Kecskemét, 1878. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1878-07-07 / 27. szám

VI. évfolyam. Kecskemét, 1898. Július 7. 27. szám. Megjelen minden Vasárnap. Szerkesztői hivatal: I. tized Haltér, Héjjasféle ház emeletén. Előfizetési pénzeket, hirdetési kéziratokat és dijakat Salamon Imre — a párt pénztárnoka — fogad el, II. tíz. Rózsa-utca, 586. sz. Hirdetés-kéziratokat ..Sziládi Lajos nyomdája“ is elfogad. Előfizetési díj : Egész évre : 5 írt. — kr. Félévre . . 3 „ „ Negyedévre ■ 1 „ 50 „ Egy hónapra — „ 60 , Egyes szám ára : 15 kr.KECSKEMÉT a kecskeméti függetlenségi párt politikai hetilapja. Hirdetés díjak: Magánhirdetéseknél: 1 centiméter magas hasáb-szeletért : 1- szer iktatva . . 20 kr. 2- szer „ . . 15 „ 3- szor „ . . 12 „ Hivatalos hirdetések: Minden beiktatásért külön 3 frt. Bélyeg-díj minden iktatásnál külön 30 kr. — j-üuii-'. ■ ■ ,TT— n—ni t-ií-t—- - ■■ n Til -nvis==-aaiBgi.i 'I fiiig Magyarország polgáraihoz! Az 1875-dik évben egybehívott országgyűlés végnapjait éli, országszerte megindultak a választási mozgalmak, felhívjuk ez alkalommal hazánk választópolgárait, hogy a kitűzött nagy célnak érdekében pártunk zászlója alá sorakozzanak. E nagy cél: — Magyarország önálló állami léte, függetlensége. „Magyarország légyen önálló független magyar á 11 ara, mely minden idegen beavatkozástól menten intézze minden ügyeit, mely teljes önállósággal bírjon a közigazgatás és igazságszolgáltatáson kivül a hadügy, pénzügy, külügy és a közgazdászat minden ügyében. Ez a mi programmunk marad jövőre is változatlanul. Mert meg vagyunk győződve a felől, hogy független állami lét nélkül nincs biztosítva számunkra nemzetlét, nincs biztosítva sem szellemi fejlődés, sem anyagi gyarapodás. Visszaszerezni hazánk állami önállóságát és függetlenségét volt ekkoráig s lesz a jövőben is ernyedetlen törekvésünk; nemcsak eszményképünk ez , melyet soha szem elöl nem tévesztünk , hanem oly cél, melynek az adott helyzet és viszonyokhoz képest lépésről lépésre megközelítését s kedvező pillanatban teljesen megvalósítását politikai tevékenységünk legfőbb feladatának tekintjük. Meg akarjuk szüntetni ehez képest a fennálló közösügyi rendszert, eltörölni az 1867-dik évi XII. törvénycikket, a hadsereg közösségét, a közös kormány és a delegációk intézményeit; helyreállítani, az 1867-ben megállapított s épen most még kedvezőtlenebb módon megújított nemzetgazdászati szerződések megváltoztatásával, Magyarországnak teljes önrendelkezését a bank, vám, fogyasztási adók s mindennemű gazdászati ügyben. Be van bizonyítva a lefolyt évtized összes történelme által, hogy a fenálló közösügyi alapon hazánknak boldogulása lehetetlen. E rendszer mellett oly nagy terhek nehezednek az ország vállaira, hogy azokat elviselni képtelen, s ugyanazon rendszer által meg van fosztva az eszközöktől erejének olynemű fokozására, hogy terhét könnyebben elbírhassa; meg van akadályozva abban is, hogy állami intézményein, midőn az épen e célból szükségesnek mutatkozik, a kellő változtatásokat megtehesse. Így például bebizonyult, hogy a hadügynek mostani költségei messze túlhaladják Magyarország anyagi erejét, de a közösség lehetetlenné tette mindekkoráig, hogy akár a létszám, akár a szervezet módosítása által ebbeli terhén könnyíthessen. Magyarország e rendszer mellett nem folytathat saját érdekeinek megfelelő külpolitikát s még csak a mérlegbe se vetheti saját akaratát, mert mint a nemrég megszavazott 60 milliónyi hitel ügye bizonyítja, nem az országgyűléstől, hanem a fölfelé tehetetlen, lefelé jogbitorló delegációtól függ megadni vagy megtagadni a külügyi actiónak eszközeit. Ennek folyán történt az, hogy a nemzetnek kívánságai az orosztörök háború alkalmával semmibe se vétettek, hogy oly politika követtetik, mely a nemzet létérdekeivel s egyhangúlag nyilvánított óhajtásával homlokegyenest ellenkezik. — E rendszernek kifolyása az is, hogy az uj kiegyezés a bank, vám , fogyasztási adók s többi nemzetgazdászati ügyekben aként jött létre, hogy az ország még az eddiginél is sanyarúbb anyagi helyzetbe jut. A nemzeti önállóság vagy alárendeltség két ellenkező rendszer, mindegyiknek megvan a maga logikája. Azok, kik beleélték magukat hazánk helyzetének aként való felfogásába, hogy ez ország a valódi önállóságot igénybe nem veheti, ellentétet kell hogy lássanak a gazdászati önállóság s a változatlanul fenntartandó közjogi korlátolt állapot közt, s e felfogás által teremtettek kezdettől fogva oly irányba, hogy az országnak legfontosabb anyagi érdekeit feláldozzák. A közösügyi rendszer mellett lefolyt tíz év az egységes osztrák birodalom rendszerének irányában való visszaesésnek is csalhatlan bizonyítékait állítja elénk. Nem az volt-e mondva 1867-ben, hogy az akkori kiegyezés elfogadandó, mint az absolut rendszerhez képest kétségtelenül nagy nyeremény, mely nem zárja ki állami önállóságunk további fejlődését és ime most azt halljuk, hogy az 1867-iki rendezés oly alapot képez, mely szent és sérthetetlen, melyet megbolygatni többé nem lehet. 1867-ben világosan kimondatott, hogy az ország rendelkezési jogai a nemzetgazdászati ügyekben teljes épségükben maradnak s nem azon felfogás lett-e most már túlnyomó s nyilatkozott a megkötött uj kiegyezésben, hogy nemzetgazdászati önállásunk nem egyéb mint utópia? Már az 1867-iki formáknak az ország önállóságával ellentétes irányban való módosulása is észlelhető. Nem láttuk-e, hogy a delegáció magához rántotta az intézkedést oly tárgyban is, mely felállítása alkalmával hatáskörébe nem foglaltatott, t. i. a béke és háború feletti határozást ? Nem láttuk-e maguknak az 1867-iki törvényeknek mellőzését, kijátszatását s egyszersmind a közös birodalom eszméjének érvényesülését is akkor, midőn a 80 milliós bankadósság ránk tukmáltatott? S Magyarországnak a közösügyi rendszer keretében való összes mozgalma, azon nagy jelentőségű nyilatkozatra bátorította nemrég az osztrák pénzügyminisztert, hogy ha nem éretett is el ez alkalommal Ausztriának a közjogi térre is irányult némely törekvése, bebizonyult az, hogy a fennálló rendszer oly alapot képez, melyen bizton lehet várni a birodalmi egység, azaz hazánk önálló államisága enyészetének tovább fejlődését. A küzdelmet ezen, hazánkat a legsanyarúbb anyagi helyzetbe sülyesztő, nemzetünk erélyét megzsibbasztó és, mint sajnosan tapasztaljuk, már helyes gondolkodási módját megmételyező rendszer ellen fogja pártunk jövőre is legfőbb feladatának tartani, nem ismerve csüggedést amiatt, hogy elveit ekkoráig a gyakorlatban is érvényesíteni nem sikerült. A küzdelem, melyet mi folytatunk, egy keletű a magyar nemzet negyedfélszáz éves életharcával; azon néhány év, mióta mostani alakjában folyik, ama nagy nemzeti küzdelemnek csak egy kis részlete. Nem szűnhetik az meg, sőt meg sem szakadhat mindaddig, míg a nemzet nem mond le önmagáról. S mi teljes mértékben bírunk azon hivatás öntudatával, hogy működésünkkel nemzetünknek a létért való hagyományos küzdelmét s az önálló állami léthez való jogának folytonosságát tartjuk fenn. De érzi s tudja azt e bonnak minden fia, hogy meghúzhatják nemzetünk fölött a lélekharangot abban a percben, melyben megszűnnék létezni kebelében oly politikai párt, mely a nemzeti függetlenség zászlóját lobogtatja. Működésünkre nézve nem látunk akadályt az Ausztriával létrejött új kiegyezésben sem. Megnehezült hazánk helyzete kétségtelenül, megmérhetlen anyagi károsodás s nemzetünk eddigi jó hírneve s tekintélyének csorbulása . a . Egy nő rendőrügynök. Töredék, egy fenyítő törvényszéki hivatalnok naplójából. (Vége.) Most felemelkedett a grófné, hallgatózott néhány percig figyelmesen s azután eltűnt a nyíláson át oly módon , mintha valamely mélységbe ugrott volna le. Ahol én álltam , onnan nem volt látható s csakhamar megtudám lámpája lényének elenyészéséből, hogy a nyílástól gyorsléptekkel eltávozott. E körülmény folytán csaknem teljes sötétségbön körültem. Minthogy így biztonságban valók s a grófnétól egykönnyen nem vétethetem észre, közelegtem a nyíláshoz s azt tapasztalom , hogy a pincehelyiségeknél mintegy két lábnyival lejebb más pincehelyiségek voltak, melyek csak fallal valának elkülönítve egymástól , széles folyosókat képezének, melyek különböző irányban húzódtak el. Oly bátorsággal, amelyen még most is csodálkozom , leugortam a nyíláson lehetőleg zaj nélkül s még idején elértem az uj üreg talaját, mielőtt a grófné lámpájának fénye a távolban egészen elenyészett volna. Óvatosan, de gyorsan hatoltam előre, úgy hogy néhány perc múlva a grófnét, mintegy 20 lépésnyire pillantam meg előttem. Azon távolság, amelyet már hátrahagytam , bizonyossá téve előttem, hogy most már többé nem a grófi ház talaja és területe alatt vagyok, s hogy azon fal , melynek nyílásán át leugortam, már a közvetlenül szomszédos területhez tartozik. E pincehelyiségek rendkívüli erős berendezéséből meg azt is következtetem , hogy ezek valami különös, bár általam ismeretlen célra szolgálnak s hogy a terület aligha magán emberékig a grófné folytonosan előre haladt s én utána siklottam, meggondoltam, hogy nem volna- e reám nézve tanácsosabb visszatérni , főnökömet felfedezésemről értesítni s a továbbit a következő napon egy rendőri vizsgálatnak tartani fenn. Mert, hogy a grófné ez éji vándorlása s az azzal összekötött körülmények bűntényre bizonyítanak, abban nem kételkedem. De buzgalmam s felébredt kíváncsiságom arra ösztönöztek, hogy hacsak lehet a vándorlás végéig kitartó legyek. E közben, egyéni biztonságom szempontjából, kötelességemnek ismerem , a térségek és ajtók fekvését pontosan bevésnem emlékezetembe, hogy képes legyek egyedül, még pedig sötétben is megtalálni az utat visszafelé. Mert az idevezető úton a grófné kalauzul szolgált, de visszatérőben saját emlékező tehetségemre valok utalva. Ehez járult még az a nehézség, hogy jókora távolságban kelle lennem , nehogy a grófné meglásson. * Egyszerre azt vevém észre, hogy a grófné megállt, nyilván tájékozás végett, jobbra és balra körül tekintett. Körülbelül harminc lépésnyire voltam mögötte. Attól tartván, hogy megfordul és meglát, hirtelen egy fal oszlop mögé surrantam. Innen megfigyelhettem annélkül, hogy megláthatott volna. S valóban, csakhamar kitűnt, elrejtett álláspontom által nyújtott előnye. Mert, miután a grófné nemcsak oldal irányban , de hátrafelé is vizsgán körül tekintett, tolvajlámpáját a földre tette, mellé kuporodott , az említett tervrajzot kiterjesztő és ismét tanulmányozni látszék. Néhány pillanat múlva úgy látszék , hogy eligazodott, mert felemelkedett, felvette lámpáját s gyorsan tova lépdelt, egy falszegleten keskeny oldal folyosóba térvén, úgy látszék , célnál van , vagy legalább a helyes irányt megfelé. Mivel a grófné gyors eltávozása folytán hirtelen sötétségben maradék, elhagytam rejtekhelyemet s egy kis kerülővel azáltal vett irányban követem. Miután vagy húsz lépést haladtam, ismét feltűnt előttem a világosság, de a grófnét még most nem láthatom. De amit most pillantok meg, az meglepett. Az utósó üregnek, melyben eddig hatoltam , eddigi teljes ürességével ellentétben, egy különböző ládákkal és erős lakatokkal elzárt szekrényekkel megtöltött tév és boltot látok magam előtt. Egy némileg elkülönített szegletben néhány kis hordót vevek észre. Egy ideig megálltam, hogy kipuhatoljam, miként láthatom meg ismét a grófnét annélkül , hogy észrevétessem általa. Ekkor hirtelen fa recsegését és ropogásához hasonló zajt hallok s erre néhány pillanat múlva oly tiszta csengést, mintha pénzben vájkálna valaki. Gyorsan egy kissé oldalast lopóztam s egy falszegletétől a folyosóba tekinték, a honnan a csengés hallatszott... Amit ekkor látok, az a bámulat folytán csaknem megdermesztett. A grófné egy kis hordó előtt állt, melynek felső feneke le volt véve, egész a széléig tele volt ragyogó aranypénzzel. Sóvár tekintettel a legnagyobb sietséggel hányta a grófné tele marokkal az aranyat, a hozott lábainál levő kézibőröndbe. .. Csak megerőtetéssel tudtam a felkiáltást elnyomni. Most már gyanítom, hol vagyok s előttem volt a forrás, amelyből a grófné megmagyarázhatatlan gazdagságát meríté. Ezzel az én feladatom a legtökéletesebben meg volt oldva. Most, mondom magamban , ugyancsak ideje, hogy visszatérjek. Mert, ha a grófné a pincehelyiségben találna — akkor el volnék veszve. Senki se hallaná a lövést, melylyel leterítene, senki se találná meg hullámát, ha e földalatti folyosókban elásná. Nyomtalanul tűnném el, elveszettnek tartatnám azon pillanat óta, amelyben ez este barátnőm házát elhagyom ... A legkülönbözőbb keresztutakat, a melyeken jöttem, igyekeztem emlékezetembe bevésni s azt hivem , hogy a visszavezető helyes utat nem tévesztendőm el. Gyertyát nem merek gyújtani és így sötétben kezdtem meg a visszavonulást. De minél előbbre haladok , annál sötétebb jön s miután egynegyed óráig haladtam, annélkül, hogy az említett művészi falnyilást megtalálnám, nem titkolhatom el, hogy eltévedek. Egyébiránt sem bátorságomat, sem eszemet nem veszítem el. Emlékeztem, hogy a falnyiláson innen egy darabig a talaj lágy volt; az én és a grófné lábnyomainak tehát ott meg kell látszania, ha világot gyújtok — s én most már elhatározom ezt veszélyessége dacára is. Már épen harmadszor vagy negyedszer tevék hasztalan kísérletet egy gyufának a nedves falom meggyújtásával, midőn némi távolságban zajt hallok, amely megijesztett. Körül tekintek s körülbelül húsz lépésnyire mögöttem a grófnét pillantom meg, aki az aranynyal megtöltött bőrönd terhe alatt lihegve s meghajolva , a nyitott tolvajlámpát alacsonyan maga elé tartva közelgett, nyilván a lágy talajban lenyomódott láb-