Kecskemét, 1883. július-december (11. évfolyam, 53-105. szám)

1883-07-01 / 53. szám

XI. évfolyam. 53. szám. Kecskemét, 1883. julius 1. vasárnap. Előfizetési díj : Hirdetmények Helyben házhoz hordva, vi­­r és „Nyílttéri“ közlemények kr TT TY1T^ 1[W TV^ Félévre .1 frt ki SmöÉ f® K« £% I u. m. városi és bírósági 3 írt, Negyedévre 1frtöOkr. MBB nB. SjjjMh |2pS® M » i I egyházi, egyleti, társulati stb. Egy szám­ára 0­ kr. H ^ N­ a Wf jfL ffi ’ SS & Hl H hirdetmények minden egyes 1 \ JLg/ W Aj# 1 \ I—ill. IW 1 hivatalban, valamint a hely- ~ Bélyegdij­beli­ könyvkereskedésekben, minden beigtatás után 30 kr. Egyes példányok ugyanitt A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI P­Á­R­T Kéziratok kaphatók. f __ „ . .. .. vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: POLITIKAI ÉS K Ö Z M Ü V L L Ö D É SI KÖZLÖNYE. Kiadóhivatal: Hal-piacz, Héjjas-féle ház. Hal-piacz, Iléjjas-féle ház. MEGJELEN CSÜTÖRTÖKÖN ÉS VASÁRNAP. Kossuth rágalmazói. Nem régiben eg­y könyv hagyta el a saj­tót ily czímmel: „Kemény Zsigmond. A forradalom és kiegyezé­s,“ „í­rta“ Beksics Gusztáv, a kormánypárt egyik „ér­kező“ fiatal óriása, a „Nemzet“ egyik ismert vezérczikkírója. Nagy feltűnést keltett e mű és­­ immár a második kiadás forog köz­kézen. A könyv Kemény Zsigmondról, a jeles public­istáról szól — látszólag. Látszólag mondom, mert a munkát végig­olvasva, azon­nal kétségtelenül kitetszik, hogy az egész mű a végre íratott, hogy közölhető legyen benne, habár kivonatosan, Kemény Zsigmond egy kiadatlan emlékirata a „forradalomról“, mit Beksics szerint a „békepárt“ vádira­tának lehet tekinteni. Ez tehát a fődolog; a többi, amit Beksics előtte és utána Kemény Zsigmondról ír — ezt talán nagyon is túlzóan magasztalván — csak sallang és semmi más. „Új, eddig rejtett fáklya gyűl ki a múltban,“ kiált fel Beksics Gusz­táv, midőn megkezdi Kemény Zsigmond em­lékirata főbb részeinek közlését. Lehet, hogy igaza van, de a fáklya világát nem sikerült fölfedeznem, hanem annál inkább éreztem annak fojtó, gyilkos füstjét és meg­borzadtam tőle . . . Az egész emlékirat egy gyanúsításokkal, lefogásokkal és rágalmakkal teli vádirat Kossuth Lajos személye ellen. A vádak egy­­részét már ismerjük, de van közöttük új is. El van az emlékiratban mondva ékesen, hogy mint hamisította meg Kossuth Lajos a miniszteri tanács nézeteit, midőn azokat a parlamentben előadta, vádolja az emlékirat Kossuth Lajost, hogy szövetkezett az utczai kravallók vezetőivel és a minisztériumot nul­­lifikálta és terrorizálta: az a Kos­suth Lajos, kinek legnagyobb ellenségei gyen­geséget és erélytelenséget vetettek szemére! Konstatálja az emlékirat, hogy Kossuth La­jos „perfid“ magaviselete miatt nyíl­tan tanácskozni az ellenkező nézetűeknek nem lehetett; reá fogja Kossuth Lajosra, hogy gyáva volt; rágalmazza az emlékirat Kossuth Lajost, hogy „csúfosan kiját­szotta“ azokat, kikkel konferentiát tartott. Gyanúsítja, hogy törekvése volt kompro­mittálni mindazokat, kik a forradalomba még eddig nem volának besodortatva ... és ez az ócsárlás így folyik tovább végig az emlékirat minden lapján ! Kossuth Lajos nem szorult arra, hogy bárki, legkevésbé pedig az én gyenge tollam védelmezze az ily „perfid“ támadásokkal szemben. Messze, kislelkű támadói fölött, ott áll Kossuth Lajos a magasban, hová egy egész nemzet rajongó szeretete és tisztelete emelte őt: a felé dobott sár nem érhet el odáig, hanem vissza hull azok fejére, kik azt hajították. Mi indok vezérelte Beksics Gusztávot, hogy közrebocsássa Kemény Zsigmond em­lékiratát, amit szerzője talán magának fel­jegyzéskép, avagy barátai szűk körének em­lékül - - de ha a történelemnek, a nagy kö­zönségnek itt is, nem azért irt meg, hogy egy népe által pártkülönbség nélkül bálvá­nyozott agynak utolsó napjait megkeserítse? — Mi indoka volt reá Beksics Gusztávnak, hogy épen most, midőn az ország minden törvényhatósága — az egyetlen Hont megye kivételével — nyolczvanadik születésnapja alkalmával üdvözlő irataival deríti fel a leg­nagyobb magyar életének alkonyát? — Vagy talán az 1848/49-iki „békepárt“ elveit jelen­leg vallóknak üdvözlete ez Kossuthoz 80-ik születésnapjára? Kérdések, melyekre sokféle­kép lehet felelni, válaszoljon reá kiki tet­szése szerint. Egy azonban bizonyosnak látszik előt­tem . Nem Kemény Zsigmondra, az emlék­irat szerzőjére, hanem Beksics Gusztávra, az irat kíméletlenül s időszerűtlenül közlé­sére zúdul az alaptalan vádak, gyanúsítások s rágalmak teljes ódiuma és a haza jobblé­téért folytatott hevosi küzdelemben elaggott oroszlán méltán sóhajthat fel Beksicsre te­­kintve Aesopus szavaival: Kis videót mért! Horváth Ádám. Politikai hírek. KÜLFÖLD. Zavarok Bulgáriában. A kelet forrongó talaja csak nem tud kihűlni, nem tud megpihenni. A hosszas évti­zedeken keresztül felhalmozott gyúanyag hol itt, hol ott lobban lángra. Most ismét Bulgáriában zavarodik a helyzet, és amint Zsófiából írják, ott már egy idő óta tökéletes fejet­lenség uralkodik. Az egész ország kormány nélkül van, mint afféle bitang jószág. Pobolev, Burmov és Zankov bolgár miniszterek hosszabb idő óta távol vannak, Sándor fejedelem pedig csak július végén tér vissza Zsófiába. E szokatlan helyzet mély benyomást gyakorolt aztán a hatalmak ottani képviselőire, kik az orosz követ kivételével minden össze­köttetést megszakítottak az egyes minisztériumokkal mind­addig, mig a miniszterek vissza nem térnek, mi ismét a bol­gár lakosságra van kellemetlen hatással, s oly hírekre ad alkalmat, mint például az is, hogy maga a fejedelem is azon töri fejét, visszatérjen­­ Bulgáriába. Az oláhországi ellenzék, mint Jászvásárból írják, a nagy István vajda emlékszobrának leleplezésekor megragadta az alkalmat, hogy egy gyerekes csínyt köves­sen el a kormány ellen. A leleplezés napján ugyanis az el­lenzék összes tagjai egész tüntetőleg odahagyták Jászvásárt. A bojárok, ha nem is volt rá szükségük, magas díjak mellett lefoglaltak minden bérkocsit, hogy megtréfálják a leleplezés rendezőit, s a bizottság csakugyan a legnagyobb zavarba jő, ha a prefekt az utolsó pillanatban Jászvásárra nem rendeli a közel eső városokból külön vasúti vonaton a rendelkezésre álló összes bérkocsikat. Károly királyra állítólag a legkelle­metlenebbül hatott a moldvai bojárok e viselkedése. Úgy kell neki, minek kacsintgat holmi dákoromanisztikus hóbor­tok örjöngőivel! Írországban csak nem tudnak kibékülni az angol uralommal, s az ír nép minden alkalommal kimutatja he gyű­löletét minden iránt, ami angol, így legközelebb is Cork írországi városban egy iparkiállítást rendeztek, amely mos­tanában lesz megnyitandó. Az írek azonban sehogysem akarnak beleegyezni abba, hogy a kiállítás az „Isten tartsd meg a királynőt.“ angol néphymnussal nyittassák meg. Egy népes népgyűlés kijelentette, hogy ez „Írországra nézve megszégyenítő körülmény közt“ semmi köze a kiállításhoz. E jelentéktelen eset nagyon jellemzi az írországi hangulatot. Az albán lázongók vezérei felhívást intéztek a hatalmak skutarni képviselőihez, amelyben Európa erkölcsi támogatását kérik ügyükhöz. A felhívás így szól: „Nem forradalmi szellemből s nem gyűlöletből felséges uralkodónk ellen, kinek mindig hűen és engedelmesen szolgáltunk, de pusztán csak azért, mert különböző elnyomatások, igazság­talanság és meggyaláztatás által rákényszeríttettünk, szegül­­tünk ellene e vilajet kormányának. Csak midőn tapasztaltuk, hogy ez a kormány emberte­lenül, kegyetlenül bánik velünk, megsemmisítésünkre tör, hagyományos törvényeinket lábbal tiporja, békés hegylakó testvéreink lemészárlását hagyja meg, önkényesen elko­bozza vagyonunkat, nőink becsületét megsérti, a gyöngék és fegyverképtelenek életét fenyegeti s végre táborba száll, hogy fegyverrel támadjon meg bennünket, éreztük feljogo­sítva magunkat az ellenszegülésre s fegyveresen állottunk szembe az irányunkban használt erőszakkal.“ Végül azon meggyőződést fejezik ki az albánok, hogy Európa igazságot fog nekik szolgáltatni s nem fogja tűrni, hogy egy nép min­den ok nélkül, pusztán csak politikai czélokból megfosztas­­sék birtokától, saját törvényeitől és szokásaitól, s kénysze­­rittessék, hogy oly kormány igája alatt nyögjön, mely ama népet elnyomja, üldözi s megsemmisítésére törekszik. A hatalmak és kholera. Egyptomban tudvale­vőleg kiütött a kholera, s most ennek izolálása képezi az európai hatalmak gondoskodásának tárgyát, nehogy az Euró­pába is behurczoltassék. Csak Anglia nem látszik ezzel törődni s vétkes könnyelműséggel mit sem tesz annak meg­akadályozására, hogy a veszély az ő egyptomi kikötőiből tovább ne terjedjen Európa felé. A párisi „Temps“ ez ügy­ben a következőket írja: „Ha Európában kiüt a kholera, ez újabban azon ország (Anglia) közönyének lesz köszönhető, mely anyagi érdekei iránt való igen szűkkeblű aggodalmá­ban minket már most e veszélynek tett ki“. r. v. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. SZINH­ÁZ — Bírálat a közönség felett. — Légváraknak bizonyultak be — az eddigi ta­pasztalatok után — azon szép remények, miket a színkör eszméjéhez kötöttünk. Nehezen esik e szót kimondanunk, mert aligha tehetjük azt pirulás nélkül, de azon eredmény után, melyet az első hét elibünk zárt, lehetetlen elfacsaro­­dott szívvel nem konstatálnunk azt, hogy városunk intelligencziája, melynek tagadhatatlanul kitűnő mű­érzéke van s mely igények tekintetében versenyezni képes akármelyik nagyvárosi közönséggel, megje­­geczesedett közönynyel viseltetik városunk színügyi érdekei iránt. Nem beszélünk mi egyes emberekről, mert hisz az egyes ember, ha nem érez vágyat, szük­séget az iránt, hogy Thalia csarnokát felkeresve, ott lelke üdülést szerezzen , az bírálatunk tárgyát annál kevésbbé képezheti, mert az ilyen egyes ember min­­­dig talál elég kényelmes kifogást, melylyel lelki fo­gyatkozásait dekorálja. De midőn azt vagyunk kény­telenek konstatálni, hogy egy kiválóan jól szervezett társulat precis, szabatos előadásokat tart egy álló hétig, hogy azon előadásokon csekély számmal, de mégis képviselve láttuk az iparos osztályt, az alsóbb rendű hivatalnokokat, a kereskedelmet, a földmivelő, sőt a kérges tenyerű munkásosztályt is, hogy - mondjuk — azon előadásokon a tulajdonképeni in­telligens osztály alig volt egy-két tagjával képvi­selve: ezen elszomorító ténynyel szemben nem ha­bozunk kimondani nyíltan azt, hogy Kecske­mét városa egy jól szervezett színtár­sulatot nem érdemel meg. Pedig — Dickens mondja — az ember nincs arra alkotva, hogy örökké dolgozzék és ezért nekünk arra a művészi ágra, melynek képviselői or­szágszerte utaznak, kik, bármily mostoha sors fenye­gesse is őket, felkeresnek bennünket, s kiknek né­melyike kopott kabátja alatt mű­vészi lelket rejt, kik ellökték maguktól a biztos életpálya nyugodt kenye­rét s mint a szellem szabadkőmivesei titkos foga­dást tettek, hogy jó és balsorsban hivei maradnak ama tépett zászlónak, melyen a vándor múzsa szo­morú, igénytelen ábrázata látszik, vagyis röviden

Next