Kecskemét, 1884. január-június (12. évfolyam, 1-39. szám)
1884-01-03 / 1. szám
XHI. évfolyam. — 1884. 1. szám. Kecskemét, január 3. csütörtök. Előfizetési díj : Hirdetmények Helyben házhoz hordva, vi- ^ és „Nyitbéri“ közlemények k, T T ^T Y IT jutányosan s“ak-'tatVoki: Iá L I \U L M L I AfESaiS: Egy szánt ára 0 kr. B H V ■ » MB wf ^k H ’ ■ ■■ H Hl H hirdetmények minden egyes Előfizethetni a a kiadó- 11^^ kJ I 1 11 ■ ■ B ^ I beigtatás a 2 frt. hivatalban, valamint a hely- , Bélyegdij beli könyvkereskedésekben. \V, J«- V mnden beigtatás után 30 kr. Egyes példányok ugyanitt A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT Kéziratok kaphatók , .. .. „ . .. .. Vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYEK Kiadóhivatal: Hal-piacz, Héjjas-féle ház. Ipr Plebánia-utcza 8-dik szám. MEGJELEN CSÜTÖRTÖKÖN ÉS VASÁRNAP. SzÁllami Lolléltonr Előfizetési felhívás. A „Kecskemét“ a jövő évben marad úgy, amint van. Sem alakját, sem irányát elhagyni nem fogja. A jelen alakjában hetenként kétszer megjelenve, orgánuma marad a függetlenségi pártnak és hirdetője a tiszta függetlenségi elveknek. Változás az eddigi viszonyokon csak annyiban történik, hogy miután jogtanári teendőim engem különösen az első iskolai évben szerfölött igénybe vesznek: saját kérésemre a függő párt vezérbizottsága a jövő 1884-ik évtől kezdve a kiadóhivatal vezetését, annak összes jogaival és kötelességeivel Ssiládi ílászló nyomdász úrra ruházta át s vele a szerződést egy évre meg is kötötte. És ezzel amíg egyrészt lehetővé van téve nekem az, hogy minden erőmet és fennmaradó időmet osztatlanul a lap szerkesztésének szentelhetem ; másrészt a lap anyagi gondjai is avatott kezekbe lévén letéve, annak jövője ebben is csak a prosperálás újabb garancziáit bírja. Új évtől kezdve tehát úgy előfizetéseket, mint hirdetéseket csakis Szikusi Ulászló úr vesz fel s egyáltalában minden a lap anyagi részét illető küldemények hozzá, a kiadóhivatalba (Plébánia utcza eele szánt) intézendők. A szerkesztőség azonban marad a régi helyén : Városház utcza 127. sz. Héjjas-ház. A lap ára is marad a régi u. m.: Egész évre . . 6 frt — kr. Félévre . . . 5 frt — kr. Negyedévre . . 1 frt 50 kr. Egy szám ára 6 kr. A kiadóhivatalon kívül előfizetni lehet a helybeli könyvkereskedésekben is. Megjegyezzük végül, hogy újévtől kezdve lapunknál is meghonosítjuk azon világszerte dívó szokást, miszerint a lap csak azon előfizetőknek küldetik meg, akik az előfizetési díjakat előre megfizetik. Amidőn tehát úgy a t. é. közönségnek, mint eddigi t. előfizetőim és hirdetőimnek becses jóindulatát a lap irányában úgy a magam, mint Sziládi László kiadó-tulajdonos úr részére kikérem : meg vagyok róla győződve, hogy az eddigi támogatás nem fog elmaradni a jövőben sem, mert azt becsületes munkával méltán kiérdemeltnek hiszem. Szerkesztő: A nemzet újévi ajándéka. Bosznia-Herczegovinából apróbb lázongásoknak hírét hozza a távíró. A tartomány, melyre Kállay nagy bölcsen ráfogta, hogy „minden vágya beteljesedett,a föl-föláll néha börtönében, egy kissé megrettentem az őröket. Meg-megrázza időnkült lánczait, sőt egyik-másik loyális osztrák alattvalónak fejéhez is csapja azokat. Csapatokat alakít itt is, ott is és összeütközik a cs. kir. katonákkal, annak daczára is, hogy „minden vágya beteljesedett.“ Sőt ma már formális apróbb ütközetek is voltak, melyeknek néhány magyar baka adta meg ismét az árát. És ezt nem valami mérges kormányfaló, ellenzéki lap, hanem a nyugodalmas, békés mameluk „P. Ll.“nak egyik levelezője írta meg, tehát nincs benne senkinek oka kétkedni. Nincs oka kételkedni annál kevésbé, minthogy harczias időkre valló „szigorú parancsot“ adtak ki a katonáknak, kiknek immáron egyedül, egyenként a helységből távozniok sem szabad, sőt a szandsák területén egyáltalán csak csoportosan van megengedve a járás-kelés. A dicső katonai kormány ez idő szerint még rabló bandának czímezi a felkelő csapatokat, de hát eléggé megtudjuk mi már az ilyesféle elnevezések értékét mérlegelni. Hiszen volt rá idő, mikor a mi csapatainkat is rablóknak czímezték, pedig a hazáért és függetlenségünkért dicsően harczoló magyar fiúk voltak azok, kiknek egyedüli, de a Rückwärtsconcentrierung nagy mesterei előtt roppant bűnük volt lángoló hazaszeretetük, mely nem engedhető meg nekik, hogy Magyarország amolyan bitang jószág, amolyan Csáky szalmája legyen, melyet minden jöttment idegen kénye-kedvére rángathasson. Ezért kellett aztán a rabló-bandák czimét viselniük; csakhogy arra is emlékezünk, hogy ezek aztán fűbe harapvást tanították meg a — homori hasonlattal élve — gyors lábú urakat, hogy mire képes egy kicsinyest, de igaz ügyért, szent eszményért harczoló nép az ő odaadásával, lelkesedésével. És azért nem tudunk mi hitelt adni a félhivatalos híreknek, a katonai kormány által világgá bocsátott elnevezéseknek. Azért húzódunk mi vissza ösztönszerű idegenkedéssel a hivatalos és félhivatalos hírektől, amelyekről — ilyesféle dolgokban — még csak azt tudjuk, hogy kitűnően tudják félrevezetni a hívők seregét. De ez a tudat aztán épen elég nekünk, hogy kivonhassuk belőle — minden nagyítás nélkül — mennyi hitelt adjunk a boszniai hírekre vonatkozó kijelentéseknek. Épen elég arra, hogy megtudjuk, miszerint azok a rabló bandák nem valódi rabló bandák, hanem előhírnökei egy résznek, egy nagyobbszerű nemzeti fölkelésnek, mely talán előjátéka fog lenni egy a keleten lejátszandó bonyodalomnak. És ezek a hírek — épen újévkor — nagyon komoly aggodalmakat támasztanak lelkünkben és csak növelik bennünk azt a bizalmatlanságot, melyet Tiszával szemben, keblünkben táplálunk. Hát uramfia! nem elég nekünk a magunk belső baja, nyomorúsága? Most még ez is hozzájáruljon ? Hát csakugyan bebizonyosodott volna — előbb mint hittük — a függő párt jóslata, mely a nyakunkba varrt Boszniát reánk nézve vészesnek, átkot hozónak mondotta? Vajjon mit szólnak erre azok, kik Boszniáról azt álliták, hogy az a magyarra egy valódi kincsbánya lesz ? Ha van bennük még az önállóságból valami, úgy be kell vallaniok, hogy nekünk volt ebben is igazságunk. Mert ime oda juttatta Tisza Kálmán az országot, hogy kénytelen lesz újra fiainak vérét és néhány milliót elfecsérelni azokért a déli tartományokért, melyeket a nemzet határozott akarata ellenére foglaltak el s melyekből soha egy krajczárnyi haszna sem lesz, mert nem fog vele békében élhetni. Ennél különb újévi ajándékot még Tisza Kálmán agya sem fundálhatott volna ki. Azért hát ne is csodálkozzanak odaát a másik pártban, hogy jelöltjük megbukott és hogy ezután is mindig meg fog bukni, mert az a nép, mely látja ezt az őrült gazdálkodást, látja az ily fajta újévi ajándékok eredményét, érzi a terhek egyre súlyosbodó nyomását, a nyomor nagyobbodását,az a nép nem fog soha ahhoz a politikához szegődni, melynek egyedüli jelszava: „Éljen Tisza Kálmán!“ Az a nép szövetkezik inkább az ördöggel is, csak megmeneküljön az ilyfajta újévi meglepetésektől! POLITIKAI SZEMLE. HORVÁT DOLGOK. Denique csak mindig vissza kell térnünk a horvátországi eseményekre és bármennyire szeretnék is azokat ignorálni, lehetetlen, miután az utóbbi időben olyan dolgok kerültek felszínre, melyek dél fiainak heves képzelméről és még hevesebb véréről tesznek tanúságot. Vegyük csak Ivics és társainak a bánhoz intézett interpellációját. Aki ezt végigolvasta, az bizonyosan azt fogja mondani, hogy azok a tisztelt urak vagy nagyon együgyűek, vagy pedig mulatni kívánnak az előidézett zavargásokon. No mert józan felfogású ember azt csak fel sem is teheti, hogy a magyar pénzen föntartott magyar államvasutak Horvátországban az ő kedvükért horvátosíttassanak, hogy a magyar közlekedési minisztérium hivatalnokai Horvátországból a magyar lobogókkal együtt kiüzessenek stb , amint ezt ama bizonyos interpelláció kívánja. Ez az interpelláció, mely elősze kíván lenni a magyar állam ellen irányuló harcroknak, megint csak a mi álláspontunknak ad igazat, melynek végszava e kérdésben, hogy orrukra kell koppintani a drága testvéreknek. Csakhogy Tisza Kálmán ezt nem meri tenni, mert szüksége van az országgyűlésen a horvátok szavazataira és engedékenységével lassanként odaviszi a dolgokat, hogy nem is mi fogunk nekik, hanem ők fognak nekünk egyezkedési pontokat diktálni. Különben most majd meg fogjuk látni a horvát bán eljárásában, hogy mit szándékozik Tisza Kálmán tenni. FŐRENDI ELLENZÉK. A főrendiek és a papok körében nagy mozgalom uralkodik, amelynek egyenes, bevallott czélja az, hogy a keresztények és zsidók közti házasságról szóló javaslatot újra megbuktassák. E végből aztán számos kérvény érkezik a főrendiház elnökségéhez királyi meghívó levél kieszközlése iránt. Azon osztrák arisztokraták körében, kik magyar indigenátussal s igy a főrendiházban szavazati joggal bírnak, szintén nagy az izgatottság, s azok közül is már többen meg vannak nyerve a megbuktatás eszméjének. Hogy pedig mi a tulajdonképeni oka ennek a mozgalomnak, azt kifejti egy talpraesett czikkében a „B—i H— p“, midőn szórólszóra a következőket mondja: „Tisza Kálmán nagy hibát követett el, midőn igy, amúgy, megmutatta a főrendeknek, hogy semmi szavuk az ország dolgában, mert övé Magyarország, nem az uraké. Övé s a vele szövetkezett zsidóké, kiknek ígéretet tett s ő azt megtartja; csak megtartsák ők is ígéretüket s adjanak pénzt kölcsön a Tisza-kormánynak, melyet megfizet az ország. Tisza Kálmán bukott törvényjavaslatát a zsidóházasságról keresztényekkel visszavitte a képviselőházba s azonnal megszavaztatta változatlanul újra. Ezen eljárásával mindazon főurakat megsértette, kik a törvényjavaslat ellen szavaztak. Megsértette és provokálta őket. Mert szóba se akart velük állni, nem is alkuszik senkivel közülök, a prímáson kezdve a 24 éves ifjoncz mágnásig, mert hiszen Tisza diktálni szokott, neki engedelmeskedni kell. Ezen erőszakos modor nagy visszatetszést szült olyanoknál is, kik a törvényjavaslatot megszavazták, de a főrendiház méltóságára tartanak valamit. A kormány elbuvik egy alsóházi határozat mögé, ahelyett, hogy a főrendek mérsékelt elemeivel megalkudnék? Nem mutatta meg Haynald a kibúvó ajtót, hogy a vegyes házasságból a gyermekek legyenek keresztények s akkor az oppoziczió jobbára megszűnik ? De igy nem. És ha Tisza keresi a háborút, kap háborút. Hogy ki fog győzni, miniszterek vagy urak, ki lenne képes megjövendölni ?“r.t.