Kecskemét, 1888. július-december (17. [16.] évfolyam, 27-53. szám)
1888-07-01 / 27. szám
XVII. évfolyam. 27. szám. Kecskemét, 1888. julius 1. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 1 kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok csakis a kiadóhivatalban kaphatók. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: VIII. tized, halasi-nagy-utcza 29. sz.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE, S A MINDSZENT-SZEGVÁR-VIDÉKI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT ÉRTESÍTŐJE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bírósági 3 frt. — egyházi, egyleti, társulati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyegdíj minden beigtatás után 30 kv. Előfizetési és hirdetési díjak fizetendők a kiadóhivatalnál Kecskeméten. Kiadóhivatal : VIII. tized, halasi-nagy-utcza 29. sz. A gyermekekért. Szomorú statisztikai adatokon alapuló tény, hogy a gyermeknevelést nálunk Magyarországon a legdurvább hanyagság veszi körül. A szegényebb nép a mindennapi kenyérküzdelemben megfeledkezik családja apró tagjairól, s ha dolgozik is, hogy azoknak kenyeret vigyen haza, de nem gondoskodik életük biztonságáról. Valóságos gúnynyá válik az anyai szeretet. A szegényebb sorsú szülők önmaguk lesznek gyermekük angyalcsinálóivá, mert az orvosi tudományban nem hisznek. És ha aztán elviszi a láz a gyereket, azt mondják: a doktor sem segíthetett volna rajta; az Isten maga akarta így. Ez az oka aztán annak, hogy olyan végtelen lassan szaporodnak, amit a többi népek szaporodásához hasonlítva igazi nevén pusztulásnak nevezhetünk. Mi a magyar most ? — kérdezte keserűen a költő mikor végig tekintett a hazán. — A másik dalnok elmondta, hogy pusztulunk, veszünk, mint oldott kéve hull szét nemzetünk. E pusztulás nem fiktió, ez megdöbbentő valóság, mert a természet rendje szerinti szaporodás nálunk nincs meg. Pedig mi olyan kevesen vagyunk! Igazán, végtelen nagyra kell becsülni önerőnket, hogy eddig is meg tudtunk maradni. De ez az önbecsülés ne tegyen bennünket elbizakodottá. A jövő nagy fontosságú a népekre és reánk nézve. A jövő a gyermekek vállain nyugszik. A nemzet csemetéit kell megoltalmazni, megvédeni minden kikölmények között, mert azt tapasztaljuk, hogy a mi gyengeségünk a gyermekek föltűnő pusztulásában rejlik. A statisztika pontos adatokat szolgáltat a gyermekhalandóságra nézve s ebben azt találjuk, hogy hazánk legnagyobb számban áll a statisztikában a gyermekhalálozást illetőleg. Ezer gyermek közül nálunk átlag négyszázhuszonnégy elhal. Tehát csak ötszázhetvenhat éri meg ifjúkorát. Ez a megdöbbentő szám bennünk aggasztó gondolatokat kelt! A gyermekhalandóság oka egyedül abban rejlik, hogy a munkásosztályhoz tartozó szülők, nem foglalkozhatnak gyermekeikkel elegendő módon s a gyermekek élete egy pillanatig sincs biztonságban. Azért Szathmár megye alispánjának indítványát szívesen magunkévá tesszük: 1) A megye minden községében a 2/2—7 éves gyermekek, akik úgyszólván az anya kézből kinőttek, de még iskolába nem vihetők, közgondnokság alá adandók. 2) E czélra köteles minden község a nyári munkaidőre, május 1-től október vájéig gyermekmenhelyeket berendezni. 3) A község minden lakosa köteles a föntjelölt korú gyermekeit, bármily felekezeti és nemzetiségi legyen is, s akár fiú, akár leány, a községi menhelybe beadni s oda rendesen járatni. Kivétetnek azok a tehetős szülők, akik otthon külön őriztethetik gyermekeiket. Nagyon fontos, és messze kiható horderővel bíró indítvány ez, amelyet minden megyének, minden városnak és községnek örömmel kellene fölkarolni, hogy ezáltal egyrészt hazafiságát is bebizonyíthatná. Itt van már az aratás ideje, amikor minden dolgozó kéz a mezőn van elfoglalva és otthon marad a sok apró gyerek bitangságban, felügyelet nélkül. Az egész város, az egész község vagyona a gyermekek kezében nyugszik, az ő életük pedig éppen a véletlen kezére bízva. Jól megfontolják tehát a városok és községek, hogy igennyi mulasztást követnek el, ha a preventív intézkedés jósága elől kitérnek ! A Thai DALOK. Ki mondja, hogy kegyetlen vagy, Ki mondja azt te rózsid ? Ki mondja, hogy a szivemet, Te össze vissza zúztad !? Te gyermek vagy, s az én szivem Játékszer volt előtted. És addig játszottál vele, Mig össze vissza térted ! Nem te talál könyörtelen, A játékszer volt gyönge ! Az Isten mért is nem teremt Kő szivet a kebelbe ! * Virágos kert volt a szivem, Virágillattal telve, És lepke volt minden dalom, Virágra szálló lepke ! Templommá lett most a szivem, Benne tiéd az oltár!... S azóta mindenik dalom Egy ájtatos szent zsoltár. A NYULLÁB. Nyúlászi Adorján elvégezvén a gazdasági akadémiát Debreczenben, hazament az édesapja birtokára botos ispánynak. Budapest, 1888. junius 28. A föld eltűnik lábaink alól! Ne ijedjen meg kedves olvasóm, nem valami előre megjósolt s ennélfogva okvetlenül bekövetkező rettenetes földrengésről van szó, az egész nem egyébb, mint „phrasis“, melyhez a tárczaírók akkor folyamodnak, midőn nincs mit aratniok. A komoly baj egyedül az, hogy a levegő megint ég, s Budapest nincs többé Budapesten. Szerteszét van szakadva, s egy része falun időzik, más része a fürdők fái közé vitte fényűzését, a harmadik pedig utazik „Nur nicht nach Nurden!“ ez a czime egy régibb könyvnek, mely arra int, hogy csak nyugatra kell utazni, mintha az ember most a műveltséget, nem pedig a hűséget keresné. Igaz, hogy édesapja tiszttartónak szánta, de ki tehet róla, ha napjainkban sokkal több a tisztartó- aspiránsok száma, mint a tiszttartót tartó birtokosoké. Különben is ez a magasra törő ambíció Adorján úrnak csak az édesapjában volt meg, ő benne magában nem. A gazdasági iskolát sem azért végezte el, mintha az ott tanított dolgok iránt valami nagy előszeretettel viseltetett volna, hanem, mert tapasztalásból tudta, hogy a gazda embernek leginkább van alkalma a vadászat nemes sportját gyakorolni. Vadászni mentői többet, rostává lőni a levegőt, halálos rettegésbe ejteni a gyáva nyúl világot, ez volt az ő vágyainak netovábbja. Az eredménynyel nem sokat törődött. Üsse kő, ha nem esik is vad, mert hiszen már maga az a tény, hogy felgombolhatja az ember a sárga szarvasból a kamáslit, derekára kötheti a tölténytartó övét, vállára vetheti a vadásztáskát avval a sok fityegő aggatékkal, mindez már magában édes melegséget kölcsönöz a kebelnek. Hát még egy jó Kirner-féle lankaszter, meg a „Fogler“ a sarkunkban. Szent Hubertusra, kétszeresen is megérdemelné ez a gyönyörűség, hogy elvégezzük érette a gazdasági akadémiát Debreczenben ! Volt Nyulászi Adorjánnak a vadászaton kívül még egy más szenvedélye is, mely emez egy szóban határozódik : asszony. Sietek azonban megjegyezni, hogy ezen szenvedélyében is ép oly ismeretlen volt, mint ama másikban. Örömmel időzött el a szép nők társaságában, beszélt sokat, kacsingatott reájuk anélkül, hogy legkisebb kegyeiket is óhajtotta volna. Ismerték már a Blaisot kisasszony a czíme a Singer és Wolfner budapesti kiadók által oly gondosan összeállított „Egyetemes Regénytár“ legújabb kötetének. Lármás és csillogó tulajdonok ítéleül való, de annál mélyebb és alaposabb író e kedves regény szerzője Mario Uchard, ki nemesen egyszerű írói egyéniségét egyiránt távol tudta tartani, szenzácziót hajhászó kalandos regények és az élet csúfságaiban gyönyörködő naturalizmus irányától. Nem azt jelenti ez, hogy Uchard nem a való élettel foglalkozik, sőt inkább csakis ezzel, de ízlése az élet szép oldalai felé hajlítja, ami semmit sem von le jellemfestő és leíró képességének tökéletességéből. Maga a mese híján van minden terjengősségnek, egységes és egyszerű, de annál érdekesebb és vonzóbb, a kibonyolítás pedig meglepő és kielégítő. A fordító, Fái Béla azon volt, hogy a fordítás az eredeti egyszerűségének a benyomását tegye. A kötetet, mely az „Egyetemes Regénytár“ legjobbjai közé tartozik, kétségkívül örömmel fogja fogadni a derék vállalat közönsége. ,,A Lélekidomár“ Jókai legújabb regénye első két füzetét küldik be nekünk, annak a regénynek első füzeteit tehát, melyet hazánk két nagy lapja magyar és német nyelven közölt egyszerre, melynek folytatásokban történt elolvasása után mindenki sípba fuvogatott, mely utóbbi a sarkában lihegő és nyelvelő „Rogier“--nek szólt. És kérem ez a férfiú, kinek minden szava és teste szenvedélyes vadászra vallott soha életében nem lőtt egyebet egy süldő nyúl ballábánál. Ha kirándult a határra, vagy a tóra, ellödözte mind az 50 patronját, összeszaggatta és sározta vadászköntösét, de „lött“-vadat soha nem hozott. Szándékosan mondom hogy „lött“-vadat nem, mert másformát, melyet vagy ő, vagy a Fogler „fogott“ hozott eleget. Mert egy fészek pacsirta tojás, majd egy egész falka apró fürj, egy Fogler-faj szárcsa, egy ökölnagyságú fióknyúl, egy két arasznyi vizi kígyó, vagy egy anya sündisznó négy malaczczal lapultak táskájában. Üres kézzel nem jött haza sohasem. Ha éppenséggel semminemű vad nem került, hát összeszedte a viziszárnyasoknak a toaletthozó helyen elhullatott tollaikat. Egy fogoly és nyúlgazdag nyáron meghívta magához vadászatra a szomszéd uradalom ispányját, kinek debreczeni gazdász korában osztálytársa volt. Köncsögi Boldizsár — igy hívták ezt az urat — szintén elég gyakorlatlan praktisu vadász volt, mit ő egyenesen annak tulajdonított, hogy sokkal többet kellett rángatnia a béresek fülét, mint a lankaszter ravaszát. De annyiban mégis külömb vadász volt Adorján barátjánál, hogy már esett vad puskája után. Hogy mennyi, azt fölösleges kutatni. A két jóbarát a nevezett napon hatalmas vadászreggelit véve magához, kiindult délelőtt 10 óra tájban az Adorján úr édesapja által bérelt vadászterületre. A kocsisnak meghagyatott, hogy kellő távolságban kövesse őket kocsival, a lelövöldözendő va- FŐVÁROSI LEVÉL. A „bean monde“ fénykörét nem kissé emeli az, hogy nagyurai és szépei nem mindig láthatók. Alig, hogy egy idényre behozzák magukkal pompájukat, ízlésüket és díszfogatukat, már megint eltűnnek. A világnak nincs ideje, hogy megunja őket, s mikorra a közhelyeken és utczákon megszokta arczáikat, akkor már kezdik széteregetni búcsúzó három betűs visite kártyáikat P. P. C. C pour pendre congé.) A jövő idényen ismét újdonságokká lesznek s meglepik a bámész világot, midőn páholyaikat újra elfoglalják. Ha mindig itt maradtak volna, tán észre sem vennék oly nagyon őket. Én legalább azt hiszem, hogy magát az ég szépségét ispedig elég szép és nagyszerű, azért nem bámuljuk oly nagyon, mert örökösen itt van fölöttünk. „A ritka vendég kedves.“ Semmit se bámulunk most Budapesten annyira, mint hogy még van valaki Pesten azok közül, kiknek módjuk és alkalmuk van elhagyni a kőhalmokat és tánkőszíveket. Mert nemcsak „jó szív“ van iz itt, hanem nagyobb részt ,,kőszív“-ből alkototti márványok. Csak az a jó, hogy nem sokat látunk, már közülök. Sőt maguk a röghöz tapadt lakosok is, mihelyt csak szerit tehetik a sorompón túl keresik a májussal elveszett paradicsomot, kimennek a mi kis poros Árkádiánkba, a városligetbe, hol szerencsére a város atyái még beeresztik az embert, nem kell még a jó levegőt megfizetni, de itt se sok élvezetet találnak, mert a liget egy része száraz betegségben szenved, s a sárguló falombok irigykedve néznek távoli testvéreikre, melyek ide látszanak a budai hegyekről. Vagy ott sétálgatnak a Dunaparton a császárfürdő körül, hol a kaktuszok élő gúlája szállandóan fonnyad, mint az egyenlítő alatt, a női uszoda előtt — a tomürös nagadok e hús menhelye — előtt a szegény triton lágymeleg vizet fú, s a sétáló szépek egész bágyadtan imbolyognak a mindig körülöttük repkedő lepke-csoport között. Aki már egyszer a mindennapi szenvedélyek nyugtalan taváról stengernek nem mondható csöndes kikötőbe jutott s ott elég jól érzi magát, az itt egy ülőhely néma szögletéből elég sok elég apró színjátékot láthat, amin órákig mulathatja magát. Vagy menjünk a szép Margitsziget serczegő porondjára, hány szerelmes sürög, forog, eped és sóhajtozik az élet eleven színpadán. Van itt nagy közönség, evés, ivás ,akinek jut, táncz, zene és hazamenés. Soknak ez az utolsó tetszik legjobban, mert a vendéglős, kinek ugyancsak „kapni“ kellene az ily alkalmakon, csak minden harmadik asztalnál „kap“ valamit, mert a vendégek „blitzelnek“ és sutty eltűnnek. Más baj nincs. A képviselők vakáczióznak, az a nők is önzetlen természetét, sőt találkozott közöttük egy kokett barna szépség, ki fogadásból négyszemközt felszólította, hogy csókolja meg. Adorján úr egy vadászlépést hátrálva indignálódva csak enynyit mondott: — Avagy, mi módon csókolhatnám én meg egy idegen asszonyi állat nyakát! Tehát akkor miért szeretett a nőkkel társalogni? Édes istenem, hiszen az legtermészetesebb. Nem másért, minthogy elbeszélje nekik vadászélményeit. (Azok persze mulattak rajta szörnyen.) Ha pedig kérdezték tőle, hogy hát ő tulajdonképen hány futó, vagy szárnyas vadat ejtett már el, felette rendesen így hangzott: — Hja kérem szívesen, nálam még gyakorlatlan a prakszis. Nem igen hívják máskép mint igy : „gyakorlatlan prakszisú vadász.“ Hanem elméletben, no abban kitűnő. Azok a kisasszonyok és menyecskék, kiknek társaságában gyakorta megfordul, jobban értik a vadászat elméletét, mint egy kiérdemült vadászmester. Akár volt puska a vállán, akár nem, mindenkor fel lehetett ismerni benne a szenvedélyes vadászt. Alacsony, kis emberke volt, nyugtalan, jobbra-balra tekingető ábrázattal. úgy tetszett, mintha minden lépten-nyomon azt vigyázná, mely oldalról ugrik fel a nyúl. Zöld vadászkalap, fogolyfark kokárdával, zöld vadász-zubbony aggancsgombokkal, fehér szarvasbőr nadrág, sárga kamásliba gyűrve két oldalt zerge fejeket ábrázoló kapcsokkal. Inggombjai két nagy jegesmedvét ábrázoltak. Többnyire vadászdalt fütyerészett, vagy az óralánczán függő ezüst írók és művészek készülnek vidékre (ha igaz, mert sok helyre elmarad a kirándulás), mi pedig hírlapírók körmölünk, írunk e hitszegény időben és melegben, azért bocsássanak meg, ha tárczám sovány (az egyik úgyis az), de ebben a kánikulában a tárczákat nemcsak írni, de olvasni is bajos. Karcfalvi. POLITIKAI SZEMLE. Országgyűlés és delegácziók. A képviselőház üléseit befejezvén, a II-ik ülésszak még pár hét előtt megnyittatott s pár napi ülésezés után, az országyűlés október 15-ig felfüggesztetett. Ha az országgyűlés nem ülésezik, fel van oszlatva vagy elnapolva, akkor törvény szerint annak bizottságai sem működhetnek. Azonban egy ilyen bizottsága, a delegáczió még az országgyűlés elnapolása után is folytatta működését, a lefolyt héten is üléseket tartott s a 47 millió rendkívüli hitelt is megszavazta. Tehát egész eljárása törvénytelen volt s mint ilyen semmis. Kiváncsiak vagyunk fog-e e tárgyban az őszszel a kormányhoz kérdés tétetni s meri-e őt a mamelukság csak némileg is kérdőre vonni?! Az új német császár hir szerint a jövő hóban az orosz czárt meg fogja látogatni, s vele bizonyosan szövetséget köt, s az osztrák politikusokat alaposan orruknál fogják hurczolni; czélra nem vezetővé leend Ausztria eddigi külpolitikája, s a kiadott 100 milliók sárbadobott összegekké fognak válni. IRODALOM.