Kecskemét, 1890. január-június (19. [18.] évfolyam, 1-26. szám)

1890-01-05 / 1. szám

XIX. évfolyam. Kecskemét, 1890. január 5. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 2 kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók: a kiadó­­hivatalban, Gallia E., Scheiber József és Harkay József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda, II. tized, Plebánia­ utcza 8. szám.KECSKEMÉ­T KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖN HÍSJELŰ MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyilttérit^közlemények jutányo­san számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 3 frt. — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. % B­ály­eg dij­en beigtatáa után 30 kr. 0 ^Elfijetési és hirdetési díjak fizeten­dőv Vdlök­­i kiadóhivatalnál Kecskeméten. ' rJLPE- J&y Kiadóhivatal, II. tized, Plebánia­ utcza 8. szám. A taktika leálc­ázása. Hányan vannak az országban, akik Tiszát ma is nagy embernek, nélkülözhetlen állam­­férfiúnak tartják? Még kevéssel ezelőtt, talán az utolsó évig is, lehetett ez irányban valami közvéleményről beszélni. Furcsa közvélemény volt ugyan ez; nem olyan, mely az általános mély népérzésből támad, nem is az, melyet a gondolkozó emberek többsége alkot, hanem az afféle közvélemény, mely a tőzsdék zsivajá­ból, kávéházi fecsegésből, szalonok suttogá­sából szűrődik össze; a divatos publikum köz­véleménye, mely minden hamis bálvány előtt porba borul és minden látszatos sikernek meghódol. Nem úgy tűnik fel most, mintha ez a hódoló, ünneplő, jubiláló közvélemény szörnyen megcsappant volna? A Tisza-kultusz oltárai mellől az ájtatos hívek tömegei riadozva oszlanak, és maguk az áldozó papok sápadtan, megütődve vonul­nak félre. Nem olvastunk-e keserves szemre­hányásokat az officziózus lapokban, hogy a törhetlen mameluk-gárda mért veszi oly kö­zönyösen és szenvtelenül a miniszterelnök el­len intézett ádáz rohamokat? És a nagy ma­joritás asztaltársaságának nem azt teszik-e most legfőbb gondjául, hogy csak maradjon közös asztaltársaságának, ha a nélkülözhetlen nagy államférfi­ el is hagyja az asztalfőn helyét. Mi ez? Hát nemcsak az ország el lehetne Tisza Kálmán kormányzása nélkül, de a nagy majoritás is egyszerűen nélkülöz­hetné az ő példátlan vezéri teh­etségét? A börzék, kávéházak, szalonok közvéleménye elnémul és nem tud rá feleletet. Csakugyan, annak a nagy állam­férfiúság­­nak, mely merő taktikából állott, elérkezett igaz próbája. Az a csodált taktika mi volt más, mint egy meglehetős lelkiismeretlen ezermesterség, mely a parlamentarizmus esz­­meharczai, az országos érdekek követelései között örökös furfanggal csak a módot ke­reste, hogy személyes hatalmát megnövessze. Az ellenzék tizenöt éven át folyton eszméi­vel, elveivel, programmszerű tételeivel ostro­molta a kormányzatot, s bizony megmaradt tehetetlen ellenzéknek. Tisza Kálmán tizenöt évnél tovább egymásután cserben hagyott minden hirdetett elvet, sorra-rendre megta­gadta minden kormányzati eszméjét és meg­alkudott minden személyes érdekkel. Megma­radt örökös kormányelnöknek, minden hata­lom és kegy forrásának. És mert tizenöt év hatalomgyakorlata mindig nyomot hagy egy generáczió gondolkozásában , létrejött nálunk az az útszéli közvélemény is, mely ezt a kor­mányzási módszert elfogadta az igazi állam­­férfiúság mértékének. Tisza Kálmán a kor nagy emberévé vált, és az ellenzék férfiúi vagy holdkóros ábrán­­dozóknak, vagy piaczi feleselőknek lettek ki­kiáltva. De az ily államférfim ezermesterség varázslatának mindig az a föltétele, hogy tü­relmes jó publikuma legyen, melynek eszébe sem jut a remek taktikai fogásokat kemény próbának alávetni. Hát az ellenzéknek végül eszébe jutott, hogy azzal a taktikával szem­ben, mely minden módot felhasznál a sze­mélyes hatalom gyarapítására, maga is má­sik taktikát alkalmazzon, mely minden mó­dot felhasznál a személyes hatalom megbuk­tatására. Ez az ellenzéki taktika, kiáltsanak bár rá kígyót-békát, még mindig jogosultabb, mint a kormányelnöké, mert nem az önző érdekek lekenyerezésére, nem az emberek leg­­megvetendőbb tulajdonaira, hanem az általá­nos népérzelmek felszítására, a közvélemény erősebb szenvedélyeire van alapítva. És íme, az elszánt ellenzéki taktika a legrövidebb idő alatt megsemmisítette Tisza Kálmán látszatos szuperioritását; rákénysze­­rítette arra, hogy a legfontosabb kérdésekben egymásután tegyen oly lényeges konc­esszió­­kat, melyeket előbb elfogadhatlanoknak je­lentett ki; rákényszerítette arra, hogy minisz­tériumát, mely eddig személyes hatalmának talapzata volt, egészen új, egyéniségei által számbavehető szervezetté alakítsa át, rá­­kényszerítette arra, hogy saját személyiségé­vel egészen háttérbe vonuljon, és nemsokára rá fogja kényszeríteni, hogy teljesen el is tűnjék a közélet színpadáról. Most egyszerre elterjedt a kétely a csodás államférfiéi misz­­szióban. Kételkednek a kávéházak és szalo­nok, kételkednek a tizenhárompróbás hívek, kételkednek a magas udvari protektorok. Ez a spiritista csodamesterség felsülése. Ki ne emlékeznék Mr. Basztian, a híres szellem­idéző tragikomikus leálcrázására? Mr. Basz­tian is elhitette az udvari körökkel, hogy a túl­világi erők neki engedelmeskednek, hívá­sára szellemek jelennek meg, angyalok és démonok hallgatnak parancsszavára. Ezt mind komolyan elhitték neki, ha egy elhomályosí­tott teremben a jégen keresztül suhantak a fehér kísértetek. De a boldogult trónörökös és a most közönséges polgárrá lett János fő­­h­erczeg olyan egyszerű józan észszel bírtak, hogy egyszer a légben röpködő kísértetnek gonosz záró csapdát állította kútjába. Mikor a teremben felgyújtották a világot, ott nyöször­­gött fehér gyolcstakaróban, harisnyákkal lá­bain a szerencsétlen szellemidéző Basztian. Oh csodált miniszterelnök, nem a te sorsod-e ez udvari és nem ud­vari körökben egyaránt?! Mezei Ernő, Kecskemét, 1890. január 1. E reánk nézve nagyfontosságú évben, amely­ben a városi képviselő választás és a tiszt­újítás megejtetik, jól megjegyezzük a v­. évi dec­emberi közgyűlés tanúságait, hogy azokat ne a magunk , hanem városunk hasz­nára fordítsuk. E közgyűlésen 3 bizottság tag­jainak kiegészítéséről volt szó. Pártunk azt ha­tározta, hogy a központi választmány tagjainak választásánál nem kíván külön névsorral sza­vazni, bárha alig van ott pártunkbeli, beleegye­zik az igazoló választmány névsorába, habár nincs is kellőleg képviselve, de miután azok kö­zül Deák László, pártunk híve, elköltözött, he­lyébe Bódogh Lajost ajánljuk. Ezzel elütött bennünket a többség. Óhajtottuk, hogy a köz­­igazgatási bizottságba az igen érdemes D­é­­kány István helyett, (mert ő több ízben kife­jezte lemondási szándékát) dr. Kovács Pál menjen be, aki a közigazgatási jog tanára lé­vén, ex offo ismeri azon törvényeket, amelyek a törvényhatóság és ennek egyes polgárainak iga­zait az állam, helyesebben a kormány követelé­seivel szemben megvédelmezik. Óhajtottuk, hogy egyéb téren használható Tatar Jenő helyett i­s menjen be Szappanos István, aki életének javát a közigazgatás szolgálatában töltötte. E kí­vánságunkban nem párttekintet vezette pártunkat, hanem tisztán városunk érdeke, hiszen ott, az agyon tiszakálmánozott közigaz­gatási bizottságban nem lehet politizálni! Leszavazott a többség méltánytalanul, va­kon. Épen oly hibát követett el, mint­a pártunk, felhasználva azon körülményt, hogy 9 től '­,11-ig mindig mi vagyunk többségben, ez idő alatt provokálás nélkül leszavazná a tárgysorozat min­den pontját, akár jó, akár rossz ! És erre a méltánytalanságra mi lehet a mi válaszunk ? Az: köszönöm zsidó, hogy erre megtanító 11 - 1! Mit tanultunk meg? Azt, hogy a jelenlegi közgyűlési többséget vezető egyének közül azoknak, akik ily­en méltánytalan­ságra képesek, a bekövetkező vá­rosi képviselő és tisztviselő vá­lasztásoknál a szárnyukat kell szegni! Azt, hogy anélkül, hogy a város ügyeit pártkérdéssé ten­nék, e­l­tá­vol­­­t­s­u­n­k a város ügyeinek intézé­sétől minden olyan egyént, a­ki­n­­ek az a rögeszméje, hogy a város ügyeinek elintézéséhez csak olyan kecskeméti polgárnak van köze és esze, aki tizenhárompróbás kor­mánypárti! Azt, hogy a város ügyeinek vezeté­sét párt, felekezet, kor­különbség nélkül egyedül a közönség érdekeit szivükön viselő férfiakra bízzuk! Tetszik? Nem tetszik? Amidőn e sorokat leírtuk, tudjuk, hogy azo­kat be is kell váltani. Rajt­a leszünk. Ez nem fenyegetés: ez programme po cv N TAEG2A. ÁNICZA LEÁNY. — Történet. — Torna Péter magára vette az ö szebbik bárány­­bőrös bekecsét, oldalára kötötte telidesteli a nagyob­bik vászon­ tarisznyáját és sokat hagyakozott az öregebbik fiára : — Jól ügyelj ünnepek utánig a donyiczákra. "­ El ne mozdulj a háztól. Mitru lásson a juhok után. Vigyázzon, a szakadásba kapott a farkas. Ne te­relje a fiu felé. Az abroncsokkal siessetek, nagyon kitalálnak száradni. Mitrura rá ne tedd a kezed, azt mondom. Sofia hozza haza a kendőket, katrinczát és mindent, ami csak volt. Kelleni fog az asz­­szonynak. Ezzel meg volt mondva, hogy Torna Péter fele­ség után néz. A nagyobbik fiú őrizte ünnepek utánig a donyi­­czákat, a kisebbik járt a juhokkal. Torna Péter nem jött meg. Vártak még egy napig, azután még kettőig, egy hét is bele telt. Torna Péter még­sem jött meg. Egyszer azt mondta Mitru : — Te, az apánknak baja esett. Én utána me­gyek. A nagyobbik nem úgy akarta. ') Dézsa. *) »Ördög szája.“ — Mész a pokolba. Hát hová is mennél egye­­düvé? Minek ment el héviz idején. Hol keresnéd?! A „gura drakului“-ba‘21 tudom utánna nem mész. A k­uba sem mászol, ha tán az kapta el. Jó neki ott, ahol van. — Nem félsz az Istentől, hogy igy beszélsz? — Azért-e, hogy bizonysan leitta magát, mint egy disznó és aztán bekapta a „gura drakulai“ ?! Hát úgy kell neki. Legalább asszonyt sem hoz a nyakunkra. Minek is bolondult meg vénségére. A Mitru fiúnak ökölre szorult a keze. Széles vállú, erős karú, izmos kamasz. Az öregebbik vézna, gyenge csontú. Ha akarná az a másik, összeszag­­gatvá, akár valami papiros­ embert. -- Te, ha még egyszer mered szidni az apá­mat! ... A másik valami abroncsnak való vesszőt nyesett. Megsuhogtatta a levegőben. — Mit?! azt a vén bolondot. A Mitru gyermek magasra emelte az öklét, hogy üssön. Ha letalál csapni, összezúzza azt az embert, hogy egy ép csontja nem marad. A bátyja odébb ugrik, ahol reá nem üthet, azután suhint vesszőjével a gyermek arc­án, hogy egy­szerre hosszú, szederjes barázda lesz rajta, amiből kiszökik egy-egy vékony sugárocska. Az öklit is" végig csapja, amivel bátyját fenyegette az a gyer­mek. Azután üti, ahol élt. Pedig meghagyta az öreg Torna Péter, mikor elment. Mitrura rá ne tedd a ke­zed azt mondom. A fiú leereszti az öklét, letörli az arczáról a vért és elfut, mint a vert kutya. Mikor már gondolja, hogy el nem éri a bátyja, visszakiált: — Mégis elmegyek az apám után, ha az ördög torkába is. ........Estére bolond idő kerekedett. A hegyi ember hozzá van szokva ahhoz, hogy feje fölött iramodik el a villám. Talán meg tudná fogni a ke­zével, ha utánna kapna. Azután, ha dörög, mintha az ember fülébe kiabálnának tele torokkal. Egy-egy ólmos, sötét felhő ott kóvályog a viskó tetején. Rá­ülne az ember vállára is. Ha ez az idő valahol a szakadékok között találja a Mitru gyereket, meg nem látja többet az Isten szép napját. Hiába, hogy az apját keresi, meg hiába, hogy vele van a Krisztus képe. Az öregebbik fiú a kunyhóba bújt. Megtömte nyírfavesszővel az ablakot, hogy ki ne lásson, meg be ne lássanak. Leakasztja a Szt. Péter képmását a falról, megcsókolja a kézit, fiábát, ruháját, azután ágyba búvik, a párnát a fejére húzza és úgy imád­kozik, hogy múljék el ez az istenkísértése. Valami otromba szél lekapta az ablakról a desz­kát és elhajította, mint a pelyhet. A szobába is be­látogatna, de azt a nagy csomó vesszőt csak abla­kostul tudná félre taszítani, úgy begyúrta, tömte valaki. Az már könnyebben megy, hogy lekap a tetőről, előbb az egyik oldalról, aztán a másikról jó csomó szalmát és szerte-széjjel szórja, akárcsak a faleve­let. Azon iparkodik, hogy a kunyhót is odább tolja mindenestül. .........Egyszerre, mintha hallott volna valamit Torna Péter fia, amitől végig borzong a háta és el­akad a vérkeringése. Mintha a nevén szólították volna, kétszer is : Péter, Péter! A takarót a fejére húzza, a fülét bedugja a két tenyerével. .. „Hallod-e Péter?“ A testiről csurog a verejték, meg a hideg is leli. A párnát tömi a szájába, talán csak megfulad és nem jut elevenen az ördög kezébe. Megint hallja: — Péter, te! Én vagyok Anicza. Úgy szokott a gonosz szellem, annak a képében kisért, akit szeretnek. A kisértet rázza tovább az ablakfáját. — Ne félj, Torna Péter. Én vagyok az Ánicza, a Dima leánya. Valami bolondos menykő nagyon közel csapha­tott le. Torna Péter úgy érzi, hogy az agyát megrázta. A foga összeverődik, mikor mondja : — Ha Ánicza vagy, mit akarsz ? A kísértet most az ajtót veri, onnan kiáltja be. — Az apád elöl futok. Eressz be, Péter, eressz! Akkor egyszerre lehajíi magáról Torna Péter fia párnát, takarót, az ajtóhoz ugrik és azt egészen hátra vágta. Már nem fél, tudja, hogy a szeretője. Ha az apja EGYHÁZI ÜGYEK.*) AZ EV. REF. FŐGONDNO ELŐTERJESZTÉSE. Lapunk 1899.évi 51-ik számában már rö­viden jeleztük azon előterjesztést, ame­lyet Györffy Balázs főgondnok terjesztett be az egyháztanács elé. Ezt most egész terjedel­mében közöljük az egyháztanács határozatával együtt: „Mielőtt a mai ülés főtárgya, az egyházi költségelőirányzat tárgyalás alá vétetnék, kény­telen vagyok felhívni a nl­­és t. Egyháztanács figyelmét azon sajnos eredményre, amelyet a pénzügyi bizottság által beterjesztett költségelő­irányzat végeredménye felmutat. Egyházi jövedelmünk fő forrása az adó levén, 8400 írtban van előirányozva a jövő évi adóbe­vétel, tehát épen oly összegben, amennyi adó a jövő évre ki­vettetik. Hogy ez összeg a leg­szigorúbb eljárás mellett sem fog befolyni, már előre is biztosra vehető és oka azon tapaszta­lati tény, hogy a kivetni szokott adóknak legke­vesebb 5%-a el szokott veszni az adózók fizetés­­képtelensége és egyéb okok miatt. Ha tehát reális költségelőirányzatot akarunk készíteni, a jövő évi adóbevételül csak 7980 frtot lenne sza­bad előirányoznunk, mi a tényleg felvett ösz­­szegnél 420 ft­t­tál kevesebb. Ha most már figyelembe vesszük, hogy még az esetben is, ha az egész felvett adóösszeg az utolsó krajcrárig befolyna — mi pedig képtelen­ség — csak 164 frt bevételtöbblet mutatkoznék, elodáz­hatlan kötelességünk bevé­teleink fokozásáról, avagy kiadá­saink apasztásáról gondoskodnunk. A betegség elhallgatása nem ,­ A rovatot valamennyi kecskeméti egyház köz­érdekű ügyeinek óhajtjuk szentelni. Kérjük az illetők be­cses támogatását. Szerk.

Next