Kecskemét, 1878. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1878-01-06 / 1. szám

C VI. Évfolyam. Kecskemét, 1878. Január 6. Or Megjelen minden V­asá­rna­p. Xierknaitó­és binilok­i vutal, hova a lap szellemi és anyagi részét illető kül­demények intézendők . Ziudai nagy u­tca, 187. sz. alatt, a törvényszéki épület átellenében. Előfizetési díj: Q & O Hirdetés díjak: Hágán hirdetéseknél: 1 centiméter magas ha­sáb-szeletért . 1- szer Iktatva. 2- szer „ 3- szor­­20 kr. 15 „ 12 „ Hivatalos hirdetések: Minden beiktatásért kü­lön 3 frt. Bélyeg-díj­­ minden iktatásnál külön 30 kr. Egész évre . 5 frt. — kr. Félévre . . * „ — * Negyedévre. 1 „ 50 „ Egy hónapra — , 60 , Egyes szám ára : 15 kr. Előfizetési felhívás a „KECSKEMÉT“ HETILAP hatodik évfolyamára. Lapunk eddigi magatartásából azok, kik iránta némi érdeklődéssel voltak, beláthatják, hogy kitűzött célja volt: az igazságért küzdeni becsületes eszkö­zökkel , e végből ostorozni a társadal­mi ferde kinövéseket. Ismeretterjesztő és szépirodalmi művek ismertetése által a közművelődést előmozdítani. Hogy ezekben mennyire felelt meg lapunk hivatásának, mutatja a közrész­vét, mely iránta oly szépen nyilvánult egyesek és egy tekintélyes párt részé­ről a múltban, és nyilvánul a jelenben is, midőn a szerkesztőt a kitűzött cél felé való törekvésben bátorítani, segí­teni buzgolkodnak. Midőn a szíves részvétet, a bátorító támogatást, a helyeslő nyilatkozatokat, úgy lapunk iránya, magatartása, mint a személyünk iránt tanúsított rokon­­szenvet megköszönjük, ezzel kapcsolat­ban nem mulaszthatjuk el kijelenteni, hogy midőn kötelességünket mint eddig, úgy ezután is a legjobb meggyőződé­sünk szerint teljesítjük, a politikai vi­szonyokra is kiterjesztjük éber figyel­münket , teljes erőnkből fogunk működ­ni a fennálló — fajunkra és nemzetünkre gyalázatot hozó — viszonyok megváltoz­tatására. Lapunkat politikai lappá változ­tatjuk. A mostani kormány ellenében el­lenzéket képezünk. A függetlenségi párt elveit igyekezünk győzelemre jut­tatni mint olyanokat, melyektől várjuk — a mostani kormány elvével ellentét­ben — nemzetünk boldogságát, hazánk jólétét, felvirágozását. Akik az ily meggyőződésünket és ezen erős elhatározott szándékunkat he­lyeslik és ebben támogatásunkra óhaj­tanak lenn­­­i azok lapunk iránt táplált re­ményükben sohasem fognak csalatkozni. Ennyi az, a­mit előfizetési felhívá­sunkban ígérünk s amelynek teljesíté­sére magunkban erőt, tehetséget és szi­lárd akaratot érezünk. A „Kecskemét“ hetilap előfizetési ára. Egész évre 5 „ Félévre 3 frt. Negyedévre 1­­­50 kr. Szerkesztő- és­ kiadóhivatal: budai nagy utca 187. sz. alatt, a törvényszéki épület átellenében. Szűcs Ferenc, felelős szerkesztő, jóltevő hatását, úgy a bizalommal visel­tető , mint a bizalmat kiérdemelt szá­mára. A hol megvan győződve a nemzet, hogy intéző vezérférfiai boldogsága s boldogtalansága azonos az övével, hol a kettő érdeke egy és ugyanaz: ott teljes megnyugvás boldogítja a nemzet­test kebelét. S ha biztos kezek kormányozzák a nemzet élethajóját, kik ismerik a záto­nyokat , melyek fennakadással fenyeget­nek , s ismerik a sziklás helyeket, me­lyek széttörést eszközölnek, és ezeket kikerülik, oly helyre igyekezvén, hol biztos kikötő kínálkozik alkalmas he­lyül a megnyugvásra, az ilyenek meg­érdemlik a bizalmat és becsülést. Ha oly férfiak állanak tényezőkként a nemzet élén, kiknek eszét és szívét nem az önérdeklősés, hanem a nemzet érdeke tartja elfoglalva, kik a közügy előmozdításán tevékenyen munkálnak, ezek érdemlik meg a nemzet tiszteletét. Ha valamely kormány csak úgy képes működni, hogy a működésben a nemzet előre bizalmát adja s a nemzet azzal előre mintegy megajándékozza, akkor igyekezzék azt kiérdemelni. Ha látja a nemzet, hogy a bizalom az ő jól­létének , érdekének előmozdítására for­­dittatik, a bizalom fokozódni fog s míg egyrészt jól esik azoknak, kik jóremény­­nyel hozzájárultak az üdvös működés eszközléséhez, addig azok, kik az elő­­leges bizalomnyujtást megtagadták s tényekhez kötötték: azok is sietnek maguktartása megváltoztatására, hogy ők is részesei legyenek a jó, az üdvös munkának. De ha reményében csalódik a nem­zet, ha a jóhiszemű bizalom önjava ellen használtatott, akkor erkölcsi köte­lessége a bizalmat megvonni, nehogy bűnös segítője legyen önkorának, ön­veszedelmének. Ha a mostani, úgynevezett „szabad­elvű“ kormány múltját és jelenét tekint­jük meg , va­jon mit tapasztalunk? A „szabadelvű”nek nevezett kor­mány előleges bizalmat kívánt, hogy „áldásos“ működése annál nagyobb le­gyen. Sokan hagyták el e kívánatra (no meg más egyébért is) a régi zász­lót, mely alatt becsülettel küzdöttek. Az „önálló vám“ és „független nemzeti bank“ volt az édesgető jelszó, melyet ha nem valósít az annyi bizalmat kívánó „sza­bados vítű” kormány, becsületbeli köteles­­lességü­knek mondták a tőlünk távozók hozzánk visszatérni. És mik történtek azóta? Váljon a „szabadelvű“ kormány beváltotta-e ígé­retét, ragaszkodott-e kijelentett elvéhez? Azon az úton haladt-e, melyen elindulni készült? Nem helyezkedett-e oly állás­ra , mely a magyar nemzet közérzületé­vel ellenkezik, és ellenkezni fog min­dig, míg fiaiból végkép ki nem vesz fajunk szeretete, sokat zaklatott hazánk iránti ragaszkodása, nemzetünk dicső múltjának emléke? Az „önálló vám“ és „független nem­zeti bank“ feletti küzdelemben mi húz­tuk a rövidebbet; kormányférfiaink mit sem akartak arról tudni, hogy csak ezek elnyerése, elverése feletti reményben lett megnyerve a kivánt bizalom. Hazánk érdekei, melyek annak létezésére nagy befolyással vannak, egymásután áldoz­­tattak fel s nem tudtak az osztrák poli­tikusok oly követelők lenni, hogy a mi engedékenységünk határáig eljutottak volna. A közjogi küzdelem a mi legyő­­zetésünkkel végződött. A keleti háború alkalmával nem tudja magát tájékozni a sorsán tűnődő nemzet, mert nincs a­ki erről felvilá­gosítaná ; a bizonytalanság kétes söté­tében engedik tévelyegni, mely annál rémesebb, minél sötétebb. És ha kér, esdöleg nyújtja karját: nincs a ki meg­hallgassa. Ha önérzetesen emeli fel kérdőszavát, becsukják előtte az ajtót s mint gonosztevőt üldözik, ki hangot mer adni a közérzületnek. Andrássyt és Tiszát dicsérik a muszka lapok s ez annyival fájóbb a kesergő nemzetnek, minél inkább tudja, hogy sorsa nagyrészben ezek kezében van. Egész Európa felénk tekint, hogy mit teszünk mi, midőn természetes szö­vetségesünket, rokonunkat, a szeren­csétlen napok alatt legjobbjaink meg­­mentőjét gyilkolják ellenségeink, kik fenevad módjára fognak reánk törni, hogy útjukban ne álljunk. És mit te­szünk? Semmit!! Azt sem tudjuk, hogy nem vagyunk-e szövetségesei legnagyobb ellenségünk­nek, nem vagyunk-e legnagyobb ellen­ségei legigazabb barátainknak? Midőn mindezeket tudjuk, látjuk, váljon nem méltán sóhajtunk-e fel: Isten! magyarok istene! adj már vala­­hára sokat szenvedett népednek, bol­dog újévet! Csak azt tudjuk — se tudat gyöt­­röleg hat aggódó lelkünkre — hogy kormányunk titkolódzik a nemzet előtt, és minél több oka van a titkolódzásra, nekünk annál nagyobb okunk van a félelemre! Boldog újévet! Mily boldog az a nemzet, mely biza­lommal tekinthet kormányférfiai műkö­désére. A bizalom mindig meghozza IIj évre. (1818.) Évek után évek múlnak. Egyik elmegy, itt a másik: Kebelünkben száz reménynek Tüze ismét fölcsillámlik. Jobb jövőt hoz majd ez év! így Biztatjuk csüggedő lelkünk’: Virágra száll ismét hármat, A bimbó kifeslik — fakad , S napsugárban ragyog égünk. Évek után évek múlnak; A jobb jövőt várjuk hiven: Évek után évek múlnak S a régiben marad minden! Istenem! hát mikor jő már Az a régen várt kikelet... Hát csak e nemzet élte az, Hol mosolygó enyhe tavasz Nem követi a zord telet...? Évek után évek múlnak, Minden múlik a világon, Csak az éber honfigond , mint Vándor madár száraz ágon, Ottan búsul, ottan viraszt A nagy távolba tekintve! Az éj hideg, szárnya fárad, Vihar után vihar támad, Célját tán nem is éri be... ? Nagy Isten, ad ! ki e népet Vezérléd véres csatákon, És megtelepitéd itt a Kárpát, Tisza s Duna tájon, Ki fegyvert adál kezébe, S dicsőséget fegyverének, Most vonnád meg tőle karod ... Hogy elveszszen azt akarod ... Gunyjára sok ellenének ? Nagy Isten ! kit már őseink Hadúr név alatt imádtak, Vedd ügyét kezedbe ismét Hű népednek, e hazának. Hogy betöltse hivatását Melyért harcol ezredéve, Melyért annyit tűrt, szenvedett, Hordta a békét, keresztet És patakként omlott vére ... * * * Sötét az éj, éjfél közéig, Bűvös árnyak megjelennek, Ah , ti vagytok ! nemzetemnek Dicsőségi itt lebegtek .. . ? Szent István, László, Nagy Lajos, Hunyad, Rákóczi, Tököli... Ti őrködtök hát felettünk­... Nem félek! ah, el nem veszünk... Nem hagytok minket megölni...! Török Árpád.­ ­ Egyről másról. A­minek a kezdete rész, ritkán szo­kott annak a folyamata vagy vége jó lenni; már­pedig az tagadhatatlan, hogy a mi népnevelési ügyünknek kezdete rész, na­gyon is rész volt; rész volt pedig nemcsak azért, mert nem az itthoni ébresztés és buzgóság, hanem az ellenáll­atlan kor­szellem tolta előtérbe, s ha az európai koncertből csúfosan kimaradni nem akar­tunk, tehát előre ki nem térhettünk, ha­nem azért is, mert épen azok, kik a dolog­nak élén állottak és állanak a népnevelés terén, főkép annak gyakorlati oldalát te­kintve, teljesen járatlanok, gyakorlatla­nok voltak, és azok még ma is. Igazolja ezen állításunkat az, hogy mindjárt a kül­­országi rongyokból összefércelt törvény­­javaslaton, a népnevelés terén teljesen tájékozatlan és arról előlegesen nem is gondolkozó képviselőház igazítani mit sem tudott, pedig nagyon sokat lehetett és kellett volna. Igazolja az, hogy a nép­nevelés hátramaradásának fő okát mindig a tanítókban keresték és most is ott kere­sik, pedig nem ott volt és most sem ott van. Igazolja az, hogy a népnevelésre olyan törvényeket hoztak, melyeket vég­rehajtani okosan nem lehetett, de a kor­mány sem akarta. Igazolja az, hogy a temérdek évi költséggel felállított áldásta­­lan és népszerűtlen tanfelügyelői hivatalok kézalatt — mint a lapokban is írva volt — ellentétes eljárásokra utasítottak; mi elbámultunk, mert azt hittük, hogy az a rettentő költséggel járó nagyságos tanfel­ügyelői hivatal a végrehajtással nem biró egyházi kormányok gyengeségét, tehetet­lenségét van hivatva pótolni, s a népneve­lés nagy folyamának medréből az akadá­lyokat, szík­eket, iszapokat stb. ki fogja 1. szám.

Next