Kecskemét, 1884. július-december (12. évfolyam, 40-65. szám)

1884-07-06 / 40. szám

XIII. évfolyam. 40» szám. Kecskemét, 1884. Julius 6. Előfizetési díj : Hirdetmények Helyben házhoz hordva, vi- és »Ny‘tl,éri“ közlemények kr. TY TY j,,tányosan Félévre­­ fit­­ kr. II I, f V Ej Ili I „. m. vá roslés bAgi 3 frt. Negyedévre H^^k HÜH H Ilii ^HH H Egy szám ára 12 kr. H ’ a I ’ H Hl B Hl H hirdetmények minden egyes KIS&zetlietni ii lapraa kiadó- 1 \ I—/ jLj* I \ L-jfl 1 1 1—Z ■ W*, 2 «. hivatalban, valamint a hely- Ilélyegdij­beli könyvkereskedésekben, minden bolytatás utánSOkr. Egyes példányok ugyanitt A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT Kéziratok kaphatók. . .. .. „ . .. „ vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: POLITIKAI ES KÖZMUVELŐDÉSI KÖZLÖNYE. Kiadóhivatal: Ilalasi-nagy-utcza 29. sz. Plebánia-utcza 8-dik szám. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. A győzelem. Hála Kecskemét város értelmes és tisz­tességes elemei feláldozó összetartásának, s kitartó nemes erőfeszítésének: a sötét reac­­tió vad támadása, a felforgató socializmus üzelmeire vezető erős kísérlet minden oldal­ról vissza van verve. A támadás intéző alakjai vissza vannak utasítva odúikba, azon posványba, ahonnan kiemelkedtek. Büszkén emeljük fel fejünket a nagy küzdelem után. Kecskemét megmutatta, hogy van intelligenciája, van józan értelmisége, mely az aljas üzelmek „góczpont“-jául te­kinteni városunkat tovább nem engedi. Megnyugvással veheti ezt tudomásul az ország, — mi magunk tiszta lelkiismerettel nyugszunk bele az eredménybe. Igaz, hogy az antisemitákkal vívott harc­ egyik kerületünkbe került, de hiszen azt a mostani választás előtt már úgy is elvesztet­tük, s ha nem tesszük is azt, amit tettünk, vissza semmikép sem szerezhettük. Akiknek kezébe került a martalék, azok közül inkább szeretjük látni a szabadelvű párt kezében, s ebben őszintén segítettünk is neki. Nyugodt lelkiismerettel várjuk ezért az ország közvéleményének bírálatát, mert tud­juk, — még ha elítél is, — nekünk iga­zunk volt. Nem csupán az alsó­ kerület megnyerése bírt minket erre, melyet a szabadelvű párt elismerésre méltó támogatása nélkül mélhat­­lanul elvesztettünk volna. Más, igen sok indokunk is volt nekünk még arra ezen kívül. Türhetlen volt az már, ahogy az antise­­mita párt mivelünk bánt, s ahogy városunk­ban viselkedett. E párt, mely a nép legalsóbb rétegéből szervezkedett, s a modern pártélet legprimi­tívebb követelményeivel sem volt tisztában : szennyes kézzel támadta folyton a társadalmi élet minden nyilvánulásában és sajtójában egyaránt becsületünket, közérdekű lépésein­ket. De még ez nem volt elég: a családi életbe tolakodott be, s odadobálta utczai bi­tang suhancz módjára piszkolódásai, hazug­ságai szennyét, sarát. Izlelitől is elég talán megemlítenünk leg­újabb titulusát a most együtt tartott két régi kipróbált politikai pártnak: az antise­­semita párt 100-as vezérbizottsága jul. 3-iki fali hirdetményén ott állanak a díszes sza­vak : „a s­a­k­t­e­r - m­a­m­e­l­u­k­b­é­r­e­n­c­z­k­o­m­p­á­n­i­a azt ordítja . ..“ stb. Ez volt az antisemita párt hivatalos stílusa. Erről megítélhetni, milyen volt ez a párt maga. Midőn még keletkezésekor az őszszel il­lúzióban éltünk czéljai tisztessége iránt, s némelyek közülünk azt hitték, hogy e párt is a függetlenségi elvekért küzd, önként ki­segítette Vadnayt a függetlenségi párt egy tekintélyes része. S mi volt az elismerés? Az, hogy mikor jól tudták, hogy egy zsidó sem tart velünk, másnap már sakterpárt volt újra a nevünk! S hogy a tisztesség minő fokán állott e párt, mutatja az, hogy midőn, a városi vá­lasztásoknál kiegyezett velük a 2-ik kerület­ben a függetlenségi párt, titokban egészen saját egyéneikből külön névsort állítottak össze s azzal szavaztak, mig mi a velük kö­zös névsort vittük — és mégis azt állítot­ták, hogy az ő névsoruk volt a közös névsor, s mi tértünk el attól. Láthatja mindenki, hogy ilyen párttal a tisztesség elvei szerint érintkezni lehetetlen, s mert mindjobban kitűnt, hogy nem a tör­vényesség alapján álló párt az antisemita tábor, hanem egy mindent felforgató,, minden rend, tisztesség és becsületbe belegázoló van­­dalus csoport, melynek soczialista czéljai vannak, s mely által városunk békéje, nyu­galma feldúlatott: kezet fogtunk ellene a szabadelvű párttal, s legyőztük, letiportuk, ahogy megérdemelte. Az a párt, melyet kisegítettünk, s mely minket kisegített, megmutatta, hogy be­csülni tudja az általunk hozott áldozatot, va­lamint mi is köszönettel fogadjuk az övét; elismerte azt jelöltje is megválasztatásakor szép szavaiban, s a mi áldozatunk meghozza nekünk városunk békéjét, s pártunk további békés fejlődését. Legyen is vége a kalandorok vándor­já­rásának, elég volt a szélhámosságból, a reac­­tió üzelmeiből. Ne prédikáljanak itt erköl­csöket oly egyének, akik saját erkölcseikről a fenyítő törvényszéknek nem tudnak szá­mot adni. Legyen elég a klérus izgatásaiból. Lát­tuk a kortes barát kocsizásait, láttunk sör­kocsmában részegen hempergő barátot, láttuk máshol kortestánczukat. Elég volt ebből is. Hadd mondhassuk el végre, hogy elját­szotta kis játékát a tudatlan demagóg, a bol­tos legényből lapszerkesztőnek felcsapott szé­delgő, aki politikai kérdések megvitatására elegendő erővel nem bírván, piaczi kofa mód­jára nyelvel. Erre feleltünk mi csütörtökön leginkább. Most már aztán ő is: passirt! És a nép nyugodjék meg. Boldogságá­nak emeltyűje nem a zsidó-kérdésben rejlik , csak a rosz lelkű­ek, kik felhasználták az al­kalmat, azok hitették ezt el vele, vagy azon ostoba nagyszájúak, kik az orruknál nem látnak tovább. Egész Magyarország lehet antisemita, de még azért boldog épen nem lesz. Kalandozó két jelöltjét pedig ne sajnálja a nép, velők legfelebb két simplex emberrel szaporodott volna az a tizenhét tagból álló trupp, mely Budapesten pánszláv muszkave­­zetőkből, s mindenféle elvű izgékony, különös természetű firmákból összeszedte magát. A két antisemita jelölt legkevésbé lett volna a nép érdekes képviselője, legfeljebb is városunk jó hírneve szenvedett volna megvá­lasztatásuk által. Csak a választás véres utójátéka felett van sajnálkozni valónk. Első­sorban a felelősség Nagy Imrére hárul ezért, aki a népet annyira vitte, hogy már a katonaságot dobálja, s lovai orrát üti. Másodsorban Héjjas Józsefre, a meggon­dolatlanul henczegőre hárul a felelősség, s a dologkerülő vezértársakra, akik a kérdést igy elmérgesítették és a népet igy feltüzelték. A vándor apostoloknak szintén része van a felelősségben; Verhovay, Rácz Géza és a többi láthatják, hogy nyomaikban átok és vér fakad. Hanem ők persze ezt nem látják, s Magyarország olyan jó bolond, hogy tűri, mikép a társadalom rendszeres osztályaitól külön vált bujtogatók az ily vészthozó sze­replésekben asylumot találjanak. Mi jóidőre útilaput kötöttünk a talpukra. S most nyugodtan állunk a közvélemény itélőszéke előtt. Megmentettük városunk jó hírnevét s pártunk érdekeit, megboszultuk megcsalásunkat, becsületünket, s letörtük társadalomra zúduló fergeteget! Aki követ dob reánk, nem az tesz igaz­ság szerint, vagy nem ismeri viszonyainkat! A JÉGESŐ. — HÁNCS­/. ISTVÁN. — A május 21-iki jégesés, mely határunkat meglehetősen megkímélte, csak a város belső te­rületén lépett föl oly erélylyel, hogy a jégsze­mek lapátolhatók voltak, és ez elég volt arra, hogy egy ideig közbeszéd tárgyát képezze. Igaz ugyan, hogy a belső sétatéren, 41 cm. magas álló­viz gyülekezett össze és a vihar négy nagy akáczfát tépett ki szilárd helyzetéből, egy pár fi­atal juharfát pedig tövén tört ki, — de ha me­teorológia évkönyveit felütjük, meggyőződhetünk arról, hogy a nálunk legközelebb dúlt vihar gyé­mánt kiadású azokhoz képest, melyeket ott, mint rendkívüliebbeket feljegyeztek. Ilyen volt az, mely 1613-ban május 29-én majd egész Thüriilgent elpusztította. Mühlhausen­­től a Saale völgyéig, a thüringi erdőtől a Harz hegységig, de különösen Wei­mar környékén úgy dúlt, hogy a nép sokáig mint thüringeni víz­­özönt emlegette. Weimarban délután 4 órakor kezdődött és kevés pihenővel hajnali 3 óráig tar­tott s annyi viz hullott alá, hogy a medrekből kilépett folyók sik­ tengerré változtatták a mező­ket, számtalan híd és lakás pusztult el, 600 ember vesztette életét a hullámokban, valamint fölszámíthatlan kár esett a lábas jószágban. Ugyanekkor nagy viharok dúltak Magdeburg, Berlin, Görlitz vidékén, Csehország és Ausztriá­ban, a távol Genua és Párisban. Rémítőbb volt az a jégesés, mely 1788-ban július 13-án Francziaorsz­ágban több mint 1000 község határát elverte; ez a pirenei hegyektől kiindulva 16 mf. óránkinti sebeséggel a Balti tengerig haladt, szélessége 2—3 mf. közt válto­zott, de hossza 200-nál többre rúgott; egy-egy helyen nem igen tartott tovább 7-8 percznél, de csupán Francziaország területén több mint 12 millió fit kárt tett. Dufour lausannei tanár ki­számította, hogy ez a jégeső körülbelül 120000 km. területen átlag 3 km. vastag jégréteget ké­pezett és mennyisége a lehullott szemeknek több

Next