Kecskemét, 1885. július-december (14. [13.] évfolyam, 27-52. szám)
1885-07-05 / 27. szám
XIV. évfolyam. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre - - - - 5 frt 1 kr. Félévre...........................2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára - - - - - 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Szerkesztői iroda: VIII. tized, halasi-nagy-utcza 29. szám.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE, S A MINDSZENT-SZEGVÁR-VIDÉKI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT ÉRTESÍTŐJE. HEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. 27. szám. Kecskemét, 1885. julius 5. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos, u. m. városi és bírósági 3 írt, egyházi egyleti, társulati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 írt. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal, VIII. tized, halasi-nagy-utcza 29. szám. Lipthay Pál Kecskemét város alsó kerülete országos képviselőjének beszámoló beszéde. — Elmondatott 1885. évi június hó 28-án. — Tisztelt polgártársaim ! Engedjék meg nekem, hogy azon országgyűlésnek, amelyre engem képviselőül megválasztottak, múlt év szeptember 25-én megkezdett a folyó évi május 21-én királyi leirattal bezárt első ülésszakáról, azon tisztelet és bizalom jeléül, amelylyel Önök iránt mindenkor viseltetem, rövid beszámolóval szolgálhassak. Mindenekelőtt büszkén hivatkozhatom arra, hogy amit Önöknek múlt évi megválasztatásom idejében ígértem, azt híven megtartottam. Küzdöttem kitartóan és lelkesedéssel elvtársaim oldalán a haza függetlenségéért, fölvirágozásáért, a szabadság, egyenlőség és testvériségért, de különösen és mindenek felett a produktív munkásosztály helyzetének javításáért. • Midőn tapasztaltul, hogy arra, mit a megnyitó trónbeszéd hangsúlyozott, s a felirat kiemelni látszott : a közgazdasági bajok gyökeres orvoslására, kormányunk egyelőre gondolni sem akar, s az óhajtva várt reformok megvalósítására büdzseljében mit sem irányzott elő, képviselői kötelességemnek tartottam földmivelő gazdáink, hizlalóink, iparosaink és kereskedőink érdekében erélyesen felszólalni, s kíméletlenül megtámadni hibás mulasztásáért a kormányt. A költségvetés után a törvényalkotások közt elsősorban következett a főrendiház szervezésének módosítása. Mely törvény már csak azért is nevezetes, mert daczára annak, hogy mindenki belátta, miként korunk demokratikus irányzatával homlokegyenest ellenkezik, a magát szabadelvűnek nevezett kormány és többsége mégis megszavazta, s midőn a főrendiház hármas bizottsága Tisza Kálmánnal a képviselőház háta illetett kiegyezett és a törvényjavaslatot agyonjavította, képes volt még arra is, hogy a saját alkotását, miként Szaturnus a gyermekét, felfalja, s megszavazza azon törvényt, mely megteremtő hazánkban a retrográd iránynyal az oligarchiát. A főrendiház új szervezetéről szóló törvény tehát a szabadelvűség szempontjából feltétlenül elítélendő, ép úgy, miként az állami tisztviselők, altisztek és szolgák nyugdíjazásáról alkotott törvény is, melyet a kormány akként igyekezett kiaknázni és nemes intenciójából következtetni, hogy megszavaztatta többségével a saját nyugdíjaztatását, s ez által a szegényedő munkás nép rovására oly egyének kényelméről gondoskodott, kik ha dolgozni akarnak, soha se voltak még hazánkban ily kegyelem kenyérre szorulva. De a szolgalelkű kormánypárti többség még e szégyenjavaslatot is megszavazta. Alkottattak a lefolyt ülésszak alatt egyéb törvények is, amelyek bár nemzetgazdászatilag eléggé fontosak, de politikailag már kevésbé számítanak, igy: 1. A réz váltópénz szaporításáról. 2. A Dobojtól Dolna-Tuzlán át Simindanig vezetendő vasút kiépítéséről. Melylyel ismét 1 millió 300 ezer forintot ölnek bele a kopár, idegen tartományba. S beleölnek akkor, midőn egy garas pénzünk sincs rá, s igy kölcsön kell venniök, s a midőn nálunk idehaza még egy vicinális vasút építéséhez sem nyújtanak segédkezet. Hja, de a bosnyák kedvesebb előttük, mint saját vérük. 3. A budapesti lánczhíd megváltásáról szóló törvény módosításáról. 4. A földadó kataszter nyilvántartásáról, mely ellen az ellenzék szintén szót emelt, mert az amúgy is már túlszámú hivatalsereg számának szaporítását czélozta vele a kormány, s azért szavaztatta meg, hogy a nép pénzén magának korteseket szerezzen. 5. A kir. járásbíróságok szaporításáról. 6. A tenger alatti táviró huzai védelme iránti egyezményről. 7. A polgárosított magyar határőrvidéken fenálló házközségi intézmény megszüntetéséről. 8. A gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről szóló törvénycikk módosítása és pótlásáról. 9. A földmivelés-, ipar- s kereskedelemügyi minisztérium elhelyezésére emelendő állami épületről, mely egy és fél millióba fog kerülni az országnak s igy jóval többe, mint a mennyit a kormány az ipar és kereskedelem emelésére fordít. 10. Az 1885. évi budapesti általános kiállítás czéljaira adandó állami előlegről. 11. A selyemtenyésztés ügyének biztosításáról. 12. A bányaadóról szóló törvénycikk módosításáról. 13. A vízjogról. Mely törvény tagadhatatlan, hogy több helyes intézkedést tartalmaz, de a benne foglalt jót lerontja a központosítási törekvés. Most már vizeink fölött is kizárólag a kormány fog parancsolni. Sefton és Hertfores lordok, sir Warrender György és mr. Errington Roland, kik valóban mesés összegeket költöttek franczia szakácsaik fizetésére. És még azóta is Angliában és Amerikában a franczia szakácsafizetése mindinkább növekedett. Sefton lord üde frankczia szakácsnak évenkint 1100 font sterlinget fizetett, és New Yorkban minden valamire való franczia szakács évenkint legalább is 2500 dollár fizetést kap. Willoughby lord egy párisi szakácsnak, ki egykor Talleyrand herczeg I. Napóleon külügyminiszterénél szolgált, 1500 font sterlinget fizetett évenkint. Talleyrand herczeg maga a legnagyobb inyencz volt és olyan konyhát tartott, aminőt a nagy franczia forradalom előtt a franczia királyi udvar és az arisztokrácia. Azok, kik nincsenek beavatva az étkezés rejtelmeibe, nem is képzelhetik, minő roppant összegeket költött Talleyrand a konyhára. Neki négy főszakácsa volt, a „rotisseur“ (sültekre), a „saucier“ (mártás készitő), a ,,patisseur“ (a tésztás étel és pástétom készítő) és az „officzier“ (ki a csemegéről, befőtt gyümölcsökről és fagylaltokról gondoskodott.) Ezeken kívül volt még a pinczemester és az udvarmester. Talleyrand ebédjei elkészítéséhez összesen tíz embert alkalmaztak. Az ő ebédjei nemcsak a legválogatottabb ételekből állottak, hanem olyanokból is, amelyek igen táplálók és könnyen emészthetők voltak. Talleyrand herczeg nagy evő volt, de csak egyszer evett napjában, minden ételből evett, és mindegyike után egy korty bort ivott. Asztalára korlátlanul költött és szakácsának teljhatalmat adott mindent bevásárolhatni, bármennyibe kerüljön is, így sokszor mondá, hogy magas korát, a Talleyrand túl volt a nyolcvanon, midőn meghalt, nem annyira az orvosoknak, mint szakácsainak köszönheti. Roppant vagyonánál fogva az agg diplomata, ki tizenhárom hódolati esküt tett le különféle uralkodóknak és kormányformáknak, a maga idejében, asztalát illetőleg a régi franczia arisztokrácia egyedüli képviselője volt. Gyakran panaszkodott a fölött, hogy az I. Napóleon uralkodása alatt nagy állásokra fölvergődött embereknek nincs ízlésük és, érzésük e finom művészethez. Az öreg szubarita, kit a Francziaországgal ellenségeskedésben élő udvarok gyakran megvesztegettek, még akkor is, midőn I. Napóleon, észrevévén kétszínűségét őt megfosztotta miniszteri fizetésétől, már annyit gyűjtött, hogy még tovább folytathatta az ingenczkedés fényűzését. Lajos Fülöp pedig számára 100,000 franknyi évenkinti nyugalomdijt fizetett. Az ingenczkedést Francziaországba csak Medici 14. Az alföld fiumei vasút Nagyvárad eszéki részének megváltásáról. 15. Az újszőny-brucki vasútvonal átalakítási munkálataira szükséges póthitelről. 16. A Duna folyam dévény-dunaradványi szakaszainak szabályozásáról. 17. A postatakarékpénztárak felállításáról. Mely intézmény úgy, amint az megalkottatott, alig egyéb, mint a köznép filléreinek tetszetős kicsalogatása az államkincstár czéljaira. A betevő ugyanis pénze után csak 3/4 perczentet fog kapni, míg ellenben a kormány a tőkét tetszése szerint használhatja, így akar tehát takarékosságunk révén olcsó nemzeti kölcsönhöz jutni. 18. A vágvölgyi vasútvonal Szered—Galgócz— Lipótvár állomásai között építendő összekötő vonaláról. 19. A Rába és mellékfolyói szabályozásáról. Mely művelet nem kevesebb, mint 25 millió újabb terhet rak a nemzet görnyedő vállaira. 20. A bihari és békési helyi érdekű vasútaknak engedélyezésére és segélyezésére vonatkozó felhatalmazásról. 21. A mátrai helyi érdekű vasútaknak engedélyezésére és segélyezésére vonatkozó felhatalmazásról. 22. A Ludovika-akadémia épületének kiépítésére fordítandó költségek fedezéséről. 23. A honvéd orvosi tisztikar újjászervezéséről szóló törvény. 24. Az 1855. évben kiállítandó líjoncz és póttartaléki jutalékok megajánlásáról, mely törvény tárgyalása alkalmával ki van mutatva, hogy évrőlévre mennyire satnyul a súlyos közterhek miatt folyvást szegényedő, a nehéz munkában elerőtlenedő, s rosszul táplálkozó munkásosztály. 25. Az egyes képviselők részéről Iványi Dániel terjesztett be a függetlenségi párt megbízásából egy törvényjavaslatot: az idegenek letelepedéséről. Mely törvénynyel a párt elejét akarta venni az Oroszország felől fenyegető zsidóbeözönlésnek légióként azért, mert az ily folytonos beözönlés a hazai zsidóság megmagyarosítása és a nemzeti érdekekbeli assimilálódására feletébb kártékonyan hat. 26. A miniszteri és egyéb előterjesztések közül ki kell emelnem a kormánynak az 1883. évi állami zárszámadásokról benyújtott jelentését, azon szomorú oknál fogva, mert abból világosan kitűnt, hogy 1880 óta 140 millióért állami papírjáradék lett kibocsátva, s így ily czím alatt is 140 millió forinttal szaporodott az adósságunk. 27. De mindezeknél jóval emlékezetesb az ál-Katalin hozta be Olaszországból és később a franczia szakácsokat Olaszországba, kivált Florenczbe és Rómába küldötték, hogy e mesterséget kitanulják. Jelenleg az angol konyha ép oly kitűnő mint a franczia, a különbség legfeljebb abból áll, hogy az angolok a húst nem sütik oly sokáig mint a francziák. A francziák egyébbiránt ételeiket úgy készítik, hogy az evő alig tudja mit eszik, oly sok és különféle ize van az ételnek, míg az angol szakácsok minden ételnek meghagyják saját eredeti izét, látni vasutak, s ezek gépgyára, valamint a diósgyőri vas és aczélgyár, úgy a vasművek forgó tőkéjének beszerzéséről szóló törvényjavaslat és annak tárgyalása, mert itt tűnt ki azon szomorú valóság, hogy Magyarország deficitje voltaképen nem annyi, mint amennyit a pénzügyminiszter a büdzsét tárgyalása alkalmával kimutatott : 11.600,000 frt, hanem 18.170,000 írttal több. A pénzügyminiszter úr tehát nem mondott igazat, titkolta a valót, játékot űzött az ország jóhiszeműségével, amit egyetlen miniszternek se volna cselekednie, és ez a ténye még elszomorítóbb magánál a deficitnél. Az ellenzék egyesült erővel, szívós kitartással, tőle telhetőleg mindent elkövetett, hogy e javaslatok hibáit javítsa, és a hazára károsaknak törvénynyé való emelésüket megakadályozza. De mind hiába. Szónoki erő, meggyőző érv mitsem értek a többség előtt. Kihalt lelkiismerettel cinikus érzéssel, mint a parancsolat, úgy szavaztak a kormánypárti képviselők uruk és vezérük néma intésére. Mi nekik a haza? A nép? — Semmi! A koncz, a sáp, minden ! Csak is a jelen kormány alatt történhetik ilyesmi, amely a lefolyt ülésszak alatt igazoltatta a legnagyobb korrupció és vesztegetéssel megválasztott pártjabeli képviselőket, ezek közt megveri Krausz Lajos választását is, akiről a kiküldött bizottság előtt be lett bizonyítva, hogy a legrútabb vesztegetések által jutott a mandátumához. De a valóban elszomorító képek közt, melyeket a lefolyt ülésszak tár elénk, akad egy nemcsak minden tekintetben kifogástalan, de sőt magasztos is. A budapesti országos iparkiállítás megnyitási ünnepélye. Midőn Ő felsége a király, üdvözöltetve a magyar nemzet nevében saját fia, a trónörökös által, az idegen államok követei, a külföldi diplomácia képviselői, a királyi ház főherczegei, Magyarország főnemessége, s az országgyűlés mindkét házának képviselő testülete előtt Magyarországot, mint birodalmának egyik önálló külön államát mutatta be s ez által mintegy szentesíteni látszott a függetlenségi és 48-as párt zászlajára irt azon sarkalatos elvet, mely szerint Magyarország mindenkor, mint külön, önálló ország és más népektől független állam tekintessék. De büszkék lehetünk mi függetlenségiek e kiállításra egyébként is, mert az nem a kormánytól konczot leső léha sereg, hanem a valódi független munkás osztály , az iparosok és gazdaközönség igyekezetének, életrevalóságának fényes tanúbizonysága lenni. Kezeik nem tűrhetik az agy tétlenségét, olyanok mint a nemes vérű mének, melyek türelmetlenül kapálóznak, várják, hogy ismét tova száguldhassanak. Ez nagyon kedvező előjel a gyermekeknél s jövő értelmességük előhírnöke. A kézmozdulatok jelentőségét illetőleg fő alapelvekül állíthatjuk fel, hogy ha kezünket kinyitjuk, kitárjuk, ujjainkat szétterpesztjük , világosságot, bőséget, igazságot, egyszerűséget, könnyűséget fejezünk ki vele; ellenben ha kezünket bezárjuk, összeszorítjuk , kétséget, bonyolultságot, nehézséget jelentünk vele. Minél erélyesebbek és gyorsabbak pedig ezek a kézmozdulatok, annál hevesebbek és rügtánsebbek az érzelmek vagy szellemi aktusok is, melyek ezeket a mozdulatokat sugalmazzák. Némely kézmozdulatok annyira azonosítvák bizonyos érzelmekkel, hogy első tekintetre megérthetők, így az összeszorított ököl fenyegetést jelent; ha ujjainkat homlokunkra illesztjük, valami emléket idézünk fel elméinkben ; kezünkkel elfödve homlokunkat, figyelmünket vszpontosítjuk; zavarunkban fülünket vakarjuk ; állunkat simogatva, valamely elhatározásra igyekszünk jutni s keressük a leginkább megfelelő kiviteli módozatot; kezünket dörzsölve, örülünk ; a tapsos idők óta minden nemzetnél a lelkesedés, az öröm kifejezése; hüvelykünket orrunk hegyére illesztve s többi ujjainkat élénken mozgatva, gúnyolódunk, együgyünek mondunk valakit. Ezek a példák útmutatásul szolgálhatnak az olvasónak számtalan hasonló észleletre. A közéletben minden pillanat nyújt erre bőven alkalmat. Az áradozó érzelmek kifejezésénél, minő az őszinteség, bizalom, meggyőződés, vonzalom, az ember, ki gestikulál, tenyerét rendesen fölfelé fordítja. A mohamedánok, kiknél erősen ki van fejlődve a vallásos érzület, imádkozás közben kiterjesztik s ég felé emelik karjaikat. Ez a taglejtés különben a katholikus rítusnál is be van véve az isteni tisztelet legünepélyesebb aktusánál. A tenyér általában véve a kéz arcza, az érintés fő székhelye, ennek felülete által lépünk érintkezésbe a tárgyakkal és az emberekkel: ez tehát a par excellence közlekedési közeg mindennel, ami bennünket környez. Ha kezünket taglejtés közben fejünkhöz közel emeljük, ezzel átalában meggyőzni, valami észbeli működést akarunk kifejezni, ha pedig a szív felé közeledünk vele, bizonyos érzelmet tolmácsolunk. És ez nagyon természetes , mert a taglejtés mindig ama testrész felé vonzódik, hol a kifejezésre utalt érzelmek honolnak. TRECZA, SZAKÁCSOK ÉS INYENCZEK. Durijot, hires franczia szakács, ez év elején Párisban meghalván 300,(XX) franknyi örökséget hagyott maga után két unokaöcscsére, ama föltétel alatt, hogy sír fölirat helyett, melyet fölöslegesnek tart, sírja fölébe egy drót rácsozattal ellátott táblát helyezzenek el és abba egy éven át naponkint egy étel készítésének leírását tegyék, kiírva azt hátrahagyott emlékirataiból. Durijot, vagyonát becsületes uton szerezte, még mint Lajos Fülöp és később a híres ,,trois béres Provenceaux” vendéglő szakácsa és az által, hogy a tőzsdén szerencsés üzleteket csinált. Két öcscse azonban az ételkészítés naponkénti kiírását sokalván, e föltételt nem akarja teljesíteni, más részről pedig Durijot végrendeletének végrehajtója nekik a vagyont ki nem akarja szolgáltatni, hanem azt, mint Durijot meghagyta ha öcscsei vonakodnának a föltételt teljesíteni, jótékony czélokra fogja fordítani. Durijot, midőn végrendeletét szerkesztette, ezt a szakácsmesterség iránti tiszteletből és az emberiség javát szem előtt tartva tette. Az inyenczség talán sehol sem annyira uralkodó nemzeti szenvedély, mint Francziaországban és sehol sem lehet annyi történelmi nagy hírű embereket találni, kik nagy inyenczek voltak mint Francziaországban. A legnevezetesbek közt vannak XIV. Lajos, Beaufort herczeg, IV. Henrik korcsunokája, Riechelieu marsall herczeg és Voltaire, ki így kiáltott föl: „O! qu’un cuisinier est un mortel divin!“ (Oh, minő isteni halandó egy szakács !) Egy ország sem bir oly sok híres szakácsot és udvarmestert fölmutatni mint Francziaország, jelesül Vatelt, Foquet XIV. Lajos pénzügyminisztere szakácsát, Richelieu herczeg marsall szakácsát Rafftot, Jules Gouffét, Phillippet és a tudós Brillat-Savariat, ki halhatatlan munkát irt az ízléses physiologiájáról. Igaz ugyan, hogy utóbbi időben a szakácsság, kivált a két Napoleon alatt, kissé alább szállott Francziaországban, mert sem I., sem III. Napoleon nem voltak nagy inyenczek és most már az angol konyha is vetélkedik az elsőségért a francziával. Voltak idők, midőn Angliában és Észak-Amerikkában mindenki igyekezett, ha vagyoni állapota engedte, franczia szakácsot tartani. A Quarterly reviewben föl vannak említve azon nagy urak, jelesül A KÉ Z. (Elmefuttatás a párisi „Figaró“-ból.) Az emberiség társadalmi életében nagy szerepet játszanak a kéz mozdulatai. A szónok, az énekes, a színész legszebb hatásainak kimeríthetetlen forrása a kéz. Imában, fájdalomban, örömben , miben az ember parancsol vagy kér, kezeit majd fölemelve majd leeresztve vagy a levegőben jártaiva, mintegy vetni látszik a gondolatokat a légben mint ahogy a magvető szórja a magot a szélben. A társadalmi érintkezésekben a kéz a szív érzelmeinek kicserélésére szolgáló eszköz. Ez adja az istenbozotalt, ez nyújt vendégszeretetet, ez pecsételi meg a barátságot. A kézen viseljük egyszersmind a két lelket összefűző kötelék látható jelét, a jegygyűrűt is. És ama gyengédebb érzelemnél, melyet nem merek megnevezni! Ha semmi egyébre nem használhatnék a kezet, nem lenne-e már ennélfogva is megbecsülhetetlen talizmán reánk nézve ? — A kedvelt egyén egyéb testrészeit csak néznünk szabad, a kezet azonban odanyújthatjuk, meglóghatjuk, s ez nemcsak élvezet, de kötelesség is, sőt sok esetben az illem mintegy parancsolja, hogy meg is csókoljuk. Elmondhatjuk tehát, hogy a kéz tolmácsa és követe a léleknek és hogy a szívek legnagyobb részben neki köszönhetik szövetkezésüket, miután a nehéz pillanatokban ez megteheti, amit az ajkak sohasem mertek volna kiejteni. A kéz mozdulatai mindenkor meglepő öszhangban állanak az arczmozdulatokkal is. Ha ugyanis figyelmesen használjuk taglejtésünket, azt tapasztaljuk, hogy lehetetlen merev mozdulatlan arcot látni hadonázó kezekkel vagy megfordított, mozgékony arcot, tétlen kezekkel. Úgy az arcz, mint a kézmozdulatok valószínűleg az agy vagyis az ész működésével állanak összeköttetésben. Gyakorta látunk embereket, kik pillanatig sem maradhatnak nyugton, anélkül, hogy valamivel ne babráljanak. És az ilyen emberek általában igen értelmesek szoktak