Kecskemét és Vidéke, 1942. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1942-01-05 / 1. szám

XXvI. évfolyam, 1 szám. Ára 8 fillér___________________________Kecskemét, 1942. január 1. |—— ------------------------------------------------------------------------------| Politikai, társadalmi és sport lap. Megjelenik hétfőn reggel. Bárdossy László a magyarsá­­gunkról és a nemzetiségekről Bárdossy László miniszterelnök a Lát­hat­ár« című kisebbségi szemlébe, a lap fenn­állásának tizedik évfordulója alkalmából cik­ket írt. A történelem során mindig többen és többen húzódtak és menekültek ide a ma­gyarság katonai erejével védett területre, jobb életviszonyok közé, idegen vendégek és jövevények. Hogy szeretettel fogadtuk őket, kin­c­­sünket megosztottuk velük, védelmünket ki­terjesztettük rájuk is — az fajtánk jellemző tulajdonsága, amely a ma­gyarság politikai gondolkodásmódját irányítja. Pedig a feladat, amit ezzel vállaltunk, ■©cm egyszerű. A történelem sokféle, egy­mástól teljesen különböző szellemiségű és lelkületű népelemeket sodort ide, akiknek ■életformáit a magyarságéval össze­hangolni sokszor komoly nehézségeket jelentett. De a nép és nép között mindig van mód arra, hogy életviszonyaikat őszinte szavak és őszinte kézfogások rendezzék. A magyarság — bármelyik szellemi ve­zetőnk tanításait nézzük — mindig elismerte minden nemzetiség jogát arra, hogy nyelvét, sajátos faji jellegét és népi tulajdonságait szabadon ápolja és fejlessze. Méltón ezeréves politikai hagyomá­nyainkhoz, ma is a megértés vezet bennün­ket és nem a gyűlölködés. A gyűlölködés ma is idegen tőlünk, pe­dig az elmúlt húsz év alatt megismertük és megtanultuk, mit jelent a kisebbségi sors idegen uralom alatt. Huszonkét év keserves tapasztalatai­­megtanítottak bennünket arra, hogy lemér­jük, mi a különbség a magyarságra jogta­lanul és minden igazság ellenére rákénysze­­rített kisebbségi sors és a Magyarországon élő nemzetiségek önként vállalt, a vend­égjog alapján nyugvó életformái között. De ez sem változtat álláspontunkon és magatartásunkon. Csak azt valljuk, hogy az idegen impériumok alatt jogtalanul, sokszor erőszakkal szerzett javak, hasznok és elő­nyök sohasem lehetnek a kisebbségi jogvéde­lem tárgyai. Európa igazságos életének megterem­tésén dolgozunk. Ezért hoztunk a múltban is ■annyiszor áldozatot. Ezen az úton haladunk tovább és mondjuk Széchenyivel : »Országunk min­den lakosa, hazafiak, akiket a sors, idő és a történelem eseményei egy testbe forrasz­tottak, nyújtsatok barátságos kezet... Iga­zítsuk el természeti jogainkat férfiakhoz illő igazsággal és mérséklettel.« Szingapúrt állandóan bombázzák a japánok A Wi Manila elfoglalása után a japánok Szingapúr és Holland-India ellen for­dultak. A legújabb jelentések szerint Szingapúrt állandóan bombázzák. Angol jelentések szerint a szingapúri katonai hatóság a vakrémület elkerülésére kije­lentette, hogy Szingapúrt nem fenyegeti veszély, de aki akar, önként elhagyhatja a várost. Máris megkezdték az ott lakó asszonyok és gyermekek elszállítását. Illetékes helyen megállapítják, hogy a manilai öbölben beszorult az ameri­kaiak ázsiai hajóhada. Itt vonták össze az amerikaiak a csapatszállító hajóikat, amelyeken menekülni próbálkoznak. A japán zuhanóbombázók már rajtaütöttek ezeken a csapatszállító és teherhajókon. Domei-iroda közlése szerint a dél­­kínai tenger minden fontos támpontja japán kézen van. A japán csapatok erő­teljes támadást intéztek Kína ellen. Újabb jelentések a keleti háborúról Nehéz ütegekkel bombázzák a ja­pánok Kuala Lumpurt. Cevitenél körül­zárták a fülöpszigeti amerikai flotta egy részét. Éhínség fenyegeti Szingapúrt. A japánok elfoglalták Hunan kínai tar­tomány fővárosát. A Popolo di Róma sanghaji jelentése szerint a japánok Brit- Borneoban újabb csapatokat tettek partra és átlépték Holland-Borneo határát is. Moszkvát bombázták a németek A keleti fronton a német légierő ismét akcióba kezdett. Szombaton több­ször bombázta Moszkvát. Német repülők telitalálatot értek el egy moszkvai pálya­udvaron és raktárépületeken. A keleti arcvonal északi és déli szakaszán csak helyi jellegű harci tevé­kenység volt. A középső szakaszon a nagy hidegben elhárító harcok folynak. Heves harcok Észak-Afrikában Német jelentés: Északafrikában a német és az olasz csapatok több hetes hősies ellenállása után az ellenség elfog­lalta Bardiát. Agedabia környékén rend­kívül heves harcok folynak. Újabb jelentések A japánok már csak 60 kilométer távol­ságban vannak Szingapúrtól.­­ Anglia és a domíniumok között (főként Ausztrália kor­mánya) súlyos ellentétek jöttek létre a háború további vitelének kérdésében. — A Fülöp­­szigetekről az amerikai csapatok maradványai Holland-Indiába hajóznak át, ha tudnak. — A németek 3834 angol repülőgépet lőttek le az elmúlt évben. — Nem bírták elszállítani az angolok a maláji kaucsukkészletet. — Je­lentéstételre hazahívták a buenosairesi német nagykövetet. Hírek Magyarországból Tuka szlovák és Serrano Sunner spanyol külügyminiszter szivélyeshangú táviratot kül­dött Újév alkalmából Bárdossy László minisz­terelnöknek. — A magyar pénzügyi kormány szociális alapokra helyezi adórendszerünket. Rövidesen forgalomba kerülnek a magyar fűszerek. — Újpest műhelyházakat épít a ke­resztény iparosoknak. — Változatlanul szilárd a budapesti értéktőzsde. Hétfőn megkezdődik a gazda-­­sági munkavállalók bélyeg­alapjának beszolgáltatása A polgármester megbízásából dr. Beke Kálmán tb. tanácsnok hirdetmény­ben közli az érdekeltekkel, hogy a gaz­dasági munkavállalók 1941. évi bélyeg­lapjának beszolgáltatása végett 1942. január 5-étől, hétfőtől kezdve a hirdet­ményben feltüntetett időrendi sorrendben a biztosítási könyvüket a munkavállalók mutassák be a hivatalos órák alatt a VIII. A. ügyosztály hivatalos helyiségé­ben (Városháza II. emelet ajtó ) Néma bál: január 10. Az 1942. év farsangját, immár hagyó - Hiányosan, a Néma Bál nyitja meg. Az idei farsangban ez lesz az egyedüli bál Kecske­méten. Itt az adakozó kedvnek kell táncra­­perdülnie és közben két kézzel adni­a a sze­gényeknek, a rongyos, éhező, didergő szegé­nyeknek. Most a tél kellős közepén ijesztően nagyra tudnak felszaladni a nyomor árnyékai, most mindenkinek adnia kell, akinek bősé­gesen adott az Isten. Az idén január 10-én délután 6 órakor rendezik meg a Néma Bált a városháza köz­gyűlési termében. Mindenkinek ott kell len­­nie és eljuttatnia a jókedv, a szórakozás, a gondtalanabb élet­­ jelentős váltságdíjait.

Next