Kecskemét, 1880. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1880-07-04 / 27. szám
VIII. évfolyam. Előfizetési díj: Helyben házhoz, vidékre postán küldve: Egész évre - - 5 frt — kr. Félévre - - 3 frt — kr. Negyedévre - - 1 frt 50 kr. Egy hónapra - — frt (30 kr. Szerkesztői iroda: II. tized, Korona-utca 355/b. sz. Hazay-ház. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetményeket a szerkesztőség is elfogad. 27. szám. Kecskemét, 1880. Julius 4. A „Nyilttér“ díjazása a szerkesztő által állapittatik meg.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMIVELŐDÉSI HETILAPJA. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetési dij: 1 centiméter magas hasábszeletért : 1- szer iktatva - - - 20 kr. 2- szer iktatva - - - 15 kr. 3- szor iktatva - - - 12 kr. Hivatalos hirdetmény minden beiktatása külön 3 frt. Bélyegdíj 30 kr. Kiadóhivatal: a reform, bazár épületben. Mindenféle pénz és hirdetmény a kiadóhivatalba küldendő. Egyes szám 16 krért a bazárépületben, „Spitzer J. és fia“ könyv- és papírkereskedésében is kapható. Előfizetési felhívás. Az új félév kezdetén tisztelettel kérjük fel olvasó közönségünket arra, hogy előfizetéseiket megújítani, —s azokat, akik eddig előfizetők nem voltak, azok közé belépni szíveskedjenek. A „KECSKEMÉT“ előfizetési díja: Egész évre .... 5 frt. — kr. Félévre.....................3 „ — „ Negyedévre .... 1 „ 50 „ Egy hónapra . . . — „ 60 „ Az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba küldendők. A „Kecskemét“ szerkesztősége és kiadóhivatala. A ,,szünet.“ Péchy Tamás, a képviselőháznak — tudatlan közlekedési miniszerből lett — nagy tudományi elnöke, a királyi leirat következtében becsapván a képviselőház kapuit, szárnyra bocsátotta a tisztelt háznak szavazás, ásitás és semmit nem cselekvés művében már csaknem halálra fáradt tagjait. Most már mehetnek tehát a tisztelt szavazógép urak a hová nekik tetszik. Mehetnek választókerületeikbe. Mehetnek falusi magányukba. Mehetnek Tisza Kálmánnal mosakodni az ostendei fürdőbe, ha ugyan vésnek egy tengerben annyi vizet, amennyivel ez ülésszak alatt ismét reájuk száradt szenynyet lemosniok lehet. Szárnyra bocsátotta őket szép diktio kíséretében a mélyen tisztelt elnök úr,— ők mehetnek. Azonban előbb még egy-két barátságos és okos szava van hozzájuk a főmesternek. Egy édes búcsúszó a kedves távozók után. Mert ám a magasabb állami tekintetek sokkal követelőbbek, a hazának jövője, boldogsága, üdve sokkal előbb való, semhogy ezen egyszerűnek látszó esemény is csak oly könnyen lefolyhatnék, mint azt némely feje lágyára esett hazafi hinné. A tisztelt mameluk hadnak meg kell még egyszer hallgatni Tisza Kálmán, a cselszövés és képmutatás e hatalmas mesterének, ihlett szavait. Összegyűlnek körülötte tehát, mint forró időben a jámbor birkák a kolompos árnyékában , hogy enyhüljenek, összegyűlnek, hogy a nagy próféta ismét elmondja nekik búcsúzóul, mit már annyiszor elmondott, hogy „én a ti Megváltótok vagyok, ti pedig vagytok az én apostolaim, kiket én folytonosan vendégelek az úr asztalánál s az onnét lekerült hulladékokkal. Azért tehát most menjetek, s ha elmentek, járjátok be aálasztókerületeket. Hirdessétek a szentéket a hitetlen ellenzékiek között, haljatok és ámítsatok, mint ahogy halom és ámítottam én is teljes életemmit tennetek kellett volna, amit azonban vagy épen nem, vagy csak roszszul tettetek, azt hallgassátok agyon, vagy tagadjátok el, miként én is mindenha elhallgattam és eltagadtam, az elhallgatni és eltagadni célszerű dolgokat. Hirdessétek, hogy egy az isten, és annak igaz prófétája Tisza Kálmán. Ki benne hiszen , ki őt követi, el nem kárhozik soha, de nem is kárhozhat el, mert kap püspökségeket, hivatalt, olcsó bérletet az állami jószágokon , kap koncessiót, érdemjeleket, emeltetik nemesi, bárói, grófi méltóságra, mint ahogy ezeket a többek között a hatvani „Deutsch“-ok, Móric Paja a híres „arany paraszt“, Nagy Gyuri a dohányüzér, Tisza László a pótolhatatlan tordaipostamester, s a nemzeti jutalomra érdemes Váradi Gábor hívemnek több kollégái és kliensei, ha kell hit alatt igazolják.“ Menjetek tehát és cselekedjetek, mert itt a „szünet“ és az idő drága.“ És minthogy a „szünet“ itt van és az idő drága, mint éhes sáska had rohan a sok mameluk, valódi csapásként lepvén el a választókerületeket. És hirdettetnek tele torokkal, dobszó, klarinét és érdes korteshangok kiséretében Tisza Kálmán és a kormánypárt dicsőségei. Itt-ott, amennyiben a rendelkezési alap s az alapítványi javak jövedelmeiből még egy kis zsebpénzt kipréselni lehetett, pár szál banderista és néhány „éljen“ hang is lebeg a dicső honatya termete , vagy szónoklata körül. Jövés , menés, hazugság, ámítás, mosása a szerecsennek, teli hordók csapra verése, cselszövény a jövő választásra képezik a napirendet a „szünet“ alkalmával, mindenképen megfelelni törekedvén a nagy és hatalmas mester utasításának. — Hát ha még az idő nem volna oly drága, ha a szegény munkásnép nem lenne kénytelen éjjel-napot együvé tenni, hogy e sok mihaszna nép képviselői napdijait fizethesse ; de szép, de érdekes volna a „szünet“ arculata. Több és több oly egyénekkel lehetne szerencséjük e gyász gárdistáknak találkozni, kik már torkig vannak az ő ámításaikkal, kiknek borsódzik hátuk, ha csak említni is hallják mameluk képviselőjük nevét, kiket hazugsággal tovább táplálni nem lehet, kik ruhát, kenyeret és oly kormányt kérnek, amelyik kissé könnyíteni tudná, már eltűrhetlen nyomorú helyzetüket. A „szünet“ tehát a kormánypárt részéről a legaljasabb munkának becstelen időszaka, a szegény munkás nép zaklatása, a naplopók, korhelyek sátoros ünnepe, és a népre nézve legfeljebb csak annyiban üdvös, amennyiben a „szünet“ alatt szavazásra szükség nem lévén, az illető népboldogítók részére diurnumok nem járnak. Van azonban valami, mi bennünket e „szünet“ folyamán mégis kielégít. Kielégítőig veszszük tudomásul ugyanis, hogy népünk legnagyobb része kijózanult a múltak keserű tapasztalatai nyomán, a közjogi helyzet biztonsága és a kormányba vetett bizalmából. A legvérmesebb reménybeli is belátták, hogy nemzeti tételünk helyzete veszélyeztetve, sőt alapjaiban megingatva , aláásva van; érezik, hogy sülyedni kezd alattuk a hajó s komolyan gondolkoznak ama másikba áthurcolkodni, melynek kormányrúdját hazánknak legönzetlenebb fiai vezérlik. Vagy mire mutat hát amá sik csend, ama kiáltó némaság, ama minden ellenkező feltevést kizáró bizalmatlanság, melylyel a kormánypárti választókerületek azok képviselőjüket fogadják? Hol van a régi bizalom, öröm, kedv, bandérium, zene, fáklyás menet s több efféle kitüntetés, melyekkel, még bizalma teljében, oly pazarul elárasztá őket, az azóta százezerszer megcsalatkozott nép. Elmúlt mindez, és nem is jő többé vissza soha. Ez az idő jele. És ezt örömmel veszszük tudomásul a „szünet“ alkalmából. Egyet-mást a drámáról. Felolvasta a helyi főreáliskolában Virányi Ignác tanár. (Folytatás.) De térjünk át azon színpadra, melyen az újabb dráma megteremtője Shakespeare élt, t. i. az angol Globus színházra. Ez egy tojásdad alakú faépület volt tető nélkül. A színpad szintén két részből állott, még pedig olyformán, hogy a hátulsó rész valamivel alantabb lehetett. Ezt igazolják a Si. darabjaiban előforduló egyes színi jelenetek, mint Hamletben a szellem, mely csak az illető által volt látható, így Banquo szelleme Macbethben stb. A költemények, bár felvonásokra felosztva, nem szükséglették ama hosszú, gyakran fárasztó szüneteket, melyek különösen vidéki színházainkat oly unalmasokká teszik, úgynevezett cordinái sem voltak, hanem a darab úgy, mint a görögöknél, folyt egymásután, hogy a felvonásnak vége van, legfölebb abból láthatták, hogy a színészek lementek a színpadról; a rövidke szünetet a görögöknél akar, Shakespeare színpadján semmi se pótolta. — A színészek jobbadán azon ruhában léptek fel, melyben nappal is jártak és nem féltek attól, hogy herceget adva, elrontják a néző illuzióját, mert rendkívüli sokat bíztak a közönség képzelmére. Ez áll a decoratiókról is. Nem nyújtott a legnagyobb londoni színház annyi díszítményt, mint ma a legroszabb vidéki színpad, és mégis adták amazon Shakespeare minden darabját. Ma, midőn a néző phantasiájára már nem akarunk semmit sem bízni, midőn salont vagy kunyhót, hegyet völgyet, várat, csatasíkot, mindent a leghívebb másolatban keresünk a színpadon, hogy illusiónkat meg ne zavarjuk, sőt az eget és villámait és a pokol tüzet okádó rémeit is felidézzük a deszkákra; ma Shakespeare darabjait vagy épen nem, vagy csak nagy módosításokkal lehet adni, mi a darabnak mindenesetre csak hátrányára lehet. Shakespeare korabeli közönségének képzelmében bízva, annyiszor és olykor változtatta a szint, ahányszor, vagy amikor jónak látta , a néző mindent látott a színpadon , mit csak a költő kívánt, csatasíkot, fórumot, salont, kunyhót, királyi lakot stb., mert sem a pesti Lehmann, sem Rózákés Kecskeméten nem képesek oly eleven színekkel szemünk elé állítani egy szintért, mint azt a legavatottabb festői művész, a képzelem teheti, s így könnyebb volt Shakespearenek drámákat írni, mint a mai kor költőjének, mert míg Shakespeare akkor és ott hozta elő szereplő személyeit, ahol épen tetszésének megfelelt, addig mai költőinknek rész néven vesszük, mert erőltetettnek tartjuk, ha olykor személyei ott jelennek meg, hol megjelenésük nincs indokolva. Innen magyarázható Gregus A. neves aestheticusnak azon állítása, hogy jó szintre csak színész, színigazgató, vagy olyan egyén lehet, ki a színpadon él és ismeri a színi fogásokat. Shakespearenek a színváltozásra nem volt gondja, mai költőinknek pedig ez szegi szárnyát. Shakespearenek segített a néző képzelme, a mai kor költőjét korlátozza a decoratio korlátoltsága, mert bármily nagyszerű gépeket alkalmazzanak is a színpadon az illuzió fenntartására, mégis mögötte marad a valónak, de még a való sem érheti el a képzelem szárnyalását, mely utóbbi a költői hangulat felébresztésére és így a költemény műélvezetére fogékonyabbá teszi a nézőt. — Egyébiránt itt is elmondhatjuk, hogy Shakespeare idejében még nem voltak nő-színészek, ezek szerepeit ifjak adták. Shakespeare fellépése előtt Angliában nem nagy volt a színészek becsülete, de Shakespeare, ki maga is színész volt, oly magas polcra tudta a színész tekintélyét emelni, hogy ő a legelőkelőbb társaságokban foroghatott, sőt a legelőkelőbbek között, minek Essex gróf, voltak barátai. Nem említem itt Shakespeare érdemeit a dráma körül, ő minden dicséreten felül áll, csak annyit említek meg, amit talán szintén hallottak már, hogy Isten után Shakespeare teremtett legtöbbet. És fogja-e valaki állíthatni, hogy a 17—18. századbeli francia írók nagyobbat, szebbet nyújtottak volna, mint Shakespeare ? És mégis el tudták őt feledni saját honfitársai is, és majmolták a mindig tónustadó franciákat. Ha most a görög és angol tragoediát tartalmilag hasonlítjuk össze , azt találjuk, míg az a görögöknél mindig bizonyos vallási eszmét fejezett ki és azért hősei vagy istenek, vagy isiuntíkaixax pártfogok jeles Hadvezérek voltak, addig Shakespearenél tisztán az embert látjuk feltüntetve, amint él, küzd és bukik. A görög tragoedia hőseinek sorsa már pályafutásuk előtt el van határozva és így ezt ki nem kerülheti. Agamennon sorsát jóval előbb megjósolja Kassandra. Ugyanis a hazatérő hős a trójai háborúban nyert diadalmival és kincseivel siet Klytemnestrát, nejét megörvendeztetni , de ez őt kedvesével szőtt ármány következtében a fürdőben megöli, így teljesült Kassandra jóslata. Shakespearenél a hősök is csak emberek és mindenik önmaga kovácsolja saját sorsát, jövendője tehát nincs előre megszabva , hanem a saját jelleméből folyó cselekmények határozzák meg ; ha bukik , csak bűnének tulajdonítható, melyet bár emberi gyarlóságunknál fogva megbocsátunk neki, de bukásában az örök igazság eszméjét látjuk diadalra emelve és megnyugszunk a sorsban, így van ez az általam már egy ízben említett Janusban is, hol a hős bukása minden részvét mellett is, melyet iránta érzünk, megnyugtató ránk nézve, mert ő bűnt követett el, így Don Carlos, így Othelló, Romeo stb. Ez az, mi rendkívül nemesítőleg hat az emberi kedélyre. Említettük, hogy a görögöknél a dráma egészen vallási alapokon nyugodott és annak rendkívüli jó szolgálatot ten. E körülményt a keresztény papság is fel akarván használni, az úgynevezett mysteriumok előadását eszközölte azon reményben, hogy valamint a görögöknél , úgy nálunk is a költészet a vallási eszméket terjeszteni és szilárdabb alapokra fektetni fogja. E célból maguk a papok költöttek egyes színdarabokat, melyek egyes szenteknek, vagy apostoloknak életét drámai formában írva le, annak utánzására és tiszteletére buzdították a tömeget és igy vallási céloknak szolgáltak eszközül. Innen van az, hogy a mysteriumok leginkább templomokban és az illető papság felügyelete alatt adattak elő. E drámai előadások annyira beleélték magukat nálunk is a magyar nép életébe, hogy még ma is akadunk ilyenek nyomára. Legalább gyermekéveimből élénken emlékszem a Betlehem-járásra, melyben egyes parasztfiúk karácsonyáján Krisztus születésének történetét drámailag adták elő, és melyből e sorok még emlékemben is maradtak: épp Isten jó napot, lám én is itt vagyok, Isten jóvoltából, meg a magam akaratjából. De sőt itt Kecskeméten is hallottam a kántálásról beszélni, sőt láttam kis leánykákat, mint játszották el a pünkösdi királynét. Ezek a régi mysteriumoknak még mai napig fenntartott maradványai. Lehet, hogy a papság eleinte elérte célját és e drámai előadások csakugyan előmozdították a vallásosság eszméit, de a kor már sokkal előrehaladottabb volt, semhogy ily egyhangú