Kecskemét, 1878. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1878-01-06 / 1. szám
C VI. Évfolyam. Kecskemét, 1878. Január 6. Or Megjelen minden Vasárnap. Xierknaitóés biniloki vutal, hova a lap szellemi és anyagi részét illető küldemények intézendők . Ziudai nagy utca, 187. sz. alatt, a törvényszéki épület átellenében. Előfizetési díj: Q & O Hirdetés díjak: Hágán hirdetéseknél: 1 centiméter magas hasáb-szeletért . 1- szer Iktatva. 2- szer „ 3- szor20 kr. 15 „ 12 „ Hivatalos hirdetések: Minden beiktatásért külön 3 frt. Bélyeg-díj minden iktatásnál külön 30 kr. Egész évre . 5 frt. — kr. Félévre . . * „ — * Negyedévre. 1 „ 50 „ Egy hónapra — , 60 , Egyes szám ára : 15 kr. Előfizetési felhívás a „KECSKEMÉT“ HETILAP hatodik évfolyamára. Lapunk eddigi magatartásából azok, kik iránta némi érdeklődéssel voltak, beláthatják, hogy kitűzött célja volt: az igazságért küzdeni becsületes eszközökkel , e végből ostorozni a társadalmi ferde kinövéseket. Ismeretterjesztő és szépirodalmi művek ismertetése által a közművelődést előmozdítani. Hogy ezekben mennyire felelt meg lapunk hivatásának, mutatja a közrészvét, mely iránta oly szépen nyilvánult egyesek és egy tekintélyes párt részéről a múltban, és nyilvánul a jelenben is, midőn a szerkesztőt a kitűzött cél felé való törekvésben bátorítani, segíteni buzgolkodnak. Midőn a szíves részvétet, a bátorító támogatást, a helyeslő nyilatkozatokat, úgy lapunk iránya, magatartása, mint a személyünk iránt tanúsított rokonszenvet megköszönjük, ezzel kapcsolatban nem mulaszthatjuk el kijelenteni, hogy midőn kötelességünket mint eddig, úgy ezután is a legjobb meggyőződésünk szerint teljesítjük, a politikai viszonyokra is kiterjesztjük éber figyelmünket , teljes erőnkből fogunk működni a fennálló — fajunkra és nemzetünkre gyalázatot hozó — viszonyok megváltoztatására. Lapunkat politikai lappá változtatjuk. A mostani kormány ellenében ellenzéket képezünk. A függetlenségi párt elveit igyekezünk győzelemre juttatni mint olyanokat, melyektől várjuk — a mostani kormány elvével ellentétben — nemzetünk boldogságát, hazánk jólétét, felvirágozását. Akik az ily meggyőződésünket és ezen erős elhatározott szándékunkat helyeslik és ebben támogatásunkra óhajtanak lenni azok lapunk iránt táplált reményükben sohasem fognak csalatkozni. Ennyi az, amit előfizetési felhívásunkban ígérünk s amelynek teljesítésére magunkban erőt, tehetséget és szilárd akaratot érezünk. A „Kecskemét“ hetilap előfizetési ára. Egész évre 5 „ Félévre 3 frt. Negyedévre 150 kr. Szerkesztő- és kiadóhivatal: budai nagy utca 187. sz. alatt, a törvényszéki épület átellenében. Szűcs Ferenc, felelős szerkesztő, jóltevő hatását, úgy a bizalommal viseltető , mint a bizalmat kiérdemelt számára. A hol megvan győződve a nemzet, hogy intéző vezérférfiai boldogsága s boldogtalansága azonos az övével, hol a kettő érdeke egy és ugyanaz: ott teljes megnyugvás boldogítja a nemzettest kebelét. S ha biztos kezek kormányozzák a nemzet élethajóját, kik ismerik a zátonyokat , melyek fennakadással fenyegetnek , s ismerik a sziklás helyeket, melyek széttörést eszközölnek, és ezeket kikerülik, oly helyre igyekezvén, hol biztos kikötő kínálkozik alkalmas helyül a megnyugvásra, az ilyenek megérdemlik a bizalmat és becsülést. Ha oly férfiak állanak tényezőkként a nemzet élén, kiknek eszét és szívét nem az önérdeklősés, hanem a nemzet érdeke tartja elfoglalva, kik a közügy előmozdításán tevékenyen munkálnak, ezek érdemlik meg a nemzet tiszteletét. Ha valamely kormány csak úgy képes működni, hogy a működésben a nemzet előre bizalmát adja s a nemzet azzal előre mintegy megajándékozza, akkor igyekezzék azt kiérdemelni. Ha látja a nemzet, hogy a bizalom az ő jóllétének , érdekének előmozdítására fordittatik, a bizalom fokozódni fog s míg egyrészt jól esik azoknak, kik jóreménynyel hozzájárultak az üdvös működés eszközléséhez, addig azok, kik az előleges bizalomnyujtást megtagadták s tényekhez kötötték: azok is sietnek maguktartása megváltoztatására, hogy ők is részesei legyenek a jó, az üdvös munkának. De ha reményében csalódik a nemzet, ha a jóhiszemű bizalom önjava ellen használtatott, akkor erkölcsi kötelessége a bizalmat megvonni, nehogy bűnös segítője legyen önkorának, önveszedelmének. Ha a mostani, úgynevezett „szabadelvű“ kormány múltját és jelenét tekintjük meg , vajon mit tapasztalunk? A „szabadelvű”nek nevezett kormány előleges bizalmat kívánt, hogy „áldásos“ működése annál nagyobb legyen. Sokan hagyták el e kívánatra (no meg más egyébért is) a régi zászlót, mely alatt becsülettel küzdöttek. Az „önálló vám“ és „független nemzeti bank“ volt az édesgető jelszó, melyet ha nem valósít az annyi bizalmat kívánó „szabados vítű” kormány, becsületbeli köteleslességüknek mondták a tőlünk távozók hozzánk visszatérni. És mik történtek azóta? Váljon a „szabadelvű“ kormány beváltotta-e ígéretét, ragaszkodott-e kijelentett elvéhez? Azon az úton haladt-e, melyen elindulni készült? Nem helyezkedett-e oly állásra , mely a magyar nemzet közérzületével ellenkezik, és ellenkezni fog mindig, míg fiaiból végkép ki nem vesz fajunk szeretete, sokat zaklatott hazánk iránti ragaszkodása, nemzetünk dicső múltjának emléke? Az „önálló vám“ és „független nemzeti bank“ feletti küzdelemben mi húztuk a rövidebbet; kormányférfiaink mit sem akartak arról tudni, hogy csak ezek elnyerése, elverése feletti reményben lett megnyerve a kivánt bizalom. Hazánk érdekei, melyek annak létezésére nagy befolyással vannak, egymásután áldoztattak fel s nem tudtak az osztrák politikusok oly követelők lenni, hogy a mi engedékenységünk határáig eljutottak volna. A közjogi küzdelem a mi legyőzetésünkkel végződött. A keleti háború alkalmával nem tudja magát tájékozni a sorsán tűnődő nemzet, mert nincs aki erről felvilágosítaná ; a bizonytalanság kétes sötétében engedik tévelyegni, mely annál rémesebb, minél sötétebb. És ha kér, esdöleg nyújtja karját: nincs a ki meghallgassa. Ha önérzetesen emeli fel kérdőszavát, becsukják előtte az ajtót s mint gonosztevőt üldözik, ki hangot mer adni a közérzületnek. Andrássyt és Tiszát dicsérik a muszka lapok s ez annyival fájóbb a kesergő nemzetnek, minél inkább tudja, hogy sorsa nagyrészben ezek kezében van. Egész Európa felénk tekint, hogy mit teszünk mi, midőn természetes szövetségesünket, rokonunkat, a szerencsétlen napok alatt legjobbjaink megmentőjét gyilkolják ellenségeink, kik fenevad módjára fognak reánk törni, hogy útjukban ne álljunk. És mit teszünk? Semmit!! Azt sem tudjuk, hogy nem vagyunk-e szövetségesei legnagyobb ellenségünknek, nem vagyunk-e legnagyobb ellenségei legigazabb barátainknak? Midőn mindezeket tudjuk, látjuk, váljon nem méltán sóhajtunk-e fel: Isten! magyarok istene! adj már valahára sokat szenvedett népednek, boldog újévet! Csak azt tudjuk — se tudat gyötröleg hat aggódó lelkünkre — hogy kormányunk titkolódzik a nemzet előtt, és minél több oka van a titkolódzásra, nekünk annál nagyobb okunk van a félelemre! Boldog újévet! Mily boldog az a nemzet, mely bizalommal tekinthet kormányférfiai működésére. A bizalom mindig meghozza IIj évre. (1818.) Évek után évek múlnak. Egyik elmegy, itt a másik: Kebelünkben száz reménynek Tüze ismét fölcsillámlik. Jobb jövőt hoz majd ez év! így Biztatjuk csüggedő lelkünk’: Virágra száll ismét hármat, A bimbó kifeslik — fakad , S napsugárban ragyog égünk. Évek után évek múlnak; A jobb jövőt várjuk hiven: Évek után évek múlnak S a régiben marad minden! Istenem! hát mikor jő már Az a régen várt kikelet... Hát csak e nemzet élte az, Hol mosolygó enyhe tavasz Nem követi a zord telet...? Évek után évek múlnak, Minden múlik a világon, Csak az éber honfigond , mint Vándor madár száraz ágon, Ottan búsul, ottan viraszt A nagy távolba tekintve! Az éj hideg, szárnya fárad, Vihar után vihar támad, Célját tán nem is éri be... ? Nagy Isten, ad ! ki e népet Vezérléd véres csatákon, És megtelepitéd itt a Kárpát, Tisza s Duna tájon, Ki fegyvert adál kezébe, S dicsőséget fegyverének, Most vonnád meg tőle karod ... Hogy elveszszen azt akarod ... Gunyjára sok ellenének ? Nagy Isten ! kit már őseink Hadúr név alatt imádtak, Vedd ügyét kezedbe ismét Hű népednek, e hazának. Hogy betöltse hivatását Melyért harcol ezredéve, Melyért annyit tűrt, szenvedett, Hordta a békét, keresztet És patakként omlott vére ... * * * Sötét az éj, éjfél közéig, Bűvös árnyak megjelennek, Ah , ti vagytok ! nemzetemnek Dicsőségi itt lebegtek .. . ? Szent István, László, Nagy Lajos, Hunyad, Rákóczi, Tököli... Ti őrködtök hát felettünk... Nem félek! ah, el nem veszünk... Nem hagytok minket megölni...! Török Árpád. Egyről másról. Aminek a kezdete rész, ritkán szokott annak a folyamata vagy vége jó lenni; márpedig az tagadhatatlan, hogy a mi népnevelési ügyünknek kezdete rész, nagyon is rész volt; rész volt pedig nemcsak azért, mert nem az itthoni ébresztés és buzgóság, hanem az ellenállatlan korszellem tolta előtérbe, s ha az európai koncertből csúfosan kimaradni nem akartunk, tehát előre ki nem térhettünk, hanem azért is, mert épen azok, kik a dolognak élén állottak és állanak a népnevelés terén, főkép annak gyakorlati oldalát tekintve, teljesen járatlanok, gyakorlatlanok voltak, és azok még ma is. Igazolja ezen állításunkat az, hogy mindjárt a külországi rongyokból összefércelt törvényjavaslaton, a népnevelés terén teljesen tájékozatlan és arról előlegesen nem is gondolkozó képviselőház igazítani mit sem tudott, pedig nagyon sokat lehetett és kellett volna. Igazolja az, hogy a népnevelés hátramaradásának fő okát mindig a tanítókban keresték és most is ott keresik, pedig nem ott volt és most sem ott van. Igazolja az, hogy a népnevelésre olyan törvényeket hoztak, melyeket végrehajtani okosan nem lehetett, de a kormány sem akarta. Igazolja az, hogy a temérdek évi költséggel felállított áldástalan és népszerűtlen tanfelügyelői hivatalok kézalatt — mint a lapokban is írva volt — ellentétes eljárásokra utasítottak; mi elbámultunk, mert azt hittük, hogy az a rettentő költséggel járó nagyságos tanfelügyelői hivatal a végrehajtással nem biró egyházi kormányok gyengeségét, tehetetlenségét van hivatva pótolni, s a népnevelés nagy folyamának medréből az akadályokat, szíkeket, iszapokat stb. ki fogja 1. szám.