belső békére, rend­re, a lelkek egyensúlyának helyre­állítására van szüksége az ország­nak. A pártoskodás ma a meg­semmisüléshez vezet. Egység a hazafias munkában felekezeti béke és kitartó munka az egyedüli biz­tosítéka annak, hogy a fölforgató tendenciák többé nem kapnak lábra az országban. A jobb jövő reményében való bizalommal el fogjuk célunkat érni, ebben ter­­he ellenül bízik, mert látja, hogy az alföldi magyarság is fáradha­tatlanul dolgozik. Ezután a kormányzó és kísérete­­ részt vett a város díszebédjén,­­ majd fél kettőkor csapatszemlét tartott. A csapatszemle A Horthy laktanyához a Him­nusz hangjai mellett érkezett meg a kormányzó. Fogadta a parancs­nokok jelentését, majd a kato­nákhoz buzdító beszédet intézett. Hazaszeretetre buzdította a kato­nákat. Ezután a csapatok díszme­­netben elvonultak előbe. Innen a kormányzó a pályaudvarra hajta­tott és negyedöt órakor elutazott Félegyházára. Tizenegy évre leszállították Ferenczi büntetését — Saját tudósítónktól. — Kecskemét, június 30. Szerdán délelőtt tárgyalta a budapesti kir. ítélőtábla büntető tanácsa a szándékos emberölés büntette miatt 13 évi fegyházra elitélt Ferenczi József bűnügyét. A tárgyalásra szuronyos fogház­őrök kíséretében felvitték Feren­­czit is. Homoki Nagy László dr. védő hatásos védőbeszédben mutatott rá mindazon enyhítő körülmé­nyekre, amelyek figyelembevétele mellett kérte a büntetés leszállí­tását. A tanács helyet­­adott a védőbeszédben felnőti indok­lásnak és a minősítés megha­gyása mellett Ferenczi bísdetését 11 évi fegyházra szállította le. A védő a minősítés miatt semmi­ségi panaszt jelentett be. Tanári értekezlet Kecskeméten — Saját tudósítónktól. — Kecskemét, junius 30. A főreáliskola igazgatójától nyert értesülésünk szerint Gaal Mózes és Madzsar Gusztáv tan­kerületi főigazgatók ma Kecske­métre érkeztek. Itt tartózkodásuk egyetlen célja az, hogy a buda­­pest vidéki tankerü­leti főigazga­tóság felügyelete alá tartozó fiú és leányközépiskolai igazgatók ér­tekezletén részt vegyenek és el­nököljenek. Ezzel kapcsolatban közükt ve­lünk, hogy vasárnap július 2-án délelőtt 11 órakor a városháza közgyűlési termében szülői érte­kezlet lesz. A középiskolai ta­nulók hozzátartozói nagy szám­ban vesznek részt. A Hadreá népmulatsága. A hadirokkantak tegnapi mulat­sága a legfényesebb siker jegyé­ben folyt le. A Műkertben tartott népmulatságot fényes kivonulás előzte meg, amely százával von­zotta magával mulatni vágyókat. Kitörő jókedv jellemezte a dél­után lefolyt rengeteg látványossá­got. Este 9 órakor­­vette kezdetét a pompás tűzijáték, amely után a fedett teremben táncra perdült a fiatalság és ropta kivilágos kivi­­radtig.

Next